Ne vásárolj most: óriási leárazás jön a boltokban, tízezreket spórolhatsz

Betört a nyár, megérkezett a jóidő, hamarosan egymást éri majd a sok nagy szezonális leárazás. Van, ahol már elkezdődött, de az igazán jó árakért megérni kivárni egy kicsit.

Hamarosan 10-50%-os leárazásokkal találkozunk majd a boltokban, főként a ruha, a cipő és a szezonális termékek ára csökkenhet drasztikusan. Ilyenkor megéri kicsit félretenni a jóidő által felkeltett vásárlási kedvet, már ha te is azok közé tartozol, akik szeretnek jól járni egy shoppingolás alkalmával. A magyar emberek többségének muszáj is állandóan az akciókat nézni, mert az árakhoz képest a többségünknek inkább alacsony a fizetése.

Mire vonatkozik a leárazás?

Általában kétféle termék ára csökken jelentősen ezekben a hetekben. Az egyik, aminek elmúlt már a szezonja. Júniusban például a kabátok, zárt cipők, kötött pulóverek körében mindig jelentős a leárazás. A másik pedig az, aminek túl hirtelen jött be a szezonja ahhoz, hogy igazán be lehessen vezetni. A fürdőruhák között például biztos, hogy komoly leárazás jön, ehhez még az is hozzátartozik, hogy kevesen mennek nyaralni, így a kereslet viszonylag alacsony lehet ezen termékeknél. Hasonlóképp a fehérneműk, szandálok körében is várható jelentős leárazás. És ami még érdekes: sok fürdőben, strandon is nagy kedvezmények vannak most, a szezon elején.

És ez még nem minden

Vannak olyan boltok, amik azt a stratégiát választják, hogy ilyenkor nem egyes termékcsoportokra, hanem mindenre érvényesítenek egy komolyabb kedvezményt, így gerjesztik az eladásaikat és szabadítják föl a raktári kapacitásokat. A kereskedelemben ugyanis általános szabály, hogy minél gyorsabban ki kell pörgetni az árukészletet, hogy újabb termékek léphessenek a helyébe.

Leárazás 2024-ben

A leárazás nemcsak az olyan boltokban lesz jelentős, mint például a Zara, H&M, a Sloggi vagy épp a Reserved, de az online butikok egy része, mint például az About You vagy a Farfetch szintén jelentős leértékelésekre készül. Érdemes hát tudatosnak lenni, kivárni a kedvezményt és figyelni a leárazást, ha jól akarunk kinézni (és járni) 2024 nyarán.

Kérdésed van az akciókkal kapcsolatosan? Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, segítünk eligazodni!
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Panírozás mesterfokon: aranybarna és igazán ropogós lesz, ez a sztárséf titka

A panírozás egyszerű és nagyszerű menete.

Igaz vagy hamis? Rendőrt lehet hívni társasházi munkálatok csendháborítása miatt?

A társasházi szabályok betartása mindenkire vonatkozik, még akkor is, ha épp felújítás zajlik. De vajon mi számít szabályszegésnek?

Honnan tudom, hogy lopják az áramot? Mutatjuk, mi lehet gyanús és mit tegyél

Óriási villanyszámla és akadozó áramellátás? Így derítheted ki, hogy lopják-e az áramot!

Ingyen házhoz viszik, ha így vásárolsz a Pennyben: akár 20 km-re is kiszállítják

Nincs trükk, nincs apró betűs rész, nincs olyan, hogy ‘ja, csak bizonyos idősávokban’.