Nők 40: minden, amit az előnyökről és hátrányokról tudni kell

A nők korkedvezményes nyugdíja remek lehetőség azoknak a hölgyeknek, akik még nem töltötték be 65. évüket, de rendelkeznek 40 évnyi jogosultsági idővel és letennék a munkát. A Nők 40 saját jogú teljes öregségi nyugdíj: az összegből nem vonnak le semmit, viszont azt is figyelembe kell venni, hogy néhány további munkával töltött év után magasabb lesz az ellátás összege. Érdemes mérlegre tenni, mi a fontosabb: a mihamarabbi visszavonulás vagy a magasabb nyugdíj? Létezik 3. opció?

Mielőtt rátérünk a Nők 40 mellett és ellen szóló érvékre, röviden elmagyarázzuk, mi ez és hogyan működik. A nők számára létrehozott korkedvezményes öregségi nyugdíj – ezt ismerjük Nők 40-ként – lényege, hogy azok a hölgyek, akik legalább 40 évnyi jogosultsággal (és ezen belül legalább 32 év szolgálati idővel) rendelkeznek, életkortól függetlenül nyugdíjba vonulhatnak. A jelenlegi nyugdíjkorhatár 65 év, viszont azok, akik eleget tesznek a Nők 40 feltételeinek, már hamarabb elmehetnek nyugdíjba. A kritériumokról részletesen itt írtunk.

Hogyan számítják ki az összegét?

A korkedvezménnyel igénybe vett nyugellátás összegét ugyanolyan módon számítják ki, mint a normál öregségi nyugdíj esetében. A jogosultak saját jogon járó, teljes öregségi nyugdíjat kapnak, amelyet nem terhel semmiféle levonás azért, mert az érintett nő a nyugdíjkorhatár előtt vette igénybe.

Tudni kell, hogy a nyugdíjak évente az infláció mértékével nőnek. Ha pl. valaki 62 éves korában kéri a nyugdíjat, akkor annak összege a következő három évben csak az inflációval egyező mértékben nőhet (a nyugdíjemelések révén). Viszont, ha 65 éves koráig dolgozik, a keresete várhatóan nagyobb mértékben nő ebben a három évben, így nagyobb összegű nyugdíjat állapíthatnak meg részére.

Továbbá annak, aki a Nők 40 kedvezménnyel ment nyugdíjba, a nyugdíjkorhatár elérése után sem számolják újra az ellátás összegét. Ugyanannyit fog kapni, mint amikor nyugdíjazták, még ha utána dolgozott is.

Megéri azonnal igénybe venni? A Nők 40 előnyei

Felmerül a kérdés, hogy 40 évnyi jogosultsági idő megszerezése után érdemes-e rögtön élni a kedvezménnyel. Abban az esetben igen, ha

  • az érintett hölgy már nem bírja ugyanúgy ellátni a munkáját, akár egészségügyi okokból, akár mert úgy érzi, elég volt (elfáradt);
  • megszűnik a munkahelye, és nem akar/nem tud másik helyen dolgozni;
  • továbbra is dolgozni akar, de már nyugdíj mellett, mivel így neki és a munkaadójának is nagyon kedvezővé válnak az alkalmazás feltételei (ez a versenyszférára áll, a közszférában más a helyzet);
  • attól fél, hogy a jövőben eltörlik a Nők 40-et (erről egyelőre nincs szó).

A nők kedvezményes nyugdíja mellett bármely jogviszonyban korlátozás nélkül lehet dolgozni a versenyszférában. Nyugdíjas keresősként csak a 15%-os személyi jövedelemadót kell megfizetni, más járulék nincs. A munkaadó számára is előnyös, mert mentesül a szociális hozzájárulási adó alól – mutat rá Farkas András, a NyugdígGuru szakértője.

Mikor nem éri meg? A Nők 40 hátrányai

Alapvetően minél tovább dolgozunk, annál magasabb nyugdíjra számíthatunk. Akkor nem éri meg élni a Nők 40 adta lehetőséggel, ha

  • a kiszámított nyugdíj összege alacsony (ez egy-két további munkával töltött évvel valamennyivel feltornászható);
  • az érintett a közszférában dolgozik (itt vagy nyugdíj van, vagy munka, a kettő együtt nem lehetséges).

Mindezekhez az is hozzátartozik, hogy a nyugdíjrendszernek már most súlyos problémái vannak. A nyugdíjasok arányához képest kevesebb az aktív dolgozó, ezért is elképzelhető, hogy a későbbiekben szigorítanak a Nők 40 feltételein (pl. kitolják a jogosultsági időt, esetleg levonnak az ellátás összegéből). Bár ez egyelőre nem fenyeget, az tény, hogy Nők 40 nyugellátásában részesülő a nyugdíj korhatár betöltése után sem kap magasabb összeget, akkor sem, ha dolgozott a nyugdíj mellett.

A döntés nem egyszerű

Az sem mindegy, hogy kiről van szó. Abban az esetben, ha az érintett nő rossz egészségügyi állapotban van, emellett pedig olyan fizikai munkát végez, ami a későbbiekben csak súlyosbítja a helyzetet, érdemes lehet a szükséges szolgálati idő megszerzése után azonnal lépnie. Más a helyzet, ha egy ereje teljében lévő, aktív 60 körüli fontolgatja a korkedvezményt, de még érzi magában a munkabírást – ilyenkor nem létszükséglet az azonnali visszavonulás. És természetesen ott a 3. opció, amikor az illető nyugdíj mellett folytatja a munkát.

A Nők 40 egy lehetőség, aminek vannak előnyei és hátrányai. Vegyünk számba minden tényezőt, és hozzuk meg azt a döntést, amivel hosszú távon a legjobban járunk!

Hasznosnak találtad ezt a cikket?
Küldd el másoknak is:

Kérdésed van?

Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, segítünk!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ahogy a nagymamánk is csinálta: klasszikus farsangi fánk recept

A klasszikus farsangi fánk recept szinte elronthatatlan és nagyon hálás csinálni: imádni fogja...

Sommás eljárás: Mit jelent és milyen következményekkel jár?

Végre kiderült, hogy miért fontos, hogy valami sommás eljárás keretében intézhető-e.

Neked is olcsóbb lehet a parkolás: ezek a legjobb kedvezmények Budapesten

Bemutatjuk a főváros jelenleg érvényes parkolási rendszerét, és az is kiderül, hogy ingyenes-e a parkolás Budapesten a hétvégén.

Mennyibe kerül 1 m3 gáz? Ennyit fizet az egyedülálló és a családos

A rezsicsökkentés csökkentése után igyekszünk visszafogni mind az áram-, mind a gázfogyasztást, hiszen...

Mennyire éri meg ma Magyarországon műkörmösnek lenni egyéni vállalkozóként?

Magyarországon annyi műkörmös van, hogy lassan ez a legnépszerűbb szakma, de a jó szakember még mindig ritka kincs.

Meddig jár az árvaellátás? Munka mellett is több évvel hosszabbítható

Árvaellátásra az a gyermek jogosult, akinek a szülője öregségi nyugdíjasként hunyt el, vagy...