Most kell levendulát ültetni: mutatjuk, hová és hogyan érdemes, hogy életerős legyen

A levendula gyönyörű, illatos és ehető is, az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyógynövény. Minden kertnek hasznos eleme, mert a jótékony rovarokat odavonzza, a kártevőket pedig távol tartja. Tegyük bátran ételeinkbe, készítsünk belőle frissítő italokat és turbózzuk a házi készítésű kozmetikumokat levendulával. A fő kérdés, hogy mikor ültessünk levendulát ahhoz, hogy sokáig élvezhessük a kertünkben a szemet gyönyörködtető virágokat és áldásos hatásait?

Az előrejelzések szerint még sokáig meleg lesz, így most még simán érdemes belefogni a levendula ültetésbe. Van azonban néhány alapszabály, amit nem érdemes betartani a levendula ültetése és gondozása során. Az alábbi tippeket követve évekig csodálhatjuk a kertünk egyik legdíszesebb és legpompásabb virágát.

A francia az igazi?

Alapvetően kétféle levendula típussal találkozhatunk, az egyik a francia – amely a tihanyi levendulamezőkön is található -, a másik pedig az angol. A francia levendula kifejezetten télálló, tavasszal újra kihajt és megfelelő körülmények között akár 40-50 évig is díszítheti a kertünket.

Az angol levendula ritkább, mert bár az illata elég markáns, de kevésbé télálló és több vizet igényel, mint a francia. Jó tudni egyébként, hogy az iparban ezt a típust használják inkább.

Melyik helyet szereti a levendula a kertben?

Fontos szempont, hogy mikor ültessünk levendulát, de ha olyan helyre ültetjük, amit nem szeret, akkor sokkal kevésbé tudjuk élvezni az értékes tulajdonságait. A recept nagyon egyszerű: a kert legmelegebb és legnaposabb részébe kerüljön. Ráadásul hatalmas könnyebbség, hogy nincs különösebb talajigénye, az átlagos kerti talaj tökéletesen megfelel a számára. Sőt, sziklakertbe is mehet, remekül fogja magát érezni.

Mikor ültessünk levendulát?

A levendulát tavasszal és ősszel is ültethetünk, akár palántával vagy tőosztással is. a palántát vagy a töveket tavasszal kell kiültetni a kert meleg, napos részébe. Amennyiben a levendulát magról ültetjük, a szaporítást február-márciusban kell elkezdeni, a palántákat pedig ősszel ültessük ki a kertbe, így bőven lesz idejük megerősödni.

Amit az öntözéséről tudni kell

Ültetés után érdemes a levendulát beiszapolni és néhány hétig rendszeresen öntözni, amíg megerősödik és begyökeresedik. Ezt követően a levendula nem igényel öntözést, csak a hosszan tartó, kifejezetten száraz időszakokban.

Hogyan lesz hatalmas és gyönyörű a levendula bokor?

Most, hogy tudjuk mikor ültessünk levendulát ahhoz, hogy kellőképpen megerősödjön, ne felejtsük el a rendszeres metszést sem. A levendulát legalább évente egyszer meg kell metszeni ahhoz, hogy tavasztól őszig virágozzon és évről évre dús és hatalmas bokorrá fejlődjön.

Mire figyeljünk a metszés során?

  • Az őszi metszés során tartsuk szem előtt, hogy még az első fag előtt végezzük el a metszést.
  • A nyári metszés során elősegíthetjük a másodvirágzást, ha az elvirágzott részeket vágjuk vissza.
  • Kora tavaszra időzítsük az elöregedett szárak metszését.
  • Hagyjunk zöld leveleket a levendula bokron, nem tesz jót a növénynek, ha túlzottan visszavágjuk, ilyenkor a szárak elhalhatnak.
  • A tavaszi metszés során a télen elfagyott, elhalt részek metszésére érdemes figyelmet fordítani.
  • Nem kell félni az elvirágzott szárak eltávolításától, ezzel serkenthetjük a virágzást.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Melyik magyar rendező filmje: Az ötödik pecsét? Műveltségi kvíz

Tedd próbára a tudásod, játssz velünk!

Heti akciók: 99 Ft‑os fahéjas csiga, féláras laktózmentes kakaós tej – Ez a pöpec reggeli? Van más is…

A heti akciók most gyorsuló óraként ketyegnek: sok ár épp ma fordul vissza teljesre.

Ízletesebb lesz a gomba, ha a tisztításnál erre odafigyelsz – nem mindegy, hogyan csinálod

Te is úgy tudod, hogy a gombát meg kell pucolni? Pedig a profik egészen máshogy csinálják.

Borravaló – Most akkor kell adni, vagy sem?

A borravaló etikett kérdése sokakat megoszt: adjunk-e, vagy sem? A borravaló intézménye évek óta jelen van a vendéglátásban.

Milyen betegségekre jár leszázalékolás és mi a menete 2025-ben? Az összes tudnivaló egy helyen

Cikkünkben mutatjuk, hogy milyen betegségekre jár leszázalékolás, és mennyi támogatásra lehet számítani 2025-ben.

A végrehajtó ennél többet nem vihet el a számláról: a minimális összeg, amely felett jogsértő a levonás

A meghatározott összeg finoman szólva sem elég a megélhetéshez, akár a bért, akár a nyugdíjat nézzük.