2,5 millió forint járhat, ha olyan embert vesz fel, aki 30 napja nem dolgozott

A kormány a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) munkaerőbővítését támogató új programot indít 4,1 milliárd forintból. A program célja, hogy a pénzügyi segítségnyújtás által tovább erősítse a KKV-k szerepét a piacon, valamint hozzájáruljon a magas foglalkoztatási szint fenntartásához. Czomba Sándor foglalkozáspolitikáért felelős államtitkár szerint az előző támogatás keretében 560 KKV jutott támogatáshoz és 3 ezer új munkahely létesült. A KKV kapacitásbővítő támogatás 2.0-tól azt várják, hogy további 1700 fő munkavállaló elhelyezkedését segíti majd. Cikkünkben mutatjuk a KKV kapacitásbővítő támogatás részleteit, valamint hogy hogyan segíti majd azokat az álláskeresőket, akik legalább 30 napja nem dolgoznak.

KKV kapacitásbővítő támogatás 2.0

Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság a honlapján érhető el a pályázati felhívás a KKV-k kapacításbővítő támogatására. A program keretében a KKV-k akár 2,5 millió forint támogatást is kaphatnak (munkavállalóként), ha olyan új munkavállalót alkalmaznak, aki a felvételt megelőző egy hónapban nem végzett kereső tevékenységet. Nem számít kereső tevékenységnek az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett alkalmi munkából származó jövedelem, valamint a közfoglalkoztatás (közmunka). A támogatás legfeljebb 6 hónapig fedezi a munkavállalók bérköltségének egy részét, illetve az új dolgozók munkavégzéséhez szükséges eszközök beszerzési költségeinek egy részét.

Csomagszállító KKV.

Kik pályázhatnak?

A kapacitásbővítő támogatásra azon mikro-, kis- és középvállalkozások jelentkezhetnek, amelyek Magyarországon működnek, rendelkeznek legalább egy lezárt üzleti évvel, kettős könyvvitelt vezetnek, és vállalják, hogy 2024. decemberi (felhívás megjelenését megelőző hónap) létszámukhoz képest bővítik alkalmazottaik számát. Az alkalmazottak számát legfeljebb 20 fő 16-64 év közötti munkavállalóval lehet bővíteni. Fontos, hogy a támogatás csak olyan dolgozók foglalkoztatására igényelhető, akik nem végeztek kereső tevékenységet az előző 30 napban – kivéve az alkalmi munkából vagy közfoglalkoztatásból származó jövedelmet.

Milyen költségeket fedez a támogatás?

A KKV kapacitásbővítő támogatás keretében a KKV-k az alábbi támogatási elemekre pályázhatnak:

  • A munkavállaló bruttó bérének és annak közterheinek támogatása. Maximum havi bruttó 400 ezer forintig, valamint az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó 52.000 Ft/fő/hó 70%-ának erejéig.
  • A bérköltség támogatásának 30%-áig (94.920 Ft/fő/hó)  terjedő összeg eszközbeszerzésre fordítható, amely a munkavállaló munkaköréhez kapcsolódik.

A 30%-os önrész figyelembevételével új munkavállalóként 6 hónapra összesen legfeljebb 2.467.920 Ft ítélhető meg. A támogatás időtartama 6 hónap, amelyet további 6 hónap támogatás nélküli foglalkoztatási kötelezettség követ. Így a vállalkozásoknak legalább egy évig kell fenntartaniuk az új munkahelyeket.

Hogyan lehet igényelni a KKV kapacitásbővítő támogatást?

Nyomtatvány kitöltése.

A támogatási kérelmeket kizárólag elektronikusan lehet benyújtani az OFA Nonprofit Kft. által működtetett Forráskezelő Rendszeren (FKR) keresztül. Az FKR elérhetősége itt található. A pályázatot egyelőre 2026. július 31-ig írták ki.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem kell félned angolul beszélni! Ha mégis félsz, így tanulhatsz ingyenesen:

A mai világban már szinte elengedhetetlen, hogy legalább egy idegen nyelven, elsősorban angolul tudjunk beszélni. Ennek fényében különösen szomorú, hogy a magyarok nyelvismerete még mindig gyér. De lehet akár ingyenes is az angol tanulás!

Cöliákiás vagy? Évente közel 200 000 forint adókedvezmény is járhat – mutatjuk, hogyan

A cöliákia után minden hónapban pénz jár vissza az adóból – nemcsak előre, hanem akár visszamenőleg is.

Heti akciók: van, ami már ma elfogyhat, irány a Lidl!

A heti akciók sorsa gyakran szerda este dől el – addig van idő, aztán nincs. Most mutatjuk, melyik bolt mit ad szinte féláron – és hogyan lehet ezekről naponta tudni.

Nem csak első házasoknak jár az első házasok kedvezménye – így a legtöbb, ha ekkor kéred

Az első házasok kedvez,énye akkor is jár, ha a pár egyik tagja először házasodik. Emellett azoknak is jár, akik bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítenek.