Ezt csinálja újév napján, aki gazdag akar lenni: 5 dolog, amit vétek kihagyni

Régi hiedelem, hogy amit Szilveszter éjszaka és január elsején csinálunk, azzal telik majd az egész évünk. Nem mindegy tehát hogyan töltjük a Szilveszter éjjelt és az újév napját. Ha 2025-ben gazdagság és siker a cél, akkor elég, ha követjük a már jól bevált népszokásokat. Főleg, hogy a nagy része arról szól, hogy ne végezzünk házimunkát és minél több időt töltsünk örömködéssel és evéssel. Magyar újévi szokások a gazdagságért.

Ezt tedd, hogy boldogsággal teljen az év

Mivel az egész évünk azon alapszik majd, hogy mivel töltjük az újév első napját, így csak örömteli dolgokkal érdemes tölteni a napot. Bőséget szeretnénk? Bulizás az utcán vagy egy klasszikus házibuliban: a lényeg, hogy vidám társaságban teljen az újév, bőséges asztal mellett.

Ezt edd, ha gazdag akarsz lenni a magyar újévi szokások szerint

Újév napján tilos halat vagy baromfit enni. A szárnyasok “elkaparják” a szerencsét, a halak pedig elúsztatják. Malacot viszont fogyasszunk bátran, mert az kitúrja a szerencsét. Ugyanígy a lencse. Az apró szemű étel a bőségre, jólétre emlékeztet. De ugyanígy jöhet minden, ami apró szemű, például a mák vagy a köles. A lényeg a bőségen van. Első étkezésnek fogyasszuk a lencsét!

Fontos viszont, hogy ne együnk meg minden szilveszteri ételt, hagyjunk belőle az asztalon, hogy “maradjon belőle” az elkövetkező évre is.

Szokás még egy egész kenyér felszeletelése is, hogy a családnak egész évben legyen kenyere.

Magyar újévi szokások: tilos bármiféle házimunka

Mondjuk eléggé adja magát, hogy a szilveszteri buli romjai még január elsején eltakarításra kerüljenek, de ha nem akarjuk az egész évet házimunkával tölteni, akkor hagyjuk ezt másnapra. Nem beszélve arról, hogy szinte bármilyen takarítással csak eltakarítjuk a szerencsét: a sepréssel kisöpörjük a házból a szerencsénket, szintúgy a mosással is, de itt főleg a teregetés utal halálra, így ezt is jobb kerülni. A szemetet sem szabad kivinni újév napján, mert kivisszük vele az egész évi szerencsénket.

Ne adj kölcsön, ha jót akarsz magadnak

A magyar újévi szokások szerint tilos kölcsönkérni vagy kölcsönadni bármit, akár pénzt vagy használati tárgyat.  Nemcsak azért, mert nehezen jön majd vissza, de egész évben számíthatunk arra, hogy minden csak kifelé megy majd a házból. Ugyanezért fontos, hogyha valamit korábban kölcsön kaptunk, újév napjáig adjuk vissza a tulajdonosának.

Nézd meg jól kit engedsz be a házba

A kéményseprőt nyugodtan engedjük be a házba, mert gazdagságot hoz. A hagyomány szerint újév napján először férfit engedjünk a házba, mert szerencsét hoz. Ha viszont először női vendég lépi át a küszöböt, az szerencsétlenséget jelent.

Újév napján óvakodjunk attól is, hogy orvost hívunk, nehogy betegséggel teljen az előttünk álló év.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A klíma jóval kevesebbet fogyaszt ettől a trükktől: 3 beállítás, amit alig ismer valaki

A klíma takarékos használata nem csak a megfelelő hőmérséklet beállításán múlik.

Lemerült az akkumulátor? Mutatjuk, hogyan bikázd be gyorsan az autót

Ha betartjuk a helyes sorrendet, pöc-röff indul az autó.

Így lesz igazán bokros és dús a leander: ezen a trükkön múlik az egész

Július elején is sokat tehetsz azért, hogy a leandered szebb és bokrosabb legyen.

Mutatjuk az 5 legfontosabb részletet az új nyugdíjas SZÉP-kártyáról!

Hatalmas változás előtt áll a hazai juttatási rendszer, amely idősek százezreinek a pénztárcáját...

Hogyan érhetem el a fogyasztóvédelmet telefonon, ha problémám van? Így kérhetsz segítséget panasz vagy reklamáció esetén

Első lépésként ingyenes tanácsot is lehet kérni több hivatalos szervezetnél.

Ilyen jól kereshet Airbnb takarítással 2026-ban: mutatjuk, mennyit fizetnek 

A turizmus pörög, az rövid távon kiadó lakásokból egyre több van, a lakástulajdonosoknak pedig egyre nagyobb kihívás a megbízható és gyors takarító személyzet megtalálása.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat