A KSH adataiból kiderül, hogy melyek voltak 2022-ben a legjobban fizetett szakmák Magyarországon. A lista 15. helyén álló foglalkozásnál a havi bruttó bér 1,3 millió forint körül alakul, míg az 1. helyezettnél több mint 2,2 millió forint.

Nemrégiben írtuk arról, melyek azok a szakmák, amelyekkel relatíve jól lehet keresni diploma nélkül: a legjobban fizető állásokat a vendéglátás, hotel, idegenforgalom területén hirdetik. Meglepő módon az IT területén sem annyira fontos a diploma. Ennek egyik a munkaerőhiány, a másik, hogy nagyobb szerepe van az adott cég által használt konkrét technológiákra vonatkozó kurzusoknak, mint magának a végzettségnek. Különösen igaz ez a rendszer- és szoftvertesztelői, illetve rendszergazda pozíciókra.

A pályaválasztás manapság nem könnyű. Mit tanuljon az ember, ha jól akar élni? Nyilván diploma nélkül is lehet boldogulni, de a legjobban fizetett szakmák többségénél bizony számít a végzettség. Sok esetben speciális készségekre is szükség van. Nézzük a listát!

Melyek a legjobban fizetett szakmák Magyarországon?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból kiderül, hogy melyek voltak a legjobban fizetett szakmák 2022-ben Magyarországon – írja a Növekedés.hu alapján az RTL. A légiforgalmi irányítók hosszú ideje éllovasnak számítanak, ők állnak a lista 1. helyén.

Légiforgalmi irányítóként havi bruttó 2,3 milliót is lehet keresni. Ez az állás az egyik legnehezebben számít, hiszen olyan képességeket, készségeket követel, mint a magas fokú, hosszú időn át tartó koncentráció, a jó stressztűrés, a gyors döntéshozatal, az asszertív és egyértelmű kommunikáció, illetve a csapatközpontú munkavégzés. Ezen feltételeknek nehéz egyszerre eleget tenni, a munka során azonban párhuzamosan van rájuk szüksége egy irányítónak.

A légiforgalmi irányítók mellett kiemelten jól keresnek többek közt a szakorvosok, a miniszterek, a brókerek, a sportolók, a bírók és az IT vezetők is.

Álombérek – íme a Top15

Teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legjobban kereső foglalkozásoknál 2022-ben [Ft/fő/hó]:

  1. Légiforgalmi irányító – 2 297 405
  2. Szakorvos – 2 012 676
  3. Törvényhozó, miniszter, államtitkár – 1 832 868
  4. Egészségügyi tevékenységet folytató egység vezetője – 1 654 757
  5. Pénzintézeti tevékenységet folytató egység vezetője – 1 513 406
  6. Vállalati stratégiatervezési egység vezetője – 1 411 387
  7. Sportoló – 1 409 403
  8. Informatikai és telekommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője – 1 403 201
  9. Személyzeti vezető, humánpolitikai egység vezetője – 1 382 215
  10. Bíró, bírósági fogalmazó – 1 356 611
  11. Tőzsde- és pénzügyi ügynök, bróker – 1 311 910
  12. Kutatási és fejlesztési tevékenységet folytató egység vezetője – 1 306 010
  13. Fegyveres szervek felsőfokú képesítést igénylő foglalkozásai – 1 285 835
  14. Általános orvos – 1 277 828
  15. Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató egység vezetője – 1 268 835

Kapcsolódó

Legfrissebb

Kinek jár ingyenes országbérlet? Tízezrek lehetnek jogosultak rá

2023. május 1-jétől vásárolható meg az új vármegye- és országbérlet. A bérletek a korábbiaknál is egyszerűbb megoldást kínálnak, hiszen a napi ingázáshoz és a...

Csillogó, hófehér házi készítésű karácsonyfadíszek fillérekből

Az alábbi karácsonyfadíszek azért csodálatosak, mert tényleg hófehérek lesznek, a száradási időt leszámítva egy óra sem kell az elkészítésükhöz és kisgyerekekkel együtt is nyugodtan...

Mikor érkezik a decemberi nyugdíj? Itt a pontos dátum

Mikor érkezik a decemberi nyugdíj? Az utalás a szokásosnál egy héttel korábban jön, a postai kézbesítés a nyugdíjkifizetési naptár szerint történik. Az mindenképpen jó...