Drágul a telefon és az internet. Erre figyelj oda!

A Vodafone, a Telekom, a Yettel és a Digi automatikus díjkorrekciót alkalmaznak a lakossági, egyes flottás és kisvállalati ügyfeleiknél. Akárhogy is nevezik, többet kell fizetnünk, mégpedig ezresekkel.

Jön az automatikus inflációkövető emelés a telefon- és internetszolgáltatások díjainál – írja a 24.hu. A lap egyik olvasója jelezte, hogy a Vodafone arról értesítette, januártól 9,39%-os inflációkövető díjkorrekciót alkalmaznak nála. Emiatt az internet havidíja 5490 forintról 6000 forintra emelkedik, a tv-előfizetése pedig 7100 forint helyett havi 7420 forintba kerül. A Vodafone megerősítette a hírt: automatikus díjkorrekciót alkalmaznak lakossági, egyes flottás és kisvállalati ügyfeleiknél. A díjkorrekció az otthoni és a mobil szolgáltatások előfizetési díjait egyaránt érinti.

Mint kiderült, a Vodafone mellett a Telekomnál, a Yettelnél és a Diginél is lesz inflációkövető díjemelés.

A drágulás már elkezdődött

A díjemelés nemcsak a 24.hu olvasójánál verte ki a biztosítékot. A Facebookon sorra osztanak egy bejegyzést, ami megmutatja, mekkorát drágult a Digi egyik csomagja: míg a decemberben kiküldött számlán 3600 forint szerepel, addig az ugyanarra a szolgáltatásra vonatkozó januári számlán már 6200 forint áll. 72% áremelés – írja a posztoló.

Meglépték, de lehet-e? Az NMHH válaszol

A szolgáltatók kiemelték, a módosítást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal is egyeztették. Az NMHH biztosította a lapot, hogy nyomon követik az elektronikus hírközlési szolgáltatók ÁSZF-módosításait, valamint rendszeresen ellenőrzik, hogy a módosításoknál a szolgáltatók betartják-e az irányadó jogszabályokat, illetve az ÁSZF-ek tartalma az előírásokkal összhangban van-e. Mint közölték,

az inflációkövető díjemelés nem jogszerűtlen.

Ha a szolgáltató szerződésmódosítás során betartotta a vonatkozó szabályokat, és a bevezetett feltétel pontosan tartalmazza, hogy hogyan fog történni a díjak változása, akkor ez a szolgáltatói lépés nem jogszerűtlen.

Mit tehetünk, ha több a soknál?

Az NMHH azt javasolja az előfizetőknek, kísérjék figyelemmel a szolgáltatók szerződésmódosításra vonatkozó értesítéseit, és ha a megváltozott feltételeket nem kívánják elfogadni, még a jogszabály szerinti határidőn belül éljenek felmondási jogukkal.

Csökkentenéd a költségeket?

Ha csomagot/szolgáltatót váltanál, érdemes áttekinteni ki és milyen kedvezményeket kínál.

A Digi pl. megújult elektronikus számlacsomagot (e-Pack) és új hűségprogramot indított. Azt írják, a most bevezetett hűségprogrammal a 12 hónapos hűségidőt vállaló ügyfelek számára – a 2023. január 1-től érvényes listaárakhoz képest – az egy termékkel rendelkezők esetében 500 forint, a két vagy három szolgáltatásra előfizetőknél 1000 forint havidíj kedvezményt biztosítnak. Emellett az új e-Pack csomaghoz kapcsolódó kedvezmény aktiválása havonta további 500 forint szolgáltatási díjkedvezményt is jelenthet az előfizetőknek. Részletek itt.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Meddig ehetők a húsvéti maradékok? Ez a szín vagy szag már veszélyt jelez, dobd ki azonnal

A húsvéti finomságok napokig kitartanak – vagy mégsem?

Elképesztő, hányan dőlnek be a weboldalas átveréseknek – Te is veszélyben vagy? 

Egyre többen válnak weboldalas átverés áldozatává. Csalók hamis linkeket küldenek e-mailben vagy sms-ben.

50 000 forintra nő a kisgyermekeseknek adható támogatás: havonta jár és visszamenőleg is kérhető

A támogatás már nemcsak a magánbölcsődék után kérhető, hanem az önkormányzati fenntartású intézmények esetén is.

Mikor ingyenes a hagyatéki eljárás? Ha így rendelkezel, biztonságban lesz a család

Nem kell minden esetben öröklési illetéket fizetni, elmondjuk mikor jár a mentesség.

KVíZ: melyik béke zárta le a Rákóczi-szabadságharcot? Teszteld a tudásod!

Újabb műveltségi kvíz érkezik! Töltsd ki!

Spórolj nagyot az ünnepek után: az eheti akciók legjava Alditól Lidlig!

Akciós péksütemények és retek az Aldiban, félárú vajkrém és kedvezményes lazac, szőlő az Auchanban, valamint kihagyhatatlan túró és virslis párna a Lidlben.