Mennyi lesz a nyugdíjkorrekció 2023-ban?

Ha az éves infláció magasabb lesz az év elején becsült 15 százaléknál, idén ősszel is érkezhet nyugdíjkorrekció.  Mennyi az annyi? Kiszámolták, mekkora összeget kaphat egy átlagos nyugdíjas novemberben.

A fogyasztói árak növekedése augusztusban 16, szeptemberben 11-12, októberben 9-10, novemberben 8, decemberben pedig 7 százalékos lesz – erről beszélt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Tranzit Fesztiválon. Ezek alapján az éves infláció a 17,5 százalékot is meghaladhatja – derül ki az RTL Híradóból.

Lesz-e visszamenőleges nyugdíjemelés 2023-ban?

A törvény szerint novemberben jár korrekció a nyugdíjasoknak, ha magasabb az infláció a tervezettnél. Márpedig a számok ezt mutatják, hiszen a kormány év elején „csak” 15 százalékkal számolt. Mindeközben jelentősen csökkent a nyugdíjak reálértéke, azok kifejezetten leszakadtak az árszínvonal emelkedéséhez képest. A Nyugdíjas Szervezetek Érdekegyeztető Tanácsa már a múlt hónapban visszamenőleges emelést követelt, miután kiderült, hogy a vártnál lassabban csökken az infláció.

„Az, hogy ilyen hosszú ideig a nyugdíjasok hiteleznek a kormánynak, nem fogadható el. Különösen a legalacsonyabb ellátást kapóknál okoz ez nagy problémát, akiknek semmi tartalékuk nincsen és egyik hónapról a másikra élnek” – mondta az RTL-nek Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapít elnöke.

Kapcsolódó cikkünk: Sírig tartó munka? Egyre több a nyugdíjas munkavállaló

Mennyi lesz a nyugdíjkorrekció 2023-ban?

Jelenleg havi 186 ezer forint a mediánnyugdíj – a jogosultak fele ennél többet, a másik fele pedig kevesebbet kap. Ez havi 4600 forinttal nőne 2,5 százalékos emelés esetén. Novemberben januárig visszamenőleg 11 havi érkezne egyszerre, azaz összesen 51 ezer forint. Ennyi lenne egy átlagos nyugdíjasnak a nyugdíjkorrekció.

Nem titok, hogy az állami átlagnyugdíjak jelentősen elmaradnak a fizetésektől. A megélhetéshez alig elegendők, ezért aki biztonságos időskorra vágyik, az már fiatalon takarékoskodni kezd. Hogyan tehetünk szert havi plusz 200 ezer forintra nyugdíjas éveinkben? Íme, a számok:

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Disznólkodjon Budán, ingyen van! Disznótorra várnak mindenkit a Fény utcai piacon

Az ingyenes budai disznótor nemcsak hurkát és zenét kínál, hanem kolbásztöltő csapatversenyre is nevezhetnek a bátrabbak.

Kinek jár támogatás, segély? Ezen a fix összegen múlik a jogosultság

Örök időkre 28.500 forint marad a szociális vetítési alap. De miért?

Ennyit hoz az állampapír: kiszámoltuk 500.000 és 1 millió forintra is

Melyik állampapír hozza a legtöbbet?

Nem penészesedik be a pince, ha ezt leszórja néha: 3+1 egyszerű, de betonbiztos trükk

Három trükk, ami segít a páratartalom kordában tartásában, mégha a szellőztetést így sem úszhatjuk meg.

Brutális összegbe fáj, ha mozgássérült parkolóban áll meg: ezért sem éri meg szabálytalankodni

A mozgáskorlátozottak részére kijelölt parkolóhelyet csak azok vehetik igénybe, akik érvényes, jól láthatóan kihelyezett igazolvánnyal rendelkeznek.