Bődületesen sokat keres egy cicaszitter, így lehetsz te is az – Milánt kérdeztük, aki már évek óta ebből él

Milán cicaszitter. Macskákra vigyáz, ellátja őket és természetesen a lelkükkel is foglalkozik. Imádja a munkáját, amit a főállása mellett kezdett el, és mára jól megél belőle. Arra is rákérdezünk, mennyi a cicaszitter fizetés. Interjú.

Hogy lesz valaki cicaszitter?

Én eredetileg tanár vagyok, vagyis nem keresek annyira jól, viszont a délutánjaim és estéim jellemzően szabadok voltak. Az is volt egyébként, hogy kezdett kicsit fárasztó lenni, hogy folyton sok gyerek meg zsivaj van körülöttem. Nagyon elfáradtam tőle, és szerettem volna valami olyan kiegészítő munkát, ami nyugis, de lehet vele annyit keresni, hogy a tanítással együtt már tisztességes bért adjon. Nekem is van egy kamasz lányom, a feleségem is dolgozik, és hát ahol gyerek van, ott mindig elfér egy kis plusz pénz.

Ezt értem, de miért pont ez?

Mivel nagyon szeretem az állatokat, főleg a macskákat, és nekem is van, nézegettem, hogyan lehetnék állatorvosi asszisztens. Aztán közben ráakadtam az intereten erre a macskavigyázó vagy cicaszitter dologra. Láttam, hogy ezt bárki elkezdheti, és elég szabad is az időbeosztás. Hát, azonnal tudtam, hogy nekem ez be fog jönni. Sokkal szimpibb volt, mint ételfutárnak állni. Bele is vágtam rögtön, regisztráltam és elkezdtem járni címekre.

Mennyi a cicaszitter fizetés?

Kiegészítő munkákkal kapcsolatban kérdeznél? A Hóvége ügyfélszolgálata ingyen válaszol.

Szóval kezdetben csak heti egyszer-kétszer mentem, azt még ilyen alkalmi munkaként csináltam. Aztán az lett, hogy imádtam az egészet, megszerettek engem az ügyfelek is, és egyre többen ajánlottak az ismerőseiknek. Hamarosan már elég ügyfelem lett ahhoz, hogy vállalkozóként csináljam, aztán azt vettem észre, hogy többet keresek a főállásomért kapott bérnél, mint cicaszitter. De ez abszolút attól függ, mennyit mész.

Az igen! Mióta csinálod?

Évek óta csinálom már, és van olyan hét is, amikor minden nap megyek. Imádom a macskákat továbbra is, nagyon jól megnyugtatnak a zajos napok után. Főleg este szoktam menni, de persze van, amikor reggel is kell. A tanítást azóta visszább is vettem, kevesebb órát tartok, és így is legalább a dupláját keresem, mint az elején.

Mennyit dolgozol?

Van, ahová rendszeresen kell menni, mondjuk minden kedd este. Olyan is van, aki csak a nyaralás meg a síelés idejére hív el magához, akkor ez nyilván olyan, hogy 10 vagy 12 napig minden nap megyek, akár kétszer is. Ilyenkor almozok, etetek és persze simogatom is őket. A gazdik pedig mindig kapnak helyzetjelentést és képeket is szoktam nekik küldeni a kedvenceikről. Nagyon hálásak ezért a plusz figyelmességért, mindig megköszönik és megnyugtatja őket, látják, hogy az állatok jó kezekben vannak.

Csak macskákkkal dolgozol?

Hogyne! Vagyis dehogy… Olyan helyek is vannak bőven, ahol más állatokat is el kell látni, voltak már nyulak, gekkók, agámák, tengerimalacok a gondjaimra bízva, sőt mókus, pók és kígyó is akad időnként. Azért a legjobban a macskákat szeretem. Továbbra is.

Kinek ajánlanád ezt a munkát?

A legfontosabb, hogy szeresse az állatokat, de a gazdikkal is tudjon jól kommunikálni. Nem árt, ha van saját autója, motorja, amivel gyorsan körbe tudja járni a címeket. Kell, hogy jól feltalálja magát, és természetesen alap a megbízhatóság. Egyébként bárki elkezdheti, akár főállás mellett vagy nyugdíjasoknak is jó lehetőség szerintem.

Köszönöm szépen!

Én is köszönöm, megyek is a macskáimhoz.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

5.400.000 forintot adnak, ha nincs állása, de vállalkozna – Mutatjuk, hol és hogy lehet igényelni a támogatást

A vállalkozóvá válási támogatás 2026-ban is indul, egyedül arra kell figyelni, hogy vármegyénként eltérő időpontban lehet támogatási kérelmet benyújtani.

VIP-lista a folyosón? „40 éve egyetlen politikust sem láttam itt feküdni!”

Az állami kórházak állapota miatt órákat várnak a betegek, miközben a VIP-vendégek valahogy azonnal sorra kerülnek.

Így kell visszafelé kiszámolni az áfát: mutatjuk a trükköt, egyszerű

A mindennapi vásárlások során a termékek bruttó árával találkozunk.

Teljesen leválhat a rendszerről, ráadásul az állam fizeti a kialakítást: március 19-én indul a pályázat új szakasza

És csak április 1-ig pályázható azoknak, akik megfelelnek a feltételeknek.

Temetési virágok etikettje: mit jelképeznek és mit nem illik vinni?

Elhoztuk azokat a kulcsfontosságú információkat, amelyek mentén elkezdhetünk gondolkodni, hogy milyen virágot illik vinni temetésre.