Érdekel börtönőr állás? Toboroz a büntetés-végrehajtás

Országos toborzókampányt indított a büntetés-végrehajtás: nemcsak stabil börtönőr állás juthat a jelentkezőknek, másokat is keresnek.

Országos toborzókampányt indított a büntetés-végrehajtás, a szervezet többek között életre szóló hivatást, stabil munkahelyet kínál a jelentkezőknek – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel kedden.

A büntetés-végrehajtási szervezet mintegy 9000 munkavállalót foglalkoztat az ország 32 börtönében és intézményeiben.

A testület által kínált karrierlehetőségek rendkívül változatosak, mint ahogyan a börtönökben betölthető munkakörök is, hiszen nemcsak börtönőr állás van náluk, de jogászokat, pszichológusokat és egészségügyi szakdolgozókat is alkalmaz a büntetés-végrehajtás – hívták fel a figyelmet.

Az illetmény tiszthelyettesi beosztás esetén minimum havi bruttó 395 ezer és 509 ezer forint között alakul, tiszti beosztás esetén pedig minimum havi bruttó 570 ezer forint szolgálati helytől és beosztástól függően.

Az illetményen felül a minden évben bruttó 200 ezer forint értékű cafetéria mellett teljesítményjuttatás és ruhapénz is jár a hivatásos állományú tagoknak. Mindezeken túl kedvezményes fogászati kezelést, szemüveg-költségtérítést, lakhatási, családalapítási és lakáshitel-törlesztési támogatást, munkáltatói kölcsönt, 86 százalékos utazási költségtérítést, rekreációs programokat biztosítanak a rendvédelmi életpályát választóknak.
Hozzátették: az országos toborzókampányban állásbörzéken, oktatási kiállításokon, falu- és városnapokon, sport- és kulturális rendezvényeken mutatják be az érdeklődőknek a büntetés-végrehajtás állás kínálta életpályamodellt.

Az elmúlt években a börtönökben dolgozók és a fogvatartottak számában is érzékelhető emelkedés volt – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Veszprémben, a büntetés-végrehajtás országos toborzó- és nyílt napján. Rétvári Bence kiemelte: a fogvatartottak száma 14-15 ezerről 19 ezerre nőtt, míg az őket őrzők száma 7400-ról 9400-ra emelkedett.

szöveg: MTI nyomán, fotó: MTI/Vasvári Tamás

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

SZÉP-kártya, 50%-kal több otthonápolási díj, nyugdíjemelés kontra 14. havi nyugdíj – ki járna jól mivel?

Miután a Tisza Párt nyilvánosságra hozta, hogyan kíván javítani a nyugdíjasok helyzetén, hirtelen...

Sokat betegeskedik a család? Tízezreket spórolhatsz a gyógyszereken, ha így vásárolsz

Egy négytagú családnak havonta közel 22 ezer forintjába is kerülhet a megelőzésre és...

Nem engedte a recepciós Mészáros Lőrincnek felvinni a jachtot a mennyországba

Egy TikTokker elképzelte, milyen lenne, ha Mészáros Lőrinc megérkezne a mennyország kapujához.

Mikor lesz az óraátállítás? Ezt csináld, hogy ne készítsen ki

Előre vagy hátra? Többet alszunk vagy kevesebbet?

A kórházi táppénz mértéke 2025-ben: kinek jár a maximális összeg?

Hogyan kell intézni a táppénzt, ha valaki kórházba kerül?

Gazdaságos fűtés energiatakarékos elektromos konvektorral? Így használd, hogy tényleg spórolj

A energiatakarékos elektromos konvektor lehet jó megoldás, ha kiegészítő fűtésként használod, de nem helyettesíti a központi rendszert.