Mennyi lesz a 6 órás minimálbér 2024-ben? Januárban már a magasabb összeget fizetik

Sokféle oka lehet annak, ha valaki csak részmunkaidőben tud dolgozni. Elképzelhető, hogy az illető egészségügyi állapota nem teszi lehetővé a napi 8 órás munkavégzést, de egy családtag ápolása vagy a gyereknevelés is ilyen ok lehet. A minimálbér emelés természetesen a részmunkaidős munkavállalókra is vonatkozik, januárban már ők is az emelt összeget kapják meg. Mennyi lesz a 6 órás minimálbér 2024-ben? Itt vannak a pontos számok.

Hamarabb született meg a megállapodás

Rendszerint az év utolsó heteiben derül ki, hogy mennyivel emelkedik a következő évtől a minimálbér, vagyis a mindenkori legkisebb magyar fizetés, illetve a garantált bérminimum (másként szakmunkás minimálbér). Idén jóval hamarabb megállapodtak a munkáltatók és a munkavállalókat képviselők: a béremelésre már decemberben sor került, ennek megfelelően az érintett munkavállalók decemberi, 2024 januárjában kézhez kapott fizetése magasabb összegű lesz.

Mennyivel emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum?

A minimálbér 2024-ben 15%-kal lesz magasabb, vagyis bruttó 266.800 Ft lesz, alapesetben ez nettó 177.422 Ft-ot jelent. A garantált bérminimum 10%-kal emelkedik, vagyis bruttó 326.000 Ft lesz, ami nettó 216.790 Ft.

Mennyi lesz a 6 órás minimálbér 2024-ben? És a 4 órás?

A 6 órás minimálbér összege 2024-ben bruttó 200.100 Ft lesz, ami alapesetben nettó 133.067 Ft havonta. A 6 órás szakmunkás minimálbér, azaz a 6 órás garantált bérminimum bruttó 244.500 Ft-ra emelkedik, ami havi nettó 162.593 Ft-ot jelent.

A 4 órás minimálbér összege 2024-ben bruttó 133.400 Ft lesz (nettóban 88.711 Ft-ot jelent), a 4 órás szakmunkás-minimálbér pedig bruttó 163.000 Ft-ra jön ki (ez nettó 108.395 Ft).

A minimálbér emelése az államtól kapott támogatások és juttatások összegére is hatással lesz. Növekednek a családokat érintő, kisgyermekkel kapcsolatos ellátások, a táppénz, az álláskeresési járadék összege is, de még a felvehető hitelek összege is változni fog.

Az ellátások a következőképpen alakulnak: a gyed és a nagyszülői gyed maximális összege 373.520 Ft-ra emelkedik. A diplomás gyed összege alapképzés esetén 186.760 Ft-ra, mesterképzés esetén 228.200 Ft-ra nő. A gyod, azaz a gyermekek otthongondozási díja 266.800 Ft lesz. Az álláskeresési járadék maximuma 1 napra 8893 Ft-ra, a táppénz napi összege pedig 17.787 Ft-ra nő. Ezek az ellátások viszont nem decembertől, hanem csak januártól emelkednek, vagyis az érintettek februárban számíthatnak először a nagyobb összegekre.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Így vegye meg legolcsóbban a paracetamol tartalmú gyógyszereket: ugyanaz a hatás, de sokkal jobb áron

Egy paracetamol tartalmú gyógyszer nem attól hatékonyabb, hogy ismertebb a márkaneve.

Így készül az igazán finom házi kecsap paradicsomból vagy püréből – nem kell többé boltban venni

A bolti szószok tele vannak cukorral, tartósítószerrel és különféle mesterséges adalékanyagokkal, pedig az igazi ízélményt a természetes összetevők adják.

„Lehidaltam, amikor megláttam a 60 ezres csekket!” – Ezért fizetsz vagyonokat a klímádért a nyári hőségben

A magas villanyszámla klíma miatt a rossz hőfokbeállítás eredménye. Mutatjuk a hibát, amivel tízezreket égetsz el feleslegesen!

Lakókocsit, nehéz utánfutót húznál? B jogsival is lehet, de ez a kiegészítés kell hozzá

Sokan azt gondolják, hogy ha van B kategóriás jogosítványuk, akkor nagyjából bármit vontathatnak, ami az autó mögé akasztható.

Nem nagy összeg, de sok más támogatásnak feltétele – Ezért érdemes igényelni a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel nem jár kifejezetten nagy összegű juttatás, de több más...
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat