Tényleg ennyire hülyének nézik az időseket? A 14. havi nyugdíjat nem is foglalták törvénybe

„A kormány döntött: lesz 14. havi nyugdíj!” – ígérik, azt a látszatot keltve, mintha innentől kezdve minden évben jönne egy plusz havi pénz. Csakhogy jövőre a tervek szerint egyheti plusz nyugdíj fog érkezni, az pedig nem került be a törvénybe, hogy az ellátást több lépésben, de beépítik a rendszerbe. Hogy lesz akkor a 14. havi nyugdíj bevezetése?

Amikor először szóba került a 14. havi nyugdíj bevezetésének kérdése, már sejthető volt, hogy a kormány ezt nem azonnal fogja meglépni (ha meglépi egyáltalán). Egyrészt, a jövő évi költségvetésben erre nem különítettek el pénzt, másrészt az államkasszában nincs olyan tartalék, amit erre lehetne fordítani. Kézenfekvő volt, hogy hasonlóképpen fog ez kinézni, mint korábban a 13. havi nyugdíjnál tervezték: a bevezetés több lépésben történik, az első évben egyheti nyugdíjat kapnak meg az idősek, a másodikban már két hetit és így tovább.

2022-ben sokkal jobban állt a gazdaság, ezért a kormánynak is nagyobb volt a mozgástere. Ennek köszönhető, hogy a 13. havi nyugdíjat teljes egészében megkapták a jogosultak ’22 februárjában. 2026-ban nem lesz ilyen fordulat – nemcsak azért, mert a gazdaság teljesítőképessége nem engedi, hanem mert ezt törvénybe sem foglalták.

A 14. havi nyugdíj bevezetése lóg a levegőben

Hogy tisztázzuk: a kormány nem  a 14. havi nyugdíjat vezetné be, hanem az 57. hetit. A benyújtott törvényjavaslatban az szerepel, hogy a teljes juttatás fokozatosan, 2030-ig épül majd be a rendszerbe, azaz 2026-ot első évnek számítva a kormánynak 5 éve van rá. 2026-ban az érintettek az őket megillető összeg 25 százalékára jogosultak. (Vagyis egyetlen heti nyugdíjra.)

Két furcsaság is van a törvényjavaslatban. Az egyik, hogy a kormánynak nem 4 éve van – mint a 13. havinál – a plusz egyhavi ellátás beépítésére, hanem 5. A másik, hogy a nyugdíjtörvény módosításában az sehol sem szerepel, hogy 2027-ben 2 heti, 2028-ban pedig 3 heti extra nyugdíj jár majd. Ezt nem lehet a véletlenre fogni: 2020-ban, amikor a nyugdíjtörvény módosításával bevezették a 13. havi juttatást, a kormány azt is rögzítette, hogy 2021-ben 25 százalék (1 heti), 2022-ben 50 százalék (2 heti), 2023-ban 75 százalék (3 heti) jár – vagyis akkor törvénybe iktatták a menetrendet. Most viszont erről szó sincs.

A törvényjavaslathoz tartozik egy indoklás, aminek valójában nincs súlya, nem kötelez semmire, csak magyaráz. Ebben az szerepel, hogy 2026-tól indul a 14. havi nyugdíj bevezetése egyheti ellátással, legkésőbb 2030-ig pedig minden nyugdíjasnak meg kell kapnia a teljes havi extra pénz.

idős, nyugdíjas nő ül a konyhájában, piros pöttyös bögre előtte

Kérdezne a 14. havi nyugdíjról? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 48 órán belül válaszolnak.

Miért nézik hülyének a nyugdíjasokat?

Ha a törvényjavaslatot ebben a formájában fogadják el, akkor a további lépésekhez új törvényjavaslatok kellenek. Az 57. heti juttatást ugyan bevezetik, de a kormányt semmi kötelezi rá, hogy az 58.-ról és a többiről rendelkezzen. Sőt, azt is megtehetik, hogy a következő években csak az egyheti pluszt adják oda, és majd csak 2030-ban kapják meg az érintettek a már most beharangozott 14. havi nyugdíjat.

Lehet, hogy a kormány döntött arról, hogy lesz, csak azt nem közölték, mikor.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kinek jár a fogyatékossági támogatás 2026-ban és hogyan igényelhető? Mutatjuk az összes tudnivalót

Fontos feltétel, hogy az állapot tartósan vagy véglegesen fennálljon.

Autósok, figyelem! Így érvényesítse a kerületi kedvezményét, ha elektromos autója van

Ha Ön is zöld rendszámos gépjárművet vezet, akkor van egy rossz hírünk. Az elektromos autók parkolása Budapest területén drasztikusan megváltozik
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat