A ‘nem tudom’ módszerrel mindig rend van a házban – tárolás, rendszerezés mesterfokon

Dolgozó apa vagyok két gyerekkel, hát mit mondjak, elég nehéz tisztán és rendesen tartani lakást. Ezért mindig keresem az új tárolás-rendszerezés módszereket, amik kicsit meg tudják könnyíteni a mindennapokat. Amikor nemrég olvastam a nem tudom módszerről, nagyon érdekesnek találtam, és érdemesnek arra, hogy kipróbáljam.

Ez a technika a Maurice Moves nevű csatornán bemutatott nagyobb tárolás-rendszerezés módszertan egy kiragadott részének tekinthető, de ez nem jelenti azt, hogy önmagában ne lehetne belőle profitálni. Lehet. A lényege könnyen megérthető: létesítsünk otthon „nem tudom” feliratú dobozokat, kosarakat – ne sokat, mondjuk egyet, amit aztán folyamatosan használhatunk.

A „nem tudom” feliratú dobozba tegyünk minden olyan holmit, ami fontosnak tűnik, de nincs kifejezetten helye, nem tudjuk a helyét, nem vagyunk biztosak, hogy mihez tartozik, vagy egyszerűen nincs időnk abban a pillanatban foglalkozni vele.

Jó példa a gyerek kezéből vagy a kutya szájából kivett random műanyag akármi, amit abban a pillanatban nem tudunk azonosítani vagy a rendes helyére tenni, de el kell rakni előle biztos helyre.

Ennek legnagyobb előnye elméletileg az, hogy amikor hirtelen meglátjuk, honnan hiányzik az a csavar, az a kupak, az a kis izéke, akkor azonnal tudjuk, hol találjuk meg.

A biztos hely, amit később is megtalálok.

A tárolás-rendszerezés legfontosabb kérdése mindig a „hová tegyem?”. A „nem tudom” kosarat is tenni kell valahova, lehetőleg olyan helyre, ahol én könnyen elérem, a gyerekek és a kutyák viszont egyáltalán nem. Ez lehet a kredenc vagy akár a hűtőszekrény teteje, ahol csak a felnőttek érik el. Sajnos ennek az lehet a mellékhatása, hogy mindenfélét beledob az ember, amit távol kell tartani a többiektől, de nem tudjom, hová rakjam.

Kiváló otthoni tárolás-rendszerezés kiegészítőnek bizonyul.

Azt gondolom, meg fogom tartani a „nem tudom” feliratú dobozom, annak ellenére is, hogy kis mindenes-káoszpontos kosárkává változik. Mégpedig az univerzális biztos hely jellege miatt. Ez az a hely, ahová tudom, hogy fordulnom kell, ha meg kell találnom azokat az apróságokat, amik simán örökre eltűnnenék, ha egy nagy fiókba vagy a játékosdobozok egyikébe dobnám be. Szóval tárolás-rendszerezés terén ez elég jó kis fogás.

A tárolás-rendszerezés jó módszere a nem tudom doboz, ezt látjuk a képen is, egy rendezett polcon
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Így készül az igazán finom házi kecsap paradicsomból vagy püréből – nem kell többé boltban venni

A bolti szószok tele vannak cukorral, tartósítószerrel és különféle mesterséges adalékanyagokkal, pedig az igazi ízélményt a természetes összetevők adják.

„Lehidaltam, amikor megláttam a 60 ezres csekket!” – Ezért fizetsz vagyonokat a klímádért a nyári hőségben

A magas villanyszámla klíma miatt a rossz hőfokbeállítás eredménye. Mutatjuk a hibát, amivel tízezreket égetsz el feleslegesen!

Lakókocsit, nehéz utánfutót húznál? B jogsival is lehet, de ez a kiegészítés kell hozzá

Sokan azt gondolják, hogy ha van B kategóriás jogosítványuk, akkor nagyjából bármit vontathatnak, ami az autó mögé akasztható.

Nem nagy összeg, de sok más támogatásnak feltétele – Ezért érdemes igényelni a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel nem jár kifejezetten nagy összegű juttatás, de több más...

Mennyit keres egy vadászpilóta? A meglepő összeg mellett egy Gripen ára is szóba kerül

A vadászpilóta hivatás sokak szemében hősies és izgalmas, de a háttérben egy rendkívül kemény, folyamatos készenlétet igénylő munka áll.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat