Miért mondják, hogy nem érvényes az uniós adószámom? Itt lehet regisztrálni

Mit tegyünk, ha az uniós adószám lekérdezése során kiderül, hogy a közösségi adószámunk nem érvényes? Utánanéztünk.

Már nem is annyira kezdő vállalkozóként futottam bele ebbe a helyzetbe, amikor egy szlovák ügyfélnek akartam számlát kiállítani. Ugyanis azt jelezték vissza, hogy az adószámom nem érvényes. Én ezen jól meglepődtem, hiszen kezemben volt a cégjegyzés, amin szerepelt a közösségi adószámom, ezt is írtam a számlámra.

Ekkor az ügyfelem könyvelője kiokosított: igaz, hogy a cégbíróság adott nekem közösségi adószámot, de ahhoz, hogy az EU-n belül más országba tudjak áfamentesen értékesíteni (vagy épp vásárolni), van még egy teendőm.

Ez nem más, mint az adószám regisztrációja, hogy megjelenhessen a VIES-ben. A VIES (VAT Information Exchange System: magyarul áfa-információcsere rendszer) az Európai Bizottság által működtetett kereső, amelynek segítségével ellenőrizni lehet az Európai Unió bármely tagállamában kiadott uniós adószámok érvényességét.

A közösségi adószám a magyar adószámból képződik a következő módon: országkód+ adószám első 8 számjegye, pl. HU99999999.

Fenti esetben a szlovák cég könyvelője az uniós adószám lekérdezése során ellenőrizte a cégemet, és azt a választ kapta, hogy az adószámot nem aktiválták az EU-n belüli, tagállamközi kereskedelem céljából.

Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, ha kérdése van adózási témában! Ingyenesen válaszolunk.

Merthogy nem elég, hogy a cégbíróság a cég bejegyzésekor adott egy közösségi adószámot, azt még e célból regisztrálni is kell. A regisztrációt a NAV-nál kell elvégezni, itt indítható el az ügyintézés. Jellemzően 1-2 nap alatt megtörténik, és utána már jöhet-mehet a számla külföldre.

Közösségi adószám nélkül is lehet jogszerűen működni. Akkor válik csak nélkülözhetetlenné, ha másik uniós országba értékesítenénk áfamentesen, vagy mondjuk vásárolnánk valamit ugyanígy. Mivel azonban ingyenes, minden vállalkozásnak érdemes biztos-ami-biztos alapon kiváltani.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

„Azt mondták, ingyen ajándék tablet” – Brutális pénzügyi csapda, vigyázat a telefonos szerződésekkel!

Ingyen ajándékot ígértek a telefonban, de durva havi csekket kaptál? A telefonos szerződéskötés szabályai kemény buktatókat rejtenek. Mutatjuk a lemondás titkait!

Hiánycikk lett az agyhártyagyulladás elleni oltás, de muszáj beszerezni: hol kapható és mennyibe kerül?

Az agyhártyagyulladás elleni teljes védettséghez 3 oltás szükséges - mit tegyünk, ha éppen nem kapható a vakcina?

Ausztriában dolgozott? Így kérhet segítséget a nyugdíjazáshoz szakértőktől

Nem árt sietni, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!

Így lehet magasabb a nyugdíja: plusz 6% emelés jár évente, ha ön is ilyen feltételekkel dolgozik

Régen a nyugdíj melletti munka automatikusan, évről évre növelte a nyugdíj összegét – ez ma már nincs így.

Most indul a lomtalanítás ezekben a kerületekben: mutatjuk, mikor és mit lehet kipakolni

Szeptember 6-án újabb kerületben kezdődik a budapesti lomtalanítás 2026, hamarosan pedig Óbuda következik.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat