Felkészülés a vendégvárásra: még 5 karácsonyi túlélési tipp

Ha ezúttal nálunk lesz a nagy karácsonyi összejövetel, akkor bizony a szokásosnál több feladat hárul ránk. Nemcsak a menüről kell gondoskodnunk, hanem otthonunkat is alkalmassá kell tennünk a vendégek fogadására. Hiába „csak” a rokonok jönnek, szeretnénk jó benyomást tenni mindenkire. Cikksorozatunk első részében főként a takarításra és felkészülésre adtunk tippeket, a most következő második részben arról lesz szó, hogyan fogadjuk a vendégeket, milyen feladatokat végezzünk el még az érkezésük előtt. Karácsonyi túlélési tippek – 2. rész.

Kis emlékeztető: 5 tipp, hogy túléljük a karácsonyi szezont a vendégséggel együtt

Korábbi cikkünkben már megírtuk, mennyire fontos, hogy hagyjunk elegendő időt a takarításra, ne az utolsó pillanatban álljunk neki. Próbáljuk magunkat nem túlvállalni: nyugodtan kérjük meg a látogatókat, hogy körettel, desszerttel szálljanak be a menübe. Akkor sincs tragédia, ha nem sikerül a lást minden négyzetcentiméterét tükörfényre sikálni, koncentráljunk csak azok a terekre, ahol a vendégek is megfordulnak. Dióhéjban ennyi, jöjjön a következő rész.

Karácsonyi túlélési tippek: felkészülés a vendégek fogadására

1. Nem kell mindent egyedül csinálnunk

Ha a szokásosnál nagyobb a felfordulás, kérjünk (több) segítséget a velünk együtt lakó családtagoktól, hiszen a rumlit sem egyetlen ember csinálta. A gyerekek is kapjanak feladatot: a hozzájuk tartozó holmikat (játékokat, ruhákat, tanszereket) rakják helyre, számolják fel a káoszt a szobájukban. A kamaszokat már a nappali vagy a fürdőszoba kitakarításába is be tudjuk vonni, életünk párja pedig mosogathat, porszívóhat, segíthet a konyhai feladatokban. Osszuk fel tehát a házimunkát, így hatékonyabb és kevésbé fárasztó.

2. Rendezzük át a szobát!

Természetesen a nagyszekrényt nem kell átpakolni a hálószobába, hogy több helyünk legyen, de a foteleket, székeket érdemes egy kicsit átforgatni. Legyen a tér nyitottabb:

  • Képzeljük el, hogyan beszélgetnek egymással a vendégeink, amikor leülnek. Alakítsuk ennek megfelelően a teret.
  • Helyezzük az ülőhelyeket elég közel egymáshoz (azért ne túl közel). Próbáljuk meg elkerülni, hogy bárki a sarokba kényszerítve érezze magát.
  • Túl „dúsnak” érezzük a szobát? A kevesebb néha több, így van ez a dekorációval is: pakoljuk el csecsebecsék, dekorelemeket, szabadítsuk meg a kanapét a felesleges díszpárnáktól, tegyük el a hétvégi kuckózós takarót.
  • Túl steril? Próbáljunk meg melegítő elemeket bevetni, például puha szőnyegeket vagy meleg színű dekorációt. Nem muszáj magunkat költségekbe verni, néhány illatgyertya vagy ledes mécses is elegendő.

3. Készítsük elő a lehető legtöbb dolgot

Ha mégis csak mi főzünk és sütünk mindent, akkor már most kezdjünk bele: tervezzük meg a menüt, szerezzük be az alapanyagokat. A vendéglátás előtt egy héttel nézzük át a hűtőnket, és használjuk fel, amit lehet. Gondoskodjunk róla, hogy legyen benne elég hely az előkészített ételeknek. Köretek, húsételek, desszertek – sokfélét már 1-2 nappal a nagy közös karácsonyozás előtt is megcsinálhatunk.

És persze ott a terítés. Előző este érdemes elővenni az étkészletet, evőeszközöket, poharakat, hogy másnap kevesebb legyen a tennivaló. Terítsünk meg, mosogassunk el, szabadítsunk fel helyet a pulton, ürítsük ki a szemeteseket és mosogatógépet.

4. A mi otthonunk

Minél több vendég jön, annál nagyobb a kockázata annak, hogy bizonyos dolgok eltörnek, megsérülnek. A számunka kedves dísz- és emléktárgyakat zárjuk el a szekrénybe vagy egy olyan szobába, ahová a látogatókat nem engedjük bemenni. Nagy valószínűséggel az a háló lesz. Húzzuk be az ajtaját, jelezve, hogy ott nincs keresnivalója senkinek. (Akár kulccsal is becsukhatjuk, biztos, ami biztos.)

Ha kisállatunk van, legyen otthonunkban egy olyan sarok vagy szoba, ahová elvonulhat, ha sok neki a fennforgás. A látogatóknak illik tiszteletben tartani, hogy a kedvencünk is itt lakik, ugyanakkor azt is meg kell oldanunk, hogy ne a kutyánk, macskánk körül forogjon minden. Apósunkat megkértük, hogy ne etesse az ebet, mégis folyamatosan nyújtja a falatokat? Nincs sok választásunk, társuk távol az állatot az ebéd vagy a vacsora idejére – ez jobb megoldás, mint feszülten ülni, aztán felcsattanni.

5. Minden (is) van?

Szalvéta, WC-papír, papírzsebkendő, szilvia, tiszta kéztörlő, konyharuha: ezekből legyen elegendő otthon. Készüljünk fel a balesetekre: nem árt, ha kéznél van a folttisztító, nedves törlőkendő. Ha valaki éjszakára is marad, készítsük elő az alvóhelyet és az ágyneműt.

Ez volt cikksorozatunk 2. része. Nemsokára érkezik a 3. is.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem volt ember a Kádár-korban, aki nem ismerte ezt a dallamot – a MÁV szignál kalandos története

A MÁV szignál és annak sajátos története a második világháború végére nyúlik vissza és egészen napjainkig is eltart

Trópusi tavasz a heti akciókban: mangó és avokádó fél áron, és még sok minden más

Trópusi hangulat a heti akciókban: mangó és avokádó fél áron, de sok más is vár ránk a tavaszi kínálatból.

Nem dobod ki a felét: a zöld spárga tisztítására ez a legjobb módszer

A zöldspárga tisztítása egyszerűbb, mint gondolnánk – séf sógorom segített.

Megbukott a gyerek? Vigyázz, a TikTok-agy észrevétlenül teszi tönkre a jövőjét!

A figyelemzavar tünetei vagy csak a túl sok mobilozás áll a háttérben? Megbukott a gyerek történelemből, mert az agya már csak a 15 másodperces videókat érti.

Ennyit keresnek a villamosvezetők – a bónuszokkal már egészen más a kép

Mennyit lehet hazavinni villamosvezetőként? Valós dolgozói adatok, 2026-os béremelés és a juttatások együtt mutatják meg, mennyit ér igazán ez a munka.