Vakteszt: megtaláltuk, ez a legfinomabb csokimikulás 600 forint alatt 2024-ben

Tizenegy csokimikulást szereztünk be a Lidlben és a Sparban összesen ennyifélét találtunk 800 forintos darabárnál olcsóbban. A nagy márkák termékeiben biztos nem csalódunk majd, a noname gyártók csokimikulásai pedig rosszak lesznek vagy semmilyenek. Ezt gondoltuk a kóstolás előtt, aztán volt egy-két meglepetés. Tesztünket egyetlen márka sem támogatta. A kóstolás előtt a termékeket összetörve, csomagolás nélkül láttuk csak, véletlen sorrendben. Nem tudtuk, hogy éppen melyik márkát ízleljük. A tesztben hárman vettünk részt, és három szempontot vettünk figyelembe: küllem (illat, szín), ízélmény, textúra (állag). Minden kategóriában 1-10 pontot szerezhettek a csokimikulások, majd a pontokat összeadtuk, és így jött ki a végeredmény. Tavasszal ugyanezzel a módszerrel teszteltük a húsvéti csokinyulakat is, akkor meglepő eredmények születtek, erről készült cikkünket ide kattintva olvashatják.

A kóstolás: melyik a legjobb csokimikulás 600 forint alatt?

  1. IDC-Figaro (55 pont a 90-ből)
    • A: Erős közepes. Világosabb színű, kellemes az íze, de nincs meg benne a wow-faktor.
    • B: Túl semleges az íze, illata meg szinte nincs is, nem igazán tetszik.
    • C: Ropogóssága tetszik. Színe semmi különös, de nem bizalomgerjesztő. Íze kakómassza, nem tetszik.
  2. Milka (85 pont a 90-ből)
    • A: A legjobb. Krémes, gyorsan olvad, de más hibája nincs. Igazából ez sem hiba. Tejcsoki, az tuti.
    • B: Brutálisan jó, gazdag íze van, finom az illata. Annyit tudok negatívat mondani, hogy eléggé beleragadt a fogamba.
    • C: Szép tejcsóki szín. Íze remek. Tipikus milka csokis, meglepődnék, ha nem milka lenne. Kicsit nekem túl édes, de ez nem negatívum, csak az én ízlésem.
  3. Kitkat (70 pont a 90-ből)
    • A: Színe világos. Az ostya miatt ropogós és a csoki valahogy tömörebb, kevésbé olvadékony, ami jó, tetszik.
    • B: Ropogós! Nagyon jól ropog, finom az íze is, illata viszont nem sok van.
    • C: Érdekes íze van, van benne valami furcsa savanykásság, fűszeresség, ami tuti direkt van, de nem tudom hova tenni, nem ízlik. Emellé még édesebb is a kelleténél. Különleges akart lenni, csak nem jól.
  4. Balaton (58 pont a 90-ből)
    • A: Nagyon halvány, még az íze is. Inkább nem tetszik, mint igen. Klasszisokkal elmarad az eddigiektől.
    • B: Furcsa illata van, hajszeszre emlékeztet, az ízintenzitása gyenge, a ropogóssága viszont tetszik.
    • C: Nagyon hasonló az előzőhöz. Annyi különbséggel, hogy ez finom. Ez is édesebb a kelleténél szerintem.
  5. Favorina (68 pont a 90-ből)
    • A: Közepesen finom. Jónak mondanám, sima csoki. A színe sötétebb.
    • B: Nagyon finom íze van, az állaga is jó, illata viszont gyenge.
    • C: Féltem tőle mielőtt beleettem, mert gagyi kakaómasszás homokcsokira számítottam a kinézete alapján. Pozitívan csalódtam. Azért nem ennék belőle sokat, mert azt az egy falatot is percekig éreztem a torkomban. Nem hiszem, hogy minőségi csoki.
  6. Boci (66 pont a 90-ből)
    • A: Nagyon olvad, és mintha édesebb lenne, mint a többi. Finom, de nem ez lesz a kedvenc.
    • B: Egyszerű íz, jó közepes minden szempontból.
    • C: Nem tudok róla mit mondani. Semmilyen. Rendben van. Megeszem, de nem emlékszem rá.
  7. Piros Mogyorós (65 pont a 90-ből)
    • A: Sötétebb, szép a színe. Egyszerre nagyon sokféle ízű, kicsit kesernyés is. Érdekes, nem rossz.
    • B: Ú, ez brutális: nagyon meglepő az íze, sötét, nagyon kakaós, a legjobb minőségnek tűnik, utóíze is kellemes és sokáig kitart a szájban.
    • C: Ez érdekes volt. Első ízre egy-két pontot akartam rá adni, mert nagyon fagyinak érződött. Aztán pár másodperc múlva megjött az igazi íze. Kicsit étcsokis lett, amit szeretek. Valami nagyobb márka csokija lesz ez szerintem, mert éreztem már ezt az ízt. A kezdeti pocsék íz, textúra viszont lerontja, így nem érdemel több pontot.
  8. Lindt (61 pont a 90-ből)
    • A: Ez a legsötétebb színű. Van egy fura utóíze, lehet, hogy ebben van a legtöbb kakaó. Magamtól nem vennék ilyet.
    • B: Valami idegen ízt érzek benne, ami nem igazán odaillő, de nem tudom mi az. Túl édes is. Nem tetszik.
    • C: Szép tejcsoki kinézete van. Kellemesen ropogós is. Milkacsokis ízre számítottam, de sajnos nem azt kaptam. Nem tudom megfogalmazni, mi a baj vele, de valami az ízével nem oké.
  9. Tibi (54 pont a 90-ből)
    • A: Elég „műanyag”. Az íze is, az illata is. Olyan, mint a Katica csoki (tortabevonó).
    • B: Finom, egyszerű íze van, utóíze nincs. Közepesnél jobb, de nem kiemelkedő.
    • C: Ettől féltem a legjobban kinézete alapján. Be is jött. Szupervékony gagyi kakaómassza. Maximum arra jó, hogy megolvaszd és az isler tetejére öntsd. Bár valószínűleg azt is elrontaná.
  10. Kinder (83 pont a 90-ből)
    • A: Finom, szép, gyerekkor ízű. Határozottan szeretjük. Klasszikus, összetéveszthetetlen.
    • B: Megszokott Kinder-íz, küllemre is felismerhető, mert belül fehér. Eléggé ragad, de szeretem.
    • C: Kétség sem fér hozzá, hogy Kinder csoki. A kinézete és az íze is árulkodó. A legfinomabb mindig. Meg tudnám enni az egész kóstolóadagot.
  11. Heidi (66 pont a 90-ből)
    • A: Ó, te jó ég. Poros. Mű. Darabos. Nagyon nagy nem. A gyereknek instant csalódás, nem tenném csomagba.
    • B: Nem jó. Kívül bevonómassza, belül margarin. Biztos nem ez a legjobb csokimikulás 800 forint alatt.
    • C: Ez valami különleges csoki ránézésre. Finom is, Ropogós külseje van és krémes belseje. Ezt is inkább kisgyerekeknek adnám, mert elég édes.

Eredményhirdetés: ez a legjobb csokimikulás 600 forint alatt?

Nyertes: 85 ponttal a Milka! Hát igen, az alpesi varázslat, a kísértésbe ejtő íz. Minket is elvarázsolt és megkísértett. Ez a legjobb csokimikulás 600 forint alatt. Csak 599 forint volt a Lidlben.

Ezüstérem: 83 ponttal a Kinder! Összetéveszthetetlen, és valószínűleg a közönségkedvenc is, főleg a gyerekek körében. Nálunk most második. 579 forint volt a Sparban.

Harmadik: 70 ponttal a KitKat! Különleges a ropogós darabkák miatt, akinek ez tetszik, imádni fogja. 599 forint volt a Sparban.

Futottak még (sorrendben): Favorina, Boci, Heidi, Piros Mogyorós, Lindt, Balaton, Figaro (IDC), Tibi (ez húsvétkor is utolsó lett, sajnos).

Tizenegyféle bontott csokimikulás barna csomagolópapíron: melyik a legjobb csokimikulás 800 forint alatt
Kérdeznél? Keresd kérdéseiddel ügyfélszolgálatunkat, ahol kollégáink két napon belül válaszolnak!

Hasznosnak találtad ezt a cikket?
Küldd el másoknak is:

Kérdésed van?

Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, segítünk!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Egy kóros játékszenvedéllyel élő ember napjai – II. rész (Böcskei Balázs írása)

Kevesebb pénz jut az ebédre, a gyerek tervezett ruhavásárlása is elmarad, és a tartozások sem kerülnek rendezésre.

Így fog téged is átverni a mesterséges intelligencia

Mire kell figyelned, és hogyan védekezhetsz egy mesterséges intelligencia csalás ellen? Segítünk eligazodni a digitális veszélyek világában!

Rendeltél valamit a Woltról és mást kaptál? Reklamálj!

Érdemes reklamálni, ha a rendeltél valamit a Woltról és mást kaptál.

Erre biztos nem gondoltál még: hatásos dolgok vasalótalp tisztításához

Mit lehet használni a vasalótalp tisztításhoz, ami gyors és makulátlan munkát végez?

Családi adókedvezmény: Nem csak a vér szerinti szülőknek jár támogatás

Elismeri az állam, ha valaki apaként viselkedik, de nem a biológia döntötte el ezt a szerepét?