Szex és New York – a sorozat, ahol az alkoholt gyakran hellyel kínálják

Az utóbbi időben szokásom lett, hogy takarítás közben Szex és New Yorkot hallgatok, illetve nézek. Nem igényel jelentős figyelmet, tudok közben a porcicákra és a takarítószer megfelelő arányú adagolására figyelni, a suvickolásról sem tudja elvinni koncentrációt, és mégis benne vagyok a történésekben. Eleve a takarítást nem úgy csinálom, hogy neki állok, aztán akkor „csak az van”, hanem egy-egy részfeladat elvégzését követően lecsücsülök a kanapéra, és az éppen futó részt szememmel is nézem. Ezzel persze némileg elhúzódik a takarítás, de a feszesebb koncentráltságot tartogatom a hétköznapokra. 

A Szex és New York 1998-ban indult, hat évadot élt meg. Számos tekintetben nagyon más volt akkoriban a világ és benne a nők helyzete, mint ma. Nagyon máshogy nézte a sorozatot egy New York-i nő, mint egy texasi, nem beszélve arról ahogyan egy magyar fogyasztó tette. Anélkül, hogy belemennék a sorozat körüli olyan vitákba, melyek a feminizmusról, a fogyasztói társadalomról, az elitről vagy a szociális problémák iránti sorozatbeli közönyről szólnak, azt leszögezhetjük, hogy Carrie, Charlotte, Miranda és Samantha sokaknak akkoriban mintává lettek. Sorozatbéli gesztusok, fordulatok és témák jöttek be a magyar mindennapokba is, és hétköznapi szokások születettek vagy erősödtek a sorozat megtekintése után.

Carrie gyakran iszik cikkírás közben

Most, hogy vállaltan nem foglalkozom az egyes karakterek és a nők Szex és New Yorkos megjelenítésével, térjünk vissza a takarításomhoz. Most már pár évadon túl vagyok, a többségét inkább hallgatom, mint nézem. Sok más között két dolog tűnt fel benne: egyrészt az alkohol vagy annak az adott típusa ritkán hangzik el, ez alól kivétel a Martini, illetve egy-egy koktél neve. Másrészt bár az alkohol alig jön szóba, a nők, akár négyesben, akár kisebb körben vannak, nagyon gyakran isznak. Isznak a randin, isznak mikor négyesben buliznak. Isznak, amikor párosban beszélgetnek, van, és van, hogy egy szereplő iszik a reggelihez is. Isznak, ha krízis van, isznak, ha öröm van. Carrie gyakran iszik cikkírás közben, és hogy az ebédhez vagy napközben valamelyik szereplő iszik, az sem ritka. És az „iszik” alatt mindig alkoholos tartalmú italt értek. Általában bor vagy koktél az ital, de ami tehát a feltűnő, az az alkohol állandó jelenléte. A „becsiccsentett” Carrie vagy Miranda visszatérő karakterjegyek, és ennek a becsiccsentésnek vicceskedő felismerése.

Kérdésed van a női egészséggel kapcsolatosan? Bátran fordulj ügyfélszolgálatunkhoz! Ingyen, két nap alatt segítünk.

Ha csak a saját nézői tapasztalatomból indulok ki, a sorozatban a nők alkoholfogyasztása (és mint az előbbi felsorolás mutatja, annak folyamatos ivása) egyáltalán nem problematizálódik. Sőt, mintha az alkohol része lenne annak az imázsnak, melyet a Szex és New York női főszereplői képviselnek. Milyenek ők így nézve? Egy a New York-i felsőbb világra, tapasztalatokra, férfiakra és kapcsolatokra nyitott, azokat és magukat kereső, az élet nehézségeit szinte „csak” a randikon keresztül problematizáló karakterek – akiknek sem anyagi gondjaik nincsenek (Carrie cipővásárlásából fakadó anyagi „nehézségeit” kevéssé lehet komolyan venni), sem karriergondjaik (eseti munkahelyi nehézségek szinte hihetetlen gyorsasággal oldódnak meg), és még az egészségük sem romlik (megannyi éjszakázás és folyamatos alkoholjelenlét mellett sem).

Az alkohol egyáltalán nem problematizálódik, az az élet és az imázs része. Másképpen fogalmazva: teljes elfogadottsága van. Akár fent van az ember, akár lent, „egy jó pohár bor az mindig segít”. Vagy kettő. Vagy egy kis becsiccentés. 

A Szex és New Yorkban és hatásában elfogadott az alkoholfogyasztás, akárcsak az úgynevezett „boros anyukák” világában. Egy utóbbi egy olyan közösségi médiás trendből nőtt ki, melyben a hétköznapi, családi vagy gyermeknevelésből fakadó stressz levezetésének az alkohol lett eszköze. A „nap végén elrendeztem a gyereket, itt az idő az egy pohár borra” kezdetben vicceskedő posztjaiból és közösségéből mára egy megküzdési stratégia lett. Mielőtt bárki ítélkezne az érintettek felett, előtte gondoljon bele, hogy a különböző társadalmi egyenlőtlenségek okán mennyi nehézséggel, kihívással vagy feladattal kell szembesülnie egy nőknek, melyek teljesítésében (jobbára) magukra maradnak vagy jelentős erőforrásokat kell mozgósítaniuk, hogy „egyensúlyban” maradjanak. 

Egy problémamentes nőkép

Ám a nyugalomnak vagy a lazításnak csak átmeneti eszköze tud lenni (ha tud) az alkohol, az ugyanis be fogja nyújtani a számlát. Míg a Szex és New York vagy a boros anyuka trend az alkoholfogyasztást a kikapcsolódás, az öngondoskodás és az önápolás eszközének tekinti, addig annak káros hatása lehet az egészségére, az önképére, vagy potenciálisan elhanyagoló szülői magatartáshoz vezethet. Ezek közül egy anya aligha kívánja egyiket is magának vagy a gyermekének. Gyakran nehéz szülőnek lenni, hiszen megannyi olyan helyzet van, amire nem is lehet felkészülni, és melynek megoldásához együttműködésre lenne szükség. Együttműködésre az érzésekkel és a másik szülővel, vagy a környezettel. Ez sokszor nem könnyű, de egy kialakuló függőség még rosszabbá tudja azt tenni.

És ahogyan a Szex és New York egy problémamentes nőképet árult a világnak, úgy az alkoholmarketing is felismerte, hogy korunk egy Szex és New York utáni kor. Ennek jegyében jelentek meg már évtizedekkel korábban a „light” italok, úgymint az ízesített vagy csökkentett alkoholtartalmú sörök. Hiszen azok „nem is sörök” – hallottam magam is ezt sokszor. „Alig van benne alkohol” vagy „ez csak citromos sör”. Ha nem a benne lévő alkohol a lényeg, akkor miért nem limonádé a rendelés? 

Valójában nem is az a kérdés, hogy mennyi az alkohol benne, hanem hogy miért van szükség a magyarázkodásra. Esetleg bűntudat vagy szégyenérzet lenne az ivási szokás mögött? Ha igen, úgy ennek felismerése már félsiker. Ez a segítségkérés lehetősége. 

Az ízesített pálinka pálinka, a párlatok alkoholok, a cseresznyés sör pedig sör. Ha az alkohol a rossz napok kezelésének eszköze, akkor mindegy, hogy milyen ízű. Ha az érzelmek és a stressz kezelésének „megoldása” (még ha kisebb mennyiségben, ám visszatérő jelleggel), akkor az egy fennálló vagy kialakuló problémára utalhat. Különösen abban az esetben, ha egyre több alkoholra van szükség ugyanannak a hatásnak az elérésére. Vagy ha az alkohol fontosabbá lesz, mint a testmozgás vagy más hobbi. Nem beszélve mondjuk a gyereknek mesélésről, ami nem csak elmarad, hanem a kezdetekhez képest rövidül. Már nem 20 perces mese az altató, hanem 15, 10, 8 perces. Mert már nagyon kell „egy kis bor”.

A nőkre napjainkban is rengeteg teher hárul. Ezért kell beszélni a női szerhasználatról és azokról a kockázatokról, illetve hatásokról, melyek a nőket érik. Mert sajnos egy olyan világszerte népszerű sorozat is, mint a Szex és New York is, hordozza azokat a mintákat, melyeket pont, hogy nem követni, hanem elutasítani lenne érdemes.

A szerző addiktológiai konzultáns. Ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat. 

Szex és New York: Cosmopolitan koktél
Szex és New York: Cosmopolitan koktél
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Lecserélné az ablakot, ajtót? Ingyenpénzt kaphat rá az államtól és az önkormányzattól

Ablakcsere pályázat állami és önkormányzati támogatással vagy akár önerő nélkül. Ezek a lehetőségek.

A nyugdíjrögzítés szabályai: mikor érdemes kérni és hogyan kell?

Aki nem követi folyamatosan, hogy éppen mit módosítanak a nyugdíjtörvényen, könnyen lemaradhatott egy fontos hírről: megváltoztak a nyugdíjrögzítés szabályai.

Honnan tudod, hogy blokkoltak a Viberen? 5 árulkodó jel, ami megmutatja

Hogy ne kelljen tovább agyalnod, cikkünkben mutatunk 5 árulkodó jelet, amiből kiderül az igazság.

Szlovénia autópályáin utazol? Komoly bírság lehet a vége, ha erre nem figyelsz

Ha idén nyáron Szlovénián keresztül vezet az utad, van egy dolog, amit semmiképp sem hagyhatsz figyelmen kívül: a szlovén autópálya-matrica. Enélkül ugyanis elég kellemetlen meglepetés érhet: akár jelentős bírsággal is számolhatsz, ha az ellenőrzéskor kiderül, hogy matrica nélkül használod az autópályát.

Így vihetsz sokkal több cuccot a fapados gépre – a trükk, amit minden utazó imádni fog!

A fapados csomagolás nem rakétatudomány, csak egy kis kreativitás. Pár forintos megoldásokkal elkerülheted a bőrönddíjat, és nyugodtan indulhatsz nyaralni. Kipróbálod?