Albérlet-támogatás fiataloknak: havi 180 ezer forint kapható, mától lehet jelentkezni

Hétfőtől, vagyis április 15-étől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A program a 30 év alattiak elhelyezkedését segíti: az albérlet-támogatás fiataloknak szól, akár havi 180 ezer forintot is kaphatnak, illetve igényelhető bér- és utazási támogatás.

A tervezetten 200 milliárd forintból megvalósuló program azoknak a 15-29 év közötti fiataloknak a munkához vagy piacképes tudáshoz jutását támogatja, akik nem tanulnak, nem dolgoznak, emellett álláskeresőként vagy szolgáltatást kérőként vették őket nyilvántartásba.

A program résztvevői személyre szabott segítséget kapnak a munkaerőpiaci helyzetük javításához. Először foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, egyéni/csoportos tanácsadások formájában történik a fiatalok segítése. Ezek során ifjúsági tanácsadó munkatársakkal beszélhetnek, és közösen meghatározhatják, hogyan tovább.

2024. április folyamán elérhetővé válnak a következő támogatások: bértámogatás, lakhatási vagy utazási támogatás nyilvántartott álláskereső részére. Májustól a célcsoport képzéséhez is támogatást biztosítanak.

Albérlet-támogatás fiataloknak – bér- és utazási támogatás is jár

Az Ifjúsági Garancia Plusz program három lábra – bértámogatás, albérleti és útiköltség-hozzájárulás – épül.

  • Az állam négy, illetve hat hónapig a munkabér 50 százalékát átvállalja a munkáltatótól.
  • Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a program keretében a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető.
  • Hatvan kilométeres távolságon belül pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség-támogatást biztosítanak

Május hónaptól képzési támogatás igénybevételére is lesz lehetőség. Ennek keretében a kötelező legkisebb munkabér legalább 70%-ának megfelelő összegű (max. minimálbér 150%-a) havi támogatás nyújtható annak az álláskeresőnek, aki a munkaerőpiacon történő elhelyezkedése érdekében jogszabályban meghatározott képzésen vesz részt.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Régi kata visszavezetése: újra számlázhatnak cégeknek a vállalkozók, de van egy bökkenő

Régi kata visszavezetése: 2027-től újra lehetne cégeknek számlázni. Mutatjuk, milyen korlátozások jöhetnek.

Ha nyugdíjasként webshopból rendelne, erre figyeljen: mutatjuk, melyik kifejezés mit jelent az Almától a Klarnáig

Melyik megoldás mit jelent, mennyire biztonságosak, és milyen rejtett költségekre érdemes odafigyelnie.

Akkor is jár az ápolási díj vagy a GYOD, ha otthonba költözik az ápolt személy? 2 kivételes eset, amikor folyósítható

Amikor intézményi elhelyezés miatt szűnik meg az ápolási díj, illetve a tartós beteg gyermekek után járó gyod.

Özvegyi nyugdíj 1 év után: mitől függ, hogy továbbra is jár-e és mekkora lesz az összege?

Folyósíthatják tovább, de nem biztos, hogy végleg megmarad.

Bűncselekménynek minősülnek ezek a KRESZ-kihágások: nem jó ötlet például 50-es táblát lopni szülinapra

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény akár 15 év börtönnel is járhat. Mutatjuk, milyen közlekedési csínyekből lehet büntetőügy.

Ilyen esetben szó nélkül ellenőrzi a NAV a bankszámládat – vigyázz, a hivatal mindent lát, nem éri meg trükközni

A nav bankszámla ellenőrzés előzetes adatgyűjtéssel is kezdődhet, és a külföldi számla sem garantálja, hogy a be nem vallott jövedelem titokban marad.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat