Megjött a nyugdíjhatározat és kevesebb lett, mint várta? Ezek a lehetőségei

Mi a teendő, ha valamilyen adatot nem vettek figyelembe, vagy egyszerűen csak kevésnek találjuk a megállapított összeget? Benyújtható-e a nyugdíjhatározat elleni fellebbezés, és mi ennek a módja? Bemutatjuk a folyamatot lépésről lépésre.

Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk azzal, pontosan hogyan lehet nyugdíjba vonulni. Röviden, a felkészülés már a nyugdíjkorhatár betöltése előtt elkezdődik egy nulladik lépéssel. 62 éves korunk körül a nyugdíjfolyósítótól kapunk egy hivatalos kimutatást, ami tartalmazza a legfontosabb, a nyugdíjszámítás során figyelembe veendő adatokat: a szolgálati időt, a jogosultsági időt, a korkedvezményes időszakokat, valamint a korábbi jövedelmeket. Hasznos dokumentum, amit érdemes átnézni, eltérés vagy hiányosság esetén pedig lépni.

A nyugdíjba vonulás nulladik lépése tehát az ellenőrzés: ha a kimutatásban hibát találunk, akkor adategyeztetési eljárást kezdeményezhetünk. Ilyenkor a hivatal által megadott határidőn belül be kell nyújtani a szükséges igazoló dokumentumokat és kitölteni az ehhez szükséges nyomtatványt. Hogyan? A kérelmet a magyarorszag.hu-n a „Nyugdíj” főmenü „Adategyeztetés, megállapodás” alpontban található „Nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban szereplő adatok egyeztetése iránti kérelem” nyomtatványon lehet elektronikusan, vagy postai úton benyújtani. Az adattisztázás célja, hogy a nyugdíj megállapításakor minden adat rendelkezésére álljon, amelyeket az ügyfél ismer és el is fogad.

Hogyan kell igényelni a nyugdíjat?

Főszabály szerint öregségi nyugdíjra az jogosult, aki a 65. életévét betöltötte és legalább 20 év szolgálati időt szerzett. (A Nők 40 kedvezményes nyugdíjánál nincs életkori megkötés, ott a jogosultsági idő számít. Erről részletesen itt írtunk.) 15 év szolgálati idő esetén résznyugdíj igényelhető, de erre is csak a 65. életév betöltésével van lehetőség. Magát a nyugdíjazási folyamatot akkor indíthatjuk el, ha teljesülnek ezek a feltételek.

Az öregségi nyugdíj megállapítását a kérelmező lakóhelye szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervként eljáró kormányhivataltól kell igényelni, ezzel a nyomtatvánnyal: „Öregségi nyugdíj, nők kedvezményes nyugdíja, rögzített nyugdíj, korhatár előtti ellátás, táncművészeti életjáradék, átmeneti bányászjáradék iránti igény„. (Az igényhez mellékelhetőek olyan időszakra vonatkozó dokumentumok, amelyek korábban még el nem ismert szolgálati időre vonatkoznak. Erről a Kincstárnál olvashat bővebben.)

Nyugdíjhatározat elleni fellebbezés – van ilyen?

2021-ben változtak a szabályok, innentől lényegesen egyszerűbb a nyugdíj előtt állók helyzete: a nyugdíjmegállapító határozat közlésétől számított 15 napon belül bárki mondhatja, hogy ez így neki nem felel meg, és visszavonhatja a nyugdíjigényét. Ez a lehetőség azért különösen fontos, mert a nyugdíjbiztosítási eljárások időközben egyfokozatúvá váltak, így a klasszikus fellebbezés lehetősége megszűnt. A határozatokat ma már csak bíróságon van mód megtámadni, amit a nyugdíjba készülők többnyire akkor sem vállalnak, ha valamilyen törvénytelenséget találnak az eljárásban.

Ez alapján nyugdíjhatározat elleni fellebbezés nincs.

2020 márciusa előtt nyugdíjügyekben az eljárás kétfokú volt. Ez azt jelentette, hogy ha kijött a határozat, és nem tetszett az összeg, lehetett fellebbezni a másodfokú szervhez. Tehát volt jogorvoslati lehetőség, nem csak a bíróság. 2020. március 1. és 2021. július 1. között Egy közigazgatási reform miatt az eljárás egyfokúvá vált, a fellebbezés lehetősége megszűnt. A határozat azonnal véglegessé vált. Ha valaki kevesellte az összeget, már nem tudta egyszerűen „visszacsinálni”, csak bírósági perrel támadhatta meg a döntést, ami kockázatos és lassú volt.

Hogy orvosolják az előző évben keletkezett problémát, bevezették a 15 napos szabályt. Ez lehetővé teszi, hogy a határozat kézhezvétele után 15 napon belül lemondhasson az igénylő a nyugdíjról, ha nem felel meg az összeg. Ha letelt a 15 nap, de még benne van a 30 napban, a kérelmező bírósághoz fordulhat. Ez nem sima „fellebbezés”, hanem keresetindítás a bíróságon a kormányhivatal ellen. Ebbe csak akkor érdemes belekezdeni, ha jogszabálysértés történt. Pl. a hivatal rosszul számolt, figyelmen kívül hagyott egy már leadott igazolást, vagy rossz jogszabályt alkalmazott.

Nyugdíjakkal kapcsolatos kérdése van? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.

Ha már hónapok vagy évek teltek el, és a határozat rég végleges, a nyugdíj összege alapesetben nem változtatható meg. Két kivétel van:

  • Új adat merül fel: Ha az igénylő talál pl. egy olyan igazolást, amit korábban nem nyújtot be, és emiatt nem számolták bele a nyugdíjba, kérhető a nyugdíj módosítása. Ezt bármikor meg lehet tenni, nincs elévülés, de visszamenőleg csak 6 hónapra fizetik ki a különbözetet.
  • Hiba: Ha kiderül, hogy a hivatal hibázott a számításnál, a határozat a közléstől számított 5 éven belül módosítható vagy visszavonható.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Itt fél áron vehet ételt zárás előtt: rengeteget spórolhat, ha így vásárol húst

A hús akciós megvásárlása egy kisebb hadművelet, azonban pár szabályt figyelembe véve elég jó prédákat lehet hazavinni kedvező áron.

Nincs egymilliód? Cserépkályha bontás házilag, ahogy a mesterek csinálják

Cserépkályha bontás házilag, ahogy a mesterek csinálják, csak sokkal olcsóbban.

Ne adja a gyerekének: Veszélyes toxin miatt hívják vissza a Milumil és Milupa tápszereket!

Veszélyes toxin miatt hívják vissza a Milumil és Milupa tápszereket. A DANONE Magyarország Kft. 2026. február...

Házias hütte hangulat: tökéletes gőzgombóc recept a konyhádból!

Nem olyan bonyolult, mint amennyire sokan félnek tőle.

Nem minden akció, ami annak látszik: van, ami kamu akció

Sajnos sokszor csak annak látszó kereskedői fogásról beszélhetünk.