Felfutás az ingatlanpiacon – A növekvő CSOK-os érdeklődés látszik

Bekövetkezett a trendforduló után várt felfutás az ingatlanpiacon – áll a Duna House szerdán közzétett elemzésében. Mint írják, az augusztusi ingatlan- és hitelpiaci adatok, valamint a cégcsoport aktivitási mutatói alapján az eddigi, növekvő CSOK-os érdeklődés már az adásvételek számában is megmutatkozik.

Az augusztus, a hónapra becsült 8213 tranzakcióval az idei második legerősebb hónap – írja a közlemény alapján az MTI. Az egy évvel korábbitól már csak 16 százalékkal marad ez el, ugyanakkor 35 százalékkal haladja meg a júliusit.

Az ingatlanpiaci erősödést alátámasztják a hitelpiaci adatok is. A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai alapján augusztusban 61 milliárd forint volumen becsülhető, ami az idén a legmagasabb érték.

Enyhe csökkenésnek indult a lakások ára

A Duna House elemzése szerint Kelet-Magyarország kivételével stagnál, enyhén csökken a panellakások ára. A téglaépítésű ingatlanok éves áremelkedése pedig 3-5 százalék közötti.

Az értékesített budai téglalakások átlagos négyzetméterára idén augusztusban is 1 millió forint felett volt. A belvárosi téglaépítésűeké kevéssel haladta csak meg a 950 ezer forintot. A Duna House közreműködésével augusztusban értékesített ingatlanok közül a panellakások eladási ideje a legrövidebb. A belvárosi téglaépítésűek idén augusztusban több mint egy hónappal gyorsabban, kevesebb mint 5 hónap alatt keltek el.

Így változott a CSOK

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, szeptember 1-től változott a CSOK és a Babaváró támogatás szabályrendszere, amelyet az augusztus 30-án megjelent Magyar Közlönyben jelentett be a kormány. A változtatás ugyan nem nagy volumenű, azonban év végéig még inkább felpörgetheti a CSOK iránti érdeklődést a piacon a Duna House és a Credipass szakértői szerint.

Enyhített a kormány az idei év hátralévő részében igényelhető Családi Otthonteremtési Kedvezmény feltételein. A támogatás továbbra is igénybe vehető meglévő, illetve vállalt gyermek után is, amennyiben a házaspár egyik tagja sem töltötte be a 40-et. Ami változott:

eddig csak legfeljebb két vállalt gyermekre lehetett támogatást kérni használt ingatlan vásárlása esetén. Szeptember 1-től viszont ez már három gyermekre is érvényes az újépítésű ingatlanokon kívül már használt lakás vásárlás esetén is.

Ez a módosítás a fennmaradó időben vélhetően a korábban vártnál is jobban felpörgetheti majd az igénylési kedvet.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.

Ülsz a kádban, és nyílik a bejárati ajtó? Hiába övé a lakás, nem törhet csak úgy rád a tulajdonos

Amikor kiveszel egy lakást, az onnantól kezdve jó esetben az otthonoddá válik.

Vége lesz a jó világnak a fővárosban: ha ilyen autója van, erre a szabályra különösen figyeljen

Zöld rendszámos autók parkolása Budapesten 2027: megszűnik az ingyenesség. Mutatjuk, mikortól kell fizetni, és mire figyeljen.

Több pénzt vihetnek haza a volt rendvédelmisek: két fontos korlátozást is eltöröl a kormány

Jó hír a szolgálati járandóságban részesülőknek.

Néhány kattintással ellenőrizheti, milyen gyógyszert írt fel az orvos és van-e még receptje a felhőben

E-recept lekérdezése egyszerűen: mutatjuk, hol nézheti meg a felírt gyógyszereit, és hogyan ellenőrizheti a felhőben lévő recepteket.

Rálógnak a gallyak az elektromos vezetékre? Kevés háztulajdonos tudja, hogy dolga van vele

A metszési munkálatok megszervezése és költsége alapvetően az ingatlantulajdonost terheli.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat