Neked is járhat ingyenes influenza elleni védőoltás: siess, most kell kérni

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ alapján az influenzavírusok terjedése november végétől figyelhető meg, januárban jellemzően már járványról beszélhetünk. Az influenza elleni oltást még a kialakulása előtt, vagyis novemberben, decemberben érdemes felvenni. Október végétől az oltóanyag már az egész országban elérhető, csupán a háziorvosunkkal kell egyeztetnünk. Idén 949 ezer adag ingyenes influenza elleni oltás érhető el, ennek beadatása különösen ajánlott a veszélyeztetett csoportba tartozóknak. Cikkünkben bemutatjuk, kik tartoznak a kockázati csoportba, milyen esetben ingyenes a vakcina, illetve milyen mellékhatásokra számíthatunk, ha az oltás felvétele mellett döntünk.

Az influenzavírus által okozott fertőző légúti betegségek télen és kora tavasszal okoznak szezonális járványokat. A legjobb védekezés a védőoltás: több influenza-altípustól is véd, így a fertőződés és a járvány terjedése jó eséllyel megelőzhető – hívja fel a figyelmet az NNGYK. Mint írják, a betegség a legtöbb esetben nem különösebben veszélyes, egy-két hét alatt leküzdhető. Ugyanakkor sokaknál elhúzódó betegséggel és szövődményekkel járhat, pl. vírusos tüdőgyulladással vagy agyvelőgyulladás. Ilyenkor a betegek kórházba kerülhetnek, ami akár halállal is végződhet.

Fontos tisztázni, az oltás felvétele után is elkaphatjuk az influenzát, azonban a betegség lefolyása gyorsabb és enyhébb. Leküzdésével kialakul egyfajta védettség, de az nem egy életre szól. Ráadásul az influenzavírus nagyon változékony, évről évre találkozhatunk más variánssal.

fiatal, influenzás nő sállal a nyakában, betakarózva fekszik a kanapén, közben a lázmérőt nézi és fogja a fejét

Ingyenes influenza elleni oltás – kinek jár?

Általánosságban elmondható, hogy féléves kor felett mindenkinek javasolt az influenza elleni oltás. Különösen ajánlott a kockázati csoportba tartozók számára:

  • várandósok vagy gyermekvállalást tervező nők, szoptatós anyák;
  • 60 év felüliek, egészségi állapotuktól függetlenül;
  • krónikus betegségben szenvedők:
    • krónikus légzőszervi betegségben szenvedők, asztmás betegek;
    • elhízás miatt vagy egyéb okból korlátozott légzési funkciójú betegek;
    • szív-, érrendszeri betegségben szenvedők (kivéve a kezelt magasvérnyomás-betegséget);
    • veleszületett vagy betegség/kezelés révén szerzett immunhiányos állapotban szenvedő betegek (ideértve a HIV-pozitív személyeket, daganatos betegségben szenvedőket is);
    • krónikus máj- és vesebetegek;
    • anyagcsere-betegségben szenvedők (pl. cukorbetegek);
  • tartós szalicilát-kezelésben részesülő gyermekek és serdülők (a Reye-szindróma veszélye miatt);
  • egészségügyben, valamint ápolást, gondozást nyújtó egészségügyi/szociális intézményekben dolgozók;
  • akik a munkájuk miatt sok emberrel lépnek kapcsolatba, illetve akik sok emberrel tartózkodnak zárt térben;
  • sertés, baromfi és ló tartásával foglalkozó telepeken, ezen állatok szállításával foglalkozók, baromfi-feldolgozókban, valamint vágóhidakon dolgozók;
  • hosszú repülőút előtt állók.

Az idei szezonban 949 ezer adag terítésmentesen felhasználható vakcina áll rendelkezésre a 3 évesnél idősebb, kockázati csoportba tartozók számára. Aki az oltás mellett dönt, az elsőként háziorvosával beszéljen, hogy elérhető-e a vakcina, illetve jogosult-e rá ingyen.

középkorú férfi takaróba bugyolálva, lázmérővel a szájában meleg vizes palackot szorít magához, a másik kezében egy citromot tart

Az oltás lehetséges mellékhatásai

Az influenza elleni oltásnak is lehetnek mellékhatásai, de ezek általában enyhék, az immunreakció természetes részét képezik. A legtöbb mellékhatás enyhe, és nagyjából egy napig érzékelhető.

Lehetséges mellékhatások:

  • hőemelkedés, láz,
  • enyhe végtagfájdalom, izomfájdalom,
  • az oltás helyén érzett fájdalom, bőrpír,
  • enyhe fejfájás jelentkezhet.

A vakcina nagyon ritkán súlyos allergiás reakciót (anafilaxia) válthat ki, ami azonban néhány percen belül, még a beadó orvos jelenlétében jelentkezik – a rendelőben az ilyen ritka esetek kezelésére is felkészülten fogadják a pácienseket. Összességében még mindig jobb kérni az oltást, mint nem kérni: a védőoltásokkal járó kockázat jóval alulmarad a betegség kockázataihoz képest.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kihagytak a végrendeletből? Ne aggódj, ennyi pénz akkor is jár neked!

Kihagytak a végrendeletből? Ne ess pánikba! A kötelesrész mértéke törvényileg garantált a szűk családnak. Mutatjuk a részleteket.

Rengeteget terem a fokhagyma, ha ilyet ültetsz mellé: 15 növény, ami távol tartja a kártevőket

Jó, ha tudod, hogy van egy pár növény, amit viszont ne ültess a fokhagyma közelébe.

Fáj, viszket, duzzadt? Így enyhítheted az ágyi poloska csípése miatti tüneteket

Sokan a tiszta otthon garanciájának hiszik, de az ágyi poloska nem válogat: luxusszállodából vagy a tömegközlekedésről is hazavihetjük.

Üvegbe zárt tavasz: illatos-ízes orgonaszörp házilag fillérekből

A szörp is az a műfaj, mint a pálinka vagy a rántott ételek:...

Igen, tényleg ennyi a fogászati asszisztens fizetés: akár évi 7.000.000-t is megkeresnek

A fogászati asszisztens fizetés kiszámítható megélhetést kínál, de a kereset mértéke mindig a körülményektől függ.

Minek van és milyen a monoblokkos klíma, miben más, mint a split vagy az inverteres?

A monoblokkos klíma egy kompakt, vízalapú rendszer, amely eltér a megszokott split megoldásoktól, speciális műszaki megoldásokat igényel.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat