Milyen támogatásokra jogosultak a cukorbetegek? Mennyi adókedvezményt kaphatnak?

Milyen támogatás jár cukorbetegeknek 2024-ben? Megemlíthetjük az adóalapkedvezményt, de a TB támogatást is érdemes részletesen átnézni, hogy pontosan tudjuk, mire vagyunk jogosultak.

Az adóalapkedvezmény

Az adóalapkedvezmény nem a klasszikus értelemben vett támogatás, de ez segítséget jelent a betegeknek. Ez igazából egy engedmény: aki jogosult rá, az kevesebb adót fizet. A kedvezmény értékét a minimálbér alapján számítják ki és bizonyos, a törvény által súlyos fogyatékosságként meghatározott betegséggel rendelkezők igényelhetik. A betegségek között található például a cukorbetegség is. Nem sokan ismerik a vonatkozó kormányrendeletet, ezért több beteg is lemarad a támogatásról.

Az adókedvezmény évről évre nagyobb, mert a minimálbérhez van kötve. 2024-ben a minimálbér (266.800 forint) egyharmadának száz forintra kerekített összegével (88.900 forint) lehet csökkenteni az adóalapot és ennek a 15%-a az adó összege: 13.335 forint havonta, ami éves szinten 160.020 forint adókedvezményt jelent.

TB támogatás cukorbetegeknek 2024

Először is nézzük meg, hogy milyen támogatások járnak gyógyászati segédeszközökre:

  • javítási díjhoz nyújtott támogatás
  • ártámogatás
  • közgyógyellátás
  • kölcsönzési díjhoz nyújtott támogatás
  • utazási költségtérítés

Hogyan kell igényelni a kedvezményt?

Ahhoz, hogy cukorbetegként kedvezményhez jussunk, szükség van egy szakorvosi igazolásra a betegségről. A kedvezmény megállapítását ezután a NAV-tól kell kérni. Az igazolásnak az alábbiakat kell tartalmaznia:

  • igénylő személyazonosító adatai
  • adóazonosító jele
  • lakóhelye
  • a betegség ideiglenességének, véglegességének megállapítása
  • a szakorvosi igazolás kiadásának dátuma
  • az igazolást kiállító háziorvos vagy szakorvos aláírása

Milyen eszközökre, gyógyászati segédeszközre jár a támogatás cukorbetegeknek?

Vércukormérők, ketonmérő: kezelési módtól függetlenül, minden inzulinkezelésre szoruló diabéteszes jogosult támogatott vércukormérőre. A receptre felírható eszközökhöz a TB 50 százalékos támogatást nyújt. A kihordási idő 6 év, tehát csak végleges meghibásodás vagy elvesztés esetén lehet újra igényelni vércukormérőt, egyedi méltányossági kérelemmel, amit a NEAK-nak kell benyújtani, különben ez idő alatt nem írhat fel a jogosult szakorvos új eszközt.

Ketonmérő készülék azoknak rendelhető, akik 18 év alatti inzulinnal kezelt betegek vagy legfeljebb 24 éves korú nappali tagozatos középiskolai vagy felsőfokú tanulmányt folytató betegek. Itt is 50 százalékos támogatást ad a TB és a kihordási idő is 6 év.

Tesztcsík: azoknak jár támogatottan tesztcsík, akik napi kettő vagy többszöri inzulinkezelésben részesülnek. A diabetológiai szakrendelés szakorvosának, illetve a szakorvos javaslatára (melynek maximális érvényességi ideje 12 hónap) a beteg háziorvosának van felírási jogosultsága. A tesztcsíkra 80 százalékos támogatás jár.

Szenzorok, távadók: felnőttkorban csak 1-es típusú diabétesz vagy cisztás fibrózishoz társuló inzulinkezelést igénylőknek írhatnak fel vércukormérő eszközt, és legfeljebb 6 hónapra.

Penek: aki legalább napi háromszori inzulinadásban részesül, vagy 18 év alatti, vagy terhes, vagy vak, gyengénlátó, vagy felső végtagjaira mozgáskorlátozott, annak írható fel az inzulinadagoló pen. A támogatás 80 százalékos és az eszközök kihordási ideje 3 év.

Inzulinpumpák: felnőttkorban a legalább 3 éve 1-es típusú diabéteszben szenvedőknek jár, de akkor is csak bizonyos esetekben. 3 hónapos próbakezelési időszakot követően rendelhető, 80 százalékos támogatással, 4 éves kihordási idővel. Gyerekkorban az inzulinpumpa támogatása emelt szintű, 98%-os.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Egyre többen dobnak mosogatógép-tablettát a mosógépbe: tényleg működik a trükk, vagy tönkreteszi a gépet?

Mosógép tisztítása mosogatógép tablettával: tényleg működik a trükk? Mutatjuk, miért lehet veszélyes, és hogyan tisztítsuk a gépet.

Sokan nem tudják, de lakáskiadásnál is kötelező ez a felülvizsgálat – itt vannak a kivételek

A hatéves szabály mellett egy fontos mentességet is érdemes ismerni.

Ápolási díj 2027-ben: ekkora emelés jön, mutatjuk az új összegeket

Nemcsak az alapösszeget érinti, hanem emelt összegű és a kiemelt ápolási díjat is.

Rengeteg idős eshet el a nyugdíjától 2027-ben: nem fizetik ki a pénzét, ha ilyen igazolványa van

Érvényes igazolvány nélkül bajos lesz átvenni a nyugdíjat a postástól.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat