Béren kívüli juttatások: ennyi cafetériával elégedett a magyar a dolgozó

A vállalatok béren kívüli juttatásai jelentős szerepet játszanak a munkahellyel való elégedettségben – derült ki az OTP felméréséből. Az évi nettó 300 ezer forintos cafetéria az a lélektani határ, amellyel „markánsan elégedettebbek”  a munkavállalók.

A pénzintézet harmadik alkalommal elkészült cafetéria kutatásában válaszadók közel fele (49 százalék) azt jelezte, hogy elégedett a munkahelyével, de ez az arány 76 százalék azok között, akik saját elmondásuk szerint jó cafetéria csomagban részesülnek.

A fizetés után a béren kívüli juttatások a legfontosabbak a magyaroknak

A felmérés szerint a munkavállalók a munkahely választás során nagyobb arányban döntenének elsődlegesen az alapbér és a béren kívüli juttatások alapján, mint a korábbi években. A választásban továbbra is az alapbér a legfontosabb szempont (65 százalék), ezt követik a béren kívül juttatások 32 százalékkal.

A munkavállalók szempontjából a juttatások relevanciája, személyre szabhatósága mellett a rugalmasság, hasznosság és választhatóság is lényeges szempont. A megkérdezettek körében a SZÉP-kártya a legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma. A válaszadók háromnegyede sorolta a három legfontosabb szempont közé az elfogadóhelyek számát, 47 százalék számára pedig ez a legfontosabb.

Az elfogadóhelyi hálózat mérete mellett minden egyéb szempont csak másodlagos: a kibocsátó megbízhatósága 10 százalék, a mobilalkalmazás elérhetősége pedig 9 százalék számára volt lényeges a felmérés szerint.

A 1600 fős, 18-59 év közötti munkavállaló bevonásával készült reprezentatív kutatást az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. végezte augusztus és szeptember között.

SZÉP-kártya: december 31-ig vásárolhatunk hidegélelmiszert

Január elsejétől már nem lehet hidegélelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával a boltokban – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közölte az RTL Híradóval. A csatorna azt is tudni szerette volna, hogy az intézkedést miért nem hosszabbítják meg, amire a következő válasz érkezett: 2023 az infláció csökkentésének éve volt, 2024 pedig a növekedés éve lesz.

Az OTP Bank SZÉP-kártya forgalommal kapcsolatos adatai szerint idén augusztus és november között 26 milliárd forinttal költöttek többet a kártyabirtokosok, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Ebből 21 milliárdot hagytak az élelmiszerboltokban.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Válás utáni névváltoztatás: így kérheted vissza egyszerűen a lányneved

A válás utáni névváltoztatás nem automatikus, de ma már viszonylag egyszerűen intézhető: jobb mielőbb túlesni rajta.

A nyugdíjba készülők három alapszabálya a jogász tollából

A cikk szerzője dr. Kajó Cecília, a Hóvége jogi szakértője.

Ökológiai lábnyom számítás egyszerűen: így derülhet ki, mennyire vagy környezettudatos

Sokan azt hiszik, hogy környezettudatosan élnek, mert szelektíven gyűjtik a szemetet, de a valóság gyakran mást mutat.

Eper, uborka, jégkrém: nyári kedvencek 50–60%-os akciókkal a boltokban

A heti akciók mától újra elindultak, és most tényleg mindenből jut: friss zöldség, gyümölcs, grillhez való húsok, édességek és hűsítő italok.

Csak 3 hozzávaló kell ehhez az isteni eperfagyihoz, és olyan lesz, mintha mestercukrász készítette volna

Biztos mindenki elgondolkodott már azon, hogy milyen jó is lenne otthon fagylaltot készíteni.

Döbbenetes dolog történik az autóddal, ha még mindig téli gumi van rajta májusban!

A téli gumi használata nyáron nemcsak életveszélyes, de a pénztárcádat is teljesen tönkreteszi. Mutatjuk, mi történik a kocsiddal!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat