A drágulásnak nincs pártállása, mégsem egyformán érzékeljük

A vártnál is brutálisabb az áremelkedés mértéke, szeptemberben már 20,1%-ra nőtt az infláció. Mindenkinek fáj, de nem egyformán: a kormánypárti szavazókat látszólag kevésbé viselik meg az elszálló árak, mint az ellenzékieket és a bizonytalan pártválasztókat. Tény azonban, hogy a Fidesszel szimpatizálók körében is nő is aggodalom.

A Publicus Kutatóintézet október eleji reprezentatív felmérése szerint a kormánypárti válaszadóknak 32%-a érzi úgy, hogy súlyos gondot jelentenek neki az emelkedő árak, további 57% érzékeli ugyan az inflációt, de egyelőre tudja kezelni – írja a Népszava. A lapnak készített felmérésből kiderül, hogy az ellenzéki szavazók 52%-a érzi komoly nehézségnek az inflációt, 47%-uk szerint még viselhető a helyzet. Hasonló az arány a bizonytalan pártválasztók körében is.

A kormánypártiak is egyre jobban sújtja a drágulás

Augusztusban a Fidesz-szimpatizánsok 27%-a mondta azt, hogy súlyosan érinti az infláció, 61%-uk számára alig volt észrevehető. Azaz,

alig két hónap alatt csúszott át a válságba a fideszes válaszadók 5%-a

– esélyes, hogy év végéig még többen lesznek. Az ellenzékiek 39%-a számolt be nyár végén megélhetési nehézségről, 49%-uk tarthatónak ítélte a helyzetet. Esetükben a bajba kerültek aránya is nagyobb, 13%. A bizonytalanoknál 5%-os volt az eltérés. A pártpreferenciával rendelkező megkérdezettek 10%-ára viszont nincs hatással az infláció.

Az élelmiszer- és az energiaárak fájnak a leginkább

A megkérdezettek 98%-a tapasztalta, hogy jelentősen megdrágultak az élelmiszerek, 78% pedig az energiaárak emelkedését érezte meg, utóbbi 11%-nak különösen nagy gondot okoz. Problémát jelentenek még a növekvő díjak és árak az építkezés, lakásfelújítás és a bútorok esetében is. A válaszadók fele szerint jóval többet kell fizetni a kocsmákban, éttermekben és szórakozóhelyeken. Legkevesebbet szerintük az elektronikai cikkek ára nőtt.

Az elszálló energiaárak az összes megkérdezett 89%-át érintik, ebből 78% mondta azt, hogy jelentős áremelkedést tapasztalt. Mint ismert, a rezsiemelés bejelentése után a kormány azt állította, ez nem lesz hatással a magyar háztartások háromnegyedére. Úgy tűnik,

egyre többen érzik azt, hogy átverték őket – még a kormánypárt támogatói közül is.

Részletek a Népszava cikkében.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Megőrül a TikTok a falusi paprikás krumpliért, nokedlivel az igazi, csak úgy kínálja magát

A paprikás krumpli jó megoldás lehet, ha nem vágyunk semmi extrára, de mégis jól akarunk lakni.

Magas a gázszámla? 5 egyszerű trükk, hogy melegebbnek érezd a lakást

"A könnyek növelik a helység páratartalmát."

A nyugdíjasok csak morzsákat kaptak, a tisztviselőknek viszont azonnali béremelést tett lehetővé a kormány

A kormány által emlegetett „háborús infláció” nem mindenkit sújt egyformán?

Kik kerülhetnek be a NAV elitklubjába? Nullás igazolás se kell, ha komás

A köztartozás mentesség igazolása ma már máshogyan is lehetséges egy elsőre egyszerűnek tűnő „nullás papírnál”. Jó hír ugyanis, hogy ha valaki bekerül a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba, akkor sok esetben külön igazolást már nem kell kérnie a különféle támogatások igénylése során.

Kiderült: ők lehetnek az új KRESZ legnagyobb vesztesei

Az új KRESZ tervezet egyszerre próbál biztonságosabb közlekedést és nagyobb felelősséget kikényszeríteni, azonban nem mindenki jár vele egyformán jól.

80.000 forintot ad az állam, ha először nyelvvizsgázol: így a legegyszerűbb a visszaigénylése

A nyelvvizsga árának visszaigénylése egyszerű, de konkrét kritériumokhoz kötött folyamat.