Megszűnt a hatósági áras tűzifaprogram

Tavaly a rezsicsökkentés csökkentése miatt óriási roham volt. Idén azonban nem lesz rekordév tüzéptelepeken, de a kályhákra sincs akkora kereslet. A kormány ki is vezette a hatósági árat mondván, nincs már szükség rá. 

A tavalyi rekordév idén már biztosan nem fog megismétlődni. Nálunk a szezon hagyományosan szeptemberben szokott kezdődni
mondta a növekedés.hu-nak Székely Bálint, a Kandalló.hu ügyvezető igazgatója.

A részben megszűntetett rezsicsökkentés miatt tavaly nagyon megugrott a kereslet

A portál felhívja a figyelmet: Egy évvel ezelőtt tudta meg a lakosság, hogy a rezsicsökkentés szabályai változnak. Az a fogyasztó pedig, aki nem fér bele a védett keretbe, brutális gáz és villanyszámlákra számíthat. Ezek után óriási roham indult a kályhákért. Pillanatok alatt el is fogytak az üzletekből. Ezt követően az emberek a használtpiacról is elkapkodtak mindent, amivel fűteni lehet.

Akik elkezdtek alternatív fűtőrendszert keresni, zömmel a vegyestüzelésű kályha, vagy sparhelt mellett döntöttek. Ez logikus, mert a fűtés mellett így a főzést is el lehet intézni, ha szorul a hurok.

Csakhogy ez a hatalmas keresletnövekedés áremelkedést is okozott.

De akkora volt a kereslet, hogy ősz végére már drágán sem lehetett kályhához jutni.

Székely Bálint arra is rámutat, hogy idén érdemi árcsökkenés nem történt. Viszont nem is drágultak tovább a vegyestüzelésű fűtőeszközök. Idén valószínűleg már készlethiány sem lesz.

Tűzifából is lesz elég

A szakértők nyugodtabb fűtési szezonra számítanak idén. Mocz András, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke szerint a tűzifa ára beállt egy normális léptékű szintre, ami mind a termelő mind a fogyasztó szempontjából elfogadható.

Tavaly a tűzifára is megugrott a kereslet

A kályhafelvásárló roham miatt a tűzifa iránt is megugrott az igény tavaly. évtizedek óta nem látott rohamot tapasztaltak a hazai tüzéptelepek.

Úgy tűnik, a tavalyi árszint maradt meg idén is. Bizonyos fajok esetében viszont tapasztalható csökkenés is. Idén a meghatározó kemény tűzifák, vagyis az akác, tölgy, a gyertyán, a cser és a kőris nettó 30 ezer forint körül mozognak köbméterenként, az akác itt-ott kicsit drágább. Tüzelési célra használhatók még a lágy fák is, ilyenek a nyár, nyír és az éger. Ezek olcsóbbak, 20-22 ezer forint köbméterük, viszont csekélyebb is a fűtőértékük. Mindemellett kevesebb vásárlóra számítanak idén.

A növekedés.hu szerint idén rendben van a kereslet-kínálat a tűzifa piacon. Ezért is vezette ki a kormány a hatósági árat.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

3 olcsó és finom köret, ha unod a rizst és a krumplit – Gyorsan megvannak és imádni fogja a család

Ha szeretnél változatosabban, egészségesebben és olcsóbban főzni, a quinoa, hajdina, puliszka és köles mind remek köret krumpli és rizs helyett.

Ingyenes jogi segítségnyújtás Budapesten: 1 napig él a lehetőség, személyesen és telefonon is kérdezhet

Siess! Az időpontok gyorsan fogynak, de még mindig találni szabad helyeket.

Mennyi az összege a 14. havi nyugdíjnak nevezett résznyugdíjnak? Ez várható az eddigi bejelentések alapján

Tényleg jön a 14. havi nyugdíj 2026-ban? Tényleg - csak nem úgy, ahogy vártuk.

Mennyi az éves áramfogyasztási limit és mit jelent havonta? A rezsicsökkentett árról érthetően

Röviden és érthetően az éves áramfogyasztási limitről és a tarifákról.

Kerti csap téliesítése 3 lépésben: így nem fagy el a mínuszokban sem

A kerti csap és a vízóra téliesítése a te feladatod és felelősséged, ha nem szeretnéd komoly költségekkel indítani a tavaszt. Mutatjuk, hogy a leggyorsabb, legegyszerűbb.