A nagymamám mindig ezzel a módszerrel készítette a rizst, és imádtuk. Te is így csinálod?

Manapság az interneten mindenhol azt látni, hogy a rizs főzése terén egyetlen elfogadott metódusa van, mégpedig az ujjperces módszer. Ázsiában valóban ez a legelterjedtebb, de Magyarországon néhány évvel ezelőtti senki sem készítette így.

A nagymamám a rizst úgy készítette, hogy először megmosta, aztán zsíron megdinsztelte, ezután felöntötte vízzel, és lefedte. Ezután takarékon nagyjából még húsz percig készült, és a végeredmény mennyei lett. Pont annyira volt puha, hogy ne kelljen erősen rágni, éppen annyira volt ragadós, hogy villával kényelmesen lehetett enni. Szétomlott a szájban, és annyira szerettük, hogy néha megkértük a nagyit, hogy tegyen bele egy leveskockát és magában ettük!

Kis utánaolvasással egyébként kiderül, hogy hazánkban a rizs főzése terén tényleg ez a módszer volt az uralkodó. Ez az úgynevezett piláf módszer, és a spanyolok készítik hasonlóan az egytálételeikben. A németeknél pedig elterjedt az is, hogy a rizst a tésztához hasonlóan tízszeres mennyiségű vízben főzik puhára, majd leszűrik és a levelt elöntik. Létezik egy amerikai módszer is, amiben a rizst megmosva tűzálló üvegbe (vagy cserépedénybe, esetleg vaslábosba) teszik, ezt kétszeres mennyiségű forró lobogó vízzel felöntik és negyven percre száz fok körüli sütőbe teszik. Ez utóbbi egyébként remek végeredményt hoz, de nem éppen energiatakarékos – ezért akkor javasoljuk kipróbálni, amikor egyébként is felfűtjük a sütőt, mondjuk oldalas miatt. A már említett ázsiai rizsfőzés egyébként szintén nagyon egyszerű: a kétszer átmosott rizst beleteszik a főzőedénybe, beledugják a mutatóujjukat, majd hideg vízzel felöntik úgy, hogy a rizs szintje az első, a vízé pedig a második ujjpercig érjen. Persze a japánok, kínaiak és koreaiak szinte kizárólag rizsfőzőben készítik a rizsüket, de a módszer simán tűzhelyen is ugyanolyan alkalmas.

A nagymama módszere rizs főzése témában tehát egyszerű: a rizst megmossuk, lecsepegtetjük. Egy magas serpenyőben zsiradékot forrósítunk, amin nagyon apróra vágott vöröshagymát futtatunk meg. Ezután a rizst beledobjuk és addig pirítjuk, míg kissé üvegessé válik. Ekkor jön a rizs főzése: kétszeres mennyiségű, langyos vizet öntünk a serpenyőbe, megsózzuk jól átkeverjük, majd lefedve 20 percet takarékon készítjük. 10 perc pihentetés után tálaljuk a legjobb eredmény eléréséhez.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezt tedd, ha a naptej foltot hagyott a kedvenc ingeden – házitündér barátnőm tuti tippje

A naptej eltávolítása ruhából nem mindig egyszerű feladat, mert a zsíros textúra makacs foltot hagy. De ne aggódj: házitündér barátnőm megosztotta velem a bevált trükkjeit, amelyekkel újra a régiek lehetnek ruháid.

Milyen országokban van bal oldali közlekedés? 7 tipp a balesetmentes autózásért

Nem olyan rettegett a bal oldali közlekedés, íme 7 fontos tudnivaló, hogy biztonságban érezd magad.

A haszonélvezeti jog megváltása: tényleg ennyibe kerül, és megéri kifizetni?

Egy tehermentes ingatlan gyorsabban és magasabb áron értékesíthető, az adásvétel után pedig bőségesen megtérül a kezdeti kiadás.

Mi a nyugdíjba vonulás pontos menete? Adategyeztetéstől az első ellátás utalásáig

A nyugdíjazásra való felkészülés nem a nyugdíjkorhatár betöltésekor, hanem évekkel azelőtt kezdődik.