Hiába csökken a gázár, ezt nem fogjuk érezni a rezsiszámlán

Az az energiaválság, ami miatt tavaly csökkentették a rezsicsökkentést, így sokaknak megemelkedett a rezsi, már enyhülőben van. A tőzsdei gázár már a tavaly év eleji szinteken áll. De akkor miért nem érezzük ezt a számlánkon? Mutatjuk!

A HVG összegyűjtötte, mit kell tudni a jelenlegi gázhelyzetről. Mint írják, a kormány döntése értelmében továbbra is marad a lakossági gáz-, áramdíj megállapításának jelenlegi, kétsávos rendszere. Tehát a csökkentett rezsicsökkentés, ami szerint egy bizonyos szint felett már jóval magasabb árat kell fizetni.

A magyar kormány azután döntött a rezsicsökentés csökkentése mellett, miután tavaly az Orosz-Ukrán háború egyik hatásaképp elszabadultak a gázárak. Közben a gázárcsúcson kötött a korményzat szerződést gázszállításra az oroszokkal, amiért még azután is elképesztően magas árat fizetett, hogy a tőzsdei árak csökkentek.

A HVG rámutat: A dráguló energia okozta többletkiadások fedezésére a piaci szereplők esetében teljesen elengedték a támogatásokat (később a mikrovállalkozásokkal, és az intézményekkel kivételt tettek), a lakosság esetében pedig sávos díjazást határoztak meg.

Ahhoz, hogy az úgynevezett átlagfogyasztás felett sokkal magasabb árat kelljen fizetni annak ellenére ragaszkodik a kormány, hogy a gáz tőzsdei ára már január közepén visszaesett a háború előtti szintekre. Sőt jelenleg a tavaly januári árszinten áll. Ennek oka részben az, hogy az európai államok sikerrel kerestek az orosz helyett alternatív beszerzési forrásokat, illetve csökkentették fogyasztásukat, de az is segített, hogy szokatlanul enyhe volt a tél.

De a hazai gáz- és áramfogyasztás is visszaesett: decemberben gázból 24, elektromos áramból 8,2 százalékkal kevesebbet fogyott, mint az előző év azonos időszakában. A fogyasztás visszaesése egész Európában meghaladta az energiaválság tetőpontján célul tűzött 15 százalékos megtakarítási célt.

Ennyibe kerül most az áram:

A lakosságnak háztartásonként 2523 kWh-ban megállapított éves átlagfogyasztásig kilowattóránként bruttó 35,3 forintot kell fizetnie az áramért. Aki pedig ezt túllépi, annak az e feletti fogyasztásért bruttó 70 Ft/kWh-s árra számíthat mindenki.

Most többet vagy kevesebbet fizetünk a tőzsdei árnál?

A rezsicsökkentés hatálya alá tartozó fogyasztás mértékéig a gázért kevesebbet fizetnek a háztartások. Aki viszont átlépi ezt a szintet, az a kedvezményes ár többszörösét fizeti, ami még a jelenlegi piaci árnál is magasabb.

A vízdíj esetében is jöhet a drágulás egy bizonyos szint felett!

A HVG úgy tudja, várhatóan a vízdíj esetében is korlátozzák a rezsicsökkentett árat. Információik szerint itt is hasonló sávos rendszert vezetnek majd be, mint az áramdíjnál és a gázdíjnál. Tehát a vízdíj és a csatornadíj is csak egy bizonyos felhasznált mennyiségig lesz kedvezőbb árú, afelett jön majd a központilag meghatározott „piaci ár”. Hogy ez pontosan mekkora lesz és milyen fogyasztási határokkal kell számolni, majd csak jövőre derül ki.

Összességében tehát továbbra is érdemes takarékoskodni az árammal és a gázzal is, és jó lesz odafigyelni arra is, mennyi vizet fogyasztunk, hogy elfogadható keretek között tartsuk a rezsiköltségeinket, ne kelljen túl magas gáz-, villany- és vízdíjat fizetni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szédítő heti akciók: Aldi görögdinnyétől a Spar sonkáig

heti akciók legizgalmasabb ajánlatai az Aldi görögdinnyéje, a Lild pillecukra, az Auchan csemegekukoricája és a Spar Herz sonkája – de mindezt a szerdai lejárat időzíti.

Mikor évül el a vízdíj tartozás? A szabály, amit sokan nem ismernek

5 év alatt elévülnek, de ez a tartozást nem szünteti meg.

Hó vége? A legtöbben ilyenkor már csak túlélni próbálnak – megkérdeztük az utca emberét

Mit jelent ma a hó vége Magyarországon? Megszólaltattuk az utca emberét. Cikkünk a hóvégi pénzhiány valóságáról.

Érdemes várni azzal a fürdőszoba-felújítással: új lakásfelújítási támogatás jöhet ősszel

Ha már hónapok óta halogatod a fürdőszoba vagy a konyha felújítását, most érdemes még egy kicsit várni. A kormány ugyanis szeptembertől egy új, nagyszabású otthonfelújítási program bevezetését tervezi, amely akár 15 milliós lakásfelújítási támogatás keretein belül valósulhat meg.

Nem csak a nyugdíjasoknak jár utalvány! Ha ilyen ellátást kap, önhöz is becsönget a postás

Érdemes megnézni a listát, összesen 25-féle juttatást sorolnak fel - elképzelhető, hogy ön is jogosult lehet rá!