Erő nélkül is kinyithatod a befőttesüveget ezzel az egyszerű trükkel

Én mindig egy adott módon nyitom ki a lezárt befőttesüveget, nem szoktam a sima csavarással próbálkozni. Ez a befőttesüveg kinyitása szorongatós módszerrel. Úgy csinálom, ahogy a TikTokról megtanultam. Leteszem a befőttet az asztalra (nem a konyhapultra, alacsonyabbra), összekulcsolom a két kezem ujjait, majd a két tenyértőmmel összenyomom a befőttesüveg tetejét. Szisszen, és már ki is nyílt. Nem kell hozzá túl sok erő, de valamennyi igen, ez tény. Vannak viszont olyan módszerek is, amikhez állítólag semennyi erő nem szükséges.

Forró víz, de fejjel fel vagy lefelé?

Az első ilyen módszer a forróvizes fürdőztetés. Egy nagyobb tálba kell beleállítani a befőttesüveget, és annyi forró vizet kell melléönteni, hogy teljesen ellepje a konzervet, a tetejét is. Eztán pár percig úgy kell hagyni, majd a kitágult tető miatt könnyű a befőttesüveg kinyitása. Hogy ez fejjel lefelé is működik-e (logikusabb lenne, hiszen sokkal kevesebb víz és kisebb edény is elég lenne hozzá), azt érdemes azért kipróbálni. Elvileg igen, hiszen azon az elven működik a módszer, hogy a fémtető a hő hatására jobban kitágul, mint az üveg, így rés keletkezik, vagyis könnyebb lecsavarni.

Gumikesztyűt, ragasztószalag, rongyok

Mivel sokszor csak azért nem tudjuk lecsavarni a tetőt, mert túl sima, és a kezünk nem tapad meg rajta, segíthet, ha a tapadást valahogyan megnöveljük. Ha felhúzunk egy gumikesztyűt, és úgy fogjuk meg a tetőt, akkor a gumis felület miatt nagyobb lesz a tapadás, így el tudjuk forgatni a tetőt. Ez a módszer azért nem túl biztos, némely bolti savanyúságoknál biztosan nem fog működni. Ugyanennek a fortélynak egy másik változatában ragasztószalaggal (pl. Leukoplast vagy Gorilla működhet) körbe kell tekerni a tetőt, így jobban meg lehet fogni, akár egy kis kapaszkodót is lehet rá csinálni. A rongyos módszert mindenki ismeri, lekapjuk a konyharuhát a sütőajtóról és azzal kapjuk el az üveg nyakát.

Kocogtatni vagy ütögetni is érdemes?

Egy fakanállal vagy spatulával lehet jól kocogtatni: körbe-körbe kell haladni a befőttesüveg kupakjának a szélén, apró ütésekkel csak, semmi durvaság! Ha eltörjük az üveget, akkor már úgyis mindegy, inkább legyünk óvatosak! Az apró ütésektől a tető biztosan meg fog lazulni, a vákuum elenged, és akkor már könnyű a befőttesüveg kinyitása. Ehhez a módszerhez viszont türelem kell, mert időnként több percet is igénybe vehet.

A befőttesüveg kinyitása gyorsan megy így: finom savanyúságok a polcon.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennyi a macskatartás ára: ezt a kiadást sokan nem veszik számításba, mielőtt hazaviszik a cicát

Havi fix kiadások és a váratlan kiadások, amikkel sokan nem számolnak.

Ezt tegye az adventi naptárba, ha nem akarja, hogy a gyerek minden nap csokit faljon

Mit tegyünk az adventi naptárba csoki helyett? Olcsó apróságok, kreatív készletek, fürdéshez való meglepetések és közös programok gyerekeknek.

Hidegen és melegen is finom, tele minden jóval: így készül a szaftos zsebes karaj

Fűszeres, ropogós karaj baconnel és sajttal töltve.

Meglepő, mennyibe kerül egy 4 évszakos mobilház: alapmodellektől a luxus kategóriáig mutatjuk az árakat

Alapárak és egyéb költségek a szállítástól a szerelésig.

Sokan veszélyesnek tartják, pedig az állatoknak is jót tehet: ezért használnak villanypásztort a gazdák

Villanypásztor használata: veszélyes a vadállatokra, mégis sok helyen szükséges. Mutatjuk, miért fontos, és mire kell figyelni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat