A depresszió manapság világszerte népbetegségnek számít a szorongás és más korunkban felfutó mentális probléma mellett. Az Eurostat felméréséből azonban kiderül, hogy az Európai Unión belül Magyarországon a legmagasabb a depressziósok aránya. Cikkünkben arra keressük a választ, hogy mi lehet ennek az oka. Továbbá arról is írunk, hogy ennek a magas aránynak gazdaságunk helyzete is kárát látja.

Számokban a depresszióról

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérései szerint kb. 300 millió ember depressziós világszerte, így valóban a depresszió a legelterjedtebb mentális probléma jelenleg. A kezeletlen depresszió gyakorta tűzdelt öngyilkossági kísérletekkel, illetve legrosszabb esetben öngyilkossághoz vezet. Ez azért is aggasztó, mert évente kb. 800 ezer ember hal meg öngyilkosság miatt. Továbbá a 15-29 éves korosztályban ez a második leggyakrabban előforduló halálok. Annak ellenére, hogy a depresszió kezelésére létezik hatékony gyógymód, a betegséggel küzdők kb. fele kap csak kezelést valamilyen formában. Valamint akadnak olyan országok, ahol a betegek 10%-a sem jut megfelelő segítséghez. Felmérések szerint a világ lakosságának legalább 15%-a tapasztalt már élete során legalább egyszer depressziós tüneteket.

A legdepressziósabb ország Európában

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a legmagasabb a depressziósok aránya, ahol a 18 év feletti lakosság 10,3%-a szenved a tünetektől. Az EU-s átlag ehhez képest „csak” 6,5%. Ha azt gondolnánk, hogy ez közép-európai sajátosság – ami a hasonló történeti, gazdasági és társadalmi múlt mellett jogos feltevés lenne –, akkor tévedünk. Csehország, Szlovákia és Horvátország ugyanis a lista utolsó öt helyén szerepel, mögöttük kizárólag Hollandia és Belgium áll. Mellettünk a legdepressziósabb országok közé tartozik még Portugália, Svédország, Izland és Németország.

Okok és következmények

A felmérés azt mutatja, hogy egy adott ország gazdasági teljesítménye nem függ össze közvetlenül a depresszióval, annak alakulását valószínűleg több tényező befolyásolja egyszerre. Közöttük lehet a fennálló politikai helyzet, az éghajlat, a munkakörülmények és az egészségügyi rendszer teljesítőképessége is. Ezért lehet, hogy nem csak Németországban, hanem Franciaországban és a már nem EU tag Nagy-Britanniában is magasabb a depressziósok aránya a társadalomban.

A gazdaság egészleges teljesítménye ugyan nem közvetlen okozója a depressziónak, de az egyéni anyagi helyzet igen. Minden országban igaz, hogy a szegényebbek között több depresszióssal találkozhatunk. Magyarország esetében pl. a legszegényebbek körében (a minta alsó 20 százaléka) már 21,7%-ra rúg a depressziósok aránya. Míg ez az arány a leggazdagabbaknál (felső egyötöd) csak 4,2%.

További befolyásoló tényező pl. az iskolai végzettség is. Akik felsőoktatásban végeztek feleakkora eséllyel lesznek depressziósok, mint az alacsonyabb képesítésűek. Emellett a depresszió jellemzően mindenhol nagyobb arányban sújtja a nőket, mint a férfiakat.

Gazdasági következmények

A depresszió alattomos betegség, indultakor nehéz észrevenni a tüneteket. Így könnyen előfordulhat, hogy valaki még hónapokig „szolgál” a munkahelyén úgy, hogy csak árnya önmagának. A fokozatos teljesítményromlás természetesen nemzetgazdasági szinten is nyomon követhető. A rossz teljesítés, valamint a folytonos hiányzás is eurómilliárdos károkat képes kitermelni a vállalkozások számára. A lelki gondozás megerősítése országos szinten így hát égető feladattá válik.

Hóvége ügyfélszolgálat

Kapcsolódó

Legfrissebb

Most fél áron a legfinomabb kajszi: 9 szuper szedd magad sárgabarack 2024-es helyszínt mutatunk

Tavaly nagyon kevés sárgabarack termett a fagyok miatt, nem is adták olcsón. Idén valamivel jobb a helyzet: a nagybani piacon 900-1200, a boltokban 1400-1600...

Bonyolult jogi ügyek? Mostantól jogász segíti a Hóvége Ügyfélszolgálat munkáját

Nemrég debütált legújabb segítő szolgáltatásunk, az Ügyfélszolgálat. Úgy éreztük, hogy nagy szükség lenne egy felületre, ahol bárki felteheti a kérdését vagy elmondhatja a problémáját....

Hogyan kell visszafizetni a CSOK-ot, ha nincs gyerek?

A CSOK nagy segítséget jelenthet gyermekes családok lakáshoz jutásában, azonban ha tervezett gyermekek után vesszük igénybe, akkor számolnunk kell azzal a lehetőséggel is, hogy...