Pályázat egyéni vállalkozóknak: 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás

Van egy jó ötleted, szívesen vállalkoznál, de nincs meg a kezdéshez szükséges pénz és tapasztalat? A Vállalkozó start II. program ebben segít: a pályázat egyéni vállalkozóknak szól, célja az új vállalkozások létrejöttének támogatása és mentorálása. Mutatjuk a részleteket.

Vállalkozz!

A szeptemberben induló Vállalkozó start II. program vissza nem térítendő támogatással segíti a vállalkozóvá válást. A program általános célja a vállalkozói aktvitás ösztönzése, az új vállalkozások létrejöttének támogatása. A lényeg: olyan magánszemélyek pályázhatnak, akik vállalkozó szemlélettel rendelkeznek, és új vállalkozást terveznek indítani. A program keretében segítséget kapnak az üzleti tervük kialakításához, különböző ismeret- és készségfejlesztési tanácsadáson vehetnek és igen, természetesen pénz is jár.

A maximum 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásból 3 millió forint bérre és járulékokra fordítható, a maradék 1,5 millió forint pedig eszközbeszerzésre, cégalapításra.

Pályázat egyéni vállalkozóknak: kik jelentkezhetnek?

A felhívás alapján a programba azon 18 és 64 év közötti magánszemélyek vonhatók be, akik:

  • vállalkozói szemlélettel, piacképes vállalkozói ötlettel rendelkeznek
  • vállalkozói alapkompetenciáik felmérése érdekében alkalmazott vállalkozói kompetenciatesztet eredményesen kitöltötték, a személyes elbeszélgetés során vállalkozási ötletük, attitűdjük alapján támogathatónak bizonyultak
  • minimum 8 általánost végzett magyar állampolgárok
  • magyarországi állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek
  • más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkeznek
  • más vállalkozásnak nem vezető tisztségviselői

Fontos: nem támogathatóak a hazai vagy európai uniós forrásokból megvalósuló vállalkozóvá válást támogató programok keretében korábban támogatásban részesülők.

Miből áll a program?

A program két részből áll. Az első a programba való jelentkezéstől a tervezett vállalkozás megalapításáig tart. Ennek lépései:

  • Regisztráció az online felületen. (Ez 2023. 08.01-től indul.)
  • Jelentkezési lap kitöltése az online felületen.
  • Felmérik a vállalkozni vágyók felkészültségét és motiváltságát. Első körben egy kompetenciatesztet töltenek ki a jelentkezők, majd sor kerül egy személyes elbeszélgetésre. Utóbbin a vállalkozói ötleteiket részletesen be kell mutatniuk.
  • Az alkalmasnak ítélt jelöltekkel megkötik a programba vonási szerződést.
  • A program résztvevői egy 90 órás online vállalkozói képzésben és 6 órás konzultációban, tanácsadásban részesülnek. A képzés és konzultáció keretében részletesen kidolgozzák üzleti tervüket, majd annak elfogadását követően alapíthatják meg vállalkozásukat.

A program második részében az induló vállalkozás támogatásban, a vállalkozó személyre szabott tanácsadásban és mentorálásban részesül. Akik a program első szakaszát sikerrel zárták, azok pályázhatnak a vissza nem térítendő támogatásra.

A támogatottak legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást használhatnak fel induló vállalkozásuk megalapítására, működtetésére, fejlesztésére, személyi jellegű (bér- és járulék), továbbá eszköz- és szolgáltatás beszerzés költségeire a vállalkozás első évében, az üzleti tervükben szereplő költségeikre. A támogatás első 12 hónapját (projektidőszak) követően a támogatottak további 12 hónapos fenntartási időszakra vállalnak kötelezettséget, mely időszak alatt a vállalkozásukat működtetniük kell, egyéni vállalkozás a fenntartási időszak alatt nem is szüneteltethető.

Mikortól indul a pályázat egyéni vállalkozóknak?

Az induló vállalkozásokat támogató programra 2023. augusztus 1-jén induló regisztrációs felületen lehet jelentkezni. Ezt az ofa.hu-n belül a program aloldalán lehet majd megtenni.

Minden információt, közleményt, a programmal kapcsolatos további tájékoztatás a program honlapján (ofa.hu) elérhető. A Felhívás itt, a Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) itt található. Kérdezni e-mailben lehet (vs2@ofa.hu), vagy ügyfélszolgálati időben (elérhetőség).

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ausztriába ingázók figyelmébe: megváltoztak a szabályok, komoly büntetés jöhet, ha nem figyelsz

Az osztrák kormány szigorít a közlekedési szabályokon: Ausztria gyorshajtás büntetés 2026-ban az élen...

10 napos őszi szünet jön: ennek a szülők nem biztos, hogy örülni fognak

Őszi szünet 2026: 10 napig nem lesz iskola, télen pedig 16 napos pihenő jön. Mutatjuk a tanév összes fontos dátumát.

Ne sunnyogjon, ha nem fizeti a tb-t, ilyen durva inkasszót kaphat – így kérjen részletfizetést

Ha nincs pénze egyben kifizetni a hátralékot, a tb tartozás rendezése részletfizetés segítségével is megoldható.

Lakásvásárlás után ezt az illetéket is meg kell fizetni: ezekben az esetekben lehet kevesebb

Visszterhes vagyonátruházási illeték?Jelentősen csökkenthető az összege, de bizonyos esetekben pedig akár teljes mentességet is kaphatunk.

Öröklés haszonélvezeti jog esetén: 5 tévhit, amit sok örökös csak a hagyatéki eljárás során tud meg

Az öröklés haszonélvezeti jog esetén sok meglepetést okozhat: mutatjuk, mi jár a túlélő házastársnak, és mely tévhiteken csúszik el a legtöbb örökös.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat