Hogyan lesz hatékony a lomtalanítás – Minden idők legjobb rendrakási tippjei – 3. rész

Hamarosan kezdődik a lomtalanítás, több budapesti kerületben a következő hetekben rendezik a nagy rendrakást. Mondunk néhány olyan tippet, amitől szuper hatékony lesz nálad is a lomtalanítás.

Ez a cikk a Minden idők legjobb rendrakási tippjei sorozatunk harmadik része. A sorozat első részét itt, a második részét pedig itt olvashatod el!

A 10 százalékos lomtalanítás módszer

Ez a módszer kiváló azok számára, akik számára megterhelő megválni tárgyaktól még akkor is, ha azok nem különösebben hasznosak számukra. Lényege, hogy egy adott tárgycsoport száma mindig csökkenthető 10 százalékkal anélkül, hogy a veszteség komoly lenne. Például, ha valakinek nagyon sok cipője van, akkor a következőképp kell alkalmaznia. Kirakja az összes cipőt a szekrényből és 10%-ától megválik. 10 párig ez 1 párt jelent, de ha valakinek 35 pár cipője van, bizony 3-4 pártól meg kell válnia.

Egyszerre nem kell sokat csinálni

A nem sokat persze nem egy egzakt szám, változhat. Az ötlet az, hogy az ember paramétert állít be az idejére és energiájára. Ezt úgy teheti meg, hogy kijelöl egy bizonyos területet, amelyet az elejétől a végéig meg fog dolgozni (kivéve, ha hatalmas, mert akkor föl kell osztani), vagy előre meghatároz egy adott időt, amennyit rászán. Ezzel a módszerrel meg lehet akadályozni, hogy a lomtalanítás még azelőtt kiégessen, hogy érdemben elkezdted volna.

Emlékeztessük magunkat, mit nyerünk a lomtalanítás során

A rendrakás néhány elég remek dolog előtt nyitja meg az ajtót. Nem az a cél, hogy kidobjunk dolgokat, hanem teret, időt és energiát nyerünk általa. Ezek a dolgok a lomtalanítás jutalmai, ezeket érdemes célként a szemünk előtt tartani, miközben keményen dolgozunk a cél eléréséért.

Korlátozzuk magunkat: ami ebbe belefér

Jó módszer annak eldöntésére, hogy mennyit tartsunk meg, és mennyitől szabaduljunk meg egy lomtalanítás során az otthoni rumliból, hogy korlátozzuk, mennyi helyet foglaljon el az adott tárgyak kategóriája. Például, ha a pólók már nem férnek el a számukra kijelölt két fiókban, annyit kell eltávolítani, hogy újra kényelmesen jusson hely nekik. Annyi legyen, amennyi belefér, többre nincsen szükség.

Ne vegyünk dobozokat, rendezőket előre

Sokak vannak úgy vele, hogy a lomtalanítás leggjobb része az új kosarak, elválasztók, fiókrendezők beszerzése. Tőlük sem akarjuk elvenni az örömüket, de azt tanácsoljuk, hogy ezeket a beszerzéseket csak azután végezzék, hogy már kész a rendrakás azon része, amikor kimegy mindaz, aminek mennie kell.

Nem fogod szeretni, amit eddig nem szerettél

Lehet, hogy pazarlásnak érzed kidobni a szekrényben bújkáló asztali lámpát, amit négy éve szereztél egy volt munkatársadtól ingyen, de sajnos az a helyzet, hogy ha ennyi idő alatt nem tetted az otthonod részévé, nem is fogod. Menjen. Nem fogod egyszercsak megszeretni, fölöslegesen áll ott.

Régen megvan, drága volt? Na és!

Ha valami régóta megvan, vagy ha valami kifejezetten drága volt, az még nem jelenti automatikusan azt, hogy meg kell őrizni. Ugyanazok a kritériumok (hasznos, szép, örömöt szerez stb.) az ilyen típusú tárgyakra ugyanúgy vonatkoznak, mint bármi másra. Csak akkor tartsuk meg, ha van értelme.

Az amazonos dobozok módszere

Az egy be és egy ki módszer egy lomtalanítás nézőpontú változata. Ha rendelsz valamit az interneten, tartsd meg a dobozát és rakj bele helyette más valamit, ami eddig a lakásodban volt, és add el vagy ajándékozd el (esetleg dobd ki, ha már nem használható).

Az elsüllyedt költség

Ha megszabadulsz valamitől, amire nincs szükséged, vagy amit már nem szeretsz, meggátolja, hogy még többet költs rá. Hiába vetted meg magadnak régen, amikor még kellett vagy érdekes volt számodra, ha már nem így van, akkor fölösleges energiát pazarolsz rá (például egy bútor esetében a tisztítására), inkább a lomtalanítás legyen a sorsa.

Csitt a szobának!

A szobát elhallgattattni egy drasztikus módszer, de kifejezetten eredményes olyankor, ha nagyon zsúfoltnak érezzük a teret. Lényege nem más, minthogy mindent kipakolunk, ami az adott helyiségnek nem elválaszthatatlan tartozéka, majd egyesével elkezdjük visszavinni a fontosnak ítélt tárgyakat. Ha kipróbálod, közben rájössz majd, hogy a tárgyak negyede felesleges, egy másik negyede kifejezzen zavaró. Ami marad, az pedig fontos.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Régi kata visszavezetése: újra számlázhatnak cégeknek a vállalkozók, de van egy bökkenő

Régi kata visszavezetése: 2027-től újra lehetne cégeknek számlázni. Mutatjuk, milyen korlátozások jöhetnek.

Ha nyugdíjasként webshopból rendelne, erre figyeljen: mutatjuk, melyik kifejezés mit jelent az Almától a Klarnáig

Melyik megoldás mit jelent, mennyire biztonságosak, és milyen rejtett költségekre érdemes odafigyelnie.

Akkor is jár az ápolási díj vagy a GYOD, ha otthonba költözik az ápolt személy? 2 kivételes eset, amikor folyósítható

Amikor intézményi elhelyezés miatt szűnik meg az ápolási díj, illetve a tartós beteg gyermekek után járó gyod.

Özvegyi nyugdíj 1 év után: mitől függ, hogy továbbra is jár-e és mekkora lesz az összege?

Folyósíthatják tovább, de nem biztos, hogy végleg megmarad.

Bűncselekménynek minősülnek ezek a KRESZ-kihágások: nem jó ötlet például 50-es táblát lopni szülinapra

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény akár 15 év börtönnel is járhat. Mutatjuk, milyen közlekedési csínyekből lehet büntetőügy.

Ilyen esetben szó nélkül ellenőrzi a NAV a bankszámládat – vigyázz, a hivatal mindent lát, nem éri meg trükközni

A nav bankszámla ellenőrzés előzetes adatgyűjtéssel is kezdődhet, és a külföldi számla sem garantálja, hogy a be nem vallott jövedelem titokban marad.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat