A halottak napja előtt, többnyire a mécsesek, gyertyák gyújtásából eredő, a temetőkben vagy lakásokban keletkező tüzek megelőzésére figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Az OKF közleménye szerint az elmúlt évben 98 alkalommal keletkezett tűz temetőkben vagy azok környékén. A legtöbbször, 66 esetben a temető növényzete és a száraz avar kapott lángra. Bár a legtöbb esetben csak néhány négyzetméteren pusztítottak a lángok, néhány helyen a temető melletti területre is átterjedtek, és többhektáros, kiterjedt szabadtéri tűz alakult ki. Összesen 330 ezer négyzetméternyi terület égett le; 17 alkalommal a temető területén kihelyezett szemetes gyulladt ki, 15 esetben pedig a sírhelyeken elhelyezett koszorúk égtek.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy sokan otthon is mécseseket, gyertyákat gyújtanak, ami lakástűzhöz is vezethet. Tavaly október vége és november eleje között 13 temetőben keletkezett tűz; ugyanebben az időszakban 12 lakóépületben csaptak fel a lángok kegyeleti gyertyák és mécsesek miatt.

Hogyan előzzük meg a halottak napi tüzeket?

A katasztrófavédelem azt tanácsolja, tisztítsuk meg a sírhely környezetét a száraz falevelektől, elszáradt koszorúktól és virágoktól. Mint írják,

"csak hőálló mécsestartóban lévő mécsest gyújtsunk meg! A mécsest úgy helyezzük el, hogy a közelében ne legyen semmilyen éghető anyag, és ne tudjon felborulni. Az égő mécsest a sírtól való távozás előtt oltsuk el! A temetőben kihelyezett hulladékgyűjtőbe pedig ne dobjunk izzó, forró tárgyakat!"

A lakástüzek leggyakoribb oka, hogy az égő mécsest, gyertyát túl közel teszik valamilyen éghető anyaghoz. Ha a gyertyát vagy mécsest egy tűzálló tálra, a gyúlékony tárgyaktól távolabb helyezzük, akkor az nem forrósítja át a környezetét, és nem vezet lakástűzhöz a megemlékezés. A meggyújtott gyertyát ne hagyjuk felügyelet nélkül!

A töklámpásokról se feledkezzünk meg!

A közleményben arra is kitértek, hogy akik Halloweent ünnepelnek, és töklámpást készítenek, ügyeljenek arra, hogy a lámpás ne tudjon felborulni, és ne legyen a közelében semmi, ami meg tud gyulladni. Akik kültéren helyeznek el töklámpást, abba gyertya és mécses helyett elemes LED izzót tegyenek! Ez akkor sem okoz tüzet, ha a szél száraz faleveleket fúj oda vagy felborítja a töklámpást – olvasható az OKF közleményében.

Mit tegyünk kéménytűz esetén?

MTI

Kapcsolódó

Legfrissebb

Kinek jár ingyenes országbérlet? Tízezrek lehetnek jogosultak rá

2023. május 1-jétől vásárolható meg az új vármegye- és országbérlet. A bérletek a korábbiaknál is egyszerűbb megoldást kínálnak, hiszen a napi ingázáshoz és a...

Csillogó, hófehér házi készítésű karácsonyfadíszek fillérekből

Az alábbi karácsonyfadíszek azért csodálatosak, mert tényleg hófehérek lesznek, a száradási időt leszámítva egy óra sem kell az elkészítésükhöz és kisgyerekekkel együtt is nyugodtan...

Mikor érkezik a decemberi nyugdíj? Itt a pontos dátum

Mikor érkezik a decemberi nyugdíj? Az utalás a szokásosnál egy héttel korábban jön, a postai kézbesítés a nyugdíjkifizetési naptár szerint történik. Az mindenképpen jó...