235 ezer forintra nőhet a minimálbér

A 15-17%-os emelkedés bruttó 230-235 ezer forintot jelent, de még semmi sincs kőbe vésve az államtitkár szerint.

Zajlanak a tárgyalások a minimálbér, illetve a garantált bérminimum emeléséről, állítólag hamarosan megállapodás is lesz.

„Mostani várakozásaink szerint 15–17%-os béremelés várható. A munkáltatóktól 15% alatti számokat hallottam, munkavállalói oldalról pedig 15% felettit. Nagyjából ekörül látom az egyezséget, de ez teljességgel a partnerektől fog függeni”

árulta el az Indexnek Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Mint elmondta, vannak olyan szakszervezetek, amelyek bőven 20% feletti béremelést szeretnének, de az államtitkár szerint ez irreális.

2022. január 1-től a havi bruttó minimálbér összege 200 000 forint, a garantált bérminimum pedig 260 000 forint. A fenti összeget azok kapják, akik főállásban dolgoznak, napi nyolc órát, hivatalosan: heti 36 óránál többet. A minimálbért minden munkavállalónak ki kell fizetni, aki főállású dolgozóként van bejelentve. Ennél kevesebbet tehát senki sem kereshet, függetlenül attól, hogy mi a munkaköre, milyen a végzettsége.

A munkavállalók és a munkáltatók között még nincs megállapodás, de Czomba szerint ez a közeljövőben meg fog születni.

Ha  valóban 15-17%-os emelésről egyeznek meg, akkor 2023-ban 230-235 ezer forint körül alakulhat a bruttó minimálbér.

Érthető, hogy az elszálló árak miatt a munkavállalók nagyobb béremelést szeretnének, csakhogy ezt a vállalatok nem tudják teljesíteni. Egy lépésben a minimálbér-emelést nem lehet jól csinálni, szakértők szerint a hosszú távú megállapodás elérése a kulcs.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Így vehet olcsón árverezett ingatlant: mutatjuk a kínálatot és a vásárlás menetét

Több hivatalos online platform működik Magyarországon, ahol magánszemélyek és cégek egyaránt részt vehetnek árveréseken.

Dolgozhatnak-e tovább az orvosok és ápolók nyugdíj után? Így változnak a szabályok jövőre

2026 januárjától átalakul az egészségügyi dolgozók nyugdíj melletti munkavégzése: egyszerűsödnek a továbbfoglalkoztatás szabályai,...

A titkos oldal, amit mindenki keres, ha leállt a Messenger

Megint leállt a messenger? Így derítheted ki, hogy nem csak nálad van-e gond.

Brutál diszkont Budapesten: a legolcsóbb üzletlánc, dupla árgaranciával várnak

Minden egyre drágább, ezért nem csoda, hogy sokan keresnek olcsó üzleteket a bevásárláshoz. Találtunk egy helyet, ahol igazán sokat spórolhatsz.

Kedves Józan Élet!

Levél az élethez.