Ezt azonnal tedd meg, ha megráz az áram: életet menthet ez az 5 lépés

Fadíszítés, pislákoló égősor, hosszabbító hosszabbító hátán, hogy a kerti fényeket is be lehessen üzemelni. Csakhogy a nagy kapkodás és a tavaly óta nem használt elektromos égők és kütyük nagyobb eséllyel rejtik magukban az áramütés veszélyét is. Ez lehet egészen enyhe, de akár életveszélyes is, ezért fontos tudni, hogy mit tegyünk, ha megráz az áram és mikor nem érdemes egy perccel se tovább várni azzal, hogy mentőt hívunk.

Az első és legfontosabb szabály

Ha valakit áramütés ér, akkor nem szabad egyből odaszaladni segíteni, pedig az ösztön ezt diktálja nyilván.  Amíg az áramforrás aktív, a sérült megérintése életveszélyes lehet, mert az áram rajtunk keresztül is továbbhaladhat. Ha lehetséges, azonnal áramtalanítani kell. Kapcsoljuk le a biztosítékot, húzzuk ki a dugót a konnektorból. Ha ez nem megoldható, akkor kizárólag száraz, nem vezető tárggyal (fa seprűnyél, műanyag eszköz) próbáljuk eltávolítani a sérültet az áramforrástól. Fémhez, vízhez ilyenkor tilos nyúlni.

Mit tegyünk, ha megráz az áram?

Miután megszűnt az áram hatása, meg kell nézni, milyen állapotban van az érintett. Ha eszméleténél van, de szédül, zsibbadást, izomrángást, mellkasi fájdalmat érez, már ez is komoly figyelmeztető jel, hogy vigyük orvoshoz.

Ha eszméletlen, nem lélegzik rendesen vagy nincs tapintható pulzusa, azonnal mentőt kell hívni a 112-es telefonszámon!

Ha van a helyszínen olyan, aki ért az újraélesztéshez, akkor meg kell kezdeni, amíg várjuk a mentőt. Áramütés után a szívritmus hirtelen felborulhat, és ez akár perceken belül végzetes lehet, ha nem történik gyors beavatkozás.

Az áramütés gyakran okoz belső sérüléseket, akkor is, ha kívülről alig látszik valami. Jellemző a kézen és a lábfejen megjelenő égési nyom. Ezeket nem szabad kapargatni vagy krémezni, hanem folyó, hűvös vízzel 10–20 percig hűteni, majd tiszta, laza kötést tenni rá. Súlyosabb égésnél vagy fájdalomnál szintén mentőt kell hívni.

Ilyenkor az orvos először azt zárja ki, hogy az áramütés okozott-e a szívben életveszélyes károsodást, valamint fájdalomcsillapító kezelést alkalmaz. Ha a szív nem károsodott, akkor az érintettet hazaengedik, de ha a szívritmuszavar igazolódik, úgy további kórházi kivizsgálásra és kezelésre van szükség.

További kérdések esetén forduljon bizalommal Ügyfélszolgálatunkhoz, ahol kollégáink két munkanapon belül díjmentesen válaszolnak!

Enyhe áramütés esetén is indokolt az orvosi vizsgálat

Ha valaki úgy érzi, csak „megcsípte” az áram, akkor sem érdemes halogatni az orvosi vizsgálatot. A szívritmuszavar, izom- és idegsérülés akár órákkal később is jelentkezhet, de a rejtett szövődményeket csak az orvosok tudják kiszűrni.

Az egeszsegvonal.gov.hu tájékoztatója kiemeli, hogy hosszútávú szövődmény gyors, szakszerű ellátás mellett általában nem fordul elő. 

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Megmondták a szakértők, meddig lesz hideg: ekkor jön idén az igazi tavasz

Csupa jó hír az időjárással kapcsolatban.

Megtudtuk: ennyi pénz jár a téli olimpiai helyezésért

A téli olimpián is azok a szabályok, mint a nyárin. Van egyszeri pénzjutalom, de ha dobogós a helyezés, akkor egy egész életen át tartó juttatás vár a sportolóra.

Így egy darab krumpliból több kiló terem, az erkélyen is elfér 

Kertben és erkélyen is nagyon egyszerű a krumpli termesztése.

Repülővel olcsóbb, mint a busz: 9 európai meseváros 30.000 alatt

Ha már tavasszal utaznál elhoztunk a legjobb opciókat, amiket a pénztárcád is megköszön.

Nem fogod elhinni: a szódabikarbóna paraziták ellen is használ – ezt tedd, hogy működjön

A szódabikarbóna paraziták ellen bizonyos külső esetekben segíthet, de fontos tudni, mikor hatásos, s mikor nem helyettesíti a bizonyított kezeléseket.