Kedvezményes fürdőjegy: óriási akcióval indul a szezon ebben a 8 gyógyfürdőben

A termál– és strandfürdő jegyárak az elmúlt időszakban sajnos évről évre egyre csak drágultak, vidéken is. 2023-ban az azt megelőző évhez képest 500-1000 forintos áremelkedéssel kellett számolni. Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára szerint, 2024-ben 10-15%-kal drágultak a belépők, de idén is nagy a szórás a különböző fürdőhelyek között. Budapesten a napi belépők ára fürdők esetében 10 000 forint körül van, de már vidéken sem maradnak el az árak sokkal ettől. A május azonban még sok helyen előszezonnak számít, vásárolhatunk kedvezményes fürdőjegyet, és egy-egy jó akciót is kifoghatunk. Mutatjuk, mit tartogat a május.

Bogács

Május 6-7.: medencekarbantartás miatti akció. Ekkor történik majd a nagy gyógyvizes medence karbantartása, így az nem lesz látogatható. Ezen a két napon azonban ennek köszönhetően az alap belépővel be lehet majd menni a látogatóknak az élménymedencébe is.

Berekfürdő

Május végéig az előszezoni jegyárak vannak érvényben. A napi többszöri belépésre jogosító felnőtt belépő ára 3100 forint, a nyugdíjas és diákjegyek ára pedig 2600 forint. Egy családi napijegy (2 felnőtt, egy gyerek) 7800 forintba kerül, 2 gyermek esetén pedig 10 000 forintba.

Bükfürdő

Májusi „senior” szerda akció. A Bükfürdő Thermal and Spaban szerdánként az első 100 vendég a fürdőbelépőjét menüebéddel 7100 forint helyett 6300 forintért válthatja meg. A belépő mellé jár egy kávéra váltható kupon is.

Celldömölk

Belépő akció június 21-ig. A Vulkán Gyógy- és Élményfürdő szerdára és péntekre belépési akciót hirdetett. Ezeken a napokon a felnőtt napijegy csupán 1900 forint, a nyugdíjas pedig 1500 forint.

Hajdúszoboszló

Előszezoni akció. Május elsején megnyitotta a hajdúszoboszlói Hungarospa a strandját. Ide a felnőtt belépő még 900 forinttal olcsóbb a kiemelt időszakhoz képest, tehát 5000 forint. A diák belépő szintén 900 forinttal olcsóbb, tehát 3600 forint. A gyermek belépő ára is kedvezményes a kiemelt időszakhoz képest. A gyerekek 7 éves korig 2400 forintért tudnak bejutni a Hungarospa strandjára.

Mórahalom

Egész májusban anyák napja lesz a Mórahalmi Gyógyfürdőben. Minden 14 év alatti gyermekével érkező anyukának 1500 forint értékű kupont adnak ebben a hónapban, amit június 30-ig használhatnak fel bármilyen fürdőbelépő vásárlása esetén.

Tiszaújváros

Májusi, a „Tiszaújvárosi Gyógyfürdő 25 éves” akció. Május 8-án minden belépő 25%-kal olcsóbb lesz, május 15-én pedig a nyugdíjas jegyekre adnak 25%-os kedvezményt.

Zalakaros

Előszezoni akció. A kiemelt időszakhoz képest Zalakaroson is lehet számítani 600 forintos, illetve 500 forintos kedvezményre. Az előbbi a felnőtt belépőkre érvényes, amelyek főszezonon kívül 6300 forintba kerülnek, a diák belépők pedig 5400 forintba.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Hagyd a mosogatást másra! Szuper egyszerű, nyár végi egyedényes ratatouille spagetti kerti zöldségekből

Az egyedényes tésztaételekben az a jó, hogy olcsók, jól variálhatók, gyorsak - és...

900 ezer nettó havonta: meglepődtünk, melyek most a legjobban fizető állások

A legjobban fizető állásokhoz nem kell feltétlenül hosszú éveket tanulni.

Méltányossági segély nyugdíjasoknak: 50.000 forint egyszeri támogatás is kapható

Kimondottan rendkívüli élethelyzetben igényelhető.

Kerti kutak: most akkor kell engedély vagy sem? Amit 10 emberből 9 biztosan rosszul tud

A kerti kutak engedélyezése nem csak a kút mélységétől függ.

Gáton járnál autóval? El ne indulj, amíg ez az engedély nincs meg

Akár pecázás vagy kirándulás a cél, erre az engedélyre szükség van hozzá.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat