Új lehetőségek nyílnak a felnőttképzések terén

Új lehetőségek nyílnak hazánkban a felnőttképzések terén a mikrotanúsítványok és az egyéni tanulási számlák bevezetésével. Az uniós kezdeményezés célja, hogy a gyorsan változó munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelően rugalmasabbá és szélesebb körben elérhetővé tegye a felnőttképzéseket – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.

A minisztériumi közlemény szerint a tárca koordinálásával valósul meg a Készségek Európai Éve 2023 programsorozat, amelynek keretében elindulhat az egyéni tanulási számlarendszer és a mikrotanúsítványok bevezetésének kidolgozása. Az erről szóló kormányhatározat a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben – tették hozzá az MTI-nek küldött közleményben.

Milyen támogatást kaphatnak a friss diplomás pályakezdők? Olvasd el!

Az egyéni tanulási számla lehetőséget nyújt a résztvevők számára, hogy pénzügyi motivációs eszközként használják, és saját képességeik fejlesztésére összpontosítsanak. Emellett hozzájárul a képzési rendszerek átláthatóságához is. A mikrotanúsítványok rendszere rövidebb ideig tartó képzéseken, kurzusokon vagy tréningeken nyújt lehetőséget a specifikus ismeretek megszerzésére. Ez a koncepció lehetővé teszi a készségek és kompetenciák célzott fejlesztését, amelyek alkalmazkodnak a gyorsan változó társadalomhoz és munkaerőpiachoz, ezzel támogatva az egész életen át tartó tanulás lehetőségét – emelték ki a közleményben.

Tudtad? Az egészségpénztári pénzből akár tandíjat vagy albérletet is fizethetsz!

Úgy folytatták: az unió a Készségek Európai Éve 2023 programsorozattal szeretné felhívni a figyelmet a felnőttképzések fontosságára. Az Európai Bizottság kezdeményezése kiemelt prioritást élvez, hiszen a megfelelő készségek birtokában a munkavállalók szélesebb és jobb minőségű munkalehetőségekhez juthatnak, hozzájárulva a vállalatok versenyképességének növeléséhez, valamint a fenntartható gazdasági és társadalmi növekedéshez, és elősegítve a zöld és digitális átállást. A felnőttképzések népszerűsége uniós szinten is erősödik. Míg az Eurostat adatai szerint Magyarországon 2021-ben a megkérdezettek 5,9 százaléka számolt be arról, hogy a felmérést megelőző négy hétben részt vett valamilyen képzésben, addig a 2022-ben ez az arány már 7,9 százalék volt – írták.

Az egyéni tanulási számla rendszerek és mikrotanúsítványok bevezetésének kidolgozása a felnőttképzési szakterület projektjeinek részeként valósulhat meg. A minisztérium közleményében felhívták a figyelmet arra: a Készségek Európai Éve 2023 programsorozathoz kapcsolódó információk elérhetők az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. honlapján.

(Szöveg: MTI, Kép: Shutterstock)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Diákhitel elengedés 30 év alatt: hogyan igényelheted a teljes tartozásmentességet

A 30 év alatti édesanyák kérvényezhetik a diákhitel teljes elengedését.

Nem kell jegyet venni a gyerekeknek ezekre a programokra: ingyenes élmények a családnak júliusban, mutatjuk a listát

Mutatjuk, hogy melyek a legjobb ingyenes nyári gyerekprogramok 2025 júliusában.

Mennyit adhatsz az orvosnak? Ezt tudnod kell, mielőtt hálapénzt adnál!

Sokan még mindig nincsenek tisztában vele, hogy 2021 óta teljesen megváltoztak a hálapénz...

Soha ilyen jó nem volt az autósoknak: beolvad a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a Magyar Közútba

Mitől lesz jobb a szolgáltatás, mivel nyújt majd többet a Magyar Közút? Utánajártunk.

Most éri meg szemüveget venni: szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény

A szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény 06.05.–07.23. között csak az Ofotért üzleteiben érvényes, azonban gyűjtöttünk kedvezmények máshonnan is.

Így kaphatod vissza a pénzed, ha az utazási iroda csődbe ment

Így történik a kárigény érvényesítése, ha csődbe ment az utazási iroda.