Szűrők
Hogy biztosabban megtaláld amit keresel, használd a szűrőket:
Tudsz valakit, aki nincs itt a listában?
Ha ismersz olyan segítő szervezetet, aki nem található meg a listánkban, akkor segíts nekünk és add meg az elérhetőségüket.
Hibát találtál az adatbázisban?
Kérlek, írd meg nekünk, hogy hol a hiba és mi azonnal javítjuk, ahogy tudjuk.
Kihez forduljak?
Ezen az oldalon megtalálod a magyar állami, önkormányzati és civil szervezeteket, akik segíteni tudnak.
Oszd meg másokkal is:
Keresés eredménye
716 találat
Gyermekvédelmi és Jóléti Szolgálat - Dunasziget
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
https://dunasziget.asp.lgov.hu/
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása - Kistérségi Humán Szolgáltató Központ - Vámosgyörk
A Kistérségi Humán Szolgáltató Központ 2005. április 1-jétől működik Gyöngyös városában és a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulását alkotó települések közigazgatási területén. A KHSZK feladata bizonyos szociális (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak, fogyatékkal élők, pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, hajléktalanok ellátása) és gyermekjóléti feladatok (gyermekjóléti központ, családok és gyermekek átmeneti otthona) megszervezése, koordinálása az ellátási területen. Célja a hatékonyabb, széleskörű és színvonalas feladatellátás biztosítása a térség településein.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Rehabilitáció Integráció / reintegráció Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
khszk@gyongyosikisterseg.t-online.hu
Nappali melegedő, éjjeli menedékhely, népkonyha - Tatabánya
Éjjeli menedékhely: Az intézmény hajléktalan személyek számára 23 férőhelyen (ezen kívül téli krízis idején, november 1. és április 30. között terjedő időszakban további 15 férőhelyen) biztosít éjszakai pihenést és tisztálkodási lehetőséget. Nappali melegedő: 70 fő részére nyújtott szolgáltatás hajléktalan személyek részére, ahol a szakemberek egyéni és csoportos esetkezelést, mentális gondozást, igény szerint ügyintézést végeznek. Népkonyha: Naponta egyszer egy tál meleg ételt biztosít bármely rászoruló személy számára.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet
2800 Tatabánya, Füzes utca 40/B.
+36-34-512-560, +36-30-227-4109
Török Andrea
Gyermekjóléti és Szociális Intezmény - Kántorjánosi
A Kántorjánosi Gyermekjóléti és Szociális Intézmény 2013. január 24-től látja el a település közigazgatási területén a törvény által előírt alapfeladatokat – gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítés, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés- Kántorjánosi Község Önkormányzat fenntartásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Iregszemcse és Környéke Szociális és Gyermekvédelmi Ellátási Intézet
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. A szociális intézet a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Közösségépítés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
idosek@tamasinet.hu, gyermekjoletiregszemcse@szoc.t-online.hu, szucscili@gmail.com, etkeztetes@szoc.t-online.hu
7095 Iregszemcse, Rákóczi u. 1.
+36-74-480-044, +36-30-538-1387 | nappali ellátás, +36-20-379-8562 | gyejó, +36-20-220-5095 | házi segítségnyújtás, +36-20-380-3586 | étkeztetés
Köröstarcsai Alapszolgáltatási Központ
Intézményünk szolgáltatásai: Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Idősek Klubja, Szociális étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás (társulás keretében), Szociális mosoda, közösségi szolgálat (társulás keretében).
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Gyógyszer Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség
5622 Köröstarcsa, Kossuth tér 2.
+36-66-480-398, +36-20-298-1003
Kurilláné Dr. Hanyecz Krisztina
Salgótarján és Térsége Egészségügyi-Szociális Központja - Karancslapujtő
Az intézmény feladatai közé tartozik Salgótarján város szociális és egészségügyi alapellátásának megszervezése, működtetése. 2003 őszétől az intézmény a Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakiskola és Szakközépiskola volt épületébe költözött, Salgótarján, Füleki út 41. szám alá. 2013. július 1-től a KISZOGYESZOK - Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Központ valamint a Salgótarján Megyei Jogú Város Egészségügyi - Szociális Központ egy intézményként, Egészségügyi - Szociális Központ néven folytatta munkáját 2015 december 31-ig. 2016 január 1-től az intézmény elnevezése Salgótarján és Térsége Egészségügyi - Szociális Központja.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
https://salgotarjan-es-tersege-egeszseguegyi-szocialis-koezpontja.uzleti.hu/
"Esély"Szociális Szolgálat - Örkény
Igénybevehető szolgáltatások: Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, házi segítségnyújtás, személyi gondozás, szociális segítés, szociális étkeztetés, gyermekjóléti szolgálat, családsegítés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
2377 Örkény, Álmos Vezér u. 4.
Szárnóczkiné Acsádi Annamária
"Gondviselés Háza" Gondozási Központ - Madaras
Intézményünk a következő szolgáltatásokat nyújtja: Tanyagondnoki szolgáltatás. Nappali ellátás. Idősek Klubja - ellátottak száma: 16 fő. Házi segítségnyújtás - ellátottak száma: 14 fő. Étkeztetés. Idősek otthona.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Egészségügy Akadálymentesítés Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Közösségépítés Gyógyszer Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mozgássérült Nehéz élethelyzet
"Háló" Dél-Mezőföldi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat - Cece
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: szociális alapellátás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Szenvedélybetegek Szegénységben élők
"Szivárvány" Szociális Szolgáltató Központ - Kunbaja
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Abaúj-Hegyközi Gyermekjóléti és Szociális Alapszolgáltatási Körzet - Gönc
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Abaújszántó és Térsége Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Társulás - Tállya
Az intézmény által nyújtott szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak nappali ellátása, családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Ápolás Kulturális program Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Adonyi Szociális Központ - Szabadegyháza
A Központ által ellátott: szociális feladatok Adony, Iváncsa és Szabadegyháza települések vonatkozásában: időskorúak nappali intézménye, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Alapellátási szolgálat - Étkeztetés - Házi segítségnyújtás - Idősek Klubja - Sümeg
Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, aki életévét betöltötte, vagy mozgásában korlátozott, krónikus vagy akut megbetegedése miatt önmaga ellátásáról – részben vagy teljesen – nem képes gondoskodni, vagy fogyatékossági támogatásban vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül, vagy pszichiátriai beteg vagy szenvedélybeteg és fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényel, önmaga ellátására részben képes. Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében biztosítjuk az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást – szükségleteinek megfelelően – szociális segítés vagy személyi gondozás keretében. Nappali ellátás (Idősek Klubja) a 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosítunk lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiénés szükségletek kielégítésére, továbbá igény szerint az ellátottak napközbeni étkezés igénybevételére.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Alapszolgáltatási és Bentlakást Nyújtó Szociális Központ - Nyíracsád
A szolgáltatás biztosítása során az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes illetve szociális vagy egészségügyi körülményeik miatt III. fokozatú gondozási szükségletet igénylő - elsősorban nyugdíjkorhatárt betöltött – személyek napi ötszöri étkezéséről, ruházattal való ellátásáról, mentális gondozásáról, szükség szerinti egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásukról való tartós idejű gondoskodást nyújt. Az idősotthoni ellátás iránti kérelem alapján az intézményvezető végzi el az ellátást igénylő gondozási szükségletének vizsgálatát. Beutaló határozat esetében a vizsgálatot a beutaló szerv kezdeményezi a határozat hozatalát megelőzően az intézményvezetőnél. Szolgáltatások: támogató szolgálat, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítő szolgáltatás, gyermekjóléti szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Munkával kapcsolatos támogatás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Hajléktalanok
Alapszolgáltatási Központ - Ajak
Ellátandó feladatok: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek, demens személyek nappali ellátása, családsegítés és gyermekjóléti szolgálat, támogató szolgálat.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Vasas Emese
Alapszolgáltatási Központ - Balatonkeresztúr
Az Alapszolgáltatási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
https://www.balatonmariafurdo.hu
Alapszolgáltatási Központ - Domoszló
Az Alapszolgáltatási Központ a jelenlegi szervezeti formában 2016 óta működik. Fenntartója a Domoszlói Szociális Intézményi Társulás, melynek alapítói, Domoszló, Kisnána és Vécs települések Önkormányzatai. Az alábbi szociális alapellátásokat biztosítjuk: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, család és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
idosellatas.domoszlo@gmail.com
Alapszolgáltatási Központ - Jászkisér
Szolgáltatásai: Nappali intézmény: célja családias légkör biztosítása, társas kapcsolatok biztosítása, a z egyedüllét, magányosság megoldása, szabadidő hasznos eltöltésének biztosítása. Szociális étkeztetés: célja a napi egyszeri meleg étel biztosítása, a szociális, mentális vagy egészségügyi problémával küzdő egyén részére, ha más módon nem tud gondoskodni az élelmezésről. Házi gondozás: célja saját lakó környezetben a mindennapi életvitelben segítés. (bevásárlás, gyógyszerkiíratás, orvos kihívása, ebéd biztosítása, hivatalos ügyintézés, személyi és környezeti higiéné biztosítása).
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok
5137 Jászkisér, Kossuth Lajos út 46.
Farkasné Nagy Márta
Alapszolgáltatási Központ - Kadarkút
Az Alapszolgáltatási Központ tevékenységeinek köre szinte teljes egészében ellátja gondoskodásával a település egész lakosságát - természetesen korosztályok szerint különböző módokon. Alkalmas arra, hogy a környező településekkel összefogva, szakmai központként működjön. Feladatai közé az alábbi ellátási formák tartoznak: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, nappali intézményi ellátás, gyermekjóléti szolgáltatás, idősek otthona.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Lakóotthon Egészségügy Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Idősek Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
7530 Kadarkút, Petőfi S. u. 12/A.
+36-82-385-227, +36-82-385-231
Dr. Hoffmann-né Hetesi Noémi
Alapszolgáltatási Központ - Madocsa
Madocsa Önkormányzata, a rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat biztosít. Személyes gondoskodás keretében az alapszolgáltatások biztosítása érdekében Alapszolgáltatási Központot működtet 2010 óta. Feladatai közé tartozik: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Étkeztetés Ápolás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
csspaks@gmail.com, polgarmester@madocsa.hu
+36-75-830-480, +36-75-330-101, +36-75-701-000
Tarczal Gyuláné
Alapszolgáltatási Központ - Ostoros
Ellátási formák: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása gyermekejóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Integráció / reintegráció Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Nem/részben önellátók Bántalmazott / veszélyeztetett Gyermekek Család / demográfia Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők
Alapszolgáltatási Központ - Ricse
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Alapszolgáltatási Központ - Verpelét
Az Alapszolgáltatási Központ tevékenységeinek köre szinte teljes egészében ellátja gondoskodásával a település egész lakosságát - természetesen korosztályok szerint különböző módokon. Alkalmas arra, hogy a környező településekkel összefogva, szakmai központként működjön. Feladatai közé az alábbi ellátási formák tartoznak: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, nappali intézményi ellátás, gyermekjóléti szolgáltatás, idősek otthona. Az intézmény székhelyén, a következő ellátások vehetők igénybe: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali intézményi ellátás, idősek otthona. Az intézmény telephelyén található: családsegítés, gyermekjóléti szolgálat. Utóbbi ellátási formák külön szakmai egységként funkcionálnak. A településen minden ellátási forma igénybe vehető. Ellátási megállapodás keretein belül nyújtanak még szolgáltatásokat három szomszédos településen, mégpedig Egerszalókon és Feldebrőn gyermekjóléti szolgáltatást heti nyolc órában, Tarnaszentmárián pedig szociális étkeztetést, házi segítségnyújtást hétfőtől péntekig, gyermekjóléti szolgáltatást pedig heti nyolc órában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
Alapszolgáltatási Központ Beremend
A személyes gondoskodás keretében az alapszolgáltatások biztosítását a Beremendi Gyermekjóléti és Szociális Társulás fenntartása alatt működő Alapszolgáltatási Központ látja el. Az intézmény működési területe: Alsószentmárton, Beremend, Csarnóta, Egyházasharaszti, Illocska, Ivánbattyán, Kásád, Kisharsány, Kiskassa, Kislippó, Kistapolca, Kistótfalu, Lapáncsa, Magyarbóly, Márok, Nagyharsány, Nagytótfalu, Old, Palkonya, Pécsdevecser, Peterd, Siklósnagyfalu, Túrony, Újpetre, Vokány. Biztosított alapszolgáltatások: 1. Szociális étkeztetés, 2. Házi segítségnyújtás, 3. Idősek nappali ellátása, 4. Fogyatékos személyek nappali ellátása (fél csoporttal), 5. Család-és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók Szegénységben élők
Algyői Egyesített Szociális Intézmény
Szakfeladatok: család –és gyermekjóléti szolgálat, szociális étkeztetés, idősek nappali ellátása, házi segítségnyújtás, bölcsöde.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Jankovicsné Veres Katalin
Almásfüzitői Szociális Alapellátási Intézmény
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Idősek Nem/részben önellátók
Alsóvadász Község Önkormányzata - Szociális étkeztetés
Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
Apátfalvi Szociális Alapszolgáltatási Központ, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Apátfalva
A szervezet alaptevékenysége: családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás (idősek klubja). A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítséget igénylő személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. További szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek klubja.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok
Aranykapu Kistérségi Humán Szolgáltató Központ - istenmezeje
A szociális ügyeket alapvetően Istenmezeje Község Polgármesteri Hivatala intézi. Istenmezeje Község Önkormányzata a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat a Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulás tagjaként, annak Aranykapu Kistérségi Humán Szolgáltató Központ intézménye útján biztosítja.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok
postmaster@aranykapuhszk.t-online.hu
Aranykapu Kistérségi Humán Szolgáltató Központ - Mátraballa
A Szolgáltató Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Arlói Szociális Alapszolgáltatási Központ
Az intézmény keretein belül működik többek között a családsegítő és a gyermekjóléti szolgálat, az idősek klubja és a köz- és szociális étkeztetést ellátó Napsugár Étterem. Az intézmény alapszolgáltatásai: gyermekjóléti alapellátás, családsegítés, idősek klubja, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Család / demográfia Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok Fogyatékkal élő Bántalmazott / veszélyeztetett
Átány Községi Önkormányzat Gondozási Központ
A Gondozási Központ az átányi lakosok részére, biztosítja a Szociális törvény által előírt szolgáltatásokat. Ezen szolgáltatások szakmai minőség biztosításáért, valamint pénzügyi-gazdasági feltételeinek megteremtéséért az intézmény szervezete felel. Az intézmény alapfeladata, hogy Átány községben élő segítségre szoruló időseknek problémáinak megoldásában segítséget nyújtson.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Bagaméri Szociális Alapszolgáltatási Központ
A Bagaméri Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat elnevezése 2020.09.01. napjától Bagaméri Szociális Alapszolgáltatási Központra változik. A névváltozás egy igen jelentős funkcionális változásnak köszönhető, ugyanis a korábbi család-és gyermekjóléti feladatok ellátásán túl, a jövőben szolgálatunk hatáskörébe tartozik a szociális étkeztetéssel-, valamint a házi segítségnyújtással kapcsolatos feladatok ellátása is. Az intézmény átszervezésével-, közös szervezeti struktúrába foglalásával az önkormányzat egy régi szándéka valósul meg, amely lehetőséget biztosít a lakosság számára ahhoz, hogy a településen elérhető, az önkormányzati hatáskörbe tartozó szociális alapellátások-, alapszolgáltatások igénybe vétele még hatékonyabban és egyszerűbben történhessen. Az intézmény a következő szolgáltatásokat nyújtja a település lakossága számára: család-és gyermekjóléti szolgáltatás; házi segítségnyújtás; szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők
Bakonyszentlászlói Községi Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Idősek
polgarmester@bakonyszentlaszlo.hu
https://bakonyszentlaszlo.hu/index.php
Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Csopak
Szolgáltatások: család- és gyermekjóléti szolgálat, család- és gyermekjóléti központ, idősek klubja, fogyatékosok nappali intézménye, étkeztetés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Rehabilitáció Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Hajléktalanok Mozgássérült Egyéb krónikus betegség
Balatonkeresztúri Alapszolgáltatási központ - Balatonberény
Az Alapellátási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja, család- és gyermekvédelmi szolgálat. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Mozgássérült Nem/részben önellátók
Balatonkeresztúri Alapszolgáltatási Központ - Balatonszentgyörgy
Szolgáltatások: időskorúak nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás. Ügyfélfogadás: 8710 Balatonszentgyörgy, Berzsenyi D. u. 86., hétfőn 9.00-tól 10.00 óráig. Családsegítő: Pungor-Horváth Barbara +36308200932.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Lakóotthon Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
8648 Balatonkeresztúr, Iskola u. 3.
+36-30-820-0932, +36-85-377-489
Pungor-Horváth Barbara
Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Egyek
Szolgáltatások: Családsegítő szolgálat, gyermekjóléti szolgálat, idősek klubja, házi segítségnyújtás, étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Közösségépítés Foglalkoztatás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ - Egyek
Szolgáltatások: idősek otthona, étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek klubja.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program Egészségmegőrzés, megelőzés Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Baracsi Népjóléti Intézmény
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában. További szolgáltatások: Család- és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Ápolás Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Idősek Fogyatékkal élő Mozgássérült Nem/részben önellátók Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett
Barcsi Szociális Központ - Nappali ellátás
Az Idősek Klubja az 1993. évi III. törvény 65/F. § alapján a nappali ellátás hajléktalan személyek és elsősorban a saját otthonukban élő, izennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek, tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek, illetve szenvedélybetegek, harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak - ide nem értve az idős személyeket - napközbeni étkeztetését. Az idősek nappali ellátása mellett igénybe vehető a szociális étkeztetés. Rendkívül indokolt esetben nappali ellátás olyan fogyatékos személyek részére is biztosítható, akire nézve szülője vagy más hozzátartozója gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy ápolási díjban részesül. Az Idősek Klubja azzal a céllal létesült, hogy az itt élő idős és rászoruló fiatalabb nyugdíjasok részére nappali, közösségi, klubszerű ellátást nyújtson.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségmegőrzés, megelőzés
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus
Barcsi Szociális Központ - Szociális étkeztetés
Barcson a Szociális Központ 900 adagos főzőkonyhájáról biztosított az étkeztetés, amely egyszeri meleg ebédet jelent, munkanapokon. Különösen indokolt esetben - a Szociális Központ vezető engedélyével - tudunk biztosítani munkaszüneti napokon is étkeztetést. Barcson az intézmény autója, házigondozói kísérettel szállítja az ebédet. Ebéd autós szállítással csak munkanaponkon vehető igénybe. Hétvégén és ünnepnapokon az ebédet az intézményben lehet elfogyasztani, vagy elvinni. A Barcsi Szociális Központ főzőkonyhája a HACCP rendszer szerint működik. Barcson az éthordós kiszállításon túl a helyben fogyasztás lehetősége is biztosított, valamint a rászorulók részére hétvégén is lehetőség van az étkeztetés igénybevételére. A személyi térítési díj jövedelemtől függő. Az ellátás igénybevételének feltételei: Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a) koruk, b) egészségi állapotuk, c) fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, d) szenvedélybetegségük, vagy e) hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Bátonyterenye Városi Egészségügyi, Szociális és Gyermekjóléti Központ - Mátranovák
Szolgáltatások: család- és gyermekjóléti szolgálat és központ, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, támogató szolgálat, közösségi ellátások, idősek klubja, fogyatékosok napközi otthona, integrált nappali ellátások.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Rehabilitáció Étkeztetés Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Egyéb fogyatékosság Szellemi fogyatékosság Nem/részben önellátók
Bátya Község Egészségügyi és Szociális Intézménye
Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Család / demográfia Gyermekek Nem/részben önellátók
Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ
A telephelyen elérhetőek intézményünk családsegítői és esetmenedzserei, de a több településen történő feladatellátás miatt a telefonos időpont egyeztetés ajánlott. Feladataink túlmutatnak a családgondozáson, hiszen pszichológusi-, jogi segítségnyújtás is elérhető, valamint kapcsolatügyelet, mediáció, családterápia előzetes konzultációt követően. További szolgáltatások: Idős- és fogyatékos ellátás, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Rehabilitáció Foglalkoztatás Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Közösségépítés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Autizmus Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek
Kádasné Öreg Julianna
Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ - Gerendás
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ - Kétsoprony
Szolgáltatási formák: szociális alapszolgáltatások (étkeztetés, házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás), idősek otthona, demens személyek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók Demens
eszibcs@gmail.com, bkeszi@bkeszi.hu
Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Intézmény - Nappali ellátás
A nappali ellátás elsősorban a saját otthonukban élő, tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezhető az ellátottak napközbeni étkeztetése is. A szolgáltatás során az ellátandó terület: Bélapátfalva, Bükkszentmárton, Mónosbél, települések közigazgatási területén élő nappali ellátást igénylő személyek. A nappali ellátás biztosítása a hét öt napján, munkanapokon történik. A személyes gondoskodást nyújtó nappali ellátásért térítési díjat kell fizetni.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
3346 Bélapátfalva, Apátság út 2/A.
+36-36-554-102, +36-36-554-052, +36-30-291-8831, +36-30-287-3840
Bélapátfalvai Gyermekjóléti és Szociális Intézmény - Szociális étkeztetés
Az étkeztetés alapszolgáltatás megszervezésével az intézmény azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről gondoskodik, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Az étkeztetés a lakosság szükségleteinek megfelelően megszervezhető az étel kiszolgálásával egyidejű helyben fogyasztással, elvitelének lehetővé tételével, lakásra szállításával. A szolgáltatás során az ellátandó terület: Bélapátfalva, Bükkszentmárton, Mónosbél, települések közigazgatási területén élő szociálisan rászorult étkeztetést igénylő személyek.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
3346 Bélapátfalva, Apátság út 2/A.
+36-36-554-102, +36-36-554-052, +36-30-291-8831, +36-30-287-3840
Beledi Egyesített Szociális Központ
Célunk olyan szakmai tevékenység, minőségi munkavégzés, szolgáltatás nyújtása, hogy a szolgáltatást igénybe vevő fizikai, mentális állapota javuljon, a társadalomba való integrációjuk megtörténjen, önmegvalósítási, társas, szociális, érdekérvényesítő készségeik fejlődjenek. Ezen cél elérése érdekében folyamatosan erősítjük kapcsolatrendszerünket, működtetjük jelzőrendszerünket, igyekszünk a szociális hálót kiterjeszteni, tájékoztatni az embereket az intézmény küldetéséről. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a társadalom hátrányos helyzetű csoportjai – gyermekek, idősek, etnikai kisebbség, fogyatékosok, nők- életminőségén, életvitelén, szociális helyzetén javítsunk.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Beremendi Gyermekjóléti és Szociális Társulás - Nagyharsány
Alapszolgáltatási Központ bemutatása: a személyes gondoskodás keretében az alapszolgáltatások biztosítását a Beremendi Gyermekjóléti és Szociális Társulás fenntartása alatt működő Alapszolgáltatási Központ látja el. Az intézmény működési területe: Alsószentmárton, Beremend, Csarnóta, Egyházasharaszti, Illocska, Ivánbattyán, Kásád, Kisharsány, Kiskassa, Kislippó, Kistapolca, Kistótfalu, Lapáncsa, Magyarbóly, Márok, Nagyharsány, Nagytótfalu, Old, Palkonya, Pécsdevecser, Peterd, Siklósnagyfalu, Túrony, Újpetre, Vokány.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szegénységben élők
7827 Beremend, Szabadság tér 1/a.
Misángyiné Baksa Lívia
Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Szolgáltatások: Családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, házi segítségnyújtás, étkeztetés, tanyagondnoki szolgálat, jogi tanácsadás, gyermekjóléti szolgálat, pszichológiai tanácsadás, adományközvetítés.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Hajléktalanok Idősek
Bihari Szociális Szolgáltató Központ Gyermekjóléti Szolgálat - Csökmő
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Bihari Szociális Szolgáltató Központ - Zsáka
A Szociális Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Kulturális program Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
szockozpont4100@gmail.com, gyermekjoletibujfalu@gmail.com, csskbujfalu@gmail.com
Biharkeresztesi Egyesített Szociális Intézmények Berekböszörményi Telephelye
Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Közösségépítés Kulturális program Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
https://www.berekboszormeny.hu/
Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ-Szociális étkeztetés
Azon szociálisan rászorulóknak legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmenetileg nem képesek azt biztosítani koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A helyben étkezést az alábbi helyszíneken lehet igénybe venni: 1071 Budapest, Dózsa Gy. út 46. 1071 Budapest, Peterdy u. 16. 1074 Budapest, Dohány u. 22-24. (bejárat a Síp u. felől) 1077 Budapest, Király u. 97.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok
https://www.bjhuman.hu/szolgaltatasok/szocialis-etkeztetes
Boconádi Többcélú Intézmény
Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok
Bócsai Szolgáltató Központ - Tázlár
Intézményünkben folyó munka célja nem választható el a szociális munka céljaitól: lehetőség szerint megelőzni, enyhíteni az egyének, családok, csoportok, közösségek nélkülözését. A szociális munkát végző felelőssége, hogy saját kompetenciáján belül a legjobb tudása szerint előzze meg a szociális problémákat, kezelje és járuljon hozzá a társadalmi tervezéshez, fejlesztéshez, cselekvéshez, támogassa az egyéneket, családokat, közösségeket. Az idősek nappali ellátása és az étkeztetés Bócsa község közigazgatási területe. A család-és gyermekjóléti szolgálat tevékenységének ellátási területe: Bócsa és Tázlár községek közigazgatási területe. Az ellátottak számára nyitva álló helység címe: 6236 Tázlár, Templomköz 2.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ - Tiszakarád
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült
3971 Tiszakarád, József A. út 15.
+36-47-534-440, +36-20-409-7374|készenléti ügyelet, +36-47-382-006
Böhönyei Szociális Alapszolgáltatási Központ
Böhönye és Környéke Önkormányzatai Társulása által fenntartott intézmény a település felnőtt-és gyermekvédelmi feladatait biztosítja. Az épület a település központjában, jól megközelíthető helyen található, akadálymentesített.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett
szocgondozok@bohonyeiszak.t-online.hu
https://bohonyeonkormanyzat.hu/
Rudl Tünde Zsuzsanna
Bökönyi Szociális Szolgáltató Intézmény
Szolgáltatások: szociális alapellátás, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Nem/részben önellátók
bokonyiszocialisintezmeny@gmail.com
Bölcskei Szociális Alapszolgáltatási Központ
Idősek Klubja: Az Idősek Klubja nappali ellátást nyújtó intézményi egység, ahol a településen élő magányos emberek hasznos időtöltésre találnak. Biztosítja a társas kapcsolatokat, programokat szervez, a klubtagok mentális támogatást kapnak. A fizikai-szellemi foglalkozások mellett lehetőség van tisztálkodásra, mosásra. Egészségügyi szolgáltatás keretében vérnyomás mérést, vércukor mérést, felvilágosító előadásokat, kirándulást szervezünk. Az ellátás ingyenes, kérelemre történik, az étkezést kell fizetni. A klub reggel 8 órától délután 16 óráig van nyitva. Család és gyermekjóléti szolgálat: Ugyanebben az épületben kapott helyet a család és gyermekjóléti szolgálat. Szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve krízis helyzetek miatt segítséget kérőknek nyújt szolgáltatást. A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízis helyzetet észlelő jelző rendszer működik. A kapott jelzés alapján az intézmény feltérképezi az ellátási területen élők körét, és közösen keresnek megoldást a problémákra. A szolgáltatás együttműködési megállapodás keretében Bölcskén és Madocsán történik, mely térítésmentes. Szociális étkeztetés Étkeztetés keretében a szociálisan rászorultaknak napi egyszeri melegételt kell biztosítani. A jogosultság feltételeit a települési önkormányzat rendeletben szabályozza. 2019. évben megállapított étkezésért fizetendő térítési díj 660,-Ft adagonként. Az ellátásért fizetendő térítési díjat utólag, készpénzzel minden hónap 15. napjáig a Bölcskei Szociális Alapszolgáltatási Központban, nyitvatartási időben, melyet készpénzzel, átutalással vagy bankkártyával lehet megfizetni. Házi segítségnyújtás: Házi segítségnyújtás keretében olyan gondozást nyújtunk, mely az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartása mellett szükségleteinek megfelelően, lakókörnyezetében biztosítja az ellátást. A szolgáltatás ingyenes, kérelemre történik. Tanyagondoki szolgálat: Célja, hogy a Bölcske területén élők intézmény és szolgáltatás hiányából eredő települési hátrányokat enyhítsük. A tanyagondnoki szolgálat a külterületeken élőknek nyújt közvetlen szolgáltatást: szállítást, bevásárlást, gyógyszerkiváltást stb. A szállítási feladatot igény szerint látjuk el. A településen kívüli betegszállítást előre egyeztetett időpontban, szervezetten tudjuk megoldani.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Étkeztetés Akadálymentesítés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Mozgássérült
Boldvai Szociális Alapszolgáltató Központ
Az Alapszolgáltatási Központ tevékenységeinek köre szinte teljes egészében ellátja gondoskodásával a település egész lakosságát - természetesen korosztályok szerint különböző módokon. Alkalmas arra, hogy a környező településekkel összefogva, szakmai központként működjön. Feladatai közé az alábbi ellátási formák tartoznak: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, nappali intézményi ellátás, gyermekjóléti szolgáltatás, idősek otthona.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Bólyi Integrált Szociális Központ
Működési terület: elsődlegesen: Bóly, Babarc, Belvárdgyula, Borjád, Hásságy, Kisbudmér, Liptód, Máriakéménd, Monyoród, Nagybudmér, Olasz, Pócsa, Szajk, Szederkény, Töttös, Versend. Másodlagosan: idősek Bentlakásos ellátása: az ország egész területe. Támogató szolgálat: Nagynyárád, Lippó, Bezedek, Sárok, Majs, Mohács, Székelyszabar, Ivándárda. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: Nagynyárád. Szolgáltatások: 1. Szociális étkeztetés. 2. Házi segítségnyújtás. 3. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. 4. Támogató szolgálat. 5. Nappali ellátás. 6. Idősek otthona. 7. Gyógyászati segédeszköz kölcsönzés.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás Ápolás Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Gyermekek Család / demográfia
Milyen szervezet?
Országos
Bonyhádi Gondozási Központ - Étkeztetés
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
http://www.gond.kozp.bonyhad.gportal.hu
7150 Bonyhád, Perczel utca 29.
+36-74-451-820, +36-70-339-3080
Sebestyén Orsolya
Bonyhádi Gondozási Központ - Kakasd
A ma társulási fenntartásban négy intézményegységgel működő, kötelező közfeladatok járásszintű ellátását biztosító Bonyhádi Gondozási Központ létrejöttét két bonyhádi intézmény – a Gondozási Központ és a Családsegítő Központ – több évtizedes működése előzte meg. A két intézmény fenntartásáról sokáig a város gondoskodott, majd társulás, később jogi személyiségű társulás látta el a fenntartói feladatokat. A fenntartók változását a támogatási rendszer, az ellátandó szociális feladatok bővülő köre, valamint a jogszabályalkotó törekvése az ellátások teljes lakosságra történő kiterjesztése idézte elő.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
http://bonyhadigondozasikozpont.hu/
Bonyhádi Gondozási Központ - Nappali szociális ellátás
Célja rehabilitációs és szocioterápiás szemléletű foglalkoztatás biztosításával az ellátottak egyéni szükségleteire épített folyamatos fejlesztése, annak érdekében, hogy minél nagyobb önállóságra tegyenek szert, és a képességeik, készségeik szinten tartása, fejlesztése, csökkentve ezzel a másoktól való függés, kiszolgáltatottság negatív életérzését.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus
http://www.gond.kozp.bonyhad.gportal.hu
7150 Bonyhád, Perczel utca 29.
+36-74-451-820, +36-70-339-3080
Sebestyén Orsolya
Borsodnádasdi Szociális Alapszolgáltatási Központ
Az intézmény által biztosított szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítés.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett
Budapest IX. kerület FESZGYI LÉLEK-Pont, Utcai Szociális Munkás Csoport és Nappali Melegedő
Információszolgáltatás – egyszeri ügyintézés Személyre, helyzetre szabott általános vagy célzott tájékoztatás ellátásról, szolgáltatásról, a hozzáférés módjáról, az ellátások, szolgáltatások tartalmáról, várható eredményéről, joghatásáról, jogorvoslatról stb. Tanácsadás segítő beszélgetések, az igénybe vevő az ügyeinek intézésben (szociális, lakhatási és más ügyek) nyújtott segítséget kap, mert adott élethelyzetében az ellátások, szolgáltatások hozzáférésének, igénybevételének biztosítása szükséges ahhoz, hogy keletkezett szükségleteit kielégítse, feladatait elintézze. Megállapodás megkötése együttműködési megállapodás megkötése a helyben nyújtott (ingyenesen igénybe vehető mosási-, fürdési-, borbélyszolgáltatás és postacím biztosítása) szolgáltatások igénybevételére együttműködési megállapodás megkötése a LÉLEK- Programban történő előgondozási szakaszban együttműködési megállapodás megkötése a LÉLEK- Program 2. és 3. lépcsőjében történő részvételre Családlátogatás a LÉLEK – Programba történő bekerülésre váró és a LÉLEK – Programban már résztvevő személyek, családok lakókörnyezetükben történő személyes felkeresése. Dologi javak juttatása Ruhanemű, élelem, és egyéb javak juttatása a LÉLEK- Pont szolgáltatásait igénybe vevő ügyfél részére. Helyben nyújtott szolgáltatás igénybevétele az ügyfélkörbe tartozó postacímmel nem rendelkezők számára postázási cím biztosítása, IX. kerületi lakóhellyel rendelkező és/vagy önkormányzati bérleményben lakó az ügyfélkörbe, vagy a FESZGYI egyéb szakmai egységeivel együttműködő ügyfeleknek nyújtott ingyenesen igénybe vehető mosási-, fürdési és borbélyszolgáltatás biztosítása.
Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Információ, tanácsadás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Ruha / cipő Lakhatás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
+36-1-264-1375, +36-20-453-7617, +36-1-338-4186
Siroki István
Budapest IX. kerület FESZGYI Nappali Melegedő
A Nappali melegedő azon személyek ellátását biztosítja, akik tartósan vagy átmenetileg a hajléktalanság állapotába kerültek (közterületen, utcán élők, nem lakás céljára szolgáló helyiségben élők, az éjszakát éjjeli menedékhelyen töltők, és átmeneti szállók lakói). A Nappali melegedő nyitott a lakosság azon legszegényebb rétegei számára is, akik a hajléktalanság veszélyállapotában vannak. A nappali melegedő célja és feladata ezen hajléktalan létben élő emberek szociális és egyéb speciális igényeinek kielégítése. A melegedő biztosítja a nappali tartózkodásra, a hasznos időtöltésre, étkezésre és alapszintű higiénés szolgáltatások elérésére való lehetőséget. Feladata közvetlenül és közvetetten segíteni a hajléktalanság, szenvedélybetegség, pszichiátriai betegség, vagy egyéb ok miatt hátrányos helyzetben lévő személyeket szociális, egészségügyi vagy egyéb problémáik megoldásában. További feladat a hajléktalan személyek társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, valamint egyéni megoldások keresése a hajléktalan létből való kivezető utakhoz. Kiemelt feladatunk még a szociális együttlét megteremtése, emberi és családi kapcsolatok megerősítése. A melegedő által biztosított szolgáltatások: A hajléktalanok nappali melegedőjének és a nyújtott szolgáltatások igénybevétele önkéntes jelentkezés alapján történik. Az igénybevett szolgáltatásokat az intézmény térítésmentesen biztosítja az igénybevevők számára, amelyek a következők: – közösségi együttlétre és pihenésre alkalmas – szükség szerint fűthető, megfelelően szellőztethető és tisztítható – helyiség biztosítása, – személyi tisztálkodás, amelyhez nemek szerint elkülönített zuhanyzó helyiségek hideg-meleg vizes ellátással, valamint tisztálkodáshoz szükséges szerek (sampon, borotva, törülköző) állnak rendelkezésre, – a személyes ruházat tisztítása, mosó- és szárítógép, centrifuga használattal biztosított, ezen felül szükség szerint a ruhák pótlásáról is gondoskodunk adományokból – a ruhák tárolására csomagmegőrzőt működtetünk, 70 zárható szekrénnyel – az étel melegítésére, tálalására és elfogyasztására van lehetőség az intézményben, továbbá minden személy számára szendvicset, teát biztosítunk. A fenti szolgáltatások biztosítását a jogszabályi feltételeknek megfelelően végezzük. Ezeken felül az intézmény további szolgáltatásokat nyújt, amelyek szintén térítésmentesen és önkéntes alapon vehetők igénybe: – ügyintézés, információnyújtás, iratok térítésmentes beszerzésének segítése, kérelmek kitöltéséhez segítségnyújtás, igazolások kiállítása, jogosultságokhoz való hozzájutás segítése, egyéni esetkezelés – munkavégzés lehetőségeinek felkutatása, munkába állás segítése, és információ nyújtása az egyéb munkaügyi szolgáltatásokról – lakhatási lehetőségekről (hajléktalanszállók, munkásszállók, albérlet, támogatott lakhatási programok, stb.) információ nyújtása és segítség ezen ügyek intézésében – a szabadidő hasznos eltöltésének érdekében a hozzánk fordulóknak lehetőségük van könyvek kölcsönzésére, illetve helyben olvasására, napi rendszerességgel filmnézésre Igény szerint, egyéni lelki segítségnyújtó beszélgetésre nyújtunk lehetőséget. Önálló hajvágáshoz hajnyíró gép biztosítása, de szükség szerint hajnyírás szolgáltatás is elérhető.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Szabadidőprogram Lakhatás Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás Étkeztetés Közösségépítés Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Mentálhigiéné
https://feszgyi.hu/lelek-pont-utcai-szocialis-munkas-csoport-es-nappali-melegedo/nappali-melegedo/
Szakkayné Oroszi Andrea
Budapest XIV. kerület Myrai Vallási Közhasznú Egyesület Nappali Melegedője
A melegedők célja és feladata a hajléktalan személyek önálló életének elősegítése, olyan szolgáltatások működtetése által, amelyek elősegítik a hajléktalanságból származó hátrányok csökkentését. A hajléktalan ember legyen képes aktívabb életvitelt folytatni, társadalmi szerepeket betölteni, emberi és állampolgári jogait érvényesíteni és kötelezettségeit teljesíteni. Kiemelt feladat, az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett, a hajléktalan személy meglévő képességeinek rendszeres és hasznos alkalmazása annak érdekében, hogy teljes testi és lelki életet élhessen, a kiszolgáltatottságból eljusson a legteljesebb autonómiáig; a hajléktalan személy önrendelkezésen alapuló önálló életvitelének megkönnyítése a társadalmi hátrányok megszüntetése érdekében. A melegedők igénybevételére jogosult mindazon hajléktalan személy, aki fizikai és mentális szempontok miatt a társadalmi életben való részvételében tartósan korlátozott, és ennek kiegyenlítésére, támogató segítségre szorul. A melegedők elsősorban a XIV., XIX. kerületekben és Dunakeszin található hajléktalanoknak nyújtanak gondoskodást, illetve minden olyan hajléktalan számára, aki igénybe veszi az Intézmény által nyújtott lehetőségeket. Az Intézmények fontos szempontnak tartják, hogy szolgáltatásaikat az egyén szükségleteihez igazítsák. Személyes gondoskodást nyújtó, 150, 50 és 45 személyes szociális intézmények, amelyek lehetőséget biztosítanak a hajléktalan személyek részére: közösségi együttlétre, pihenésre, személyi tisztálkodásra, személyes ruházat tisztítására, hozott étel melegítésére és elfogyasztására. Az Intézmény kiegészítő tevékenysége: információk nyújtása, tanácsadás, ügyintézés; internet hozzáférési lehetőség, telefonhasználat; fodrászat (havi két alkalommal); TV, videó, rádió, napilapok, könyvek és társasjátékok; személyes értékmegőrzés (30 napig); ismeretterjesztő és tájékoztató előadások. Nyitva tartás 8-18 óráig az év minden napján.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Szegénységben élők
http://www.myrai.hu/index.php/szocialisintezmenyeink/nappali-melegedok
Budapest XV. kerület Nappali Melegedő és Utcai Gondozó Szolgálat
A Nappali Melegedő lehetőséget biztosít a hajléktalan személyek részére közösségi együttlétre, pihenésre, személyi tisztálkodásra, a személyes ruházat tisztítására, étel melegítésére, tálalására, elfogyasztására. Alkalmi jelleggel ruhát, cipőt osztanak. Csomagmegőrzési szolgáltatás is működik. A munkakeresést az internet használatával, valamint telefonálási lehetőséggel segítik, minden hétköznap frissülő álláslistát bocsátanak az igénybe vevők rendelkezésére. A hivatalos ügyek intézésben támogatják a hajléktalanokat. Az Utcai Gondozó Szolgálat az utcán végzett szociális segítő munka során megkeresést, tanácsadást, gondozást, egyéni esetkezelést és szállítási szolgáltatást szükség szerint biztosít. Az utcai szociális munka célja az utcán (átjárókban, erdőkben, parkokban stb.) élő hajléktalan személyek felkutatása, szociális és mentális segítése a szociális munka eszközrendszerével. Feladatunk az utcán, közterületen élő hajléktalan személyek krízishelyzetének enyhítése, az ellátási igények integrálása Budapesten működő személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátórendszerbe, szoros együttműködésben a főváros hajléktalanellátó intézményeivel.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Tisztálkodás / Tisztítószerek Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Szegénységben élők Mentálhigiéné
Bugac és Bugacpusztaháza Intézményfenntartó Társulás Szociális Szolgáltató Központ
Ezen szociális szolgáltatások megszervezésének célja, hogy segítséget nyújtsunk a rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból, vagy más okból származó problémáik megoldásában. Az intézmény szolgáltatásai elsősorban az ellátottak életminőségének javítására, megtartására irányulnak, illetve annak romlását hivatottak megakadályozni, s a fizikai szükségletek kielégítése mellett nagy hangsúlyt fektetünk a lelki egészség megtartására is.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Szegénységben élők
+36-76-372-512, +36-31-200-1578
Dr. Kovácsné Juhász Ildikó
Buji Szociális Alapszolgáltatási Központ
A szociális alapszolgáltatások elsődleges célja, hogy az egyének, családok rossz egészségi állapotára, szociális helyzetére, életvezetési problémáik megoldására a szociális szakemberek helyi szinten, az alapellátás biztosításával keressenek megoldást a problémákra. A szakellátás, az intézményi keretek között való gondoskodás csak abban az esetben cél, ha az alapellátásban a kliens problémáinak teljes körű megoldása már nem kivitelezhető. Az ellátott lakóhelyén, mikrokörnyezetében mozgósítva van az egyén külső erőforrásai (család, rokonok, szomszéd), melyek segítségünkre lehetnek a kliensek problémáinak megoldásában. Az ellátott saját lakókörnyezetében, otthonában kapja meg az önálló életviteléhez szükséges támogatást. Az önállóságának megerősítésével, támogatásával a függőségi helyzet kialakulása megakadályozható.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mozgássérült Nem/részben önellátók
Buji Szociális Alapszolgáltatási Központ - Tiszabercel
Az Alapszolgáltatási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Család / demográfia Gyermekek Nem/részben önellátók
Castrum Református Szociális Alapellátó Intézmény - Ságvár
Az alapellátó intézmény szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Nappali ellátás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Család -és Gyermekjóléti Szolgálat - Nyírtelek
Szolgáltatások: Család- és gyermekjóléti szolgálat, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, tanyagondnok, időskorúak nappali ellátása, szenvedélybetegek ellátása, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, pszichiátriai betegek ellátása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek
Család és Gyermekjóléti Szolgálat - Parád
Család- és gyermekjóléti szolgálat főbb feladatai: 0-18 éves korig ellátjuk a településen és a társult önkormányzat területén a gyermekjóléti alapellátás feladatait. Működtetjük az észlelő és jelzőrendszert, szükség szerint, de legalább havi egy alkalommal esetmegbeszélést tartunk. Minden törekvésünk a gyermek családban történő nevelkedésére irányul. Segítjük a nehéz helyzetben lévő gyermekeket, és családjaikat. A segítségformákat az adott helyzetnek megfelelően szolgáltatjuk, vagy közvetítjük. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a településen élők szociális helyzetét. Alapellátást biztosítunk minden indokolt esetben. Együttműködünk a hatóságokkal / Rendőrség, Bíróság, Ügyészség, Védőnői szolgálat, Gyámhivatal/. Együttműködik továbbá a Gyermekjóléti központtal. Parád és Bodony tekintetében is ellátja a településeken élő valamennyi rászoruló segítését.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
3240 Parád, Kossuth Lajos u. 128.
+36-20-624-7576, +36-36-544-192
Tasi Csaba
Család és Gyermekjóléti Szolgálat - Szepetnek
január 1-től szervezeti változás miatt a településen a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatást az Újudvar Község Önkormányzata Család és Gyermekjóléti Szolgálat biztosítja. A Szolgálat Újudvar, Gelse, Gelsesziget, Kacorlak, Kilimán, Magyarszentmiklós, valamint Szepetnek és Sormás községek vonatkozásában tevékenykedik, két fő családsegítővel. Szepetneken a családsegítői feladatokat Sormás község mellett a továbbiakban is Szücs Mária szociális munkás látja el. Naponta, munkaidőben a családsegítő a 30/656 4220 telefonszámon hívható. A hivatalos munkaidőn túl, krízishelyzetben a Nagykanizsai Család és Gyermekjóléti Központ Készenléti szolgálata a 30/640 4281 fogadja hívásukat. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 17. § (7) bekezdés b) pontja szerint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2017. január elsejétől gyermekvédő hívószámot működtet. A segítő kollégák a nap 24 órájában elérhetők.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
+36-30-656-4220, +36-30-640-4281, +36-80-21-20-21|gyermekvédő hívószám
Család – és Gyermekjóléti Szolgálat - Szociális ellátások - Sárkeresztúr
A jogszabályi változások következtében Sárkeresztúron 2016. január 1-jétől a család- és gyermekjóléti szolgálat feladatait a Sárosd-Sárkeresztúr Önkormányzati Társulás Család- és Gyermekjóléti Szolgálata látja el. Szintén ez a szervezet biztosítja a kötelezően nyújtandó szociális ellátásokat (házi segítségnyújtás, étkeztetés) Sárkeresztúr község területén.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mozgássérült Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok
Család- és Gyermekjóléti Központ - Dunaalmás
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
ph@tata.hu, polgarmesterihivatal@dunaalmas.hu
Család- és Gyermekjóléti Központ - Halászi
Szociális alapellátások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, nappali ellátás, fogyatékossággal élők nappali intézménye, hajléktalanok nappali melegedője.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Család / demográfia Gyermekek Idősek Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Központ - Nagykörű
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
Család- és Gyermekjóléti Központ - Szőlősgyörök
Fonyód Város Önkormányzata és Balatonfenyves Község Önkormányzata 2013. szeptember 03-i hatállyal jogi személyiségű társulást hozott létre. A társulás célja, hogy a feladatok összehangolásával, illetve a közszolgáltatások mikro-térségi szervezésével, gazdaságosabban, hatékonyabban és magasabb szakmai színvonalon történjen a lakosság szociális ellátása. A szociális szolgáltatásokat a fenntartók egyrészt ellátási kötelezettségből, másrészt a területükön élő lakosság alkotmányos jogainak érvényesítése érdekében nyújtják. A társulás településein élő rászorult személyek részére a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokat a Fonyódi Járás Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ (továbbiakban: Intézmény) nyújtja.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Központ - Tardos
Az ellátandó célcsoport és az ellátandó terület jellemzői: Tata város, valamint a hozzá tartozó járási települések lakossága: Baj, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Neszmély, Szomód, Tardos, Vértestolna községek. A települések a Közép – Dunántúli régió Tatai járáshoz tartoznak. A szolgáltatást igénybe vehetik az állandó, vagy tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárságú, az állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándorolt, vagy magyar hatóságok által menekültként, oltalmazottként, illetve hontalanként elismert gyermekek, fiatal felnőttek, családok. További szolgáltatások: idősek klubja, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, közösségi ellátások, támogató szolgálat, fogyatékosok nappali intézménye, család- és gyermekjóléti szolgálat, nappali melegedő és éjjeli menedékhely.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Melegedő Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Bánréve
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Bátmonostor
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Munkaidőn túl pedig a Gyermekjóléti Központ készenléti ügyeleti számát (06 20/9989-795) tudják hívni az ügyfelek krízishelyzetben gyermekvédelmi esetekben.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Börcs
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Csákánydoroszló
Szolgáltatások: Családsegítés, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok
csakanydoroszlo@csakanydoroszlo.hu
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Császár
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Csengele
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
+36-30-385-3636, +36-62-586-577
Kornócziné Sisák Mónika
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Gyömöre
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Halmajugra
A Kistérségi Humán Szolgáltató Központ 2005. április 1-jétől működik Gyöngyös városában és a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulását alkotó települések közigazgatási területén. A KHSZK feladata bizonyos szociális (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak, fogyatékkal élők, pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, hajléktalanok ellátása) és gyermekjóléti feladatok (gyermekjóléti központ, családok és gyermekek átmeneti otthona) megszervezése, koordinálása az ellátási területen. Célja a hatékonyabb, széleskörű és színvonalas feladatellátás biztosítása a térség településein.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
polgarmester@halmajugra.hu, titkarsag@halmajugra.hu
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Heréd
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Iklad
A szolgálat a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában. Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Kehidakustány
Szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Kiskunlacháza
A Kiskunlacházi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat 1999. május 1. óta létezik településünkön. Intézményünk három szakfeladat ellátását végzi: Család- és gyermekjóléti szolgáltatás, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők
gyejovez@kiskunlachaza.hu, gyejo@kiskunlachaza.hu
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Kocsér
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Mátraderecske

Szabadidőprogram Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség
https://matraderecske.smartonkormanyzat.hu/
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Miske
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Szegénységben élők Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Murakeresztúr
Illetékességi terület: Murakeresztúr, Fityeház. A családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás célja a szociális és/vagy mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, krízishelyzetbe került személyek, családok életvezetési képességének megőrzése, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése; agyermekek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének és családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése. A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat feladatkörébe tartozik az ellátási területéhez tartozó nehéz élethelyzetben lévő lakosság számára segítségnyújtás, mely legfőképpen az anyagi gondokkal küzdő, lakáshelyzetében bizonytalan, családi problémákkal, konfliktusokkal terhelt családok, egyének segítése.
Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Nárai
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Nemesnádudvar
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Pusztaföldvár
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
egyesitettpf@gmail.com, polghiv@pusztafoldvar.hu
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Sály
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Sárkeresztes
Család- és gyermekjóléti szolgálat: a segítő szakember segítséget nyújt a működési területén élő, szociális és mentálhigiénés problémái vagy krízishelyzete miatt segítséget igénylő személynek, családnak, az ilyen helyzetbe vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából. Milyen esetekben fordulhatnak a szolgálathoz: életvezetési, családi, gyermeknevelési, párkapcsolati, lelki-mentális, anyagi, álláskeresési, lakhatási, szenvedélybetegséggel kapcsolatos probléma esetén, családi konfliktusok, válás, gyermekelhelyezés, kapcsolattartási nehézségek esetén. Továbbá: várandós anya támogatása, segítése, tanácsokkal való ellátása, egészségkárosodás, ügyintézésben történő elakadás, információs hiánya, szociális helyzet megromlása, veszteségek - gyász feldolgozása, számlafizetési nehézségek, közüzemi díjhátralék felhalmozódása esetén.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
papik.timea@sarkereszes.t-online.hu, jelzorendszer@fejerszgy.hu
8051 Sárkeresztes, Kossuth u. 1/c.
+36-22-596-007, +36-30-160-3245|családsegítő, +36-30-160-3242|étkeztetés
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Szatmárcseke
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Tar
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Tard
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Tényő
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók
szocialisintezmeny@sokoroalja.hu, tarsulas@sokoroalja.hu, polghiv@tenyo.hu
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Tihany
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Tiszanagyfalu
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Újszentiván
További szolgáltatások: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, tanyagondnoki szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Vámosmikola
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Visonta
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Vitnyéd
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, Gondozási Központ - Sződliget
A Család– és Gyermekjóléti Szolgálatunk munkáját a Váci Humán Szolgáltató Központ speciális szolgáltatásaival segíti, illetve együttműködünk a családok segítése, ellátása érdekében. Az elérhető speciális szolgáltatások: Jogi tanácsadás, mediáció, pszichológus, családterápia, családkonzultáció, szociális diagnózis, óvodai- és iskolai szociális segítő tevékenység. A Gondozási Központ Sződliget Nagyközségben (2133 Sződliget, Szent István u. 34-36.) látja el a házi segítségnyújtás gondozási feladatait. A házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A szociális étkeztetést azok a helyi lakosok vehetik igénybe, akik tartósan, vagy átmeneti jelleggel étkezésüket önerőből megoldani nem tudják.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Étkeztetés Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
https://szodliget.asp.lgov.hu/
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, Idősek Klubja - Répcelak
Az intézmény Répcelak város közigazgatási területén biztosítja a házi segítségnyújtást, az étkeztetést és a nappali ellátást nyújtó idõsek klubját, valamint a gyermekjóléti alapellátás körébe tartozó bölcsõdei ellátást. Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. Az intézmény nyitvatartási idején túl a Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ készenléti telefonszolgálatot működtet, melynek telefonszáma: 06-30/196-9926.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés Nappali ellátás Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, Szociális ellátás - Szalkszentmárton
A szociális ellátás a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Család / demográfia Gyermekek
Család- és Gyermekjóléti Szolgáltatás - Novaj
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Család- és Gyermekjóléti, Szociális Alapellátás - Balatonlelle
Szolgáltatások: család- és gyermekjóléti szolgálat, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, idősek nappali ellátása, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, jogi tanácsadás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Hajléktalanok Nem/részben önellátók
https://alapszolg.balatonlelle.hu/
Család- és Gyermekvédelmi Szolgálat - MESZEGYI - Köröm
Az Intézményünkben végzett szakmai tevékenységek sokszínűségét az ellátottakkal folytatott szociális munka különböző válfajainak, eszközeinek és módszereinek hatékony alkalmazása adja. Célunk és feladatunk a hozzánk forduló egyének, családok, csoportok és közösségek minél szélesebb körű szakmai támogatása, az elérhető és adekvát lehetőségek megtalálásának elősegítése.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
miskolc@meszegyi.hu, korom@korom.hu, idosellataskabar@meszegyi.hu, benke.judit@meszegyi.hu
Család-és Gyermekjóléti Központ - Szamosszeg
Család-és Gyermekjóléti Központ. A Szatmári Egyesített Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézmények Család-és Gyermekjóléti Központja 2016. január 1-től látja el Mátészalka Járás területén feladatát. Ellátási terület: Mátészalka járás közigazgatási területe. Járásszékhely: Mátészalka és települései: Fábiánháza, Fülpösdaróc, Géberjén, Győrtelek, Hodász, Jármi, Kántorjánosi, Kocsord, Mátészalka, Mérk, Nagydobos, Nagyecsed, Nyírcsaholy, Nyírkáta, Nyírmeggyes, Nyírparasznya, Ópályi, Ököritófülpös, Őr, Papos, Rápolt, Szamoskér, Szamosszeg, Tiborszállás, Vaja, Vállaj.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Család-és Gyermekjóléti Szolgálat - Balotaszállás
A Család-és Gyermekjóléti Szolgálat feladatai: jelzés alapján feltérképezni az ellátási területen élő szociális és mentálhigiénés problémákkal küzdő családok és személyek körét, támogatásokról való tájékozódás, a támogatásokhoz való hozzájutás segítése, megelőzést célzó tanácsadás vagy az ezekhez való hozzájutás megszervezése, hivatalos ügyek intézésének segítése. Családgondozás, ami kiterjed a környezetre és a családtagokra egyaránt, családlátogatás, környezettanulmány készítése, segítségnyújtás a családi konfliktusok rendezésében, különösen válás, gyermekelhelyezés vagy kapcsolattartás esetén, a gyermekek veszélyeztetettségét előidéző okok feltárása, ezek megoldására javaslat készítése, ennek érdekében a szolgálat együttműködik magánszemélyekkel, nem állami szervekkel és a törvényben meghatározott személyekkel és intézményekkel.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Családgondozó és gyermekjóléti szolgálat - Mezőszentgyörgy
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Szabadidőprogram Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok
https://www.mezoszentgyorgy.hu/
8133 Mezőszentgyörgy, Kossuth u. 72.
Horváth-Vörös Zsuzsanna
Családok Átmeneti Otthona - Szentes
A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvénynek megfelelően üzemelteti a Családok Átmeneti Otthona tagintézményt. A szülő kérelmére együttesen elhelyezi a veszélyeztetett gyermeket és szüleit. Az együttes elhelyezésen túl szociális szolgáltatásaival, hivatalos ügyek intézésének segítésével, egyénre szabott bánásmóddal a családi és társadalmi kapcsolatok helyreállítását, az önálló életvezetés kialakítását és a hajléktalanság állapotának, a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetését segíti elő. Segítséget nyújt a szülőnek gyermeke teljes körű ellátásához, gondozásához, neveléséhez.
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Hajléktalanok Mentálhigiéné
6600 Szentes, Koszta József u. 7/A.
Kaiser Szilárd
Családok átmeneti otthona - Tatabánya
30 férőhelyes, 7 szobában fogad hajléktalanná vált-akár teljes-családokat és kismamákat. A családok átmeneti otthonában az otthontalanná vált szülő (kérelmére) együttesen helyezhető el gyermekével. A családdal együtt elhelyezhető legfeljebb 21. életévének betöltéséig vagy – ha tanulói jogviszonyban, hallgatói jogviszonyban, felnőttképzési jogviszonyban áll –, legfeljebb 24. életévének betöltéséig a gyermek nagykorú testvére, feltéve, hogy elhelyezés hiányában lakhatásuk nem lenne biztosított, és a gyermeket emiatt el kellene választani szülőjétől, családjától. Az intézmény egy év életvitelszerű tartózkodást biztosít.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Család / demográfia Nehéz élethelyzet
2800 Tatabánya, Füzes utca 40/B.
Rozner-Császár Ilona
Családok Átmeneti Otthona - Útkeresés Segítő Szolgálat - Dunaújváros
Elhelyezésüket kérhetik gyermeket nevelő, otthontalanná vált családok, akik dunaújvárosi lakcímmel rendelkeznek. Az elhelyezés egyszobás önálló lakrészekben történik, térítési díj a család nettó jövedelme arányában fizetendő. Az elhelyezés iránti kérelmet munkanapokon 8,00 - 16,00 között lehet az intézmény címén benyújtani.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család Nehéz élethelyzet Hajléktalanok
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Bükkaranyos
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
3554 Bükkaranyos, Petőfi S. u. 110.
Lengyelné Magyar Judit
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Csabrendek
A szervezet alaptevékenysége: családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás (idősek klubja). A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítséget igénylő személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Idősek Szegénységben élők
csabrendekcsaladsegito@gmail.com
8474 Csabrendek, Árpád utca 3.
Balázs Beáta
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Csány
A Családsegítő Szolgálat munkájának rövid bemutatása: Az alapszolgáltatások megszervezésével az állam és a települési önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában. A családsegítésben nyújtott általános és speciális segítő szolgáltatás olyan személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka eszközeinek és módszereinek felhasználásával hozzájárul az egyének, a családok, valamint a különböző közösségi csoportok jólétéhez és fejlődéséhez, továbbá a szociális környezetükhöz való alkalmazkodáshoz. A családsegítés célja a szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, krízishelyzetbe került személyek, családok számára a kialakult problémás helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzésének elősegítése. További szolgáltatások: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Karancsság
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Salgótarjáni Többcélú Kistérségi Társulás keretében ellátott feladat.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
https://karancssag.asp.lgov.hu/
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Kazár
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Lábod

Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Jogi tanácsadás Integráció / reintegráció Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Méra
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Tarnaméra
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Szociális étkeztetés, Házi segítségnyújtás - Tápióbicske
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Nem/részben önellátók
tbicskecsaladsegitok@gmail.com, onkormanyzat@tapiobicske.hu
Családsegítő Központ - Bogyiszló
Az intézmény szakmai egységei: Család és Gyermekjóléti Központ - Család és Gyermekjóléti Szolgálat - Iskolavédőnői szolgálat, Nappali ellátás -Idősek Klubbja, Idősek Ottnona.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Családsegítő Szolgálat - Enese
Szolgáltatások: Gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítés, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás (idősek klubja) étkeztetéssel, gyermekek napközbeni ellátása-családi bölcsőde.család
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
eneseph@t-online.hu, info@szocialiskozpontkony.hu
+36-96-280-648, +36-70-379-1046
Katona Zsanett
Családsegítő szolgálat - Felsőszentiván
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
csaladsegito@szentjozsefintezmeny.hu
https://www.felsoszentivan.hu/
Családsegítő Szolgálat - Gyúró
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Családsegítő Szolgálat - Pilisszántó
Amennyiben nem tudja hova forduljon ügyes-bajos ügyei intézésében, szociális információra lenne szüksége forduljon a Városi "Napos Oldal" Szociális Központhoz, amennyiben: jövedelem nélkül él, álláskereső, munkanélküli, nem tudja hova forduljon ügyes-bajos ügyei intézésében, szociális információkra lenne szüksége.
Miben tud segíteni?
Munkával kapcsolatos támogatás Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Munkanélküliek Hajléktalanok Idősek Fogyatékkal élő Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Családsegítő Szolgálat - Taktakenéz
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség
Családsegítő Szolgálat és Idősek Klubja - Pácin
A Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás Alapszolgáltatási Központja 2007. Február 01.-től kezdte meg működését Pácinban. A központ feladata különféle szociális szolgáltatások biztosítása a lakosság részére, együtt, egy helyen! Szolgáltatásainkkal segítséget nyújtunk az időseknek, fogyatékkal élőknek, nagycsaládosoknak, hátrányos helyzetűeknek, munkanélkülieknek , gyermeket nevelőknek, és az átmenetileg vagy tartósan krízis helyzetbekerülteknek. A segítségnyújtás széles körben az élet minden területére kiterjed!
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat - Daruszentmiklós
A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés, életvezetési problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára nyújtott szolgáltatás. A gyermekjóléti alapellátás célja, hogy a Daruszentmiklós Község közigazgatási területén élő gyermekek és családjaik számra olyan ellátásokat biztosítson, amelyek megakadályozzák a veszélyeztetettség kialakulását, segítik annak megszüntetését, támogatják a családban nevelkedő gyermekek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, jólétét.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat - Leányvár
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása Leányvár Község Önkormányzata Tanácstermében: Szerda, 9:00-12.00. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat elérhetősége hivatali ügyfélfogadási időn kívül: Dorog és Térsége Családsegítő és Gyermekvédelmi Szolgálat 2510 Dorog, Hantken Miksa u. 8. I. emelet, Intézmények Háza 06 (33) 431-170.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
Csengőd Község Önkormányzatának Família Szociális Alapszolgáltatási Intézménye
A Família Szociális Alapszolgáltatási Központ néven jelenleg az alábbi alapszolgáltatási tevékenységet végez: Család -és gyermekjóléti szolgálat, falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás (önként vállalt feladat), gyermekétkeztetés köznevelési intézményben. Házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása (önként vállalt feladat). Intézményen kívüli gyermekétkeztetés Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben (önként vállalt feladat). Szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
6222 Csengőd, Dózsa György utca 35.
Csima Béláné
Csillag Diakóniai Központ és Szociális Szolgálat - Anarcs
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, szenvedélybetegek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Csorba Mikro-Térségi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Szociális Étkeztetés - Fegyvernek
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 173.
Siposné Szabó Erzsébet
Dányi Bóbita Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ - Szociális étkeztetés
Munkanapokon napi egyszeri meleg ételt tudunk biztosítani főétkezésként. Az ellátás írásban kérelmezhető az Alapszolgáltatási Központban, az erre rendszeresített formanyomtatványon Az étkeztetést térítés ellenében lehet igénybe venni. A térítési díjat Dány Község Önkormányzat személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló rendelete szabályozza. Szociális gondozó gondoskodik az étel higiénikus szállításáról, szükség esetén házhoz szállításról munkanapokon 11 – 13.30 óra között. Ételhordók, váltóedények biztosítása az ellátást igénybe vevő feladata és minimum két ételhordóval kell rendelkeznie.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Dávod Gondozási Központ
Szolgáltatások: szociális alapellátások.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Dél-Bihari Szociális Szolgáltató Központ - Komádi
Szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás, idősek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás Ápolás Gyógyszer Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Dél-Nyírségi Szociális és Gyermekjóléti Központ - Kállósemjén
Dél-Nyírségi Szociális és Gyermekjóléti Központ Kállósemjéni Intézményegység: Feladatellátás: családsegítő szolgálat, házi segítségnyújtás, nappali szociális ellátás (idősek klubja) férőhely száma: 20 fő, szociális étkeztetés, gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Család / demográfia Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
Dél-Nyírségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ Nagykállói Intézményegység - Biri
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok
Dél-Nyírségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ - Geszteréd
Geszteréd Község Önkormányzata az alábbi személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátási formákat biztosítja: személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális alapszolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, nappali ellátás (Idősek Klubja).
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
Demecser Város Önkormányzat Szociális Alapszolgáltatási Iroda
Az alapszolgáltatási iroda a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Rehabilitáció Orvosi ellátás Közösségépítés Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Derecskei Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ
További szolgáltatások: házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, támogató szolgálat, idősek, pszichiátriai betegek, fogyatékos személyek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Kulturális program Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Hajléktalanok
kozpont@dcsgy.derecske.hu, gondozasikozpont@derecske.hu
+36-54-400-337, +36-54-411-687, +36-20-218-5871|készenléti szolgálat
Derecskei Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ - Mikepércs
Szolgáltatások: házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, támogató szolgáltatás, idősek, pszichiátriai betegek, fogyatékos személyek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Pszichiátriai betegek Fogyatékkal élő Hajléktalanok
Diófa Szociális Szolgáltató - Hort
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában. További szolgáltatások: család- és gyermekvédelem.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Idősek Család / demográfia Gyermekek
3014 Hort, Bajcsy-Zsilinszky út 21.
+36-37-378-412, +36-30-383-4727
Berta Imréné
Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény - Döbrököz
A dombóvári önkormányzat a személyes gondoskodást nyújtó kötelező és önként vállalt szociális alap- és szakosított ellátásokról, illetve gyermekjóléti alapellátásokról a Dombóvári Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulásban való részvétellel és annak költségvetési szervén, a Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézményen (Dombóvári ESZI) keresztül, a fogyatékosok nappali ellátása tekintetében a PRESIDIUM Közhasznú Egyesület, a pszichiátriai betegek és szenvedélybetegek nappali ellátása esetében a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, az idősek tartós bentlakásos ellátása és a térítés díj ellenében igénybe vehető szociális étkeztetés (szociális konyha szolgáltatás) kapcsán pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület révén gondoskodik.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Melegedő
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Egyéb fogyatékosság
Dombrád és Térsége Szociális Alapszolgáltatási Központ
Működési kör: Család és Gyermekjóléti alapellátás, Szociális étkezés, Pszichiátriai Betegek Közösségi Ellátása. Önálló jogi személyiségű, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, amely a bérelőirányzata felett önállóan jogosult dönteni. Az intézmény pénzügyi- gazdálkodási feladatait – külön megállapodás szerint – Dombrád Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (Dombrád Város Polgármesteri Hivatal, Szabadság tér 2.), mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv látja el. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytathat.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek
Dömsöd – Áporka - Apaj - Étkeztetés
Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
domsod.gyermekjoleti@gmail.com
+36-24-523-146, +36-24-523-128
Stomfoliné Józsa Piroska
Dömsöd-Áporka-Apaj Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szegénységben élők
Dorog és Térsége Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Bajna
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: szociális étkeztetés, nappali ellátás, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok
8133 Bajna, Kossuth Lajos utca 1.
Veszpréminé Koroknai Tímea
Dorog és Térsége Családsegítő és Gyermekvédelmi Szolgálat - Leányvár
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadása Leányvár Község Önkormányzata Tanácstermében: szerda, 9:00-12:00.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Dorog És Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat
Önkormányzatunk 2009.01.01-től Dorog és Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat útján látja el, szakfeladatait. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet értelmében jelenleg is a területen élő rászorulók, igénybe vevők részére szociális, egészségügyi, mentális állapotuknak megfelelő ellátást biztosít, ennek keretében. Étkeztetés. Házi segítségnyújtás. Nappali Ellátás. Igény szerint meleg étel biztosítása (ha szükséges az étel házhoz szállítása) Személyi higiéné biztosítása, takarítás, bevásárlás. Szabadidős programok szervezése (tagok bevonása a közösségi életbe, séták, kirándulás). Szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, recept íratása kiváltása, orvoshoz kísérés. Pszichés gondozás, új tagok fogadása, társas kapcsolatok kialakítása, egyéni bánásmód kidolgozása, beszélgetések. A Tokodaltárói Szolgáltatási Központ részben önállóan működő, részben önálló költségvetési szerv. Mindennapi életünk során tapasztalható, hogy egyre inkább növekszik a szociális ellátások iránti igény. Általánosságban megállapítható, hogy a lakosság egyre inkább megfogalmazza az igényeihez jobban igazodó szolgáltatásokat helyi, települési szinten.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Terápia Integráció / reintegráció Egészségmegőrzés, megelőzés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült
Ujbányi Tiborné
Dorog És Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat - Tokodaltáró
A községben 1978 óta működik a szociális alapellátás, akkor még Öregek Napközi Otthona (ÖNO) néven ismerték. 2001. január 1-jétől megalakult a Területi Gondozási Központ, amely Tokodaltáró Község Önkormányzatának intézményeként működött. Az intézmény 2002. március 1-jével Szociális Szolgáltató Központ néven kapta meg a működési engedélyét 2008.12.31-ig. Önkormányzatunk 2009.01.01-től Dorog és Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat útján látja el, szakfeladatait. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet értelmében jelenleg is a területen élő rászorulók, igénybe vevők részére szociális, egészségügyi, mentális állapotuknak megfelelő ellátást biztosít, ennek keretében. Étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Ujbányi Tiborné
Dr. Gáspár István Humánszolgáltató Központ - Sülysáp
Szervezeti egységek: Család-és gyermekjóléti szolgálat, tanyagondnokság, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Hajléktalanok
Dr. Horváth Tibor Szociális Központ - Szociális Étkeztetés - Bük
Napi egyszeri meleg ételt (ebédet) biztosítunk az arra szociálisan rászorulóknak, akik azt önmaguk illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Kérésre az ebédet (térítés ellenében) gépkocsival házhoz szállítjuk.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Rédecsiné Gacs Gyöngyi
Dr. Piróth Endre Integrált Szociális Intézmény Győr-Moson-Sopron Vármegye - Töltéstava
A szociális intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program Foglalkoztatás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Dr. Raksányi Árpád Integrált Szociális Intézmény - Szigetvár
Az intézmény ellátási területei: családok átmeneti otthona, idősek otthona, emelt színvonalú bentlakásos ellátás, hajléktalanok átmeneti szállása, hajléktalanok nappali melegedője, étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek klubja.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Melegedő Étkeztetés Jogi tanácsadás Ápolás Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Szegénységben élők
Dunaföldvár Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Alapszolgáltatási Központ
Szolgáltatások: házi segítségnyújtás, Idősek Nappali Ellátása, Tanyagondnoki szolgálat és szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Szabadidőprogram Egészségmegőrzés, megelőzés Egészségügy
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség Hajléktalanok
Dunaszegi Gyermekjóléti és Családsegítő Társulás - Győrladamér
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
9132 Győrladamér, Petőfi tér 1/a.
Juhász Nóra
Egerbaktai Családsegítő, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Kulturális program Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Szegénységben élők Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Egészségügyi és Szociális Centrum - Kübekháza
Kübekházán a következő ellátási formák vehetők igénybe: szociális alapszolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek nappali ellátása, gyermekjóléti alapellátás keretében: gyermekjóléti szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Egri Szociális Szolgáltató Intézmény - Hajléktalanok Gondozó Háza
Ez az intézmény a városban élő és más hajléktalan, vagy azzá váló személyeknek alapellátást és átmeneti elhelyezést nyújt. A városban életvitelszerűen élő rokkant nyugdíjas és nyugdíj korhatárt betöltött hajléktalan embereknek a Hajléktalanok Ápoló Gondozó Otthona biztosít tartós elhelyezési lehetőséget. Feladatunk a családias légkör kialakítása, lehetőség szerint a család pótlása. Ezt sok egyéni beszélgetéssel, közös rendezvénnyel, foglalkoztatással, egyénre szabott figyelemmel és bánásmóddal igyekszünk biztosítani. Célkitűzésünk a szeretettel teljes légkör, a biztonságérzet, a nyugalom biztosítása, hogy lakóink önmagukkal és a környezetükkel harmóniában éljenek.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Foglalkoztatás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Mentálhigiéné
Varga István
Egri Szociális Szolgáltató Intézmény - Központ
Intézményünk szolgáltatásai: támogató szolgálat, utcai szociális munka, szociális étkeztetés, nappali ellátás, mentálhigiénés ellátás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, hajléktalanok ellátása, átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények, ápolást-gondozást nyújtó intézmények
Miben tud segíteni?
Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény - Földeák
Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Egyesített Szociális Intézmény - Keszthely
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Lakóotthon Ápolás Egészségügy Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
https://onkormanyzat.keszthely.hu/
8360 Keszthely, Csók István utca 1/A.
+36-83-311-047, +36-30-821-4050
Királyné Domaházi Csilla
Egyesített Szociális Intézmény - Mezőkeresztes
Az intézmény feladata: A vonatkozó törvényekben, jogszabályokban előírtaknak megfelelően Mezőkeresztes város közigazgatási területén szociális ellátások biztosítása úgy, hogy valamennyi szolgáltatást igénylő településen élő, rászoruló számára egyenlő eséllyel hozzáférhető legyen az alapító okirat szerinti szociális szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Család / demográfia Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók
hivatal@mezokeresztes.hu, meszi@mezokeresztes.hu
Egyesített Szociális Intézmény - Nyírbogát
Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testülete 1997-ben alapította a bentlakásos idősek otthonát. Helyszínéül az egykori Baksay kúria épülete szolgál, mely kellő kényelmet biztosít az idősöknek. 2008. február 21. napján megtartott képviselőtestületi ülésén az Önkormányzat egy integrált szociális intézményt hozott létre, amelynek neve az Egyesített Szociális Intézmény lett. Az intézmény alaptevékenysége: az idősek, fogyatékosok bentlakásos ellátása, házi segítségnyújtás, szociális étkezés, tanyagondnokság, idősek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Integráció / reintegráció Foglalkoztatás Rehabilitáció Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók Hajléktalanok Szegénységben élők Egyéb krónikus betegség
Egyesített Szociális Intézmény - Szociális Étkeztetés - Csorvás
A szociális törvény értelmében étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorulóknak biztosítunk napi egyszeri meleg étkezést (térítés ellenében) akik önmaguk és eltartottjaik részére átmenetileg vagy tartós jelleggel nem képesek biztosítani, illetve koruk, egészségi állapotuk, hajléktalanságuk akadályozzák ebben. Az étel elfogyasztására lehetőség van helyben, elvihető a hét mindennapján, és vállaljuk a kiszállítást is hétfőtől-szombatig.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Egyesített Szociális Intézmény és Egészségügyi Központ - Szociális étkeztetés - Tiszakécske
Intézményünk konyhájáról lehetőség van étkezés igénybevételére. A jelenlegi étkeztetett létszám 105 fő. A szolgáltatás igénybevételéhez írásbeli kérelmet kell beadni, amit az intézményben tudunk személyesen átadni. Az orvos által előírt diétás ügyfél a rá előírt diétának megfelelő étkezést kap. Kivétel lisztérzékenység. Lehetőség van a diétás étkezés igénybevételére is, ehhez azonban orvosi javaslat szükséges. Az étkezés térítési díja 800 Ft/adag. Az étel kiszállítása 195 Ft/ nap.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Éjjeli menedékhely és átmeneti szállás - Hangony
Szolgáltatások: hajléktalan ellátás, átmeneti szállás, éjjeli menedékhely.
Miben tud segíteni?
Melegedő Nappali ellátás Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
Enyingi Egyesített Szociális Intézmény - Lepsény
A személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális alapellátási formák ellátási területe: családsegítés ellátási területe: Mátyásdomb, Mezőkomárom, Lepsény, Mezőszentgyörgy, Szabadhídvég közigazgatási területe. Étkeztetés ellátási területe: Enying, Lajoskomárom, Mátyásdomb, Szabadhídvég, Mezőkomárom, Mezőszentgyörgy, Lepsény települések közigazgatási területe. Házi segítségnyújtás ellátási területe: Enying, Lajoskomárom, Mátyásdomb, Szabadhídvég Mezőkomárom, Mezőszentgyörgy, Lepsény települések közigazgatási területe. Nappali ellátást nyújtó intézmény: Idősek Klubja, ellátási területe: Enying város közigazgatási területe. Családsegítés: A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzetek miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott támogatás. Étkeztetés: Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, ill. eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség Nem/részben önellátók
Ercsi Szociális Szolgálat - Szociális Étkeztetés, Házi segítségnyújtás
A házi segítségnyújtás alapvető célja, hogy az ellátást igénybe vevő szükségleteinek megfelelően lakásán, lakókörnyezetében önálló életvitelét fenntartsa. További cél, a meglévő fizikai, mentális, egészségügyi állapot megőrzése, megerősítése. A szociális étkeztetés keretében azoknak biztosítunk napi egyszeri meleg ebédet, akik egészségi, szociális, vagy más ok miatt nem tudnak átmenetileg vagy tartósan önmagukról, ill. hozzátartozóikról gondoskodni. Az arra rászorulóknak - orvosi javaslat alapján - az ebéd házhoz szállítását az intézmény ételszállító gépkocsijával oldjuk meg. A szociális étkeztetés igénybevételéhez - a szociális törvény alapján - a kérelemhez csatolni kell a szükséges jövedelemigazolást, amelynek tartalmaznia kell az ellátást igénylő munkáltatói jövedelemigazolását, nyugdíjszelvényét és egyéb jövedelméről szóló igazolást.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Betegség
Érdi Szociális Gondozó Központ - Hajléktalan ellátás - Diósd
Éjjeli menedékhely: Az épület földszintjén található az éjjeli menedékhely, 23 férőhellyel a fedél nélküli férfiak részére. Krízishelyzetbe került, hirtelen lakhatási gonddal küzdő ügyfeleknek nyújt segítséget. Minden nap 17:30-tól másnap reggel 8 óráig tart nyitva. Tisztálkodásra, ruházat tisztántartására, élelem tárolására és főzésre közös használatú helységek állnak rendelkezésre. Az ügyfelek a személyes használati tárgyaikat elzárható szekrényekben tarthatják, értékeikre külön megőrzést biztosítunk. Átmeneti szálló: Az átmeneti szálláson olyan ügyfelek jelentkezését várjuk, akik tartósan a hajléktalanság csapdájában ragadtak, és motiváltak abban, hogy változtassanak életükön. A változtatásra és az új élet kialakítására egy év áll rendelkezésre. Ebben az időszakban a szociális szakemberek tanácsadással, esetkezeléssel, az egyén személyiségéhez igazodó gondozással és készségfejlesztéssel, segítik ügyfeleinket az elérni kívánt cél megvalósításában. Amennyiben szükséges a segítő tevékenység az ellátott egyéni szükségletei szerint felügyelet és háztartási vagy háztartást pótló segítségnyújtás szolgáltatási elemeket is biztosít. Nappali melegedő: Elsősorban hajléktalan személyek részére biztosítunk lehetőséget nappali tartózkodásra, a szabadidő tartalmas eltöltésére. A krízishelyzet megoldásán túl rehabilitációs munkával támogatjuk a kliens önálló életvitelének kialakítását és visszailleszkedését a társadalomba. Utcai szolgálat: Az utcai szociális szolgálat célja az utcán életvitelszerűen tartózkodó személyek, szociális és mentális segítése. Feladatunk az ellátási területen élő hajléktalan emberek felkutatása, gondozásba vétele, kapcsolattartás, esetkezelés, illetve a krízis időszakban a napi figyelemmel kísérés.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Melegedő
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet
Erdős Alapszolgáltatási Központ - Jászdózsa
A Jászdózsa községben működő, a Községi Önkormányzat által fenntartott „Erdős” Alapszolgáltatási Központ az alábbi alapszolgáltatásokat és szakosított ellátást biztosítja: étkeztetés, házi segítségnyújtás, ápolást, gondozást nyújtó bentlakásos intézmény.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Lakóotthon Egészségügy Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók
Erdőtelki Gondozási Központ és Konyha - Erdőtelek
Ellátási területek: személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátások, szociális alapellátás, fejelsztő foglalkoztatás.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet
Esély Család és Gyermekjóléti Intézmény - Vértesacsa
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Esély Szociális Alapellátási Központ - III. sz. Idősek Klubja - Csongrád
Nyújtott szolgáltatások: Szociális étkeztetés, nappali ellátás – időskorúak, demens személyek nappali ellátása. Nappali ellátás idős és demens személyek részére: saját otthonukban élő időskorú támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít napközben tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére (tisztálkodás, mosás, vasalás) lehetőséget, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. A Klubokban családias hangulat, tv, rádió, könyvek, társasjátékok várják a tagokat. A szolgáltatás térítésmentes, amennyiben étkeztetést is igénybe kívánnak venni azért térítési díjat kell fizetni, melyről a Dokumentumok fül alatt tájékozódhat. Étkeztetés: melynek keretében legalább napi egyszeri meleg étkezésről kell gondoskodni azoknak a szociálisan rászorultaknak, akik maguk vagy eltartottjuk számára ezt tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, hajléktalanságuk miatt, illetőleg a hátrányos munkaerő-piaci helyzete miatt aktív korú rendszeres szociális segélyezetteknek. A szolgáltatásért térítési díjat kell fizetni, melyről a Dokumentumok fül alatt tájékozódhat.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Foglalkoztatás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Demens
ESzT Szociális és Gyermekjóléti Központ - Pusztazámor
Család és Gyermekjóléti Szolgálat: A szolgálatunkhoz fordulóknak szociális, életvezetési és jogi tanácsadást, krízishelyzetben segítő beavatkozást, családgondozást (a családban jelentkező problémák, illetve konfliktusok megoldását), hivatalos ügyek intézésében való segítségnyújtást, adományok közvetítését, munkahely- és albérletkeresési lehetőséget biztosítunk szociális munkás segítségével. A szolgáltatás ingyenesen vehető igénybe. További szolgáltatások: Támogató Szolgálat, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, Gondozási Központ, Szociális étkeztetés házhoz szállítással, Házi segítségnyújtás, Idősek nappali ellátása – Idősek Klubja.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Étkeztetés - Aszód
Célja: Az étkeztetés keretén belül azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetése, melyet önmaguknak, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Étkeztetés - Balatonfüred
Célja: Az étkeztetési szolgáltatás igénybevételi lehetőségének biztosítása. Feladata, tevékenységi köre: Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguknak, illetve önmaguknak és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Étkeztetésben kell részesíteni azt az igénylőt, illetve általa eltartottat is, aki kora, vagy egészségi állapota miatt nem képes étkeztetéséről más módon gondoskodni. A településen élő fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek, hajléktalan személyek vagy szenvedélybetegek részére lehetőséget kell biztosítani az étkeztetés igénybevételére, illetve segítséget kell nyújtani saját lakóhelyükön történő étkeztetés biztosítására.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet
Perger Zoltánné
Étkeztetés - Bátonyterenye
Az étkeztetés keretében legalább napi egyszeri meleg étellel kell gondoskodni azokról az ellátási területen élő azon lakosoknak, akik azt önmaguknak, illetve eltartottjaiknak tartósan, vagy átmenetileg nem képesek biztosítani, különösen életkoruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy szociális helyzetük miatt. A szolgáltatás nyújtása során biztosítani kell az élelmezési higiénia szabályainak a betartását és az étel elfogyasztásához a kulturált környezet megteremtését. Az étkeztetést heti 5 napra (munkanapokra) lehet megigényelni. A szolgáltatást az intézmény önálló szolgáltatásként és szolgáltatási elemként, más szolgáltatás keretein belül is biztosítja.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Étkeztetés - Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat – Alapszolgáltatási Központ - Pusztaszabolcs
Étkeztetés: napi egyszeri meleg étkeztetés /ebéd/, azoknak a szociálisan rászorulóknak, akik saját maguk, illetve családjuk részére nem tudják biztosítani. Ezt a szolgáltatást úgy szervezi meg az önkormányzat, hogy a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményében vehető át az ebéd, illetve kiszállítják házhoz. A szolgáltatást igénybe vevők száma Pusztaszabolcson 84 fő, Adonyban 47 fő, Iváncsán 10 fő.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
csaladsegito@pusztaszabolcs.hu
https://archive.pusztaszabolcs.hu/
Étkeztetés - Délegyháza
A szolgáltatás célja: azoknak a szociális rászorulóknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetése, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartós, vagy átmeneti jelleggel nem képesek megoldani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Az alacsony jövedelem önmagában nem jogosít a szociális étkeztetés igénybevételére!
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Étkeztetés - Hajdúhadház
Étkeztetés: (115 fő) Saját otthonukban élők napi egyszeri meleg étellel való ellátása, akik számára ez egyéb úton nem biztosítható. Lehetőség van az étel: elvitelére, helyben fogyasztására, házhoz szállítására (gondozónő által)
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet
hhszocialis.gondkozp@gmail.com
4242 Hajdúhadház, Kossuth u. 11.
Chebliné Kocsis Erzsébet
Étkeztetés - Kaba
Igénybevételre szociálisan rászorultak: 65 év feletti személy, az a 65 évet be nem töltött személy, akinek munkaképesség csökkenésének mértéke az OOSZI szakvéleménye szerint 50-100% mértékű (2012. január 01. napja előtti szakvélemény alapján), akinek össz-szervezeti egészség károsodása az NRSZH szakvéleménye szerint 40%-os, vagy azt meghaladó mértékű, aki átmeneti jelleggel beteg, aki súlyos fogyatékos, aki pszichiátriai beteg, aki szenvedélybeteg, vagy hajléktalan. (Hajléktalan az a személy, aki bejelentett lakóhellyel nem rendelkezik, kivéve, akinek bejelentett lakóhelye hajléktalan szállás.) A fentieken túl az intézményvezető étkeztetést biztosít azok számára, akiknek ennek hiányában életük és testi épségük veszélyeztetve van. Az intézmény vezetője az étel kiszállításának igénylésekor az igénylő korát, egészségi állapotát, mozgásában való akadályoztatását veszi figyelembe.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Étkeztetés - Kistarcsa
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságukmiatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet
2143 Kistarcsa, Batthyány u 2/a.
+36-28-742-083, +36-70-685-9767
Baranya Tokaji Gabriella
Étkeztetés - Mór
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről tudunk gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet
Étkeztetés - Paks
A Paks Kistérségi Szociális Központ 2011 óta Kistérségi Társulás keretein belül biztosítja a szociális étkeztetést a rászorultak részére. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk vagy eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
+36-75-830-493, +36-20-883-0493
Vida Zsuzsanna
Étkeztetés - Szociális Szolgáltató Központ - Szentlőrinc
Azok számára akik szociális és/vagy egészségi körülményeik miatt, tartósan vagy átmenetileg étkeztetésükről gondoskodni nem tudnak, ebédet biztosítunk: helyben fogyasztással, elvitellel, szükség esetén házhoz szállítással. Az ebéd házhoz szállításához a rászorultságot igazolni kell. Orvosi javaslatra diétás étkeztetés igényelhető. A térítési díjat a fenntartó önkormányzat jövedelem arányosan állapítja meg.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
7940 Szentlőrinc, Munkácsy M. u. 1-3.
Pósáné Nagy Edit
Étkeztetés - Téglás
Étkeztetés: (115 fő) Saját otthonukban élők napi egyszeri meleg étellel való ellátása, akik számára ez egyéb úton nem biztosítható. Lehetőség van az étel: elvitelére, helyben fogyasztására, házhoz szállítására (gondozónő által)
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet
hhszocialis.gondkozp@gmail.com
4242 Hajdúhadház, Kossuth u. 11.
Chebliné Kocsis Erzsébet
Étkeztetés - Tótkomlós
Az ellátottak köre: étkeztetést kell biztosítani azoknak a szociálisan rászorultaknak, akik koruk és egészségi állapotuk miatt nem képesek önmaguknak és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel étkezésről más módon gondoskodni.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
csaladsegito@mail.totkomlos.hu
Dudásné Abonyi Mariann
Étkeztetés - Újfehértó
Azoknak a személyeknek biztosítunk napi egyszeri meleg étkeztetést, akik Újfehértó város közigazgatási területén élnek, szociálisan rászoruló, idős, fogyatékkal élő, pszichiátriai vagy szenvedélybetegséggel küzdő személyeknek számítanak, vagy hajléktalanok, illetve egészségi állapotuk miatt indokolt a szolgáltatás igénybevétele. Ezenkívül azok is jogosultak az ellátásra, akik a helyi rendeletnek megfelelően betöltötték a hatvanadik életévüket, és igényt tartanak a szolgáltatásra.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
4244 Újfehértó, Eötvös u. 26.
+36-42-290-076, +36-30-754-5482
Puhola Józsefné
Étkeztetés - Zalaszentgrót
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk illetve eltartottjaik részére nem képesek biztosítani koruk és egészségügyi állapotuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
8790 Zalaszentgrót, Batthyány Lajos utca 15.
Grózingerné Nagy Andrea
Farádi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Fehér Liliom Gondozási Központ - Újszentmargita
Az Újszentmargita Önkormányzat áltatl fenntartott Fehér liliom Gondozási Központ hosszú ideje komoly segítséget jelent a település lakosainak. Az intézmény szociális étkeztetésben, a házi segítségnyújtásban, az idősek és fogyatékos személyek nappali ellátásában komoly szerepet vállalt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók
editke.molnar@freemail.hu, ujszentmargita@gmail.com
Fejér Megyei Integrált Szociális Intézet - Mezőszilas
Az Aranyalma Integrált Szociális Intézmény Fejér Vármegye székhely intézményében és annak telephelyein 1521 férőhelyen nyújt ápoló-gondozó otthoni, rehabilitációs intézeti, lakóotthoni ellátást, támogatott lakhatást és a hozzá kapcsolódó fogyatékos személyek nappali ellátását, szociális étkeztetést, támogatott szolgáltatást, házi segítségnyújtást, illetve kistérségi szintű jelzőrendszeres házi segítségnyújtást.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Felsőtárkányi Szociális és Gyermekjóléti Intézmény - Szociális étkeztetés
Felsőtárkány község közigazgatási területén lakó, vagy tartózkodási hellyel rendelkező, illetve életvitelszerűen itt élő személyek részére az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
gyermekvedelem@felsotarkany.hu
Felsőzsolcai Szociális Szolgáltató Központ - Étkeztetés
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Férfi Átmeneti Szálló - Salgótarján
Hajléktalan személyek átmeneti elhelyezését biztosítja 24 órában.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
Férfi hajléktalan szálló, népkonyha, nappali melegedő, éjjeli menedék - Kiskunhalas
A hajléktalan személyek nappali tartózkodására nyújt lehetőséget. Az utcán élők, de az intézményektől kevésbé idegenkedő hajléktalan emberek életben maradását, alapvető szükségleteinek ellátását segíti. Ennek megfelelően nyitott. Biztosítja a hajléktalan emberek számára a szükséges elemi létfeltételeket, illetve hozzásegíti őket a szociális jogosultságok megismeréséhez.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Melegedő Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
6400 Kiskunhalas, Molnár u. 6.
Kárászné Botka Nóra
Fertőd Mikro-térségi Szociális Szolgáltató Központ - Hegykő
A Szolgáltató Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Kulturális program Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
+36-99-370-922, +36-99-537-013|29-es mellék
Egyed Mária
Fogyatékosok Napközi Otthona - Mátraverebély
Szolgáltatások: fogyatékosok napközi otthona, pszichiátriai betegek nappali ellátása, szenvedélybetegek nappali ellátása, hajléktalanon nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Lakóotthon Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Közösségépítés Integráció / reintegráció Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Egyéb fogyatékosság Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Nem/részben önellátók Autizmus Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Drogfüggők Alkoholfüggők Hajléktalanok
Fogyatékosokat Ellátó Nappali Intézmény - Szekszárd
A nappali ellátás hajléktalan személyek és elsősorban a saját otthonukban élő, harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. Rendkívül indokolt esetben nappali ellátás olyan fogyatékos személyek részére is biztosítható, akire nézve szülője vagy más hozzátartozója gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermeknevelési támogatásban, gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesül.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság Hajléktalanok Mentálhigiéné Autizmus
https://szocialiskozpontszekszard.hu/
Fonyódi Járás Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ - Balatonfenyves
Fonyód Város Önkormányzata és Balatonfenyves Község Önkormányzata 2013. szeptember 03-i hatállyal jogi személyiségű társulást hozott létre. A társulás célja, hogy a feladatok összehangolásával, illetve a közszolgáltatások mikro-térségi szervezésével, gazdaságosabban, hatékonyabban és magasabb szakmai színvonalon történjen a lakosság szociális ellátása. A szociális szolgáltatásokat a fenntartók egyrészt ellátási kötelezettségből, másrészt a területükön élő lakosság alkotmányos jogainak érvényesítése érdekében nyújtják. A társulás településein élő rászorult személyek részére a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokat a Fonyódi Járás Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ (továbbiakban: Intézmény) nyújtja.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Füzesabony-Szihalom Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ
Az intézmény közfeladata: Gyermekjóléti alapellátás keretében: család és gyermekjóléti szolgálat működtetése, család és gyermekjóléti központ működtetése. Szociális alapszolgáltatások keretében: időskorúak nappali ellátása, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás /állami feladat/.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Gávavencsellői Szociális Szolgáltató Központ
Tevékenységi körök: Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, család- és gyermekjóléti szolgálat, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, tanyagondnoki szolgálat, idősek otthona.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Akadálymentesítés Lakóotthon Kulturális program Egészségmegőrzés, megelőzés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült
Gávavencsellői Szociális Szolgáltató Központ - Paszab
A Szolgáltató Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok
Gazdasági Ellátó Szervezet - Szociális étkeztetés - Alsópáhok
A GESZ ellátja a település gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat, köztisztaság, zöldterületek karbantartása, temető karbantartás, elvégzi a hatáskörébe tartozó könyvelési, gazdálkodási feladatokat, működteti a művelődési házat (ezen belül a könyvtárat), valamint a sportpályát és az orvosi rendelőt. Saját konyha működtetésével látja el az óvodai, iskolai, illetve szociális étkeztetés feladatokat. A falugondnoki feladatok ellátása is a GESZ szervezeti keretein belül történik.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek
Gencsapáti Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény (GYESZGYI)
Szociális alapellátások: időskorúak nappali ellátása (klub), házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, családsegítés.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Család / demográfia Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Gesztelyi Gondozási Központ
Az intézmény alaptevékenységei: étkezést biztosít a szociálisan rászorultak részére, család és gyermekjóléti szolgáltatást végez, idősek és fogyatékkal élők nappali ellátását végzi, tanyagondnoki szolgáltatást és házi segítségnyújtást biztosít. A Gesztelyi Gondozási Központ munkatársai, a fent felsorolt alapszolgáltatásokat Gesztely, Hernádkak és Sóstófalva települések ellátási területein végzik. A nappali ellátást nyújtó intézmény szolgáltatásai: a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a tanyagondnoki szolgáltatás, a család és gyermekjóléti feladatok ellátása mellett, különösen nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi együttlétre és a tartalmas, aktív pihenésre és az egészség megőrzésére irányuló programok, rendezvények szervezésére. Szabadidős programokat, kirándulásokat szervezünk. Több ilyen programnak ad teret például a központ belső udvara, amely szép, rendezett, virágos környezetben, szalonnasütővel, kerti kőgrillel ellátva várja, a programokon részt venni szándékozókat. Megragadunk minden lehetőséget arra, hogy különböző nyugdíjasoknak szervezett versenyen,Ki-Mit-Tud-on, országszerte, népszerűsíthessük intézményünket. Az év folyamán mindig az adott évszaknak megfelelően, (figyelembe véve, a népi hagyományokat, helyi sajátosságokat és igényeket) igyekszünk kikapcsolódási lehetőséget biztosítani az idősebb korosztály és a fogyatékkal élők számára. Ezeket a rendezvényeinket folyamatosan publikáljuk a Gesztelyi Gondozási Központ facebook oldalán, fényképekkel illusztrálva.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Akadálymentesítés Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Gyermekek Család / demográfia Mentálhigiéné Mozgássérült
gesztelyigondkozpont@freemail.hu
3715 Gesztely, Szabadság tér 2.
Kónya Zoltánné
Gödi Alapszolgáltatási Központ
Idősek Klubja: Az Idősek Klubja nappali ellátást biztosító intézmény, amely a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál. Az intézmény az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő közösségi szolgáltatásokat szervez. godiidosekklubja@gmail.com Otthoni ápolás Család- és Gyermekjóléti Szolgálat: Jogsegély szolgálatunk kéthetente hétfőnként 16.30-tól fogadja az ügyfeleket – telefonos, előzetes időpont egyeztetést követően. A Szolgálat pszichológusa minden héten, szerdán délelőtt és pénteken délután várja a gyermekeket – a szolgáltatást szociálisan rászoruló családok vehetik igénybe. godigyermekjoleti@gmail.com Jelzőrendszeri e-mail: godijelzorendszer@gmail.com godicsaladsegito@gmail.com godicsaladsegitok@gmail.com
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Gyógyszer Egészségmegőrzés, megelőzés Jogi tanácsadás Információ, tanácsadás Kulturális program Szabadidő / fejlesztés
Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Fogyatékkal élő Szegénységben élők Hajléktalanok Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek
godialapszolgaltatasikozpont@gmail.com
https://god.hu/elet-a-varosban/egeszsegugy/alapszolgaltatasi-kozpont/
Tóth Ildikó
Gödöllői Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Központ - Valkó
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: éjjeli menedék, nappali melegedő, hajléktalanok átmeneti szállása, szociális étkeztetés, szociális alapellátás, pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Melegedő Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
2100 Gödöllő, Tessedik Sámuel utca 4.
+36-28-513-605, +36-28-513-606
Forrainé Murányi Judit
Gondos Panni Család- és Gyermekjóléti Központ - Felsőörs
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További alapszolgáltatások: idősek nappali ellátása, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
gazdiszak@almadikozpont.hu, gondozas@almadikozpont.hu, csaladsegito@almadikozpont.hu, almadikozpont@almadikozpont.hu
Gondos Panni Család- és Gyermekjóléti Központ és Szociális Szolgálat - Alsóörs
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
gazdiszak@almadikozpont.hu, gondozas@almadikozpont.hu, almadikozpont@almadikozpont.hu
Gondos Panni Család- és Gyermekjóléti Központ és Szociális Szolgálat - Litér
Intézményünk a Gondos Panni Család-és Gyermekjóléti Központintegrált intézmény keretében biztosítja a család-és gyermekjóléti központ feladatait, a család-és gyermekjóléti szolgálat, a nem hálózat keretében nyújtott helyettes szülői ellátás, a házi segítségnyújtást, az étkeztetést, valamint az idősek nappali ellátását (idősek klubját) intézményünk ellátási területéhez igazodóan. Székhelyünk 8220 Balatonalmádi, Baross Gábor u. 32. szám alatt található, illetve telephelyeinken Szentkirályszabadja, Litér, Felsőörs és Balatonfűzfő településeken látjuk el a hozzánk fordulók támogatását.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Hajléktalanok
szakmatamogatas@almadikozpont.hu
https://teruleti.szakmatamogatas.hu/
Gondozási Központ - Adács
Szociális alapellátások: idősek, demens betegek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Idősek Demens Hajléktalanok Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Gondozási Központ - Baks
Szolgáltatások: Szociális étkeztetés, idősek nappali ellátása-idősek klubja, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres segítségnyújtás
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Foglalkoztatás Ápolás Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Gondozási Központ - Battonya
Célja: Gondoskodás azokról az idős korú személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátásáráról saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak, azokról az egészségi állapotuk miatt rászoruló személyekről, akik ezt az ellátási formát igénylik, illetve bentlakásos intézményi elhelyezésre várakoznak. Ellátások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás idősek részére, demens betegek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Szabadidőprogram Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült
Gondozási Központ - Dunapataj
Közszolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi szociális gondoskodás, családsegítés.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
Gondozási Központ - Jászfényszaru
Jászfényszarun 1987 óta a Gondozási Központ fogja össze a személyes gondoskodást nyújtó ellátások formáit, melyek a következők: Házi segítségnyújtás. Étkeztetés. Idősek nappali ellátása. Idősek Otthona. Családsegítő és gyermekjóléti szolgálat. Védőnői szolgálat.
Miben tud segíteni?
Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Nappali ellátás Szabadidőprogram Közösségépítés Ruha / cipő Lakóotthon Kulturális program Orvosi ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés
Kinek tud segíteni?
Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Mozgássérült Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Pszichiátriai betegek
5126 Jászfényszaru, Bajcsy-Zsilinszky út 7.
Kiss Jánosné
Gondozási Központ - Lábatlan
Miben tudunk segíteni? Napi egyszeri étkezést (ebédet) biztosítunk jövedelemtől függő áron. Az ebéd elfogyasztható helyben az Idősek Klubjában, szép, kultúrált környezetben, hazavihető, betegeknek, nehezen mozgóknak hazaszállítva. Otthonában egyedül él? Egészségi állapota miatt segítségre szorul? Mozgásában korlátozott? Hozzátartozói elfoglaltak? A segítség házhoz megy! Házi gondozónők tudnak Önnek segíteni, otthonában gondozási, ápolási feladatok ellátásában (mosdatás, etetés, sebkötözés), háztartási munkában (bevásárlás, mosás, vasalás, takarítás közvetlen környezetében) orvoshoz kísérés, receptek felíratása, kiváltása , adagolása), hivatalos ügyeinek intézése (postai ügyek: csekk, levél feladás, kérelmek, levelek megfogalmazása, víz-díj, kábel tv befizetés).
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Gondozási Központ - Lakitelek
Az intézmény alapellátási feladatai: Tanyagondnoki Szolgáltatás, étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás – idősek klubja, demens betegek nappali ellátása Szakellátás formájában: Idősek Otthona: átlagos ápolást, gondozást igénylők mellett a demens betegek ellátását biztosítja az intézmény.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Demens
Gálné Csomós Mária
Gondozási Központ - Lőkösháza
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Gondozási Központ - Nagykamarás
Az intézmény tevékenysége és feladata: a szociális feladatok ellátása. Feladata: Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Jelenti az idős személyekről való gondoskodást, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erejükből nem képesek gondoskodni és róluk nem gondoskodnak. Ennek keretében történik: Az alapvető ápolási gondozási feladatok elvégzése, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködés. Veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzése. Veszélyhelyzetek elhárításában segítségnyújtás. Jelzõrendszeres házi segítségnyújtás: A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 2008. január 10. napjától működik a településünkön kistérségi program keretében. Folyamatos, 24 órás készenlétet biztosítunk a gondozottak részére. Nappali szociális ellátás: Hétfőtől, csütörtökig 8-tól 17óráig, pénteken 8-tól 14óráig.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség
https://www.pro-it.hu/nagykamaras.hu
5751 Nagykamarás, Petõfi u. 24.
Megyeriné Gazdag Brigitta
Gondozási Központ - Nagymaros
A települési önkormányzat szociális szolgáltatásokkal nyújt segítséget a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban, önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában. Szolgáltatások formái, köre, rendszeressége Alapellátás: Szociális étkeztetést biztosítunk a hét öt napján, kérésre házhozszállítással. Házi Szociális Gondozás. A hét öt napján napi rendszerességgel ellátjuk otthonukban a rászorultakat. Szakosított ellátások: Nappali Szociális Ellátás. A hét öt napján 8-18 h-ig napi háromszori étkezést ebből egyszer főtt ételt biztosítunk. Tisztálkodási lehetőség, orvosi ellátás megoldva. Nagyon indokolt esetben korlátozott számban hét végén ill. ünnepnapokon ebédet tudunk adni. Programokon, foglalkozásokon mindenki igény szerint részt vehet. Tartós bentlakást nyújtó Idősek Otthona. Végleges és teljeskörű ellátást biztosítunk a gondozásra jogosultak számára. Ez magában foglalja az étkezést, gyógyszerrel, kötszerrel, testközeli ill. incontinentia segédeszközzel, tisztálkodószerrel, szükség esetén ruházattal való ellátást. Ágynemű, textília, ruházat tisztítását, ápolás-gondozást, mozgásterápiás illetve mentálhigienes ellátást.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Lakóotthon Tisztálkodás / Tisztítószerek Ruha / cipő
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Gondozási Központ - Nyékládháza
Szolgáltatások: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időek nappali ellátása. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Étkeztetés Közösségépítés Szabadidőprogram Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Hajléktalanok Demens
gondozasikozpont@nyekladhaza.hu
Gondozási Központ - Pincehely
Pincehely Nagyközség Önkormányzata által fenntartott (7084 Pincehely, Kossuth Lajos utca 81.) Pincehely Nagyközség Önkormányzatának Gondozási Központja (7084 Pincehely, Mártírok utca 19.) rövidített nevén: Pincehelyi Gondozási Központ, mint önállóan működő költségvetési szerv működésének célja, hogy a szociális- gyermekvédelmi törvények, végrehajtási rendeletek, valamint a szakmai szabályok szerint ellássa a településen élők körében a szociális és gyermekvédelmi alapfeladatokat.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
gondozasikozpont.pincehely@gmail.com
https://pincehely.asp.lgov.hu/
7084 Pincehely, Mártírok utca 19.
+36-74-406-739, +36-30-595-5471
Farkas Klaudia
Gondozási Központ - Szociális Étkeztetés - Nagyszénás
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Gondozási Központ - Tápiógyörgye
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók
Gondozási Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Dusnok
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Mozgássérült Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség
Gondozási Központ Dombegyház
A Gondozási Központ működésének célja: A működési területén élő egyének, csoportok részére általános szociális, mentálhigiénés és gyermekjóléti szolgáltatás nyújtása, időskorúak ellátása elhelyezéssel, részvétel a helyi kistérségi szociális problémák feltárásában és megoldásában, valamint a krízishelyzetben lévők számára biztosított segítő beavatkozás nyújtása. Az intézmény feladatai: Szociális alapszolgáltatások biztosítása (családsegítés, étkeztetés, házi segítségnyújtás). Szakosított szociális ellátás (idősek ápoló- gondozó otthona) működtetése. Gyermekjóléti alapszolgáltatás biztosítása. Egészségügyi alapellátás (háziorvosi szolgálat, fogorvosi szolgálat) biztosítása. Községi konyha működtetése, ezáltal az étkeztetés biztosítása. Mini Bölcsődei ellátás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség
Gondozási Központ és Idősek Otthona - Csákvár
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Egészségügyi eszközök Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
gkcsakvar@gmail.com, iroda@gkio.hu
Gondozási Központ Fertőszentmiklós
Az idősek otthona ellátás célja az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek teljes körű ellátásának biztosítása. Az intézmény elsősorban azoknak a nyugdíjkorhatárt betöltött személyeknek az ápolásáról, gondozásáról gondoskodik, akiknek az egészségi állapota rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel. Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étkeztetéséről szükséges gondoskodni, akik azt önmaguknak, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Házi segítségnyújtás célja, hogy a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kapja meg az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást, személyes gondoskodást. A nappali ellátás célja, hogy vállaljon szerepet az igénybe vevők szociális helyzetének javításában, egészségük megőrzésben, a mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújtson. A családok, egyének szociális és mentálhigiénés problémái megoldásához segítség nyújtása. A családsegítés sokrétű, komplex, segítő szolgáltatás, amelynek keretébe tartozik többek között a család életvitelét hátrányosan befolyásoló okok feltárása és közreműködés azok megszüntetésében, segítő beavatkozás krízishelyzetekben, természetbeni, anyagi és személyes támogatások közvetítése. A szolgáltatás célja a lakosság szociális biztonságának, a gyermekek testi, lelki egészségének, családban történő nevelkedésének, szükséges védelmük biztosításának elősegítése. Munkánk iránya a prevenció, a humánum, az empátia, előítélet mentesség, az önkéntes együttműködés, a komplex problémamegoldás, valamint a személyi-, emberi- és gyermeki jogok védelme és tiszteletben tartása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő
idosotthon@fertoszentmiklos.hu, gyermekjolet@fertoszentmiklos.hu
https://www.fertoszentmiklos.hu/
Gondozási Központ Idősek Klubja Tiszabő
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Nappali ellátás Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók
csaladsegitoszolgalat.tiszabo@gmail.com
Gondozási Központ Kölcse
A Gondozási Központ feladatai közé tartozik: házi segítségnyújtás, idősek napközbeni ellátása, szociális étkeztetés, települési gyermekvédelem.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők
Gondozási Központ Kunfehértó
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek
Gondozási Központ Rózsafüzér Szociális Otthon - Tömörkény
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
Gondozási Központ, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Győrszemere
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók Bántalmazott / veszélyeztetett
Gondozási Központ, Erzsébet Otthon - Fábiánsebestyén
Intézményegységek bemutatkozása: fábiánsebestyéni Erzsébet Otthon, támogató szolgálat, tanyagondnoki szolgálat, házi segítségnyújtás, családsegítő szolgáltatás, szociális étkeztetés, gyemekjóléti szolgáltatás, idősek klubja. A bentlakásos intézményben folyó gondozási tevékenység alatt az intézmény szolgáltatását igénybevevők részére, olyan fizikai, mentális, életvezetési, egészségügyi ellátást kell érteni, amely a lakó szociális, testi, szellemi állapotának megfelelő egyéni bánásmódban való részesítést jelent. Teljes körű ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. Célunk az idősek otthonában elhelyezett személyek életkörülményeinek javítása, életminőségük növelése. Ápolást, gondozást nyújtó tartós bentlakásos intézmény, azon személyek részére, akik a nyugdíjkorhatárt betöltötték, szociális és egészségi állapotuk folyamatos gondozást igényel, de tartós kórházi kezelésre nem szorulnak. 30 férőhelyes, ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. A településről fogadjuk az idős embereket. Bekerülés lehetősége a jogszabályokban foglaltak szerint.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Lakóotthon Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Gönyűi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény - Étkeztetés
Étkeztetés: A Gönyűi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény szociális étkeztetés keretében biztosítja azoknak a szociálisan rászorult személyeknek a napi legalább egyszeri meleg étkezését, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Idősek klubja: Gönyű község önkormányzat illetékességi területén lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek kaphatnak, amennyiben a következő feltételek valamelyike teljesül: A kora miatt az a személy, aki a 65. életévét betöltötte, aki egészségi állapota miatt a háziorvos, vagy kezelőorvos igazolása alapján önellátásra csak részben képes, vagy nem képes, vagy fogyatékossága miatt az a személy, aki fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül, pszichiátriai betegsége miatt az a személy, aki ezen tényt pszichiáter vagy neurológus szakorvosi szakvéleménnyel igazolja.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
info@gszai.hu, vizkeleti.zsoltne@gszai.hu
Vizkeleti Zsoltné
Görögh Péter Szociális Központ - Hajdúdorog
A Görögh Péter Szociális Központ 1971-ben kezdte meg működését Idősek Klubjaként. Időközben többször is névváltozással, felújítással gyarapították az intézmény hírnevét, arculatát. A bölcsőde 2013 januárjában nyitotta meg kapuit. A szervezet minden területe az ügyfelek segítésére, ellátására irányul, melyet a szociális központ megnevezés hűen tükröz. Minden munkavállaló azért dolgozik, hogy a szolgáltatásainkat igénybevevő hajdúdorogi lakosok elégedett ügyfelekké váljanak. Az alább felsorolt öt szakmai egység működik a központban: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, tanyagondnoki szolgálat, bölcsőde.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
4087 Hajdúdorog, Böszörményi út 28.
Gurbánné Nyalka Erzsébet
Gyékényesi Gondozási Központ
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat - Buják
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat - Mezőnyárád
A családsegítő és gyermekjóléti szolgálat Mezőnyárád településen 2005. augusztus 1-jétől a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat intézményi keretén belül működik. A község a Mezőkeresztesi Területi irodához tartozik (Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Mezőnyárád, Vatta, Csincse településekkel egyetemben), ahol a gyermekjóléti szolgálat családgondozója Bodroginé Okos Emese, a családsegítő szolgálat családgondozója pedig Grófné Balla Erika. A Családsegítő Szolgálat segítséget nyújt a személyek, családok kapcsolatkészségének javításához, pszichológiai, jogi és egyéb tanácsadást szervez. Kapcsolatot tart a rendszeres szociális segélyben részesülőkkel, információkat gyűjt és ad. Közreműködik továbbá ügyintézésekben (pl.: hivatalos levélírásban segítség, nyugdíjigénylések, fellebbezések írása, családtámogatási ellátások igénylése stb.)
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
https://www.hivatal.mezonyarad.hu/
Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat - Penc
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat - Ravazd
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Gyermekjóléti és Szociális Szolgálat - Révfülöp
Étkeztetés keretében azon szociálisan rászorulóknak biztosítunk legalább napi egyszeri meleg ételt, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmenetileg nem képesek biztosítani. A szolgáltatás térítési díj ellenében vezető igénybe, melynek összege a jövedelmi helyzet alapján kerül megállapításra. Házi segítségnyújtás keretében az igénylő saját lakókörnyezetében biztosítjuk az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A gondozónők segítséget nyújtanak az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzésében, a lakókörnyezet és a személyi higiéné megőrzésében. A szolgáltatás térítésmentes. Családsegítés keretében a családgondozó segítséget nyújt a szociális vagy mentálhigiénés problémák megoldásában, egyéb krízishelyzetek elhárításában. Információt szolgáltat a különböző szolgáltatásokról, ellátásokról, pénzbeli és természetbeni juttatásokról. A szolgáltatás önkéntesen és térítésmentesen vehető igénybe.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok
Gyermekjóléti Szolgálat - Görcsöny
A gyermekjóléti szolgáltatás célja: A gyermekjóléti szolgáltatásnak célja a gyermekek családban történő nevelésének elősegítése, a veszélyeztetettség megelőzése és a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése. Veszélyeztetettség olyan magatartás, mulasztás vagy körülmény, amely a gyermek fejlődését gátolja vagy akadályozza. Veszélyeztetettségről beszélünk súlyos anyagi problémák, fizikai bántalmazás, szexuális bántalmazás, elhanyagolás, gondozatlanság, iskolakerülés, alkohol- és kábítószer fogyasztás, szülök válása, szülők elvesztése esetén. A gyermekjóléti szolgálat szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatokat végez. A gyermekjóléti szolgálat igénybevétele térítésmentes!
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
+36-72-372-215, +36-72-372-216
Fürnstallerné Keller Anita
Gyermekjóléti Szolgálat - Kisléta
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
Gyermekjóléti Szolgálat - Zagyvaszántó
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
jegyzo@zagyvaszantopolghiv.t-online.hu
Balya-Juhász Kinga
Gyermekjóléti Szolgálat és Családsegítő Szolgálat - Tiszavárkony
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
5092 Tiszavárkony, Iskola út 6.
Mága Mária
Gyermekvédelmi és jóléti szolgáltatások - Pilismarót
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Munkanélküliek Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
https://pilismarot.asp.lgov.hu/
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása - Gyöngyösoroszi
A Család és Gyermekjóléti Szolgálat általános segítő szolgáltatás keretébe tartozó feladatai: Szociális, életviteli, gyermeknevelési problémák esetén fogadja a jelzéseket, felkeresi az érintett személyeket, családokat. Segítséget nyújt a szolgáltatást igénybe vevők hivatalos ügyeinek intézésében. Tájékoztatja a szülőket, a gyermekeket jogaikról, a válsághelyzetben lévő várandós anyákat az őket megillető támogatásokról, ellátásokról. Az anyagi nehézségekkel küzdők számára pénzbeli, természetbeni ellátásokról, a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás lehetőségéről nyújt tájékoztatást. Szolgáltatások, ellátások közvetítése érdekében együttműködik az ellátási területen található szolgáltatókkal, segítséget nyújt a szolgáltatások igénylésében. Szociális segítő munka keretében segíti az igénybe vevőket a családjukban jelentkező működési zavarok megoldásában, a gyermek gondozásában, ellátásuk megszervezésében. Tanácsadást nyújt a szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére. Prevenciós, közösségfejlesztő és szabadidős programokat szervez. A családsegítő munkatársak közvetítik a Család és Gyermekjóléti Központ speciális szolgáltatásait a település lakosai számára (jogi, pszichológiai tanácsadás, mediáció). A Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Szolgálata 18 településen látja el a szolgáltatást, ahol a családsegítő munkatársak helyben, a nyitva álló helyiségekben elérhetőek. Az ügyfélfogadási idő minden településen kifüggesztésre került a Polgármesteri Hivatalokban is.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
csaladsegito@gyongyosikisterseg.hu
https://gyongyosikisterseg.hu/
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása - Gyöngyöstarján
A Kistérségi Humán Szolgáltató Központ 2005. április 1-jétől működik Gyöngyös városában és a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulását alkotó települések közigazgatási területén. A KHSZK feladata bizonyos szociális (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak, fogyatékkal élők, pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, hajléktalanok ellátása) és gyermekjóléti feladatok (gyermekjóléti központ, családok és gyermekek átmeneti otthona) megszervezése, koordinálása az ellátási területen. Célja a hatékonyabb, széleskörű és színvonalas feladatellátás biztosítása a térség településein.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Átmeneti szálló / otthonok Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók
khszk@gyongyosikisterseg.t-online.hu
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása - Visznek
A Kistérségi Humán Szolgáltató Központ 2005. április 1-jétől működik Gyöngyös városában és a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulását alkotó települések közigazgatási területén. A KHSZK feladata bizonyos szociális (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak, fogyatékkal élők, pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, hajléktalanok ellátása) és gyermekjóléti feladatok (gyermekjóléti központ, családok és gyermekek átmeneti otthona) megszervezése, koordinálása az ellátási területen. Célja a hatékonyabb, széleskörű és színvonalas feladatellátás biztosítása a térség településein.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő
khszk@gyongyosikisterseg.t-online.hu, khszkadmin@gyongyosikisterseg.t-online.hu, polgarmestervisznek@gmail.com
Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye - Elek
Az Intézményhez forduló kliensek személyes adatait és problémáit titkosan kezeljük. Munkánkban legfontosabbnak tartjuk, hogy segítő kezet nyújtsunk minden olyan kliensnek, aki megtisztel bennünket bizalmával és segítségért fordul hozzánk. Nem oldjuk meg a kliensek helyett a problémáikat, hanem az adott probléma megoldására alkalmas módszerekkel ismertetjük meg őket. Ezáltal képessé válhatnak önállóan is megoldani gondjaikat, elkerülve így a krízis kialakulását. A szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban szakképzett kollegáink az Önök rendelkezésére állnak, felmerülõ kérdéseikkel forduljanak bizalommal az Intézményünkhöz. Szolgáltatások: támogató szolgálat, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, idõsek klubja.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Információ, tanácsadás Foglalkoztatás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Kulturális program Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Látássérült Hallássérült Mozgássérült Szellemi fogyatékosság Autizmus Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok
Gyulaj Idősek Gondozó Otthona
Az intézmény személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális alap és szakosított ellátás feladatait végzi, valamint ellátja, az ellátási területen jelentkező igények felmérését, a gondozás megszervezését, más ellátási formákhoz való hozzáférését, valamint a tanácsadást. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény előírja az önkormányzatok kötelező szociális feladatait, azok ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit, valamint érvényesítésének garanciáit. Természetbeni ellátásként a gyermekétkezteté 2017.január 1-től a költségvetési szerv tevékenységének módosításával a Gyulaji Idősek Gondozó Otthona és Napközis Konyha, Ebédlő feladatkörébe került át.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Gyógyszer
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Hajléktalan Ellátás - Baja
Hajléktalan Ellátás: Baján az 1990-es évek eleje óta létezik hajléktalan ellátás, amit kezdetben a családsegítő központ működtetett, de ma már önálló szakmai egységként működik. A Népkonyha: (Telephely: Baja, Pokorny János u. 7.) naponta egy alkalommal biztosít meleg ételt nem csak hajléktalan személyeknek, hanem azoknak is, akiknek ugyan van fedél a fejük felett, de erre rászorulnak rossz szociális helyzetük miatt. Nappali Melegedő : (Telephely: Baja, Pokorny János u. 7.) hajléktalan személyeknek - férfiaknak és nőknek egyaránt - biztosít lehetőséget a közösségi együttlétre, pihenésre, tisztálkodásra, ruházatuk tisztántartására, ételmelegítésre és annak elfogyasztására. Átmeneti Szálló: (Telephely: Pokorny János u. 1-5.) azon hajléktalan férfiak elhelyezését biztosítja, akik az életvitelszerű szálláshasználat és a szociális munka segítségével képesek az önellátásra. Az ellátást 12 fő számára tudjuk biztosítani, melynek igénybevétele rendszeres jövedelemmel rendelkezők számára térítésköteles. Az ellátás igénybevételét írásban kell kérelmezni. A szálló 24 órában tart nyitva. Éjjeli Menedékhely: (Telephely: Baja, Pokorny János u. 1-5.) az önellátásra és a közösségi együttélés szabályainak betartására képes hajléktalan férfiak éjszakai pihenését, valamint krízishelyzetben éjszakai szállás biztosítását lehetővé tevő szolgáltatás. A térítésmentes ellátást 8 fő számára tudjuk biztosítani naponta, délután 16.00 és reggel 8.00 óra között.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Melegedő Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
hajlektalan.cedrus@diakonia.hu, valkai.edit@diakonia.hu
+36-30-678-7361, +36-30-730-2935
Valkai Edit
Hajléktalan ellátás - Kiskunfélegyháza
A hajléktalan ellátást felkeresheti minden a Magyarország közigazgatási területén élő 18. életévét betöltött magyar állampolgár, aki állandó vagy ideiglenes lakcímmel nem rendelkezik, vagy nincs rendszeres és biztonságos lakhatási lehetősége. Éjjeli Menedékhely (férőhelyszám 125 fő) Hajléktalan Személyek Átmeneti Szállása (férőhelyszám 14 fő) Nappali Melegedő (férőhelyszám 100 fő) Népkonyha (adagszám: 50 adag)
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Melegedő Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
6100 Kiskunfélegyháza, Alpári út 53.
+36-70-313-9595, +36-70-339-4308
Magyari Szilvia Bernadett
Hajléktalan ellátás - Ózd
Átmeneti szállás, éjjeli menedékhely
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Hajléktalanok
Jene András
Hajléktalan ellátás - Pápa
Intézetünk hajléktalan személyek életviteléhez, éjszakai pihenéséhez, nappali tartózkodásához ls érdekérvényesítéséhez nyújt segítséget. A szociális munka eszközeivel és módszereivel támogatjuk és elősegítjük a hajléktalanságból történő kilépést, illetve egyéni szükségleteknek megfelelő, más szociális szolgáltatások és ellátás igénybevételét. Olyan szolgáltatásokat nyújtunk, amelyek lehetővé teszik a kialakult veszélyhelyzetek elhárítását, a rászorulók védelmét, a krízishelyzetbe jutott személyek létfenntartását. Emellett lehetőségeket biztosítunk a munkába állásra, a társadalomba való visszailleszkedésre. A szociális biztonság megteremtéséhez kapcsolódó ellátásokról, szolgáltatásokról, azok hozzáférhetőségéről és az igénybevételükre vonatkozó szabályokról örömmel nyújtunk felvilágosítást.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Melegedő Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
Hajléktalan ellátás - Tárnok
Éjjeli menedékhely: Az épület földszintjén található az éjjeli menedékhely, 23 férőhellyel a fedél nélküli férfiak részére. Krízishelyzetbe került, hirtelen lakhatási gonddal küzdő ügyfeleknek nyújt segítséget. Minden nap 17:30-tól másnap reggel 8 óráig tart nyitva. Tisztálkodásra, ruházat tisztántartására, élelem tárolására és főzésre közös használatú helységek állnak rendelkezésre. Az ügyfelek a személyes használati tárgyaikat elzárható szekrényekben tarthatják, értékeikre külön megőrzést biztosítunk. Átmeneti szálló: Az átmeneti szálláson olyan ügyfelek jelentkezését várjuk, akik tartósan a hajléktalanság csapdájában ragadtak, és motiváltak abban, hogy változtassanak életükön. A változtatásra és az új élet kialakítására egy év áll rendelkezésre. Ebben az időszakban a szociális szakemberek tanácsadással, esetkezeléssel, az egyén személyiségéhez igazodó gondozással és készségfejlesztéssel, segítik ügyfeleinket az elérni kívánt cél megvalósításában. Amennyiben szükséges a segítő tevékenység az ellátott egyéni szükségletei szerint felügyelet és háztartási vagy háztartást pótló segítségnyújtás szolgáltatási elemeket is biztosít. Nappali melegedő: Elsősorban hajléktalan személyek részére biztosítunk lehetőséget nappali tartózkodásra, a szabadidő tartalmas eltöltésére. A krízishelyzet megoldásán túl rehabilitációs munkával támogatjuk a kliens önálló életvitelének kialakítását és visszailleszkedését a társadalomba. Utcai szolgálat: Az utcai szociális szolgálat célja az utcán életvitelszerűen tartózkodó személyek, szociális és mentális segítése. Feladatunk az ellátási területen élő hajléktalan emberek felkutatása, gondozásba vétele, kapcsolattartás, esetkezelés, illetve a krízis időszakban a napi figyelemmel kísérés.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Melegedő
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet
Hajléktalan ellátás - Újszász
A Hajléktalan-segítő Szolgálat, a hajléktalan emberek érintő segítő és gondozási tevékenységeket lát el Szolnokon. Városunkban egyedül intézményünk foglalkozik a hajléktalan emberek ellátásával, ezért, nemcsak a fizikai szükségletek kielégítése, a szociális problémák megoldása, hanem az egyéni igényekre épülő fejlesztéseken keresztül, a lelki egészség védelmükig, az állapotuknak megfelelő szolgáltatás megszervezéséig a szolgálatunk feladata. A segítő munka, szociális, egzisztenciális, egészségügyi, egyéb mentálhigiénés, jogi segítő módszerek, alkalmazásával valósul meg, melyeket nagyrészt egyéni formában biztosítunk. Eseti szociális munka: A hajléktalanságból való kikerülés feltételei a megfelelő egészségügyi és pszichés állapot, a munkából, vagy más ellátásból származó, a megélhetést biztosító jövedelem, valamint a lakhatás megoldása. A segítés fókuszában ezért - a kliens állapotától függően - állhat kríziskezelés, állapotjavító szolgáltatás, fejlesztés, stb., de ezek mindig komplex módon, lehetőség szerint, a munkaerő-piaci helyzet javításának szem előtt tartása mellett történnek.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Melegedő
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet Mentálhigiéné
Hajléktalan Ellátás, Hajléktalanok Átmeneti Szállása, Éjjeli Menedékhely, Nappali Melegedő, Szociális Étkeztetés - Gödöllő
Az Éjjeli menedékhely az önellátásra és a közösségi együttélés szabályainak betartására képes, más egyéb lakhatással nem rendelkező, 18. életévét betöltött, Gödöllő közigazgatási területén életvitelszerűen tartózkodó hajléktalan személyeknek biztosít éjszakai szállást, krízis helyzet esetén. Az éjjeli menedékhely a hét minden napján 18-08 óra között tart nyitva, 6 fő elhelyezésére nyújt lehetőséget. A szociális munkatársak a nappali melegedő keretében az egyénre szabott szociális és mentálhigiénés munka mellett különböző közösségi programok szervezését végzik, vezetik a nappali melegedővel kapcsolatos dokumentációkat. A hajléktalanok átmeneti szállása az önellátásra képes, más egyéb lakhatással nem rendelkező, 18. életévét betöltött, Gödöllő közigazgatási területén, gödöllői gyökerekkel rendelkező, életvitelszerűen itt tartózkodó nők és férfiak számára biztosít átmeneti lakhatást. Az intézményi ellátás időtartama 6 hónap, mely kölcsönös megegyezéssel a lejárat előtt meghosszabbítható. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorulóknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik az önmagukat, illetve önmaguknak és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képes biztosítani.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Melegedő Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet
Hajléktalan Segítő Központ - Szentes
Az önkormányzati intézményeket bemutató sorozatunk következő állomása az 1996-ban létrehozott Hajléktalan Segítő Központ, amely 56 férőhellyel, általában 100 százalékos kihasználtsággal, vagy a fölött működik. Ha rászoruló fordul hozzájuk, mert nincs szállása, vagy fűtése, akkor is meg tudják oldani az elhelyezését, kihűlni ugyanis nem csak mínusz 10 fokban lehet.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Melegedő Nappali ellátás Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
6600 Szentes, Rákóczi Ferenc u. 183.
Berki András
Hajléktalan személyek átmeneti szállása - Ajka
16 férőhelyen biztosít bentlakásos átmeneti elhelyezést hajléktalanok számára. Éjszakai pihenés, fürdési, mosási, ételmelegítési lehetőség, továbblépésben való segítés biztosított.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
hajlektalanszalloajka@gmail.com
https://ajkaiszocialiskozpont.hu/
Ács Szilvia
Hajléktalan személyek nappali ellátása - Kőszeg
A hajléktalan személyek nappali tartózkodására nyújt lehetőséget. Az utcán élők, de az intézményektől kevésbé idegenkedő hajléktalan emberek életben maradását, alapvető szükségleteinek ellátását segíti. Ennek megfelelően nyitott. Biztosítja a hajléktalan emberek számára a szükséges elemi létfeltételeket, illetve hozzásegíti őket a szociális jogosultságok megismeréséhez.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Melegedő
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet
Gyukné Horváth Anett Enikő
Hajléktalanok átmeneti szállása - Tatabánya
A 35 férőhelyes intézmény hajléktalanná vált felnőtt személyek részére biztosít szálláslehetőséget egy év időtartamra. Szociális munka keretében tanácsadást, esetkezelést, gondozást, készségfejlesztést, az ellátott egyéni szükségletei szerint felügyeletet és háztartási, vagy háztartást pótló segítségnyújtást szükség szerint biztosít.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Információ, tanácsadás Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
2800 Tatabánya, Füzes utca 40/B.
Magai Péter
Hajléktalanok Átmeneti Szállása, Hajléktalanok Nappali Melegedője, Éjjeli Menedékhely - Mosonmagyaróvár
Éjjeli menedékhely: a hét minden napján 18 és 08 óra között tart nyitva. Átmeneti szálló: A hajléktalan személyek átmeneti szállása azoknak a tizennyolcadik életévüket betöltött hajléktalan személyeknek az elhelyezését biztosítja, akik az életvitelszerű szálláshasználat és a szociális munka segítségével képesek az önellátásra. Továbbá, akik személyes és szociális körülmények miatt lakással, szállással nem rendelkeznek, lakhatásukat megoldani nem képesek, és a házirend előírásait maradéktalanul betartják. A hajléktalan ellátás megszervezése során figyelemmel kell lenni az ellátást igénybe vevők alapvető jogaira, emberi méltóságára. Az intézményi szolgáltatás igénybevétele nem függ olyan információktól, mely korábbi életvitelével, előéletével kapcsolatos. A szolgáltatás térítési díj köteles, mértéke az ellátott jövedelmétől függ. Nappali melegedő: A melegedő feladata, hogy az utcán lévő hajléktalan személyek nappali ellátását, az alapvető emberi igényeket kielégítse, biztosítsa az alapvető életvitelhez szükséges feltételeket, továbbá védelmet nyújtson az időjárás viszontagságai ellen. A nappali melegedőben nemenként elkülönített fürdőszobák vannak, külön konyhapult, mosógép, szárítógép áll rendelkezésre. 30 darab mosható székünk van. Itt televíziót is tudnak nézni az ellátottak, a könyvespolcainkról választhatnak könyvet is. A szolgáltatás térítésmentes.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Melegedő Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
9200 Mosonmagyaróvár, Barátság u. 20.
+36-96-566-260, +36-96-566-262
Galazka Szabina
Hajléktalanok éjjeli menedékhelye és Nappali melegedő - Szentendre
Bentlakásos, átmeneti elhelyezést nyújtó szociális ellátás a Hajléktalanok éjjeli menedékhelye, amely keretében a városban élő hajléktalan, ill. a városban életvitelszerűen tartózkodó hajléktalan, valamint egyéb, szociálisan rászoruló személyek számára nyújtunk átmeneti időszakra elhelyezést. Ezzel együtt 2018-ban nyitottuk meg a Nappali melegedőt is, amely korábban nem volt a városban.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Melegedő Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
szentendre2018.hajlektalan@gmail.com
2000 Szentendre, Szabadkai utca 11.
+36-20-310-9335, +36-20-778-4124
Kissné Pető Ilona
Hajléktalanok ellátása Éjjeli Menedékhely - Siófok
Az intézmény fő feladata a szociális helyzetük miatt segítségre szoruló személyek ellátása. Az Éjjeli Menedékhely az önellátásra és a közösségi együttélés szabályainak betartására képes hajléktalan személyek éjszakai pihenését, valamint krízishelyzetben éjszakai szállás biztosítását lehetővé tévő szolgáltatás. Célja az életveszély (fagyás, kihűlés, éhhalál) kialakulásának megelőzése.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
intezet@siofokigondozasikozpont.hu
https://siofokigondozasikozpont.hu
8600 Siófok, Bajcsy-Zsilinszky utca 224.
Nagy-Juhász Judit
Hajléktalanok Gondozóháza - Gyöngyös
Ellátási Formák: Hajléktalanok Átmeneti Szállása, Éjjeli Menedékhely, Éjjeli Menedékhely krízisférőhely, Nappali Melegedő, Utcai szociális munka, Egészségügyi ellátás
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Étkeztetés Melegedő
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet
hajlektalan@gyongyosikisterseg.hu
https://gyongyosikisterseg.hu/
+36-37-780-292, +36-37-780-289, +36-70-340-6909
Őszi Benjámin
Hajléktalanok nappali melegedője és átmeneti szállása - Békés
A nappali melegedő (Farkas Gy. 3.) a hét minden napján 8-18 óráig várja ügyfeleit. Mosási, tisztálkodási, ételmelegítési stb. lehetőség, valamint tájékoztatás és ügyintézés céljából szociális szakemberek állnak rendelkezésre ügyfélfogadási időben. Az átmeneti szállás igénybevétele miatt Kádasné Öreg Julianna igazgatónál lehet érdeklődni és jelentkezni a 66/411-562-es telefonszámon. Készenléti szolgálat: A készenléti szolgálat célja a család- és gyermekjóléti központ nyitvatartási idején túl felmerülő krízishelyzetekben lévő gyermekek, szülők, családok számára telefonon nyújtott azonnali segítség, tanácsadás vagy tájékoztatás nyújtása. A készenléti szolgálat ellátási területünkön egy állandóan hívható, az ügyfelek által ismert telefonszám biztosításával lett megszervezve úgy, hogy a készenléti ügyeletet ellátó munkatárs szakszerű segítséget tudjon nyújtani, vagy ilyen segítséget tudjon mozgósítani.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Nappali ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
5630 Békés, Farkas Gy. u. 3. és 5. sz
+36-70-337-1185, +36-20-619-7071|készenléti telefonszám, +36-66-411-562
Kádasné Öreg Julianna
Hajléktalanok otthona - Tatabánya
A tartós bentlakásos intézmény hajléktalanná vált, krónikus beteg személyek szükség esetén élethosszig tartó teljes körű ellátását, ápolását-gondozását, lakhatását biztosítja. Az intézmény 43 férőhellyel rendelkezik. Magában foglalja 3 fő – kórházi kezelést követő, aktív gyógykezelést már nem igénylő – hajléktalan személy rehabilitációs jellegű ellátását legfeljebb hat hónap időtartamra.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség
2800 Tatabánya, Füzes utca 40/B.
Lovasné Ziber Veronika
Hajléktalanokat Ellátó Intézet - Átmeneti szállás - Sopron
Az átmeneti szállás hajléktalanok átmeneti elhelyezését biztosítja. Az ellátást azok vehetik igénybe, akik önálló életvitelre képesek, és hajlandóságot mutatnak a hajléktalan létből való kiemelkedés érdekében kialakított együttműködésre és feladatvállalásra a szociális munkatárssal. Az ellátásért térítési díjat kell fizetni, melynek mértéke a lakó jövedelmi helyzetétől függ.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
Hajléktalanokat Ellátó Intézet - Éjjeli Menedékhely - Sopron
Hajléktalanok részére biztosít átmeneti éjszakai pihenési, és tisztálkodási lehetőséget. A menedékhely szolgáltatásait azok vehetik igénybe, akik éjszakáikat közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségekben töltenék, és akiknek az ellátás hiánya testi épségét, életét veszélyeztetné. Az éjjeli menedékhely naponkénti elhelyezést nyújtó ellátás, az alapvető szükségletek kielégítését biztosító minimumszolgáltatásokkal. Az igénylők a rendelkezésre álló férőhelyek erejéig vehetik igénybe a hét minden napján 18:00 – 08:00 óráig (23 fő). A regisztráció – a személyes megjelenéskor – az ún. „Felvételi adatlapon” történik. A Házirend tartalmazza az igénybevétel feltételeit, a közösségi együttélés szabályait, ezen előírásokat be kell tartani.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet
Hajléktalanokat Ellátó Intézet - Nappali Melegedő - Sopron
Nappali ellátást nyújtó intézmény, amely 30 fő nappali tartózkodására, tisztálkodásuk biztosítására, szabadidejük hasznos eltöltésére ad lehetőséget. Olyan személyes szociális szolgáltatás, amely a hajléktalan személyek részére biztosít személyes életvitelt elősegítő, krízishelyzetben támaszt nyújtó, közösségi kapcsolatot is elősegítő támogatást.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Szabadidőprogram Közösségépítés Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Mentálhigiéné
Hajléktalanokat Ellátó Intézet - Népkonyha - Sopron
Alkalmi jelleggel és helyben fogyasztással napi egyszeri egy tál meleg ételt biztosít azoknak a szociálisan rászorult személyeknek, akik más étkeztetési formát nem vesznek igénybe.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet
Hajléktalanokat Ellátó Intézet - Utcai Szociális Szolgálat - Sopron
Feladatunk az intézményes gondozással szemben bizalmatlan, az utcán életvitelszerűen tartózkodó egyének, csoportok szociális segítése, egészségügyi felvilágosítása preventív célzattal, valamint a célcsoport társadalmi integrációjának elősegítése a szociális munka eszközeivel. Az utcai szociális munka leginkább közterületre „kivitt” szociális szolgáltatás. Célja egyrészt a már nyilvántartott hajléktalan személyek segítése, másrészt a még felderítetlen hajléktalan egyének, csoportok felkutatása, bevonásának kezdeményezése az ellátórendszerbe, harmadrészt az utcai életmód felszámolásával kapcsolatos tevékenységek összehangolt működtetése.
Miben tud segíteni?
Integráció / reintegráció Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet Mentálhigiéné
Hajléktalanokat Ellátó Telephely - Oroszlány
Szolgáltatások: Nappali melegedő, éjjeli menedékhely, hajléktalanok átmeneti szállása.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Melegedő Tisztálkodás / Tisztítószerek Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
2840 Oroszlány, Mátyás király utca 7.
Rideg Mária
Harmónia Integrált Szociális Intézmény Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye - Mérk
Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Hartai Hársfavirág Szociális Központ
Életünk során bármikor jöhet olyan nehéz időszak, amely alapjaiban rengeti meg biztosnak hitt világunkat. Lehet ez egy szerettünk betegsége, vagy saját riasztó orvosi diagnózisunk. Vajon hol találunk ilyenkor segítséget? Kiben bízhatunk? Jó hírünk van! A Hársfavirág Szociális Központ szakképzett munkatársai segítségünkre lehetnek hozzátartozóink vagy saját magunk életminősgének fenntartásában, javításában. Miben tudunk segíteni? Házi segítségnyújtás keretében segítünk eligazodni ügyes-bajos dolgainak intézésében, a segítségre, ápolásra szorulók gondozásában. Nappali ellátás lehetőséget biztosít a napközbeni tartózkodásra, felügyeletre, a közösségi és társas kapcsolatok gyakorlására. Szociális étkeztetés keretében ebédet szállítunk a rászorultaknak a hétköznapokban.
Miben tud segíteni?
Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Nappali ellátás Szabadidőprogram Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Mozgássérült Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Pszichiátriai betegek
+36-78-402-022, +36-70-459-6305
Ambrus Aliz
Házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés - Balinka
Szociális szolgáltatások: házi segítségnyújtás, étkeztetés. Ügyfélfogadás helye: Bakonycsernye, Rákóczi út 79. ideje: telefonon előre egyeztetett időpontban.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés - Szár
Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Ápolás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Helvécia és Mikrotérsége Szociális Szolgáltató Központ
A Helvéciai Mikrotérségi Szociális Szolgáltató Központ 2005. óta látja el Helvécia, Ballószög, Jakabszállás, Orgovány települések közigazgatási területén a szociális és gyermekjóléti feladatokat. Az intézmény minden településen önálló telephellyel biztosítja a gyermekjóléti szolgálatot, családsegítő szolgálatot, házi segítségnyújtást, étkeztetést.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Kulturális program Foglalkoztatás Egészségmegőrzés, megelőzés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Fogyatékkal élő Hajléktalanok Idősek Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek
csaladsegito.balloszog@citromail.hu, balloszoggyerek@freemail.hu
Molnár Ivetta
Helvéciai Mikrotérségi Szociális Szolgáltató Központ - Étkeztetés - Ballószög
Az étkeztetés szolgáltatás célja, azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri melege étkezéséről való gondoskodás, akik ezt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségügyi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Az étkeztetésre irányuló kérelmet Sebestyén Tünde családsegítőnél lehet benyújtani.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
csaladsegito.balloszog@citromail.hu, mikroszoc@gmail.com
+36-30-082-8536, +36-76-579-040
Sebestyén Tünde
Helvéciai Mikrotérségi Szociális Szolgáltató Központ - Jakabszállás
A Helvéciai Mikrotérségi Szociális Szolgáltató Központ 2005. óta látja el Helvécia, Ballószög, Jakabszállás, Orgovány települések közigazgatási területén a szociális és gyermekjóléti feladatokat. Az intézmény minden településen önálló telephellyel biztosítja a gyermekjóléti szolgálatot, családsegítő szolgálatot, házi segítségnyújtást, étkeztetést.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Mozgássérült
csaladsegito.balloszog@citromail.hu, balloszoggyerek@freemail.hu
Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata - Városlőd
A Szolgálat 8 településen – Kislőd, Városlőd, Csehbánya, Herend, Szentgál, Bánd, Márkó, Hárskút – látja el a gyermekjóléti és családsegítős feladatokat. Gyermekjóléti Szolgáltatás: A szolgáltatás a gyermek testi, lelki egészségét, családban történő nevelését segíti elő.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
Herend Város Szociális Alapszolgáltatási Központja - Kislőd
A Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Gyógyszer Segítség közügyek intézésében Kulturális program Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
Hernádi Alapszolgáltatási Központ - Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: nyugdíj, vagy nyugdíjrendszerű ellátásban részesülők, átmeneti vagy krónikus betegség miatt megromlott egészségi állapotúak, koruk,- egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezők hajléktalan személyek kiskorú gyermeket nevelő szülő, ha létfenntartást veszélyeztető élethelyzetbe került. Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevőszemély saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást.
Miben tud segíteni?
Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Mozgássérült Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Pszichiátriai betegek
Hernádi Alapszolgáltatási Központ - Hernádkak
Ellátandó szociális alapfeladatok: házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, tanyagondnoki szolgáltatás, bölcsődei ellátás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Híd Szociális, Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Budakeszi
Szeretettel köszöntöm a HÍD Szociális Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ nevében. Intézményünk 2005 óta integrált keretek között, felkészült szociális szakemberei által nyújt segítséget koruk, szociális helyzetük miatt nehéz helyzetbe került lakosoknak. Célunk, hogy minden rászoruló számára elérhető közelségbe kerüljön a segítség. Őszintén remélem, hogy honlapunk információkat nyújt Önnek, hozzátartozójának, ismerősének ahhoz, hogy tájékozódhasson arról az ellátási, szolgáltatási formáról, ami leginkább megoldást jelentheti szociális, életviteli problémáira. Szolgálatunk minden támogatásra szoruló lakos - a gyerekektől az idősekig - előtt nyitva áll. Mindenkinek igénye van a meghallgatásra, megértésre, hogy a nehézségekkel, problémákkal telített időkben valakire támaszkodhasson. Szakképzett, tapasztalt munkatársainkkal arra törekszünk, hogy az általunk ellátott települések polgárai teljesebb, kiegyensúlyozottabb életet vallhassanak magukénak.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek
Hidasi Adventista Házi Segítségnyújtó Szolgálat
Tevékenységek: szociális alapellátás, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Munkával kapcsolatos támogatás Segítség közügyek intézésében Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Család / demográfia Gyermekek Nem/részben önellátók
klungedit7@gmail.com, hidasonkormanyzat@gmail.com
Hőgyészi Szociális Központ
Alaptevékenységek: étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, család- és gyermekjóléti szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Család / demográfia Gyermekek Nem/részben önellátók Bántalmazott / veszélyeztetett
ikhogyesz@gmail.com, gyermekjoletiszolgalathogyesz@gmail.com
Homokháti Szociális Központ - Forráskút
Önkormányzat által biztosított ellátások: Tanyagondnoki szolgálat, szociális étkeztetés. Homokháti Szociális Központ — Forráskúti Telephelye által biztosított ellátások: Család- és gyermekjóléti Szolgáltatás, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Homokháti Szociális Központ - Ruzsa
A Homokháti Szociális Központ Ruzsa közigazgatási területén az alábbi szolgáltatásokat biztosítja: Közösségi pszichiátriai ellátás; Támogató szolgáltatás; Szenvedélybetegek Nappali és Alacsonyküszöbű ellátása. Család-és Gyermekjóléti Központ hatósági tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátását biztosított esetmenedzseri tevékenységek; Család-és Gyermekjóléti Központ speciális szolgáltatásai: esetmenedzseri tevékenység; pszichológiai tanácsadás; családterápia; készenléti szolgálat (munkaidőn kívül); óvodai-és iskolai szociális segítés. Szociális diagnózis, jogi tanácsadás.
Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Információ, tanácsadás Ápolás Nappali ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés Integráció / reintegráció Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem
Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Drogfüggők Alkoholfüggők Család / demográfia Gyermekek Hajléktalanok Idősek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő
Homokháti Szociális Központ Ásotthalmi Tagintézmény - Ásotthalom
A Szociális Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Homokháti Szociális Központ Pusztamérges Telephely
A Pusztamérgesi Telephely 2009.01.14-től a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ telephelyeként működik. A múltszázad elején épült, többször átalakított épület 2012 februárjában nyerte el mai formáját. A felújítás az Európai Unió támogatásával az Európai Regionális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Az akadálymentesített, energiatakarékos épületben korszerű, az ellátotti kör fizikai és mentális igényeihez igazodó közösségi és szociális helyiségek várják a gondozottakat. Telephelyünk munkájának jelentősége az ellátások egymásra épülésében, a komplex szolgáltatásokban, az egyéni szükségletekhez igazodó rugalmas gondozásban van. Minden szolgáltatást szakképzett gondozó lát el. Az ellátások iránti kérelmet a telephelyvezetőnél kell benyújtani. Az ellátások igénybevétele önkéntes. Az ellátások térítési díját Mórahalom Város Képviselő-testületének 35/2016.(XII.15.) önkormányzati rendelete szabályozza. Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ Pusztamérges telephelye az alábbi szolgáltatásokat nyújtja: szociális étkeztetés, népkonyha, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Ápolás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
vezeto@hoszkp.hu, pusztamerges@hoszkp.hu
Humán Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Kápolnásnyék
Az intézmény alaptevékenységébe tartozó szakfeladatok: Szociális étkeztetés (Velence Város területén), Házi segítségnyújtás és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, Család-és Gyermekjóléti szolgáltatás, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Humán Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Pákozd
A Humán Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szociális étkeztetést (csak velence vonatkozásában), család- és gyermekjóléti szolgáltatást, házi segítségnyújtást és jelzőrendszeres házi segítségnyújtást végez a tókörnyéken (Velence, Kápolnásnyék, Nadap, Pázmánd, Vereb, Lovasberény, Pákozd, Sukoró, Zichyújfalu).
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség
Humán Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Pázmánd
A Humán Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szociális étkeztetést (csak Velence vonatkozásában), család- és gyermekjóléti szolgáltatást, házi segítségnyújtást és jelzőrendszeres házi segítségnyújtást végez a tókörnyéken (Velence, Kápolnásnyék, Nadap, Pázmánd, Vereb, Lovasberény, Pákozd, Sukoró Zichyújfalu).
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók
Török Ágnes
Humán Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Velence
Az intézmény alaptevékenységébe tartozó szakfeladatok: Szociális étkeztetés (Velence Város területén), házi segítségnyújtás és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. Család-és Gyermekjóléti szolgáltatás. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Humán Szolgáltató Központ - Magyarbánhegyes
A Szolgáltató Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
humanmbh@postafiok.hu, polg.hivatal@magyarbanhegyes.hu
Humán Szolgáltató Központ - Nagybánhegyes
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok
Humánszolgáltató Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Báta
A HSZK Család- és Gyermekjóléti Szolgálat családsegítő munkatársa a 7100 Szekszárd, Vörösmarty u. 5. szám alatti helyen ügyfélfogadási időben személyesen felkereshető, illetve a 74/511-474, 74/511-475 telefonszámokon elérhető. A HSZK Családsegítő és Gyermekjóléti Központ készenléti szolgáltatása a 30/229-4290 telefonszámon krízis esetén bármikor hívható.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Humánszolgáltató Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Család-és Gyermekjóléti Szolgálat - Szedres
Intézményünk Szekszárd városban és a megyében, illetve a Szekszárdi járás településein biztosít szociális és gyermekjóléti alapellátáshoz tartozó szolgáltatásokat az öt szakmailag önálló egységében. A honlapon tájékozódhatnak a szakmai egységek elérhetőségeiről, szakmai munkájukról, valamint hivatalos dokumentumainkat és aktuális programjainkat is megtekinthetik. Bármilyen kérdéssel, gondolattal forduljanak hozzánk bizalommal!
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
humanszekszard@tolna.net, igazgato@humanszekszard.hu
Idősek Klubja - Jászkarajenő
Az intézmény működési területe a Jászkarajenő község közigazgatás területe. Jászkarajenő Község Önkormányzata a Szociális Törvényben meghatározott személyes gondozási formák közül illetékességi területen alapszolgáltatásként házi segítségnyújtást, étkeztetést nyújt, valamint idősek nappali ellátást szolgáltatást biztosít.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Gyógyszer Nappali ellátás Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség
https://jaszkarajeno.asp.lgov.hu/
Idősek Klubja - Ormosbánya
Az intézmény szakmai feladatai,: A Klub működési területén élő, szociális helyzetük, egészségi, mentálhigiénés állapotuk miatt segítségre szorult emberek ellátása az intézmény által nyújtott szolgáltatások útján. Alaptevékenysége: Személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális alapellátást – szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás és idősek nappali ellátás – nyújtó integrált intézmény.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Idősek Klubja - Parád
Intézmény szolgáltatásai: étkezés, nappali ellátás, házi segítségnyújtás. Az ellátás igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő kérelmére történik.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Osztafin Tamásné
Idősek Klubja - Piliscsév
Településünkön 1975 óta működik Idősek Klubja. Jól megközelíthető helyen, a faluközpontban helyezkedik el. Felszereltsége az idős emberek igényeinek és egészségi adottságainak megfelelő. 2009. 01. 01-től az Idősek Klubja a Dorog és Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat keretén belül működik. Nem csak a nevünk változott meg, hanem új szolgáltatások bevezetésére is sor került. Így a településen az idősek nappali ellátásán kívül a rászorulók részére étkeztetést, házi segítségnyújtást is biztosítani tudunk.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség
Idősek Klubja - Tarcal
Szolgáltatások: idősek nappali ellátása, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, demens személyek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Kulturális program Szabadidő / fejlesztés Orvosi ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Gyógyszer Egészségügy Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mozgássérült Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Pszichiátriai betegek
Idősek Napközi Otthona - Nagyrábé
Feladatköre: Nagyrábé nagyközség területén biztosítja a személyes gondoskodást nyújtó alap és szakosított ellátás működési feltételeit, szakmai irányítását és gazdálkodását. Nappali ellátás: Az intézmény a településen élő nyugdíjas lakosság részére lehetőséget biztosít napközbeni tartózkodásra.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Lakóotthon Ápolás Egészségügy Ruha / cipő Kulturális program Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Idősek Napközi Otthona - Szociális ellátások - Akasztó
Biztosítjuk Akasztó lakossága számára a szociális alapellátásokat (szociális étkeztetés, nappali ellátás, házi segítségnyújtás, Tanyagondnoki Szolgálat) és a gyermekjóléti alapszolgáltatás - Család-és Gyermekjóléti Szolgálat.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés Gyógyszer Ápolás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Jogi tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Idősek nappali ellátás - Lajosmizse
A nappali ellátás hajléktalan személyek és elsősorban a saját otthonukban élő, idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. Célja: Az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatásokat nyújtunk. A helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervezünk, valamint helyet biztosítunk a közösségi szervezésű programoknak. Biztosítjuk, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus
Idősek nappali ellátása - Hajdúhadház
Hajdúhadház, Téglás város közigazgatási területén élő idősek, ill. a szociálisan rászoruló, valamint fogyatékos személyek (mozgás, látás, hallás és értelmi fogyatékkal élő felnőtt személyek) akik otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásához, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásához segítséget igényelnek az intézmény vezetőjéhez fordulhatnak kérelmükkel.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus
hhszocialis.gondkozp@gmail.com
4242 Hajdúhadház, Kossuth u. 11.
Chebliné Kocsis Erzsébet
Idősek Nappali Ellátása - Kistarcsa
A nappali ellátás keretében hajléktalan személyek és elsősorban a saját otthonukban élő, a tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek, az Szt. 93. § (4) bekezdése szerinti kivétellel a tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek, illetve szenvedélybetegek, harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosítunk lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezzük az ellátottak – ide nem értve az idős személyeket – napközbeni étkeztetését.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Fogyatékkal élő Autizmus
2143 Kistarcsa, Batthyány u 2/a.
+36-28-742-083, +36-70-685-9767
Baranya Tokaji Gabriella
Idősek nappali ellátása - Mór
A nappali ellátás célja pótolni a hiányzó családi gondoskodást, fizikai, mentális és pszicho- szociális segítséget nyújtani az otthonukban élő, önmaguk ellátására részben képes 18. életévüket betöltött személyek számára.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus
Idősek nappali ellátása - Téglás
Hajdúhadház, Téglás város közigazgatási területén élő idősek, ill. a szociálisan rászoruló, valamint fogyatékos személyek (mozgás, látás, hallás és értelmi fogyatékkal élő felnőtt személyek) akik otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásához, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásához segítséget igényelnek az intézmény vezetőjéhez fordulhatnak kérelmükkel.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus
hhszocialis.gondkozp@gmail.com
4242 Hajdúhadház, Kossuth u. 11.
Chebliné Kocsis Erzsébet
Idősek Otthona - Alapszolgáltatások - Nyírkarász
Nyírkarász község Szabolcs-Szatmár-Bereg megye észak- keleti csücskében fekszik. Az elmúlt évtizedek gazdasági-, társadalmi változásai következtében a szociális problémák fokozott jelenléte jellemző. Az idős emberek ellátását az 1993. évi III. törvény alapján és szakosított ellátás keretében biztosítja a település. Az időseket ellátó intézmény a településen meghatározó szerepet tölt be. Alapszolgáltatás keretében lehetőség nyílik a következő ellátások igénybevételére: Szociális étkeztetés: mely ellátás keretében az igénybe vevők legalább egyszeri meleg étkezésben részesülnek. Az étkezés megszervezhető lakásra szállítással, elvitellel, vagy helyben fogyasztással. Házi segítségnyújtás: Kistérségi Fenntartó által történik. E szolgáltatás célja, hogy az igénybe vevők fizikai, mentális és szociális szükséglete a saját környezetében legyen biztosítva. Idősek Klubja: elsősorban a saját otthonukban élőknek nyújt segítséget a napközbeni intézményi tartózkodásra hétfőtől péntekig 8-16 h-ig.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek
Idősek Otthona, Szociális Alapellátás - Hajdúbagos
Korszerű, tágas, esztétikus környezetet biztosítunk leendő gondozottaink részére! Az intézményt 2006 márciusában adták át. Az épület a település központjában helyezkedik el és zöldövezet veszi körül. A 62 férőhelyes, modern, akadálymentesített épületben igényesen kialakított lakóterek, közösségi helyiség várja lakóinkat. Minden szobához tartozik egy kis előtér és egy akadálymentesített fürdőszoba. Egy, kettő, illetve három ágyas szobáink vannak. További szolgáltatások: Házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Milyen szervezet?
Országos
4273 Hajdúbagos, Óvodaköz utca 1.
Muszka-Lakatos Andrea
Időskorúak Otthona - Pétervására
Az intézmény tevékenységi köre: személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátás: idősek bentlakásos otthona. Engedélyezett férőhelyek száma: 33 fő. Személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális alapszolgáltatás, étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
idosekotthona@petervasara.hu, hivatal@petervasara.hu
3250 Pétervására, Ifjúság út 7.
Szabóné Szücs Szilvia
Időskorúak Szociális Otthona Gondozási Központ - Karácsond
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában. A szolgáltatás célja, feladata: Az ellátás célja, megteremteni annak lehetőségét, hogy a végleges otthont jelentő intézményben az idős emberek békében, környezetükkel megelégedve, ahhoz jól alkalmazkodva éljenek. Az ellátandó célcsoport jellemzői: a nyugdíjkorhatárt vagy 18. életévét betöltött, betegsége miatt önmaga ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek, akik a közösségi életvitelre alkalmasak, rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényelnek. A szolgáltatást igényelhetik a kérelem benyújtásakor nem siófoki állandó lakcímmel rendelkezők is. Az Idősek Otthona tartós bentlakást, ápolást-gondozást biztosító szakosított ellátási forma, mely teljes körű ellátást nyújt az idős emberek számára. Az otthon tartós, illetve átmeneti jelleggel folyamatos ellátást és éjszakai bent tartózkodást biztosít az időskorúaknak, illetve 18. életévüket betöltött beteg személyeknek, akik önmaguk ellátásáról nem, vagy csak folyamatos segítséggel képesek gondoskodni.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Kulturális program Ruha / cipő
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Mozgássérült Család / demográfia Gyermekek Nem/részben önellátók
szoc.otth.karacsond@citromail.hu, szocotthon@karacsond.hu
Ilki Közös Család-és Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Ináncs-Forró-Fancsal Mikrotérség Szociális Alapszolgáltatási Központ
A Központ az alábbi alapszolgáltatási feladatokat látja el: nappali ellátás – Idősek Klubja, étkeztetés, házi segítségnyújtás. Intézményünk 2009. 01. 01-én kezdte meg működését. Az intézmény fenntartója az Ináncs-Forró-Fancsal Mikrotárség Szociális Intézményfenntartó Társulás, melyben Ináncs Község Önkormányzata látja el a gesztori feladatokat. A székhely funkciót Ináncs tölti be, Forró és Fancsal települések korábbi intézményei pedig az intézmény telephelyeit képezik. A székhelyintézmény Ináncson a település központjában található. Közvetlen szomszédságában van a római katolikus templom, orvosi, fogorvosi rendelő, illetve a bolt. Az épület akadálymentesített és többfunkciós. Otthont ad a Közművelődési Központ és Könyvtárnak, a római katolikus Mindszenty teremnek és a görög katolikus kápolnának. Az épület integrált közösségi színtér, így az alapszolgáltatásba bevont ellátottjaink széles spektrumú lehetőségek közül választhatnak. Forrón az idősek klubja szintén jól megközelíthető. Az épület, korszerűsítésre szorul, ám az ellátás itt tekint vissza a legrégibb múltra. A Fancsalban lévő intézményünk egy régi kastély épületben található, mely helyt ad a polgármesteri hivatalnak, orvosi rendelőnek, művelődési háznak és az óvodának. Az épület itt is korszerűsítésre szorul, ám többfunkciós volta, illetve a festői környezet komoly értékkel gazdagítja. A nappali ellátás keretében az igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító, közösségi szolgáltatásokat szervezünk. Lehetőségeket biztosítunk, a településen élő idős korosztály szabadidejének hasznos eltöltésére, nemcsak az intézményi jogviszonyban, hanem alkalomszerűen is.
Miben tud segíteni?
Kulturális program Szabadidőprogram Orvosi ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Gyógyszer Egészségügy Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Mentálhigiéné Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mozgássérült
Integrált Nappali Ellátások - Bátonyterenye
A szolgáltatás célja, hogy az igénybe vevők és a mentális problémákkal küzdők a mindennapi életükben komplex, szakszerű segítséget kapjanak személyes céljaik megvalósításában, életminőségük javításában, mely magába foglalja a mentális és fizikai egészségi állapotot, a függetlenedést, társadalmi kapcsolatokat, személyes hitet és a környezethez fűződő szubjektív viszonyt. A cél az, hogy a szervezett programok által elősegítse az igénybe vevők rehabilitációját, a társadalomba és a korábbi közösségbe való visszailleszkedését, valamint az ellátotti forma elsődleges célcsoportjába tartozók minél szélesebb körben való elérését. Az intézmény keretei között lehetőséget biztosítunk klubszerű foglalkozások szervezéséhez, melyekhez elengedhetetlen az önsegítő aktivitás. További cél, hogy az ellátás mellett szolgáltatást nyújtson a mentálisan sérült, krízishelyzetben lévő személyek részére is a promóció és az elsődleges prevenció lehetőségét kihasználva.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Kulturális program Munkával kapcsolatos támogatás Szabadidőprogram Terápia Integráció / reintegráció Egészségügy Rehabilitáció Tisztálkodás / Tisztítószerek Melegedő Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Pszichiátriai betegek Drogfüggők Alkoholfüggők Hajléktalanok Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet
Integrált Szociális és Egészségügyi Központ - Étkeztetés -Bordány
Az étkezetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezését biztosítja szolgálatunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani különösen: a 70. életévét betöltötte és egészségi állapota, szociális körülményei indokolják, átmeneti vagy krónikus betegség miatt megromlott egészségi állapotúak, fogyatékossággal élők, pszichiátriai betegségben szenvedők, szenvedélybetegségben szenvedők, hajléktalan személyek.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
6795 Bordány, Kossuth utca 53/2.
Farkasné Lippai Ágota
Integrált Szociális Intézmény - Balástya
Az intézmény személyes gondoskodás keretében szociális alapszolgáltatásokat biztosít az arra rászorulók részére. Alapszolgáltatások: Étkeztetés, nappali ellátás, tanyagondnoki szolgálat, nappali ellátás keretében idősek klubja működik 20 fővel. A tanyán élők ellátása érdekében 4 fővel tanyagondnoki szolgálat működik. Az intézmény a polgármesteri hivatal épületében található. Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 8.00-16.00 óráig, pénteken 8.00-14.00 óráig
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Közösségépítés Akadálymentesítés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné
6764 Balástya, Rákóczi u. 5. sz.
+36-62-278-222, +36-62-578-161
Zakáné Seres Mónika
Integrált Szociális Intézmény - Támogató Szolgálat - Házi segítségnyújtás - Étkeztetés - Abasár
Intézmény bemutatása: fogyatékos személyek szociális-, oktatási-, család-, gyermekvédelmi hálózatba történő integrációja. A fogyatékos személy saját lakóhelyén, lakókörnyezetében történő segítése, életvitelének megkönnyítése, elsődlegesen a lakáson kívüli (köz) szolgáltatások elérésének segítésével, valamint önállóságuk megtartása mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. A Támogató Szolgálat térítés köteles. A házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybevevő személynek saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. Egészségi állapotuktól függően szociális segítést (lakókörnyezeti higiénia megtartásában való közreműködés, háztartási tevékenységben való közreműködés) vagy személyi gondozást (a segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása, a gondozási és ápolási feladatok elvégzése) kell nyújtani. A házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Rehabilitáció Nappali ellátás Érdekképviselet, érdekvédelem Közösségépítés Integráció / reintegráció Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Autizmus Szellemi fogyatékosság Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Integrált térségi szociális központ - Abaújszántó
Az intézmény által nyújtott szolgáltatások: Étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak nappali ellátása, családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Mozgássérült
Iszkaszentgyörgyi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény
Szolgáltatások: család- és gyermekjóléti szolgáltatás, étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Fogyatékkal élő Mozgássérült Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség Nem/részben önellátók
8043 Iszkaszentgyörgy, Rákóczi u. 48.
Seresné Zsidai Borbála
Iszkaszentgyörgyi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény - Zámolyi Családsegítő Szolgálat
Biztosított alapszolgáltatások: Szociális étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek nappali ellátása, Család-és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Közösségépítés Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek
Iszkaszentgyörgyi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Pátka
Szolgáltatások: család- és gyermekjóléti szolgáltatás, étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása. Intézmény ellátási területe: Bakonykúti, Csór, Iszkaszentgyörgy, Pátka, Zámoly, Fehérvárcsurgó.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Jánkmajtisi Gondozási Központ
Szociális alapszolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, szociális szakellátás, ápolást-gondozást nyújtó ellátás, idősek otthona, élelmezési ellátás. A szociális alapszolgáltatási feladatok körében és a szakosított ellátást nyújtó intézmény tevékenységeinek összehangolása mellett, Jánkmajtis község közigazgatási területén jelentkezõ igények felmérése, a gondozás megszervezése, más szolgáltatásokhoz való hozzáférés segítését, iskolai, munkahelyi és vendég étkeztetést biztosítunk. Az Idõsek Otthonában az idõskorúak elhelyezésére 5 kétágyas és 2 háromágyas szoba áll rendelkezésre. Teljes körû ellátást, rendszeres orvosi felügyeletet, betegségcsoportonként diétás étkeztetést, rendszeresen szervezett csoportos foglalkoztatást, kirándulásokat, és igény szerint vallásgyakorlási lehetõséget biztosítunk az engedélyezett 16 férõhelyen élõknek
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Orvosi ellátás Lakóotthon Szabadidőprogram Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Jászberényi Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat - Jásztelek
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
https://jasztelek.asp.lgov.hu/
Káloz - Soponya Szociális, Család- és Gyermekjóléti Önkormányzati Társulás - Soponya
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok
Káloz-Soponya Szociális, Család és Gyermekjóléti Önkormányzati Társulás
A Társulás a következő feladatokat látja el: Házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, család és gyermekjóléti szolgáltatások. A Társulás működési területe a két település közigazgatási területére terjed ki. Káloz Község területén élő személyek tartoznak az ellátottak körébe, a két település közigazgatási határán belül élőkre terjed ki a Társulás szolgáltatási kötelezettsége.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Gyógyszer Ápolás Tisztálkodás / Tisztítószerek Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség
Kaposvári Szociális Központ - Étkeztetés
Az étkeztetés a személyes gondoskodás körébe tartozó olyan szociális alapszolgáltatási forma, amelynek keretében a szociálisan rászorultak részére főétkezésként legalább napi egyszeri meleg ételt biztosítunk.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Alkoholfüggők Drogfüggők
Kékcsei Alapszolgáltatási Központ
Az Alapszolgáltatási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Kéki Szociális Alapszolgáltatási Központ
Család- és gyermekjóléti szolgálat: Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További alapszolgáltatások: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Kenyeri Egyesített Szociális Intézmény
Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Kerepes Város Szociális Alapszolgáltatási Központ - Étkeztetés
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
2144 Kerepes, Szabadság út 165.
+36-20-559-8906, +36-28-560-390
Horváth Vera
Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Zalaapáti
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
8741 Zalaapáti, Deák F. u. 64.
+36-30-373-4360, +36-30-490-1011, +36-30-955-1588|készenléti telefonszám
Kevermesi Családsegítő, Gondozási és Szociális Központ
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Kisbéri Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ
A Kisbéri Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ olyan integrált szociális intézmény, amely egy szervezetbe foglalja a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatásokat, valamint a gyermekvédelmi alapellátások önkormányzat által kötelezően ellátandó feladatait.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Kisbéri Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ - Súr
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
kisberszockozpont@gmail.com, pmh@sur.hu
+36-34-375-033, +36-34-353-133, +36-70-647-6460|készenléti szolgálat, +36-80-630-155|gyermekvédő hívószám
Kisgyőri Szociális Intézmény
A szociális intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény (KESZI) - Tass
A KESZI a kistérség 10 településéből 9 településen (Apostag, Dunaegyháza, Dunavecse, Kunadacs, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Szalkszentmárton, Tass és Újsolt) látja el a helyi önkormányzatok valamennyi szociális alapellátási feladatát, valamint két szakosított intézményt működtet.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Szabadidő / fejlesztés Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Mozgássérült Fogyatékkal élő Gyermekek Család / demográfia Nem/részben önellátók Bántalmazott / veszélyeztetett
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Bezenye
Napjainkban a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény a mosonmagyaróvári társulás 27 településén nyújt szociális alap és szakellátásokat, idős- demenciával élő, hajléktalan és fogyatékos embereknek, a szolgáltatásokat közel 143 fő dolgozó biztosítja. Az intézménybe a szolgáltatásokat a társult településekről lehet igénybe venni. Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremete, Dunasziget, Feketeerdő, Halászi, Hédervár, Hegyeshalom, Jánossomorja, Károlyháza, Kimle, Kisbodak, Lébény, Levél, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Mosonmagyaróvár, Mosonszentmiklós, Mosonszolnok, Mosonudvar, Püski, Rajka, Újrónafő, Várbalog. INTÉZMÉNYÜNK KÜLDETÉSE: Mutassunk irányt a gondozás, ápolás útvesztőjében, segítsük és támogassuk a rászoruló embereket, hogy életüket, hétköznapjaikat „JÓL LÉTÜKET” közösen megteremtsük, méltóságukat megőrizzük. Bízom benne, hogy a honlap segítséget nyújt, hasznos információkat tartalmaz az intézmény által biztosított szolgáltatások körében, egyúttal jobban megismerik az intézmény és kollégáim munkáját.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Demens
9200 Mosonmagyaróvár, Vasutas u. 10.
+36-96-212-198, +36-20-497-0541
Pap Izabella
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Darnózseli
Napjainkban a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény a mosonmagyaróvári társulás 27 településén nyújt szociális alap és szakellátásokat, idős- demenciával élő, hajléktalan és fogyatékos embereknek, a szolgáltatásokat közel 143 fő dolgozó biztosítja. Az intézménybe a szolgáltatásokat a társult településekről lehet igénybe venni. Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremete, Dunasziget, Feketeerdő, Halászi, Hédervár, Hegyeshalom, Jánossomorja, Károlyháza, Kimle, Kisbodak, Lébény, Levél, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Mosonmagyaróvár, Mosonszentmiklós, Mosonszolnok, Mosonudvar, Püski, Rajka, Újrónafő, Várbalog. INTÉZMÉNYÜNK KÜLDETÉSE: Mutassunk irányt a gondozás, ápolás útvesztőjében, segítsük és támogassuk a rászoruló embereket, hogy életüket, hétköznapjaikat „JÓL LÉTÜKET” közösen megteremtsük, méltóságukat megőrizzük. Bízom benne, hogy a honlap segítséget nyújt, hasznos információkat tartalmaz az intézmény által biztosított szolgáltatások körében, egyúttal jobban megismerik az intézmény és kollégáim munkáját.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Mozgássérült Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Dunaegyháza
2009. január 1-vel létrejött a Felső-Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Egyesített Szociális Intézménye (KESZI). A KESZI a kistérség 10 településéből 9 településen (Apostag, Dunaegyháza, Dunavecse, Kunadacs, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Szalkszentmárton, Tass és Újsolt) látja el a helyi önkormányzatok valamennyi szociális alapellátási feladatát, valamint két szakosított intézményt működtet. A KESZI központja: Kunszentmiklós, Felsőszenttamás dűlő 8.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Dunavecse
A KESZI a kistérség 10 településéből 9 településen (Apostag, Dunaegyháza, Dunavecse, Kunadacs, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Szalkszentmárton, Tass és Újsolt) látja el a helyi önkormányzatok valamennyi szociális alapellátási feladatát, valamint két szakosított intézményt működtet.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Étkeztetés - Rajka
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak nyújtunk legalább napi egyszeri meleg étkezést, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Ha az étkezésben részesülő személy egészségi állapota indokolja, a szakorvos javaslatára – a népkonyha kivételével – az ellátást igénybe vevő részére diétás étkeztetést biztosítunk.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Feketeerdő
Napjainkban a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény a mosonmagyaróvári társulás 27 településén nyújt szociális alap és szakellátásokat, idős- demenciával élő, hajléktalan és fogyatékos embereknek, a szolgáltatásokat közel 143 fő dolgozó biztosítja. Az intézménybe a szolgáltatásokat a társult településekről lehet igénybe venni. Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremete, Dunasziget, Feketeerdő, Halászi, Hédervár, Hegyeshalom, Jánossomorja, Károlyháza, Kimle, Kisbodak, Lébény, Levél, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Mosonmagyaróvár, Mosonszentmiklós, Mosonszolnok, Mosonudvar, Püski, Rajka, Újrónafő, Várbalog.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Demens Hajléktalanok Fogyatékkal élő Idősek
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Hajléktalan ellátás - Mosonszentmiklós
Szolgáltatások: Éjjeli menedékhely, hajléktalanok átmeneti szállója, nappali melegedő, utcai szociális munka, népkonyha, krízis/vörös kód.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Melegedő
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet Mentálhigiéné
9200 Mosonmagyaróvár, Barátság u. 20.
+36-96-206-220, +36-20-531-9660
Galazka Szabina
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Hajléktalanok Átmeneti Szállója - Rajka
A szolgáltatások igénybevételének feltételei: hajléktalan státusz, az ellátást igénylő és a szociális munkatárs együttműködése, a Házirend elfogadása és betartása, a térítési díj köteles szolgáltatások esetében a térítési díj határidőre történő megfizetése, orvosi igazolás egészségi állapotról átmeneti ellátás igénybevétele esetén. A szociális ellátások igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője szóbeli vagy írásbeli kérelmére, indítványára történik. A kérelem adatlapot az ellátást igénylő személynek kell aláírnia, (illetve törvényes képviselőjének, amennyiben ellátást igénylő cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt áll, vagy részlegesen korlátozó gondnokság esetén, amennyiben ebben az ügycsoportban korlátozva van). A gondnokságot igazoló gyámhatósági határozatot a kérelemhez be kell csatolni. Mellékelni kell az adott évre érvényes jövedelmet igazoló dokumentum másolatát.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Melegedő
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Hédervár
Napjainkban a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény a mosonmagyaróvári társulás 27 településén nyújt szociális alap és szakellátásokat, idős- demenciával élő, hajléktalan és fogyatékos embereknek, a szolgáltatásokat közel 143 fő dolgozó biztosítja. Az intézménybe a szolgáltatásokat a társult településekről lehet igénybe venni. Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremete, Dunasziget, Feketeerdő, Halászi, Hédervár, Hegyeshalom, Jánossomorja, Károlyháza, Kimle, Kisbodak, Lébény, Levél, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Mosonmagyaróvár, Mosonszentmiklós, Mosonszolnok, Mosonudvar, Püski, Rajka, Újrónafő, Várbalog. INTÉZMÉNYÜNK KÜLDETÉSE: Mutassunk irányt a gondozás, ápolás útvesztőjében, segítsük és támogassuk a rászoruló embereket, hogy életüket, hétköznapjaikat „JÓL LÉTÜKET” közösen megteremtsük, méltóságukat megőrizzük. Bízom benne, hogy a honlap segítséget nyújt, hasznos információkat tartalmaz az intézmény által biztosított szolgáltatások körében, egyúttal jobban megismerik az intézmény és kollégáim munkáját.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók Idősek
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Kimle
Intézményi egységek: Idősek otthona, idősek gondozóháza, alapszolgáltatási centrum, fogyatékossággal élők nappali intézménye, hajléktalanok átmeneti szállása, hajléktalanok nappali melegedője.
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok
alapszolgaltatas@szocmkt.hu, alapsziroda@szocmkt.hu
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Levél
Napjainkban a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény a mosonmagyaróvári társulás 27 településén nyújt szociális alap és szakellátásokat, idős- demenciával élő, hajléktalan és fogyatékos embereknek, a szolgáltatásokat közel 143 fő dolgozó biztosítja. Az intézménybe a szolgáltatásokat a társult településekről lehet igénybe venni. Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremete, Dunasziget, Feketeerdő, Halászi, Hédervár, Hegyeshalom, Jánossomorja, Károlyháza, Kimle, Kisbodak, Lébény, Levél, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Mosonmagyaróvár, Mosonszentmiklós, Mosonszolnok, Mosonudvar, Püski, Rajka, Újrónafő, Várbalog. INTÉZMÉNYÜNK KÜLDETÉSE: Mutassunk irányt a gondozás, ápolás útvesztőjében, segítsük és támogassuk a rászoruló embereket, hogy életüket, hétköznapjaikat „JÓL LÉTÜKET” közösen megteremtsük, méltóságukat megőrizzük. Bízom benne, hogy a honlap segítséget nyújt, hasznos információkat tartalmaz az intézmény által biztosított szolgáltatások körében, egyúttal jobban megismerik az intézmény és kollégáim munkáját.
Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Család / demográfia Fogyatékkal élő Mozgássérült Hajléktalanok
info@szocmkt.hu, intezmenyvezeto@szocmkt.hu
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Máriakálnok
Napjainkban a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény a mosonmagyaróvári társulás 27 településén nyújt szociális alap és szakellátásokat, idős- demenciával élő, hajléktalan és fogyatékos embereknek, a szolgáltatásokat közel 143 fő dolgozó biztosítja. Az intézménybe a szolgáltatásokat a társult településekről lehet igénybe venni. Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremete, Dunasziget, Feketeerdő, Halászi, Hédervár, Hegyeshalom, Jánossomorja, Károlyháza, Kimle, Kisbodak, Lébény, Levél, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Mosonmagyaróvár, Mosonszentmiklós, Mosonszolnok, Mosonudvar, Püski, Rajka, Újrónafő, Várbalog. INTÉZMÉNYÜNK KÜLDETÉSE: Mutassunk irányt a gondozás, ápolás útvesztőjében, segítsük és támogassuk a rászoruló embereket, hogy életüket, hétköznapjaikat „JÓL LÉTÜKET” közösen megteremtsük, méltóságukat megőrizzük. Bízom benne, hogy a honlap segítséget nyújt, hasznos információkat tartalmaz az intézmény által biztosított szolgáltatások körében, egyúttal jobban megismerik az intézmény és kollégáim munkáját.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Fogyatékkal élő Hajléktalanok Demens
9200 Mosonmagyaróvár, Soproni u. 65.
Zimmerer Károlyné
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Mosonmagyaróvár
Napjainkban a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény a mosonmagyaróvári társulás 27 településén nyújt szociális alap és szakellátásokat, idős- demenciával élő, hajléktalan és fogyatékos embereknek, a szolgáltatásokat közel 143 fő dolgozó biztosítja. Az intézménybe a szolgáltatásokat a társult településekről lehet igénybe venni. Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremete, Dunasziget, Feketeerdő, Halászi, Hédervár, Hegyeshalom, Jánossomorja, Károlyháza, Kimle, Kisbodak, Lébény, Levél, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Mosonmagyaróvár, Mosonszentmiklós, Mosonszolnok, Mosonudvar, Püski, Rajka, Újrónafő, Várbalog.
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő
intezmenyvezeto@szocmkt.hu, info@szocmkt.hu
9200 Mosonmagyaróvár, Soproni u. 65.
Zimmerer Károlyné
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény - Mosonszolnok
Napjainkban a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény a mosonmagyaróvári társulás 27 településén nyújt szociális alap és szakellátásokat, idős- demenciával élő, hajléktalan és fogyatékos embereknek, a szolgáltatásokat közel 143 fő dolgozó biztosítja. Az intézménybe a szolgáltatásokat a társult településekről lehet igénybe venni. Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremete, Dunasziget, Feketeerdő, Halászi, Hédervár, Hegyeshalom, Jánossomorja, Károlyháza, Kimle, Kisbodak, Lébény, Levél, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Mosonmagyaróvár, Mosonszentmiklós, Mosonszolnok, Mosonudvar, Püski, Rajka, Újrónafő, Várbalog.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Ápolás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
9200 Mosonmagyaróvár, Soproni u. 65.
Zimmerer Károlyné
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény Alapszolgáltatási Centrum - Lébény
A városban a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény Alapszolgáltatási Centruma biztosítja a szociális alapszolgáltatásokat: Étkeztetés. Házi segítségnyújtás. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. Idősek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Közösségépítés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült
Kistérségi Gondozási Központ - Tura
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program Foglalkoztatás Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Betegség
Kistérségi Gyermekjóléti Családsegítő Központ - Dunakiliti
Szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, idősek gondozóháza - átmeneti ellátást nyújtó intézmény, idősek otthonai, idősek nappali ellátása/demens személyek ellátása, fogyatékossággal élők nappali intézménye, hajléktalan ellátás.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Rehabilitáció Ápolás Nappali ellátás Integráció / reintegráció Segítség közügyek intézésében Lakóotthon Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Demens
9200 Mosonmagyaróvár, Soproni u. 65.
Zimmerer Károlyné
Kistérségi Humán Szolgáltató Központ - Atkár
A KHSZK feladata bizonyos szociális (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak, fogyatékkal élők, pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, hajléktalanok ellátása) és gyermekjóléti feladatok (gyermekjóléti központ, családok és gyermekek átmeneti otthona) megszervezése, koordinálása az ellátási területen. Célja a hatékonyabb, széleskörű és színvonalas feladatellátás biztosítása a térség településein.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő
khszk@gyongyosikisterseg.t-online.hu
Kistérségi Humán Szolgáltató Központ - Gyöngyöshalász
A Kistérségi Humán Szolgáltató Központ 2005. április 1-jétől működik Gyöngyös városában és a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulását alkotó települések közigazgatási területén. A KHSZK feladata bizonyos szociális (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak, fogyatékkal élők, pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, hajléktalanok ellátása) és gyermekjóléti feladatok (gyermekjóléti központ, családok és gyermekek átmeneti otthona) megszervezése, koordinálása az ellátási területen. Célja a hatékonyabb, széleskörű és színvonalas feladatellátás biztosítása a térség településein.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült Gyermekek Család / demográfia Nem/részben önellátók Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Társulás Gyulaháza
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Kisvárda és Térsége Szociális Szolgálat
Szolgáltatások: Falu és tanyagondnoki szolgáltatás, étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek nappali ellátása és demens betegek nappali ellátása, fogyatékos személyek nappali ellátása, idősek otthona, hajléktalanok átmeneti szállása, adósságkezelési szolgáltatás, gyerekjóléti szolgálat, helyettes szülőknél elhelyezettek ellátása – önálló helyettes szülő, kapcsolattartási ügyelet.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Bántalmazott / veszélyeztetett
Kolping Alapszolgáltatási Központ és Támogató Szolgálat - Vaskút
A szociális alapellátás célja, hogy olyan mértékű segítséget nyújtson az ellátott életviteléhez, amely lehetővé teszi, hogy minél tovább saját környezetében maradhasson. Az önellátási képesség, az egészségi állapot és a szociális helyzet határozza meg, hogy milyen típusú ellátási formában biztosítható a nehezített életvitel. A feladatunk, egy olyan magas színvonalú, komplex szolgáltatás működtetése, mely a társadalmi változásokra, elvárásokra rugalmasan képes reagálni. Egy többlépcsős, átjárható rendszer, amely a lakosság számára kiszámítható, hozzáférhető, és a közvetlen igényekre reagál.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Rehabilitáció Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Család / demográfia Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült
kolping.idosklub@citromail.hu, vaskut@szoc.koszisz.hu
http://www.vaskut-nagykozseg.hu/
Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye - Hajléktalanok Menedékháza
A nappali melegedőnk, egy olyan ellátási forma, amely lehetőséget ad a léthez szükséges szolgáltatások biztosításával az életben maradás megteremtéséhez, az alapvető szükségletek kielégítéséhez. Szolgáltatásunk célja a hajléktalan emberek társadalmi leszakadásának lehetőség szerinti megszüntetése, életminőségük javítása. Fontos feladatunk a közegészségügyi és járványügyi, valamint bűnmegelőzési célok megvalósítása is. A melegedő egy olyan nyitott intézményi ellátás, mely a megjelenők számára olyan napközbeni ellátásokat/szolgáltatásokat nyújt, melyek segítik az adott személyt mindennapi problémáinak megoldásában, valamint a hajléktalanságból kivezető egyéni megoldások közös megtalálásában.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Melegedő Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet
Kömlő Község Önkormányzat Szociális Alapszolgáltatása
A szociálisan rászorult személyekről történő gondoskodás az állam, valamint az önkormányzatok kötelező feladata. A személyes gondoskodás magában foglalja a szociális alapszolgáltatásokat és a szakosított ellátásokat, mint például a szociális étkeztetés, szociális segítés, személyi gondozás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Komló Térségi Integrált Szociális Szolgáltató Központ
Szolgáltatások: - Komló Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Hajléktalanok Átmeneti Szállása - “Arany Alkony” Idősek Klubja
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Szabadidő / fejlesztés Szabadidőprogram Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Idősek Család / demográfia Sokgyermekes család Hajléktalanok Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné
http://www.komlo.hu/komlo-szocialis_intezmenyek/
Konyári Házi Segítségnyújtás Szociális Szolgáltató
Konyári Házi Segítségnyújtás Szociális Szolgáltató (továbbiakban: Engedélyes) címe: 4133 Konyár, Rákóczi utca 24. Engedélyes ellátottak számára nyitva álló egyéb helyiségének címe: 4133 Konyár, Rákóczi utca 9.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Kónyi Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Szil
A Hivatal – a Kónyi Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálatával közösen – folyamatosan figyelemmel kíséri a lakosság szociális helyzetét, valamint tájékoztatja a döntéshozókat a szükséges intézkedések megtételére. A szociális feladatokat végző tisztviselők a munkakörük ellátásához szükséges megfelelő felsőfokú szakirányú végzettséggel, közigazgatási alap- és szakvizsgával rendelkeznek.
Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Koppány-völgyi Alapszolgáltatási Központ - Tab
Az intézményen belül a kistérség valamennyi lakója számára az alábbi szociális alapellátások biztosítottak. Területi ellátás: házi segítségnyújtás, étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Mozgássérült Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Pszichiátriai betegek
Kőröshegyi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Kuckó Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat - Bajót
A szolgálat által végzett tevékenységek: a gyermekek, és családtagjaik számára szabadidős programok szervezése, és kivitelezése. Családi konfliktusok megoldásának elősegítése (Gyakran előfordul, hogy válás alkalmával kialakul a konfliktus – kapcsolat ügyelettel igyekszünk segíteni, hogy megoldódjanak a problémák.). Szociális információnyújtó szolgálat keretében a különböző támogatások igénybevételének feltételeiről tájékoztatás, segítés az igénylésükbe. Szociálisan válsághelyzetben lévő várandós anya segítése, pszichológiai, jogi tanácsadás szervezése, együttműködés az oktatási-nevelési, szociális illetve egészségügyi intézményekkel.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
Kutas Központú Szociális Alapszolgáltató Társulás Család- és Gyermekjóléti Szolgálata - Tarany
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Laskó – Rima-menti Szociális Ellátó- és Gyermekjóléti Intézmény - Besenyőtelek
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. Az ellátó intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Laskó – Rima-menti Szociális Ellátó- és Gyermekjóléti Intézmény - Mezőtárkány
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Leveleki Szociális Intézmény
A Szociális intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Idősek Szegénységben élők Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek
Lila Akác Idősejk Háza és Ápo Otthona - Bodajk
Szociális alapellátások: Étkeztetés: napi egyszeri meleg étel biztosítása azoknak, akik azt önmaguknak más módon nem képesek megoldani. A szolgáltatás igénybe vehetõ helyben fogyasztással, az étel elvitelével, lakásra szállítással. Házi segítségnyújtás: olyan gondozási forma, amely az igénybe vevõ önálló életvitelének fenntartását - szükségleteinek megfelelõen - lakásán, lakókörnyezetében biztosítja. Szociális és lelki támogatást nyújt. Nappali ellátás(Idõsek Klubjai): az ellátást igénybe vevõk szociális, egészségügyi, mentális állapotának megfelelõ napi életritmust biztosító közösségi szolgáltatás. Célja a hiányzó családi gondoskodás pótlása, az idõs ember szociális helyzetének javítása, kulturált körülmények közé juttatása, egyedüllétének megszüntetése, az elmagányosodással járó káros hatások megelõzése. Támogató szolgáltatás: célja a fogyatékos személyek ellátása lakókörnyezetükben, elsõsorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megõrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. Szolgáltatásai: információnyújtás, személyi segítés, szállítás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Lovászi Gondozási Központ
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Makói Egyesített Népjóléti Intézmény
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Makói Egyesített Népjóléti Intézményen keresztül biztosítja mindazokat a személyes gondoskodást nyújtó alap és szakosított ellátásokat, gyermekvédelmi alapellátásokat, valamint egészségügyi alapellátásokat, amelyeket az Szt, a Gyvt., és az Eü. törvények kötelezővé tesznek. A Makói ENI integrált intézményként magába foglalja a bölcsődés korú gyermekektől a nehéz helyzetbe került embereken való segítésen át egészen az időskorú lakosságról való gondoskodást. Segítő tevékenységét különböző jogszabályok alapján végzi, melyeket az állam a szociális biztonság megvalósítása érdekében alkot(ott). Szociális szolgáltatások Alapszolgáltatások Étkeztetés Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Családsegítés Tanyagondnoki szolgáltatás Nappali ellátás (Idősek Klubja) Nappali ellátás (Hajléktalan személyek nappali melegedője) Szakosított ellátások Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény Idősek átmeneti gondozóháza Éjjeli menedékhely Gyermekjóléti alapellátások Gyermekjóléti Szolgáltatás: Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, Család- és Gyermekjóléti Központ Gyermekek napközbeni ellátása: bölcsőde időszakos gyermekfelügyelet Személyes gondoskodást nyújtó alap és szakosított ellátások: Házi gondozás, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, Szociális étkezés Tinódi u. 8/A. Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Tinódi u. 8/A. Család- és Gyermekjóléti Központ Tinódi u. 8/A. I. sz. Idősek Klub Királyhegyesi u. 24. II. sz. Idősek Klubja Munkás u. 19-21. Nappali Melegedő Ardics tanya 2. Időskorúak Gondozó háza Deák F. u. 57. Éjjeli Menedékhely Ardics tanya 2. Egészségügyi alapellátások: Iskola-egészségügyi Szolgálat Szent János tér 19.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Tisztálkodás / Tisztítószerek Szabadidő / fejlesztés Kulturális program Terápia Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család Idősek Mentálhigiéné Szegénységben élők Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Mándoki Térségi Szociális Központ - Tiszabezdéd
Szolgáltatások: családsegítés, étkeztetés, falugondnoki szolgáltatás, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, nappali ellátás: fogyatékosok nappali klubja, idősek klubja, támogató szolgálat, tanyagondnoki szolgáltatás, idősek otthona, gyermekjóléti szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Mándoki Térségi Szociális Központ - Tuzsér
Az intézmény célja, hogy a különböző alapszolgáltat Az intézmény célja ások megszervezésével segítséget nyújtson a záhonyi kistérség településein élő, szociálisan rászoruló személyek részére saját otthonukban, lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális vagy más okból származó problémáik megoldásában, illetve szükség esetén az idősekről állapotuknak és helyzetüknek megfelelő szakosított ellátásban, idősek otthonában gondoskodjon. Az intézmény által biztosított szolgáltatások: Az intézmény által biztosított szolgáltatások: családsegítés, étkeztetés, falugondnoki szolgáltatás, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, nappali ellátás: - fogyatékosok nappali klubja, idősek klubja, támogató szolgálat, tanyagondnoki szolgáltatás, idősek otthona, gyermekjóléti szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők
Margaréta Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény - Dévaványa
A szociálisan rászorultak részére személyes gondoskodást az állam, valamint az önkormányzatok biztosítják. Szociális alapszolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, támogató szolgáltatás, nappali ellátás. Szakosított ellátás: ápolást- gondozást nyújtó intézmény.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Hajléktalanok Idősek
margareta@vivamail.hu, igazgato@margaretaotthon.hu
https://www.margaretaotthon.hu
Mártélyi Gondozási Központ
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szegénységben élők Egyéb krónikus betegség
Mátrai Önkormányzati Társulás Család- és Gyermekjóléti Szolgálata - Mátraterenye
A szolgálat feladata a család- és gyermekjóléti szolgáltatás magas szakmai színvonalú és hatékony működtetése. A szolgáltatást igénybevevők szükségleteinek figyelembevételével. A szolgáltatások tartalma megfelel a valódi szükségleteknek és követi a szükségletek változásait. alkalmazzuk a megvalósítható innovációkat, törekszünk új, hatékony eljárások kidolgozására és bevezetésére.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok
Mecseknádasdi Gondozási Központ
Az intézmény tevékenysége és működési területe kormányzati funkció szerint: Időskorúak, demens betegek tartós bentlakásos ellátása az egész ország területéről. Idősek, demens betegek nappali ellátása (Idősek Klubja) Mecseknádasd és Hidas közigazgatási területén. Szociális étkeztetés Mecseknádasdon. Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére: Ófalu, Óbánya, Hidas, Mecseknádasd, Berkesd. Házi segítségnyújtás Mecseknádasd, Ófalu, Óbánya, Hidas. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Mecseknádasdon: Pécsvárad II. számú szakmai központja. Család- és Gyermekjóléti Szolgálat: Mecseknádasd, Ófalu, Óbánya, Hidas.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás Lakóotthon Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Demens
gondozasikozpont@mecseknadasd.hu
Mélykút Város Önkormányzat Gondozási Központ
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Gyömbér Norbertné
Mezőhegyesi Alapszolgáltatási Központ - Szociális étkeztetés - Mezőhegyes
Napi egyszeri meleg étel biztosítása az igénylők számára, akik az alábbi szolgáltatásokból választhatnak: az Idősek Klubjában elfogyasztható, hétvégén- ünnepnapokon Centrál étteremből elvihető, egészségi állapottól függően házhoz szállítás igényelhető.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
5820 Mezőhegyes, Kossuth utca 20.
Jeszenka Zoltánné
Mezőkövesdi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ - Bükkábrány
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében. Családsegítő: Szilágyiné Lassu Mária. Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 8-12 óráig. Telefon: 06 30 617-7536
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
3400 Mezőkövesd, Morvay János u. 1.
+36-49-313-867, +36-30-617-7536|családsegítő
Szilágyiné Lassu Mária
Mikro-Térségi Integrált Szolgáltató Központ - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Tolcsva
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Mikrotérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat - Palotás
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
3042 Palotás, Szabadság út 26.
+36-30-495-1738|családsegítő, +36-32-580-055
Szűcs Anita
Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény - Sajóbábony
Az egyének és családok részére szociális, családi és lelki problémáik megoldásához nyújtunk segítséget. A gyermekjóléti szolgáltatás keretében a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését valamint a gyermek családjából történő kiemelésének a megelőzését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését tartjuk szem előtt. Célunk továbbá a szociális segítő munka eszközeivel és módszereivel segíteni a szociális, mentálhigiénés problémák, krízishelyzet, illetve más veszélyeztető körülmények miatt segítségre szoruló igénybevevőket a veszélyeztető körülmények megelőzésében, elhárításában, krízishelyzet megszüntetésében, az életvezetési képesség megőrzésében, életminőségük javításában.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet
Mogyoród Családsegítő
Szolgáltatások: Család- és gyermekvédelmi szolgálat, házi segítségnyújtás, étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Hajléktalanok
https://www.mogyorodcsaladsegito.hu
Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Dunaszekcső
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Készenléti Szolgálat munkatársai elérhetők Mohácson 8-16,00 óra között a 69/302-562 számon. Hétköznap 16,00-órától másnap reggel 8,00 óráig, illetve hétvégén éjjel-nappal a 06-20/365-7375 érhetők el a Készenléti Szolgálat munkatársai.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók
Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat - Somberek
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Monok Község Önkormányzata Gondozási Központ
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Monori Gondozási Központ
A Gondozási Központok fő feladata a szolgáltatási területen jelentkező igények felmérése, a rászorulók felkutatása, a gondozás megszervezése, más szolgáltatási formákhoz történő hozzáférés segítése, tanácsadás biztosítása.Szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, idősek klubja.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Kulturális program Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek
Monori Gondozási Központ - Vasad
Szolgáltatások: Szociális étkeztetés. A szociális étkezést igénybe veheti az a rászoruló, aki elsősorban, kora, egészségügyi állapota, fogyatékossága, pszichiátriai betegsége, szenvedélybetegsége, hajléktalansága miatt önmaga vagy családtagja részére a napi egyszeri meleg étkezést átmenetileg, vagy tartósan biztosítani nem tudja. Idősek nappali ellátása. A nappali ellátást elsősorban saját otthonukban élő 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére nyújtjuk. Házi segítségnyújtás. Az ellátott személy saját lakókörnyezetében biztosítjuk az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. Az igénybevétel feltétele a gondozási szükséglet megléte, (önálló életvitel akadályozottsága), amit az intézményvezető és a háziorvos állapít meg.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Szociális Szolgáltató Központ
A Nádudvari székhelyű Szociális Szolgáltató Központ ebben az intézményi formában 2006. december 29. óta működik. Intézményünk Nádudvar Város, Tetétlen és Bihardancsháza településeken a települési önkormányzatokkal kötött társulási megállapodás és a lakossági szükségletek alapján biztosítja a szociális alapszolgáltatásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az idős emberek minél tovább képesek legyenek a saját otthonukban élni. Ennek érdekében szociális étkeztetést, házisegítségnyújtást, nappali ellátást, idősek klubját, továbbá Nádudvaron Család és Gyermekjóléti szolgáltatást is biztosítunk. Ezen túlmenően szakmai vezetőkkel működtetjük a Népdalkört, tánc és kézimunka szakkört.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Nagybajomi Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ
Szakmai egységek: Családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, falugondnoki és tanyagondnoki szolgálat.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Idősek
Nagyigmándi Területi Szociális Gondozási Központ
Nagyigmándon a nappali idősgondozásban fontos állomást jelentett a Gondozási Központ 1988. június 01-jei megalakulása, amely önállóan, szakmailag függetlenül, önkormányzati fenntartásban működik. A Gondozási Központunk alaptevékenysége körében ellátja az étkeztetést, a házi segítségnyújtást, valamint a nappali ellátást. Ezen feladatokon túlmenően gondoskodunk még az ellátási területeken jelentkező igények felméréséről, a gondozás megszervezéséről, más szolgáltatási formákhoz történő hozzáférés segítéséről (pl.: Idősek otthona), illetve az alap- és nappali ellátást nyújtó intézmények tevékenységének összehangolásáról. Az alapellátás megszervezésével a települési önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életük fenntartásában, valamint egészségi, mentális állapotukból, vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
gondozasikozpont@nagyigmand.hu
Nagykőrösi Humánszolgáltató Központ
Szolgáltatások: - Család- és Gyermekjóléti Központ - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona - Gondozási Központ
Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Átmeneti szálló / otthonok Étkeztetés Szabadidőprogram Szabadidő / fejlesztés Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Sokgyermekes család Család / demográfia Idősek Mentálhigiéné Hajléktalanok Szegénységben élők Fogyatékkal élő
titkarsag@nhszk.hu, intezmenyvezeto@nhszk.hu
2750 Nagykőrös, Bajcsy-Zsilinszky utca 4.
+36-53-350-457, +36-20-924-1070
Bugya László
Nagyközségi Szociális Gondozási Központ - Cibakháza
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Nehéz élethelyzet Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Nagylóci Szociális Alapszolgáltatási Intézményfenntartó Társulás - Varsány
Varsány Község Önkormányzata a Nagylóci Szociális Alapszolgáltatási Intézményfenntartó Társulással kötött társulási megállapodásban foglaltak szerint – a Nagylóci Szociális Alapszolgáltatási Központ által biztosítja a lakosság részére a szociális alapszolgáltatások közül az étkeztetést, házi segítségnyújtást és az idősek nappali ellátását. A koronavírus által okozott korábbi lezárásokkal ellentétben az Idősek Klubja már újra látogatható. Az épületben Kilczinné Bárány Erika gondozónő fogadja a látogatókat, valamint ő nyújt felvilágosítást a szociális étkeztetés, és a házi segítségnyújtás igénybe vételének kérelmezésével kapcsolatban. Az önkormányzat napi egyszeri meleg étkezést biztosít, azoknak a szociálisan rászorult személyeknek, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. A szociális rászorultság az Szt. 62. § (1) bekezdésében, valamint a település önkormányzati rendeletében meghatározottak szerint kerül megállapításra.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Segítség közügyek intézésében Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók
Valent Nikolett
Nagymágocsi Szociális Szolgáltató Központ - Szociális és gyermekétkeztetés
A szociális alapszolgáltatások egyik formája az étkeztetés, melyet valamennyi önkormányzat – a lakosságszámtól függetlenül – köteles biztosítani. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. A jogosultság részletes feltételeit a települési önkormányzat rendeletben szabályozza.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
6622 Nagymágocs, Mátyás Király u.18.
Szabó Attila
Nagyrécsei Család-és Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok
Nagyszentjánosi Bakony-ér Humán Szolgáltató Intézmény
Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Nappali ellátás Ápolás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek
https://nagyszentjanos.asp.lgov.hu/
9072 Nagyszentjános, Árpád utca 15.
Kocsisné Gerencsér Ildikó
Nagytarcsai Szociális Segítő Szolgálat - Szociális étkeztetés
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorult lakosoknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, kik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Az ellátás térítés köteles. A kötelezett által fizetendő személyi térítési díj összegét az intézményvezető konkrét összegben állapítja meg, és arról az ellátást igénylőt a megállapodás megkötésekor írásban tájékoztatja. Különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
2142 Nagytarcsa, Zrínyi M. u. 38.
Berki Katalin
Napos Oldal Szociális Központ - Étkeztetés - Pilisszentiván
Étkeztetés: Napi egyszeri meleg ételt biztosítunk házhozszállítással, elvitellel, vagy helyben fogyasztással térítési díj ellenében azoknak, akik életkoruk, betegségük, szociális helyzetük miatt ezt igénylik.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
https://naposoldalpilisvorosvar.hu
2085 Pilisvörösvár, Rákóczi u. 5.
Péntek Beáta
Napos Oldal Szociális Központ - Pilisvörösvár
Intézményünk tevékenységi körében az alábbi feladatokat látja el: étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, időskorúak gondozóháza, fogyatékkal élők nappali ellátása, család- és gyermekjóléti szolgálat, család- és gyermekjóléti központ. Egészségügyi alapellátás keretében otthonápolási szolgálat működik.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
https://naposoldalpilisvorosvar.hu
Nappali ellátás, tanyagondnok, házi segítségnyújtás - Ráckeve
A nappali ellátást biztosító intézmény: a) az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt, b) a helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak, c) biztosítja, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön. A tanyagondnoki szolgáltatás célja a külterületi vagy egyéb belterületi, valamint a tanyasi lakott helyek intézményhiányából eredő hátrányainak enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása. A tanyagondnoki szolgáltatás feladata, a házi segítségnyújtásban, étkeztetésben való közreműködés az étel kiszállítása révén, egészségügyi intézmények szakrendeléseire, hivatalos ügyek intézése céljából történő személyszállítás. A jelzőrendszeres házi gondozó szolgálat olyan szociális szolgáltatás, amely idős, beteg, egyedül élő, önmagát nehezen ellátó emberek segítésére szolgál. Célunk: Egészségben és biztonságban továbbra is otthonukban élhessenek olyan idős, beteg emberek is, akik a házi gondozó szolgálat nélkül kórházi, vagy bentlakásos intézményi ellátás igénybevételére kényszerülnének.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Akadálymentesítés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Szegénységben élők Mozgássérült Nehéz élethelyzet
csaladsegito@rackeve.hu, rackevekozpont@rackeve.hu, gyejo@rackeve.hu
http://onkormanyzat.rackeve.hu/
2300 Ráckeve, Szent Vendel utca 44.
+36-24-513-240, +36-24-513-241, +36-70-456-0544, +36-70-454-9939, +36-70-455-6652
Nappali melegedő - Paks
A paksi nappali melegedő 2017. szeptemberében nyitotta meg kapuit azon személyek részére, akik Paks közigazgatási területén életvitelszerűen tartózkodnak állandó vagy ideiglenes lakcím nélkül. 10 férőhelyes akadálymentes telephelyünk a hajléktalan személyek nappali tartózkodására nyújt lehetőséget az év minden napján 8 órától másnap reggel 6 óráig. Az ellátást nagykorú (18. életévét betöltött) magyar állampolgárok vehetik igénybe, akik rendelkeznek érvényes tüdőszűrő lelettel, valamint orvosi igazolással bizonyítják, hogy semmilyen fertőző betegségük nincs, továbbá betartják a nappali melegedő házirendjét. A szolgáltatások igénybevétele önkéntes és térítési díj nélkül igénybe vehető. Telephelyünk a város külső részén található a Síp u. 7. szám alatt. Az épületben van egy tartózkodó, vizesblokkok, egy jól felszerelt konyha és az itt dolgozó szociális segítők számára egy iroda. A melegedő nyitvatartási idejében egy munkatárs biztosít felügyeletet (10 és 12 órás műszakban) és a napi rutinfeladatokon túl szociális ügyintézést és segítő beszélgetéseket folytatunk az igénybevevőkkel.
Miben tud segíteni?
Melegedő Nappali ellátás Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
Timárné Kiss Zsuzsanna
Nappali Melegedő - Siófok
A Nappali Melegedő elsősorban a hajléktalan személyek nappali tartózkodására nyújt lehetőséget. A nappali ellátás keretein belül lehetőséget biztosít a közösségi együttlétre, pihenésre, személyi tisztálkodásra, a személyes ruházat tisztítására, valamint az étel melegítésére, tálalására és elfogyasztására. A szolgáltatás célja a fizikai állapot szinten tartása, javítása és ezzel a munkavállalás esélyének növelése.
Miben tud segíteni?
Melegedő Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Mentálhigiéné
intezet@siofokigondozasikozpont.hu
https://siofokigondozasikozpont.hu
8600 Siófok, Bajcsy-Zs. u. 224.
Nagy-Juhász Judit
Nappali melegedő, éjjeli menedékhely - Salgótarján
Hajléktalan személyek ellátását biztosítja 8-16 óráig, illetve minden naptári év november 1-től a következő év április 30-ig 16-8 óra között is.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Melegedő Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
Napsugár Integrált Szociális Intézmény Csongrád-Csanád Vármegye - Tóhajlat Otthon - Ópusztaszer
Jelenleg a Napsugár Integrált Szociális Intézmény Csongrád-Csanád Vármegye Kistelek székhellyel és hét telephellyel összesen 780 lakóról gondoskodik, melyből 324 fő az idős, 122 fő fogyatékkal élő és 334 fő pszichiátriai ellátott, az össz dolgozói létszám 376 fő.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
opusztaszer@napsugar-otthon.hu
6767 Ópusztaszer, Tóhajlat 133.
Simon Györgyi
Nyirádi Szociális Segítő Központ
Az Intézmény alaptevékenysége a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben meghatározott személyes gondoskodást nyújtó szociális alap- és szakellátási feladatok végzése; valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI törvényben megfogalmazott személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások nyújtása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Nyíradonyi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ
A székhelyen nyújtott szolgáltatások: családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás, tanyagondnoki szolgáltatás, gyermekek bölcsődében történő ellátása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek
https://nyiradony.asp.lgov.hu/
4254 Nyíradony, Dózsa György u. 5.
+36-52-204-324, +36-52-593-073, +36-30-990-9419
Terdik János
Nyíradonyi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ - Fülöp
A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. A családsegítést és a gyermekjóléti szolgáltatást az intézmény Család- és gyermekjóléti szolgálata, illetve Család- és gyermekjóléti központja keretében látjuk el.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Nyírbátor Város Szociális Szolgálata - Éjjeli menedékhely
A hajléktalan személyek ellátását végző intézmény segítséget nyújt a hajléktalan személy életviteléhez, elősegítve a szociális ellátások igénybevételét, elérését. A hajléktalanok éjjeli menedékhelye biztosítja: a) az éjszakai pihenésre, b) a személyi tisztálkodásra, c) az étel melegítésére, étkezésre, d) a betegek elkülönítésére szolgáló helyiségeket.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet
szocialisintezmeny@nyirbator.hu
http://nybszocialisszolgalat.hu
4300 Nyírbátor, Szabadság tér 7.
Bodóné Erős Rózsa
Nyírbéltek Nagyközségi Önkormányzat Alapszolgáltatási Központja
Szociális szolgáltatások: házi segítségnyújtás, családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás, támogató szolgáltatás, szociális étkeztetés, közösségi ellátások, falugondnoki szolgáltatás, jelzőrendszeres házi segtségnyújtás, nappali ellátás.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné
Nyírlugosi Szociális Alapszolgáltató Központ
Szociális szolgáltatások: idősek bentlakásos otthona, idpsek nappali ellátása, pszichiátriai betegek nappali ellátása, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, éjjeli menedékhely, támogató szolgálat.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Lakóotthon Nappali ellátás Ápolás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Család / demográfia Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók
https://www.nybszocialisszolgalat.hu/
Nyírségi Napfény Idősek Otthona - Ramocsaháza
Az intézmény által biztosított szolgáltatások 2007. június 1-től: étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, nappali ellátást (idősek klubja), idősek otthona. Család- és gyermekjóléti szolgálat. Egyéb szolgáltatás: szociális konyha, mosási szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Lakóotthon Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Ápolás Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Demens Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
Nyírtassi Egyesített Szociális Intézmény
A Nyírtassi Egyesített Szociális Intézmény az alábbi szolgáltatásokat biztosítja: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás- idősek klubja, fogyatékos személyek nappali ellátása, család- és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
nyirtassonkormanyzat@gmail.com
Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ - Étkeztetés - Kapuvár
A megélhetési gondok enyhítése, egyszeri meleg ebéd biztosítása az arra rászorulók részére. Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étellel való ellátásáról való gondoskodás, akik önmaguk és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel ezt nem képesek biztosítani koruk, állapotuk, jövedelmi viszonyaik miatt. Napi egyszeri meleg étkeztetésben részesíti azt a szociálisan rászorult személyt, aki kora vagy egészségi állapota, fogyatékossága, pszichiátriai betegsége, szenvedélybetegsége, hajléktalansága miatt önmaga és eltartottjai részére más módon nem képes étkezést biztosítani.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
9330 Kapuvár, Dr. Lumniczer S. u. 12.
Odoricsné Buthi Krisztina
Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat - Nógrád
A Nyugat - Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatot társulási megállapodás alapján 18 települési önkormányzat hozta létre, önálló gazdálkodó intézményként, de jelenleg már 31 települést lát el a szolgálat. A Szolgálat két szakmai egységből álló szociális intézmény. A Gyermekjóléti Szolgálat célja a működési területén élő gyermekek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének a családban történő nevelésének elősegítése, veszélyeztetettég megelőzése, valamint a gyermek családból történő kiemelésének megelőzése. A Családsegítő Szolgálat célja: a települési önkormányzat működési területén élő szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került személyek, családok életvezetési képességének megőrzése az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, valamint a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése. A Szolgálat mindkét szakmai feladatát jelenleg nyolc családgondozó látja el 23 településen. Valamint megbízási szerződéssel 2 községben és ellátási szerződéssel további 6 községben.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat - Nógrádmegyer
A Nyugat - Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatot társulási megállapodás alapján 18 települési önkormányzat hozta létre, önálló gazdálkodó intézményként, de jelenleg már 31 települést lát el a szolgálat. A Szolgálat két szakmai egységből álló szociális intézmény. A Gyermekjóléti Szolgálat célja a működési területén élő gyermekek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének a családban történő nevelésének elősegítése, veszélyeztetettég megelőzése, valamint a gyermek családból történő kiemelésének megelőzése. A Családsegítő Szolgálat célja: a települési önkormányzat működési területén élő szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került személyek, családok életvezetési képességének megőrzése az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, valamint a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése. A Szolgálat mindkét szakmai feladatát jelenleg nyolc családgondozó látja el 23 településen. Valamint megbízási szerződéssel 2 községben és ellátási szerződéssel további 6 községben.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat - Szendehely
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Hajléktalanok
2645 Nagyoroszi, Kertész út 45.
Czerovszkiné Szokol Noémi
Ófehértói Református Gondozási Központ
A község Gondozási Központja jelenleg négy szociális alapellátást működtet: idősek bentlakásos ellátása, idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás. Az idősek nappali ellátása tizenhat éve működik 30 fő ellátottal. A szociális étkeztetésben érintettek száma emelkedő tendenciát mutat, ma már száz fölött van a számuk. Az ellátásokat 2022. március 1. napjától az Ófehértói Református Egyház biztosítja. Az intézményi ellátást igyénylők részére bővebb felvilágosítást az intézményveztő ad.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Nappali ellátás Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek
4558 Ófehértó, Szent István utca 27.
Dócsné Dr. Görömbei Gréta
Onga és Társult Települések Szociális és Gyermekjóléti Társulása - Harsány
A társulás a rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Őr-Nyírparasznya Család-és Gyermekjóléti Szolgálat - Őr
Szociális alapellátás: társadalmi szociológiai probléma és az öregséggel együtt járó betegségek, az elmagányosodás, a nélkülözés, és a szegénység elleni küzdelem. Segítségre szorulnak mindazok, akik bármilyen oknál fogva normális életvitelükben zavarokkal küzdenek.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Őrbottyáni Segítő Kéz Szociális Szolgálat
Az Önkormányzat az alábbi szolgáltatásokat nyújtja az Őrbottyáni Segítő Kéz Szociális Szolgálaton keresztül: Család- és gyermekjóléti szolgáltatás, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, idősek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Hajléktalanok
ine@orbottyan.hu, brunner.tunde@orbottyan.hu, kerenyine.probocskai.zita@orbottyan.hu
Orosháza Város Önkormányzat Egységes Szociális Központ
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény által meghatározott személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat (szociális alapszolgáltatásokat és a szakosított ellátásokat) 1984 óta, integrált szervezeti formában az Egységes Szociális Központ szervezeti egységei biztosítják.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Család / demográfia Fogyatékkal élő Hajléktalanok Mentálhigiéné
bogarne.ildiko@eszk.oroshaza.hu
Bogárné Kiss Ildikó
Őszikék Gondozási és Alapszolgáltatási Központ - Simontornya
Az Otthonban élő idősek személyiség szerkezetének fenntartása, belső harmóniájának megőrzése, ez által segítve elő a környezetükbe való beilleszkedést, békés szeretetteljes, konfliktusmentes intézményi lét megélését. Továbbá kötelességünk segíteni az egyént az életkorral járó lehetőségek megtalálásában, kihasználásában és a bizonyos életterületek beszűkülésének elfogadásában, miközben megtartjuk az érdeklődését. Olyan személyre szabott bánásmódot biztosítunk mindenki számára, amely elősegíti az élet utolsó szakaszának méltó befejezését. Szeretnénk, ha korábbi életeseményekre való visszatekintés nem csupán nosztalgia lenne, emlékezés a „régi, szép időkre” hanem az erőgyűjtés a lakóink számára. További szolgáltatások: házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, támogató szolgálat, idősek klubja, gyermekjóléti és családsegítő szolgálat.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Gyermekek Család / demográfia Fogyatékkal élő Hajléktalanok
oszikek@gmail.hu, simontornyaioszikek@gmail.com, brigitta.kavasi@ijsz.bm.gov.hu, stornya.tamszolg@gmail.com, oszikek.csaladsegito@gmail.hu
Őszikék Szociális intézmény - Nagymányok
Az intézményeink keretein belül működik Váralján 20 férőhelyes, Nagymányokon 16 férőhelyes, személyes gondoskodást nyújtó, szakosított, tartós bentlakásos elhelyezést nyújtó, ápolást, gondozást végző idősek otthona, mely a demens idősek ellátására is specializálódott. Szociális alapszolgáltatásként házi segítségnyújtás és szociális étkeztetést biztosítunk a helybeli rászoruló, elsősorban idős lakosainknak. Az intézmények működési területe: az étkeztetés, házi segítségnyújtás estében Váralja község és Nagymányok Város közigazgatási területe,. Idősek Otthona: országos. Az elhelyezéssel kapcsolatos kérdésekkel telefonon, e-mailben, valamint előzetes bejelentkezés esetén személyesen ad felvilágosítást az igazgató.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Ápolás Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Demens
Milyen szervezet?
Országos
Ozoróczky Mária Szociális Központ - Jászladány
Az elmúlt években Jászladány Nagyközségi Önkormányzat nagy hangsúlyt fektetett a személyes gondoskodást nyújtó, szociális alap és szakosított, valamint a gyermekvédelmi alapellátások megszervezésére és működtetésére. Létrehozott egy integrált intézményt, mely az egész település szociális hálóját biztosítja. Az új szolgáltatások bevezetését a társadalmi változások tették szükségessé, melyek hatására a már korábban bevezetett ellátások is sokat változtak, változnak. A személyes gondoskodás körébe tartozó alapellátásokat az önkormányzat biztosítja a településen, valamint az idősek otthona működtetésével alapfeladaton túli ellátást is biztosít. Szolgáltatások: házi segítségnyújtás, étkeztetés, idősek nappali ellátása (idősek klubja), idősek otthona.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Étkeztetés Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők
Paks Kistérségi Szociális Központ - Nagydorog
Szolgáltatások: család- és gyermekjóléti szolgálat és központ, helyettes szülői hálózat, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, idősek nappali ellátása, fogyatékos személyek nappali ellátása, támogató szolgálat, nappali melegedő.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Étkeztetés Melegedő
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Szegénységben élők
szocialiskozpont@paks.hu, etkezes@paks.hu, paksnapsugar@gmail.com, gykozpontpaks@gmail.com
Paks Kistérségi Szociális Központ - Németkér
A Paks Kistérségi Szociális Központ önállóan gazdálkodó költségvetési intézmény, mely a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat integráció formájában biztosítja, fenntartva a – részben önálló – szervezeti egységek együttműködését és feladatmegosztását, a szolgáltatások egymásra épülését. Az intézmény szervezeti egységei az igazgató irányítása mellett szakmailag önállóan működnek. Az integráció lehetővé teszi, hogy egy intézményi szervezeten belül gyermekjóléti és szociális alap-, illetve nappali ellátást nyújtsunk. Az intézmény szervezeti egységeinek külön-külön meg kell felelniük a tárgyi és személyi feltételeknek. Az ellátás célja és feladata biztosítani a társult településeken, hogy minden gyermekjóléti, vagy szociális ellátásra szoruló ember, a számára legmegfelelőbb, magas színvonalú személyes gondoskodáshoz juthasson, elsősorban az alapellátások, illetve a szakellátás keretein belül.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Mozgássérült Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Pálháza Körzeti Alapszolgáltatási Központ
Az Alapszolgáltatási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók
palhaza.hiv@gmail.com, alapszolgaltataspalhaza@gmail.com
Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat - Rum
Az intézmény komplex segítséget nyújt a szolgáltatásait igénybe vevők önálló életvitelének és készségeinek erősítéséhez, segítő közösségek bevonásához, valamint ellátja a kliensek jogainak fokozott védelmét. A munka során kulcsfontosságú a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem, valamint a családok társadalmi helyzetének javítása. Az éves munkatervben vállalt feladatoknak keretet ad az intézmény Alapító Okirata, valamint a vonatkozó jogszabályok. A munkának irányt ad a szociális munka Etikai Kódexe. Az intézmény nemre, korra, társadalmi és etnikai hovatartozásra, vallási és világnézeti meggyőződésre, nemi irányultságra, fogyatékosságra és egészségi állapotra való tekintet nélkül, valamint bármely egyéb hátrányos megkülönböztetés kizárásával látja el feladatait. A szakmai tevékenység során a titoktartás és az információk felelős kezelése biztosított.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok
1korzet@paloskaroly.hu, 1korzet@gmail.com, rum@savaria.hu
Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat - Torony
Bemutatkozás Az intézmény filozófiája Az intézmény komplex segítséget nyújt a szolgáltatásait igénybe vevők önálló életvitelének és készségeinek erősítéséhez, segítő közösségek bevonásához, valamint ellátja a kliensek jogainak fokozott védelmét. A munka során kulcsfontosságú a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem, valamint a családok társadalmi helyzetének javítása. Az éves munkatervben vállalt feladatoknak keretet ad az intézmény Alapító Okirata, valamint a vonatkozó jogszabályok. A munkának irányt ad a szociális munka Etikai Kódexe. Az intézmény nemre, korra, társadalmi és etnikai hovatartozásra, vallási és világnézeti meggyőződésre, nemi irányultságra, fogyatékosságra és egészségi állapotra való tekintet nélkül, valamint bármely egyéb hátrányos megkülönböztetés kizárásával látja el feladatait. A szakmai tevékenység során a titoktartás és az információk felelős kezelése biztosított.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Munkával kapcsolatos támogatás Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Demens
Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat - Vasszécsény
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok
szollosi@paloskaroly.hu, onkormanyzat@vasszecseny.hu
Pannonhalmi Gyermekjóléti Központ - Écs
Munkásságunk: Intézményünk 2009-es alapítással már évek óta segíti a Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás településeit. Tevékenységeinkhez tartozik elsősorban ezen községek gyermekjóléti-és családsegítő szolgálata, a házi segítségnyújtás, időseink nappali ellátása, valamint az étkeztetés is. Főbb tevékenységeink: gyermekjóléti szolgálat, családegítő szolgálat, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, étkeztetés
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Hajléktalanok
intezmeny@szocialis.t-online.hu
https://pannonhalmigyermekjolet.hu
Pannonhalmi Gyermekjóléti Központ - Győrság
Intézményünk 2009-es alapítással már évek óta segíti a Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás településeit. Tevékenységeinkhez tartozik elsősorban ezen községek gyermekjóléti-és családsegítő szolgálata, a házi segítségnyújtás, időseink nappali ellátása, valamint az étkeztetés is. Főbb tevékenységeink: gyermekjóléti szolgálat, családegítő szolgálat, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, étkeztetés. Gyermekjóléti Szolgálat fogadóórája minden héten csütörtökön (a győrsági művelődési ház középső irodájában) 8.00-16.00-ig tart. Kissné Nagy Krisztina 06/20/591-1381 Pannonhalmi Gyermekjóléti Szolgálat 96/554-057
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Kulturális program Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
intezmeny@szocialis.t-online.hu
https://pannonhalmigyermekjolet.hu/
Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulása - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Ugod
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
Pásztói Gondozási Központ
Pásztó Város Önkormányzata a Pásztói Gondozási Központ keretein belül biztosítja a szociális alap- és szakellátásokat, a gyermekjóléti alapellátásokat valamint a család és nővédelmi egészségügyi gondozást. Az integráltan működő intézmény idősek és demens személyek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, család- és gyermekjóléti szolgálat, család- és gyermekjóléti központ, idősek otthona, területi védőnői szolgálat és iskolai védőnői szolgálat szervezeti egységeken belül látja el feladatait. Szervezeti egységek: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek otthona.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Lakóotthon Egészségügy Ruha / cipő Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Betegség
Pécsváradi Gondozási Központ
Az intézmény működési területe: Családsegítés és Gyermekjóléti Szolgálat, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, nappali ellátás (idősek klubja).
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Ápolás Nappali ellátás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Hajléktalanok Szegénységben élők
7720 Pécsvárad, Dózsa György u. 2.
+36-72-465-143, +36-72-566-013
Hujberné Pej Márta
Perkátai Szociális Központ
A Perkátai Szociális Központ is hatványozott feladatot lát el a veszélyhelyzet során, mivel a legérzékenyebb csoportokra ellátása eddig is hozzá tartozott. Az intézménnyel való ügyintézésben kérjük, hogy a telefonos ügyintézést (06-25/450-609) válasszák, amennyiben ez nem lehetséges, akkor a békeidőbeli nyitva tartási időben a Bocskai utcai fronton levő ablakban tudnak ügyeket intézni. A szociális intézmény hétfőtől már mindenki számára kötelezően szállítja ki a szociális étkezést az eddig 65 főnek való kiszállítás helyett 110 főnek, illetve folyamatosan végzi a házigondozási feladatokat. A 70 éven felüli segítséget kérő perkátai polgárok gondozását is a Perkátai Szociális Központ szervezi.
Miben tud segíteni?
Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Mozgássérült Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Pszichiátriai betegek
Petneházai Közös Család-és Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Petőfiszállási Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ
2015 december elsejétől elindult a Petőfiszállási Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ Kiss Katalin vezetésével. A személyes gondoskodást biztosító szociális alapszolgáltatások egymásra épülő rendszere biztosítja Petőfiszállás község közigazgatási terüetén élő, szociális és mentális támogatásra szoruló egyének ellátását. Az Intézmény dolgozóinak munkája hozzájárul a fent említett ellátandó rászorulók szociális biztonságának megteremtéséhez és megőrzéséhez. Tiszteletben tartjuk a segítséget kérők autonómiáját. A szolgáltatást igénylőkkel szemben teljes elfogadást és előítélet mentességet tanúsítunk. Munkánkban az ügyfélközpontú ellátásra és szolgáltatásra törekszünk. Szolgáltatásaink: család- és gyermekjóléti szolgáltatás, tanyagondnoki szolgáltatás, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok
https://pszgyszk.blogspot.com/
Platán Szociális Alapszolgáltatási Központ - Balatonboglár
Az alapszolgáltatási központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Rehabilitáció Ápolás Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Foglalkoztatás Egészségmegőrzés, megelőzés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek
8630 Balatonboglár, Dózsa György utca 45.
Koós Mariann
Pócspetri Gondozási Központ
Alapszolgáltatásaink: étkeztetés, házi segítségnyújtás. Alapellátások ellátási területe: Pócspetri Község Közigazgatási területe. Szakosított ellátás: idősek otthona, ellátási területe: Szabolcs- Szatmár- Bereg Vármegye.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Segítség közügyek intézésében Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Pogányvölgyi Alapszolgáltatási Központ - Öreglak
Integráltan működő intézmény, amely személyes gondoskodást nyújtó szociális-, család-és gyermekjóléti alapszolgáltatásokat biztosít. Fenntartója a Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás. A Társulásban részt vevő önkormányzatok képviselőtestületének döntése értelmében a szociális alap-, és gyermekjóléti szolgáltatásokat 2005. évtől kistérségi rendszerben látják el. A szociális ellátások egységes rendszerének létrehozásával a Fenntartó célja, a lakosság szociális biztonságának megteremtése, elősegítése és megőrzése, valamint az Alaptörvényben meghatározott szociális jogok biztosítása, érvényre juttatása volt.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
Pogányvölgyi Alapszolgáltatási Központ, Buzsáki Telephely
Integráltan működő intézmény, amely személyes gondoskodást nyújtó szociális-, család-és gyermekjóléti alapszolgáltatásokat biztosít. Fenntartója a Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás. A Társulásban részt vevő önkormányzatok képviselőtestületének döntése értelmében a szociális alap-, és gyermekjóléti szolgáltatásokat 2005. évtől kistérségi rendszerben látják el. Az Alapszolgáltatási Központ Buzsáki Telephelye az alábbi szolgáltatásokat biztosítja: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás (idősek nappali ellátása), család-és gyermekjóléti szolgáltatások, gyógyszerátvétel kedden és csütörtökön csak előzetes rendelés alapján: Fehér Holló Gyógyszertár Lengyeltóti (+36 85 330 440).
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
Prügy Községi Szociális Szolgáltató Központ
Szociális Alapszolgáltató Központot 2007.május 17-én avatták fel. Az épület kettős funkciót lát el: A Szociális Szolgáltató Központ alapszolgáltatási központként működik, tevékenységi körünkbe tartozik a szociális étkeztetés megszervezése, a házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás biztosítása, továbbá a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Gyógyszer Rehabilitáció Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Pusztavám Község Önkormányzata Családsegítő – és Gyermekjóléti Szolgálat
A működési területén élő szociális és mentálhigiénés problémák illetve egyéb krízis helyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok vonatkozásában az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése. További szolgáltatások: házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők
csaladsegito.pusztavam@gmail.com
Ráckeve és Környéke Család- és Gyermekjóléti Központ - Szigetbecse
Szolgálatatások: Idősek nappali ellátása, Család- és gyermekjóléti központ, Család- és gyermekjóléti szolgálat, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, tanyagondnoki szolgálat.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
gyejo@rackeve.hu, rackevekozpont@rackeve.hu, csaladsegito@rackeve.hu
http://onkormanyzat.rackeve.hu/
Rákos Sándor Szociális Intézmény - Kálmánháza
Nappali ellátás, idősek klubja: a szolgáltatás célja, hogy az intézmény a szolgáltatást igénybevevő személyek részére olyan gondozási-, foglalkoztatási tevékenységet (fizikai, mentális, életvitelbeli segítség) szabadidő hasznos eltöltését nyújtsa, melyekkel az idős kor okozta hátrányokat enyhíti. Szociális étkeztetés: a szolgáltatás célja: biztosítva legyen a településünkön a magas életkorból, illetve a megromlott egészségi állapotból, fogyatékosságból, pszichiátriai betegségből, szenvedélybetegségből, vagy hajléktalanságból adódó hátrányok enyhítésére a kedvezményes áron elérhető, megfelelő minőségű főtt étel hétköznaponként. Étkeztetés feladata: azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről való gondoskodás, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Tanyagondnoki szolgáltatás: a tanyagondnoki szolgáltatás célja: az aprófalvak és a külterületi vagy egyéb belterületi, valamint a tanyasi lakott helyek intézményhiányából eredő hátrányainak enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, továbbá az egyéni, közösségi szintű szükségletek teljesítésének segítése.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek
http://www.rakossandorszocint.oldalunk.hu/
Református Szociális Gondozási Központ - Szociális étkeztetés - Sarkad
Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
https://www.reformatus-sarkadbelvaros.hu/
5720 Sarkad, Veress Sándor u. 17.
Dr. Kesztyűsné Szőke Julianna
Remény Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye - Kéthely
A Kéthelyi Integrált Szociális Otthon a Balaton déli partján, az M7 autópálya Balatonkeresztúri leágazójától 7 km-re, Marcali irányába található (Somogy megyében). Alapfeladatunk az értelmi fogyatékossággal élők tartós bentlakásos ellátásának biztosítása, valamint támogatott lakhatás működtetése. Az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes fogyatékos személyek számára teljes körű ellátást biztosítunk, amelybe beletartozik az étkezés, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátás, mentális gondozás, egészségügyi ellátás, foglalkozások és a szabadidő megszervezésének segítése. Az ápoló-gondozó ellátás igénybevételére 74 fő számára van lehetőség Kéthelyen. A 14, 20, 40 fő elhelyezésére alkalmas telephelyeinkre jellemző, hogy két-, háromágyas szobák állnak rendelkezésre a szolgáltatást igénybe vevők részére.
Miben tud segíteni?
Ápolás Nappali ellátás Étkeztetés Ruha / cipő Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szegénységben élők Mentálhigiéné
Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ - Szociális Étkeztetés - Nagyatád
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: a) koruk, b) egészségi állapotuk, c) fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, d) szenvedélybetegségük, e) hajléktalanságuk miatt. Lehet igényelni házhoz szállítást térítés ellenében. A szolgáltatás térítésköteles.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
7500 Nagyatád, Széchenyi tér 3.A., 3.B.
+36-82-454-330, +36-82-504-597
Ivókné Pintér Melinda
Román Nemzetiségi Gondozási Központ - Méhkerék
Szolgáltatások: szociális alapellátás, család- és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Romhány Község Önkormányzata Szociális Szolgáltató Központ Idősek Otthona
A Szolgáltató Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában. További szolgáltatások: Idősek otthona.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Ápolás Hajléktalanszálló Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók
Sajószentpéteri Területi Szociális Központ - Szociális étkeztetés
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve családtagjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Az étkeztetést a lakosság szükségleteinek megfelelően az alábbi formákban biztosítjuk: kiszolgálásával egyidejű helyben fogyasztással, elvitelének lehetővé tételével, lakásra szállításával.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
3770 Sajószentpéter, Kossuth út 40.
Gál Katalin
Sárbogárdi Egyesített Szociális Intézmény (SESZI) - Ápolást, gondozást nyújtó otthon
Az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi legalább háromszori étkezéséről, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátásáról, mentális gondozásáról, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásról ( a továbbiakban : teljes körű ellátás ) az ápolást, gondozást nyújtó intézményben kell gondoskodni, feltéve, hogy ellátásuk más módon nem oldható meg.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus
Sárbogárdi Egyesített Szociális Intézmény (SESZI) - Hajléktalan személyek átmeneti szállása
Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények legfeljebb egyévi időtartamra teljes körű ellátást biztosítanak, különös méltánylást érdemlő esetben az intézmény orvosa szakvéleményének figyelembevételével, egy alkalommal, egy évvel meghosszabbítható.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Melegedő
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet
Sárbogárdi Egyesített Szociális Intézmény (SESZI) - Időskorúak gondozóháza
Célunk, hogy segítséget nyújtsunk azoknak az időskorú ellátottaknak, akik az egészségi állapotukban bekövetkezett változás miatt 24 órás felügyeletet igényelnek, valamint azoknak a rászoruló személyeknek, akiket a családjuk gondoz, de e tevékenység végzése átmenetileg akadályokba ütközik, (betegség, költözés stb.)
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus
Sárbogárdi Egyesített Szociális Intézmény (SESZI) - Nappali ellátás
A nappali ellátás elsősorban a saját otthonukban élő egészségi állapotuk, vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére, valamint igény szerint napközbeni étkeztetésre.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás Szabadidőprogram Egészségügy
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus
Sárbogárdi Egyesített Szociális Intézmény (SESZI) - Szociális étkeztetés
Azoknak a szociálisan rászorultaknak biztosítunk napi egyszeri meleg ételt, akik önmaguknak, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk miatt. A szociális rászorultság feltételeit a települési önkormányzat rendeletében szabályozza.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Sárbogárdi Egyesített Szociális Intézmény - Hantos
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők
Sárosdi Szociális Alapellátási Központ
Tevékenység: Étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, család- és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett
Sárospataki Gondozási Központ - Szociális étkeztetés
A településen élő, szociálisan rászorult személyek részére napi egyszeri meleg ebéd biztosítása.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Sásdi Szociális Szolgálat
Intézményünk, megszervezi és kivitelezi az idősek ellátását, saját otthonukban, a 36/2007. (XII. 22.) SZMM rendeletben előírt, gondozási szükséglet megállapítását követően. Az idősek nappali ellátásának keretében biztosítjuk az igénybevevők számára a szabadidő hasznos eltöltését, az egyedüllét csökkentését, programjaink során célunk az egészséges aktivitás fenntartása, a demencia késleltetése. A Sásdi Szociális Szolgálat 2024. március 01-től, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 62. §-ában foglaltak értelmében, étkeztetés szociális szolgáltatás nyújtásáról gondoskodik. Szakmai Egységek: házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása / Levendula klub, étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Orbán Éva
Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Szociális étkeztetés - Etyek
A szolgáltatás célja: azoknak a szociális rászorulóknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetése, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartós, vagy átmeneti jelleggel nem képesek más módon megoldani. A feladat ellátását az intézmény meleg ebéd biztosításával végzi. Az étkezés minden munkanap 12- 13.30 között igénybe vehető, csere éthordó biztosítása szükséges. Az ebéd előállítása munkanapokon az Önkormányzattal szerződésben álló Bacchus Bt.-n keresztül történik az Önkormányzat fenntartásában lévő étteremben (2091 Etyek Körpince köz 6.). Az ellátás megszervezésével lehetővé válik, hogy a rászorult személyek munkanapokon, naponta egyszer a megfelelő mennyiségű, minőségű meleg ételhez hozzájussanak. Az étkeztetés a lakosság szükségleteinek megfelelően szervezhető: a) kiszolgálásával egyidejű helyben fogyasztással, b) elvitelének lehetővé tételével, c) lakásra szállításával.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - "Életház" - Szerep
Vezetője: Mile Zsolt. Házi gondozottak létszáma: 45 fő, nappali ellátottak: 50 fő, szociális étkező: 60 fő.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Földes
Az intézmény által nyújtott szociális és gyermekjóléti alapellátások: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak nappali ellátása, demens személyek nappali ellátása, fogyatékos személyek nappali ellátása, család és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Integráció / reintegráció Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett
gondoz.ladany@gmail.com, idosek6@gmail.com
+36-54-451-173, +36-54-465-785
Simon Angéla
Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ - Püspökladány
A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ Család-és Gyermekjóléti Központ a püspökladányi járás területén a gyermekvédelmi gondoskodás keretében tartózó hatósági előkészítő munkát végez a szakembereivel. Célja a járásban élő gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a veszélyeztetettségük kialakulásának megelőzése, illetve annak megszüntetése, valamint a családból kiemelt gyermekek hazagondozásának segítésére irányul. A központ a család- és gyermekjóléti szolgálatokkal szorosan együttműködve végzi a gyermekvédelmi munkáját, szakmai támogatást nyújt számunkra, havi rendszerességgel konzultációs lehetőséget biztosít. Az esetmenedzserek esetmegbeszéléseken vesznek részt és a szolgálatok számára szükség szerint konzultációt biztosít, tájékoztatja a családsegítőket a közvetíthető szolgáltatásokról, ellátásokról, és az ezeket érintő változásokról. A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében jelzőrendszert koordinál és jelzőrendszeri tanácsadó segítségével családok segítése érdekében működteti az észlelő és jelzőrendszert, egyben elősegíti a nem állami szervek, magánszemélyek részvételét a megelőző rendszerben, koordinálja a járás területén működő jelzőrendszer munkáját, valamint szakmai segítséget nyújt a szolgálat és a jelzőrendszeri tagok számára.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Hajléktalanok
https://www.segitokezekintezmeny.hu/
Segítőkéz Szociális Központ - Tóalmás
Szolgáltatásaink: Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkezés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Fogyatékkal élő Idősek Egyéb krónikus betegség Szegénységben élők
Sellyei Kistérségi Időskorúak Alapellátó Szolgálata
Családias hangulatú idősek otthona az Ormánság szívében – ez a Napsugár Időskorúak Szolgáltató Központja Sellyén. Az otthon lelkiismeretes és szakképzett munkatársai azzal a hitvallással végzik az itt lakók ápolását-gondozását, hogy személyre szabott ellátás mellett mindenkinek biztonságos, méltósággal teli időskort kell biztosítani. Az intézményben 30 idős ember találhat új otthonra, és bentlakásos ellátás keretében teljeskörű egészségügyi és mentális ellátásra. Az ápolási részleg gondozottjai egy-, két- és háromágyas szobákban kapnak elhelyezést, míg az önmagukat részben még ellátni képes társaik egy-, illetve kétfős apartmanokban élhetnek. További szolgáltatások: házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek
Simeon Szociális Szolgáltató Központ - Nyírpazony
A Nyírpazonyi Református Egyházközség fenntartásában működő Simeon Szociális Szolgáltató Központ 2002. év végén kezdte meg a működését. Feladatunk, hogy teljes körű gondozást nyújtsunk bentlakásos formában olyan időskorú személyeknek, akik önmaguk ellátására nem, vagy csak részben képesek. A 2004-ben megvalósult szervezeti integráció után, az integrált intézményi struktúrában a bentlakásos ellátási forma mellett a következő alapszolgáltatások működnek: Szociális étkeztetés, idősek klubja, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Közösségépítés Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
https://www.pazonyirefegyhaz.hu
Söjtöri Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Idősek Nem/részben önellátók
Somogyjádi Alapszolgáltatási Központ és "Együtt Könnyebb" Időskorúak Otthona
Az intézmény működési területe: a Somogyjádi Mikrotérségi Szociális Társulás településeinek közigazgatási területe. Az”Együtt Könnyebb” Időskorúak Otthona esetében országos, de elsősorban Somogyjád község közigazgatási területe. Az intézmény tevékenysége: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, család és gyermekjóléti szolgáltatás, nappali ellátás, idősek tartós bentlakásos ellátása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Sopron és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ - Kópháza
Szolgáltatások: gyermekjóléti szolgáltatás, támogató szolgáltatás, családsegítés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Szákszendi Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ
Az alapszolgáltatási központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ - Legyesbénye
Család- és Gyermekjóléti szolgálat, valamint Család- és Gyermekjóléti Központ ügyeleti rendszerben működik. Ügyfélfogadás csak előre egyeztetett időpontban, illetve online vagy telefonos formában (kivéve krízishelyzet esetén). Szociális étkeztetés: továbbra is csak kiszállítással történik. Támogató szolgálat: ügyeleti rendszerben, előre egyeztetett időpontban elérhető. Idősek nappali ellátása: a klubok zárva tartanak, csak ebéd kiosztás és kiszállítás működik. Klubtagok részére otthoni ellátás (bevásárlás, gyógyszerkiváltás) lehetőségét igény esetén biztosítjuk.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ - Mád
Család- és Gyermekjóléti szolgálat, valamint Család- és Gyermekjóléti Központ ügyeleti rendszerben működik. Ügyfélfogadás csak előre egyeztetett időpontban, illetve online vagy telefonos formában (kivéve krízishelyzet esetén). Szociális étkeztetés: továbbra is csak kiszállítással történik. Támogató szolgálat: ügyeleti rendszerben, előre egyeztetett időpontban elérhető. Idősek nappali ellátása: a klubok zárva tartanak, csak ebéd kiosztás és kiszállítás működik. Klubtagok részére otthoni ellátás (bevásárlás, gyógyszerkiváltás) lehetőségét igény esetén biztosítjuk. A Családsegítő és gyermekjóléti feladatokat Szerencs, Mád, Rátka, Monok településeken látják el.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
+36-47-362-647, +36-20-382-3898|ügyeleti szám
Dr. Sipos Attila
Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ - Szerencs
Család- és Gyermekjóléti szolgálat, valamint Család- és Gyermekjóléti Központ ügyeleti rendszerben működik. Ügyfélfogadás csak előre egyeztetett időpontban, illetve online vagy telefonos formában (kivéve krízishelyzet esetén). Szociális étkeztetés: továbbra is csak kiszállítással történik. Támogató szolgálat: ügyeleti rendszerben, előre egyeztetett időpontban elérhető. Idősek nappali ellátása: a klubok zárva tartanak, csak ebéd kiosztás és kiszállítás működik. Klubtagok részére otthoni ellátás (bevásárlás, gyógyszerkiváltás) lehetőségét igény esetén biztosítjuk.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Táboroztatás Információ, tanácsadás Étkeztetés Foglalkoztatás Rehabilitáció Nappali ellátás Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Autizmus Szellemi fogyatékosság Nem/részben önellátók
Dr. Sipos Attila
Szécsény és Térsége Humánszolgáltató Központ
Szolgáltatások: szociális alapellátás, család- és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek
+36-30-883-2601, +36-30-883-2605, +36-32-370-011
Csák Andrea
Szécsény és Térsége Humánszolgáltató Központ Endrefalvai Kirendeltsége
A Humánszolgáltató Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Szegedi Kistérség Többcélú Társulás - Deszk
Deszken a következő ellátási formák vehetők igénybe: szociális alapszolgáltatások: Étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek nappali ellátása, gyermekjóléti alapellátás keretében gyermekjóléti szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok Fogyatékkal élő Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény - Füzesgyarmat
Intézményünk alapszolgáltatásai: Családsegítés, gyermekjóléti ellátás, étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
fuzeszi@fuzestv.hu, csaladsegito.fgy@fuzestv.hu
Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény - Szociális étkeztetés
A szociális étkeztetés keretein belül intézményünk – munkaszüneti, hétvégi és ünnepnapok kivételével, heti 5 napban - menüt biztosít. Az ellátást kérheti minden Szeghalom közigazgatási területén élő szociálisan rászorult aki: életkora alapján az a személy, aki 65. életévét betöltötte, és személyazonosításra alkalmas okmány bemutatásával igazolja, egészségi állapota miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki a háziorvos, vagy kezelőorvos igazolása szerint önmaga ellátásáról részben vagy teljesen gondoskodni nem tud, fogyatékossága miatt rászorulónak kell tekinteni a súlyosan fogyatékos személyt, aki a súlyos fogyatékosságát a Szt.65/C. § (6) bekezdés szerint igazolja, pszichiátriai vagy szenvedélybetegsége miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényel, és pszichiátriai- vagy szenvedélybetegségét a kezelőorvos által kiállított szakvéleménnyel igazolja.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
5520 Szeghalom, Kossuth utca 18.
Kóti Gabriella
Szekszárd és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás - Őcsény
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Szekszárdi és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás - Zomba
A Társulás a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Szent József Katolikus Integrált Szociális Intézmény Család- és Gyermekjóléti Szolgálata - Csávoly
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
csaladsegito@szentjozsefintezmeny.hu
https://szentjozsefintezmeny.hu/
Szent László Alapszolgáltatási Központ - Jászszentlászló
A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszert működtet. A jegyző, a járási hivatal, továbbá a szociális, egészségügyi szolgáltató, köznevelési intézmény, valamint a pártfogói felügyelői és a jogi segítségnyújtói szolgálat jelzi, az egyesületek, az alapítványok, a vallási közösségek és a magánszemélyek jelezhetik a családsegítést nyújtó szolgáltatónak, ha segítségre szoruló családról, személyről szereznek tudomást. E jelzés alapján a családsegítést nyújtó szolgáltató intézmény feltérképezi az ellátási területen élő szociális és mentálhigiénés problémákkal küzdő családok, személyek körét, és személyesen felkeresve tájékoztatja őket a családsegítés céljáról, tartalmáról. A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. A Család és Gyermekjóléti Szolgálat Jászszentlászló, Móricgát, Szank községek közigazgatási területén a terület teljes lakosságára kiterjedő ellátási forma mely az ellátási területen élő szociális és mentális, valamint egészségügyi problémával küzdő családok, személyek körére terjed ki. Krízishelyzet esetén más illetékességi területhez tartozó személy is felkeresheti segítségért a szolgáltatást. Jászszentlászló és Móricgát közigazgatási területén élő bejelentett magyar állampolgárok, bevándorlási illetve letelepedési engedéllyel rendelkezők, és a magyar hatóság által menekültként elismert családok és gyermekeik.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Gyógyszer Lakóotthon Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
alapszolgaltatas@jaszszentlaszlo.hu
https://szentlaszloalapszolg.hu
Szent László Völgye Segítő Szolgálat - Tordas
1979-ben az akkori Martonvásár Nagyközségi Tanács, figyelemmel a lakosság korösszetételére és a jelentkező igényekre házi gondozás bevezetéséről határozott. 1980-ban Egyesített Szociális Intézmény néven létrehozta a mai intézmény elődjét. Az idősek napközi otthonát és a házi gondozást magába foglaló intézmény 1983-ban bővítette szolgáltatásait a szociális étkezés bevezetésével. 1993-ban történt törvényi szabályozás alkalmával elindult a családsegítés valamint a hajléktalan ellátás. 1997-ben pedig, a gyermekvédelmi törvény elvei szerint bevezetésre került a gyermekjóléti szolgáltatás. 1998-tól a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat tevékenységét hat településen végzete munkáját – Baracska, Gyúró, Kajászó, Martonvásár, Ráckeresztúr, Tordas –, az önkormányzatok közötti társulási megállapodás alapján. 2007. január 1. óta az intézmény Szent László Völgye Segítő Szolgálat néven kistérségi intézményként működik.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Egészségmegőrzés, megelőzés Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Hajléktalanok Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett
Szent Norbert Idősek Klubja - Jánoshida
A Szent Norbert Idősek Klubja biztosítja a település szociális alapellátási feladatait, mint az idősek napközi ellátása, a szociális étkeztetés, a házi gondozás. Híve a demencia elleni harcnak, ennek érdekében Alzheimer Café programokat szervez. Az intézmény fontos alapköve a "Tudatos öregedés 2030" önkormányzati programnak. Intézmény bemutatása, szakmai sajátosság Az Idősek Klubja a nappali ellátás keretén belül 20 gondozott számára biztosítja az egyszeri meleg étel elfogyasztását, a tartalmas szabadidő eltöltést, a mentális és szociális támogatást, a változatos programokban való részvételt. A szociális étkeztetésben részesülő lakosok számára a házi gondozók szállítják otthonukba a meleg ebédet, melyet jelenleg 60 fő vesz igénybe Jánoshidán. Az Idősek Klubja helyet biztosít a családsegítő szolgálatnak, melyet a településen felsőfokú végzettséggel rendelkező családgondozó biztosít. A családsegítő szolgálat feladata a szociális vagy mentálhigiéniás problémákkal küzdő, valamint krízishelyzetben lévő családok számára nyújtott szolgáltatás. Tevékenységünk részét képezi a házi gondozás, mely azoknak az otthonukban élő személyeknek nyújt ellátást, akik egészségi állapotuk következtében, önálló életvitelük fenntartásához segítségre szorulnak. Az intézményben a nappali ellátás, a családsegítő szolgáltatás, a házi segítségnyújtás térítésmentesen és önkéntesen vehető igénybe.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek
Szentistván Nagyközség Önkormányzat Szociális Étkeztetés
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Szeretet Idősek Klubja Kistarcsa
Intézményünk 2013. május 2-tól új szolgáltatást indít el, az Idősek Nappali Ellátását. Az idősek klubja a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál. Segítséget nyújt hivatalos ügyek intézésében és az idősek életminőségének megőrzésében, javításában. Az idősek klubja keretében nappal igénybe vehető szolgáltatást nyújtunk a saját otthonukban élő, egészségügyi állapotuk és, vagy idős koruk miatt önmaguk ellátására részben képes kistarcsai lakosok számára. A szolgáltatás célja a napközbeni tartózkodás, a társas kapcsolatok kialakítása, ápolása a hasznos időtöltés mellett, a higiéniai szükségletek biztosítása. Célunk az igénybevevők részére állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító közösségi szolgáltatások nyújtása.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Alkoholfüggők Drogfüggők Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Autizmus
Szigethalom Egyesített Népjóléti intézmény - Szociális Étkeztetés, Házi Segítségnyújtás
Szociális étkeztetés: Intézményünk munkanapokon biztosítja a szociális étkeztetés szolgáltatást igény szerint kiszállítással/elvitellel és az idősek nappali ellátásával párhuzamos igénybevétel esetén helyben fogyasztással. Házi segítségnyújtás: Intézményünk munkanapokon biztosítja a szolgáltatást 7 és 15 óra között, az ellátott gondozási szükséglettől és kapacitástól függően, maximum napi 4 óra időtartamban. A térítési díjak személyre szabottak és jövedelemhez kötöttek, melyek a letölthető dokumentumok között megtalálhatóak, táblázat formájában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség
Szilvásváradi Szociális Szolgáltató Központ
A Szilvásváradi Szociális Szolgáltató Központ 2016. január 1-én kezdte meg működését. Alapító szerve: Szilvásvárad és Térsége Szociális Társulása. Illetékességi területe: Szilvásvárad, Nagyvisnyó, Balaton, Bekölce és Mikófalva közigazgatási területe.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Szirmabesenyői Segítő Szolgálat - Szociális étkeztetés
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. Az étkeztetés az igénybe vevők szükségleteinek megfelelően vehető igénybe: elvitellel, lakásra szállítással (amiről az önkormányzat gondoskodik). A szociális étkeztetés kérelem formanyomtatványon igényelhető a Kossuth utca 19. sz. alatt fogadóidőben. A szociális rászorultságot minden esetben szükséges igazolni, csatolni az ehhez kapcsolódó iratok másolatát. Az étkeztetés térítésköteles szolgáltatás. A személyi térítési díjat a Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzata helyi rendeletben határozza meg. Az étkezés biztosításához együttműködési megállapodás szükséges.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
3711 Szirmabesenyő, Kossuth u. 19.
+36-46-317-591, +36-30-782-0439
Krakompergerné Bodnár Katalin
Szob Járási Család- és Gyermekjóléti Központ
Intézményünket 2000-ben hozta létre Szob Városa Önkormányzata. Az intézmény 2006-ig működött a Város fenntartásában, 2007-től pedig a Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának fentartásába került és azóta is ebben a formában működik. A kezdetben 3 dolgozóval alakult intézmény időközben dinamikusan fejlődött, ma közel 20 munkavállalót foglalkoztat.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült Nehéz élethelyzet
Szociális Alapellátás - Sajóecseg
Az önkormányzat a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek
Szociális alapellátás, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Ecséd
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
Szociális Alapellátó Intézmény - Naszály
A szociális ellátások körében a Szociális Alapellátó Intézmény ellátja a szociális törvényben foglalt, szociális alapszolgáltatások, szakellátások körébe tartozó alábbi feladatokat: családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatások, fogyatékosok nappali intézményes ellátása, idősek nappali intézményes ellátása, hajléktalanok nappali intézményes ellátása, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, hajléktalanok éjjeli menedékhelye.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mozgássérült Hajléktalanok
szocialis@naszaly.hu, szocalap@tata.hu
Szociális Alapellátó Intézmény - Neszmély
A Tatai Járás településein, így társulási formában látjuk el belső szervezeti egységeinkkel az alábbi szakfeladatokat: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére, pszichiátriai betegek közösségi alapellátása, fogyatékossággal élők nappali ellátása, idősek nappali ellátása, hajléktalanok nappali ellátása, továbbá a személyes gondoskodást nyújtó szociális szakellátás keretében biztosítjuk: hajléktalanok átmeneti ellátását éjjeli menedékhelyen, továbbá biztosítjuk a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi alapellátásokat: Család –és Gyermekjóléti Központ, valamint a Család –és Gyermekjóléti Szolgáltatások ellátását.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Nappali ellátás Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Idősek Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Nem/részben önellátók
Szociális Alapellátó Intézmény Tata
Idősek Klubja A Tata kertvárosi városrészében elhelyezkedő nappali intézmény jelenleg két éves múltra tekint vissza. Már a létrejötte előtt is mutatkozott igény egy ilyen közösségi színtér létrehozására, melyet az előzetes felmérések igazoltak. A városrész földrajzi elhelyezkedése miatt távol esik a városközpontban elérhető szolgáltatásoktól. A klub elhelyezkedése meglehetősen kedvező, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető, mind a helyi járatos buszok segítségével, mind a helyközi buszok segítségével. A városrész lakossága körében már híre ment intézményünknek és a tagok száma bővülő tendenciát mutat. Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. Ez jelenti az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást. Segítséget igényelhet a gondozott a napi élelem-biztosításában, bevásárlás, ebédszállítás formájában. Amennyiben önállóan nem tud étkezni a szolgálat vállalja at étkeztetést. Az idős emberek nagy része már nem képes környezetének rendben tartására. A lakókörnyezet rendben tartása gondozási feladat. A konyha, fürdőszoba rendbetétele, ugyan csak fontos feladat a gondozó számára, hogy az ágyban fekvő gondozottnál külön figyelmet fordítson a személyi tisztálkodásra, az ágynemű tisztaságára, az egészségügyi gondozásra /a kompetencia határok betartása mellett/. Fontos feladat a mentális gondozás, a szociális ügyek intézésében való segítés, a külvilággal való kapcsolattartás támogatása. Fertőző beteg esetében a kijelölt gondozónő látja el a gondozást, megfelelő körültekintéssel. - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Étkeztetés - Pszichiátriai Betegek Közösségi Ellátása - Támogató Szolgálat: A szolgáltatás célja a fogyatékos személy önrendelkezésén alapuló önálló életvitelének megkönnyítése, elsődlegesen a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítésével, valamint önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása. - Fogyatékosok Nappali Intézménye - Család- és Gyermekjóléti Központ: A szociális munka módszereivel és eszközeivel biztosítja a gyermekek testi és lelki egészségét, családban történő nevelkedését, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését, illetve a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőtt társadalmi beilleszkedését. Célunk a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, melyet a gyermek és családi helyzetéhez, szükségletihez igazodva kell nyújtani. A családjából bármely okból kikerült gyermek biztonságát, korához és szükségleteihez igazodó gondozását, nevelését, egészséges személyiségfejlődését biztosítani kell.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Átmeneti szálló / otthonok Információ, tanácsadás Szabadidő / fejlesztés Oktatás, fejlesztés Egészségmegőrzés, megelőzés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Hajléktalanok Mentálhigiéné Pszichiátriai betegek
Szociális Alapfeladatok Ellátásának Intézménye - Iharosberény
A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás az étkeztetés és házi segítségnyújtás feladatait látja el Inke, Iharosberény, Iharos, Pogányszentpéter közigazgatás területén. Az étkeztetés keretein belül gondoskodik azoknak a szociálisan rászorulóknak a legalább egyszeri meleg étkezéséről, akik önmaguknak és eltartottjaiknak azt tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Étkezésben részesíti azt az eltartottat, aki kora vagy egészségügyi állapota, fogyatékossága, pszichiátriai vagy szenvedély betegsége miatt, az étkeztetéséről más módon nem tud gondoskodni, továbbá az ellátási területén tartózkodó hajléktalan személyt. Az étkeztetést Inke és Iharosberény gyermekétkeztetési konyhája biztosítja. Az igénybevétel feltételeit Iharosberény Község Önkormányzata a szociális ellátásáról helyi szabályozásáról szóló hatályos rendelete tartalmazza. A házi segítségnyújtás keretein belül gondoskodik azokról az időskorú személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak. Továbbá gondoskodik még azok ellátásáról, akik pszichiátriai, szenvedély betegek, fogyatékos személyek, és állapotukból adódóan önmaguk ellátására képesek, de ehhez segítséget igényelnek, valamint azokról az egészségügyi állapotuk miatt rászoruló személyekről, akik igénylik és gondozási szükségletük miatt jogosultak erre az ellátási formára, illetve akik bentlakásos intézményi elhelyezésre várakoznak.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Nem/részben önellátók Idősek Család / demográfia Gyermekek Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Szociális Alapszolgáltatási Központ - Étkeztetés - Zsombó
A napi egyszeri meleg étel biztosítása az egyik legalapvetőbb szolgáltatás. Zsombó Nagyközség Önkormányzata a működéshez szükséges engedéllyel rendelkezik. Az ebéd házhoz szállítása a zsombói Jóbarát Vendéglőből a vendéglő, a házi segítségnyújtásban foglalkoztatott szociális gondozónők és a tanyagondnokok közreműködésével történik. Az étkezésért, házhozszállításért térítési díj az önkormányzat helyi rendelete alapján szociális helyzettől függően fizetendő, továbbá helyi rendelet szabályozza a térítési díj támogatásának esetét és mértékét.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Zsótér Ágnes
Szociális Alapszolgáltatási Központ - Kaposfő
Az intézmény székhelye: 7521 Kaposmérő Hunyadi u. 5. 2005. január 28-án kelt alapító okiratban hat település, Kaposmérő, Kaposújlak, Kaposfő, Kisasszond, Kiskorpád és Gige Községek Önkormányzatai, mint alapítók a Szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 57.§. (4) bekezdésében meghatározott szociális alapszolgáltatási feladatok ellátására úgy, mint az étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, valamint az időskorúak nappali ellátására Szociális Alapszolgáltatási Központot hoztak létre. Az intézmény jogutódja a korábban két település társulásában működő Családvédelmi Központnak. Az intézmény működési területe: Kaposmérő, Kaposújlak, Kaposfő, Kiskorpád, Jákó, Gige, Hetes, Csombárd, Mike, Hencse, Kőkút, Visnye, Hedrehely, Somogyaszaló, Somodor.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Szociális Alapszolgáltatási Központ - Kaposmérő
2005. január 28-án kelt alapító okiratban hat település, Kaposmérő, Kaposújlak, Kaposfő, Kisasszond, Kiskorpád és Gige Községek Önkormányzatai, mint alapítók a Szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 57.§. (4) bekezdésében meghatározott szociális alapszolgáltatási feladatok ellátására úgy, mint az étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, valamint az időskorúak nappali ellátására Szociális Alapszolgáltatási Központot hoztak létre. Az intézmény jogutódja a korábban két település társulásában működő Családvédelmi Központnak.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Közösségépítés Kulturális program Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
Szociális Alapszolgáltatási Központ - Keszü
Keszü községben megkezdte tevékenységét a Pécsi Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ. Szolgálatunk szociális étkeztetést biztosít a szociálisan rászorulók részére, valamint házi segítségnyújtást a szociális és egészségügyi állapotra való tekintettel.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Gyógyszer
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Szegénységben élők
Szociális Alapszolgáltatási Központ - Kincsesbánya
Intézményünk, a Szociális Alapszolgáltatási Központ Móron, a Bajcsy-Zs. u. 7. szám alatt található. Móron, illetve a Mór Mikrokörzeti Szociális Intézményi Társuláshoz tartozó településeken élő lakosság számára az alábbi szociális és gyermekjóléti alapellátásokat biztosítjuk: Étkeztetés a társult települések közigazgatási területén (Isztimér, Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya, Magyaralmás, Mór). Házi segítségnyújtás a társult települések közigazgatási területén (Isztimér, Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya, Magyaralmás, Mór). Idősek nappali ellátása (Mór település közigazgatási területén). Család- és gyermekjóléti szolgálat a társult települések közigazgatási területén (Isztimér, Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya, Magyaralmás, Mór). Család- és gyermekjóléti központ a Móri Járás közigazgatási területén 2016. január 1-től (Bakonycsernye, Balinka, Bodajk, Csákberény, Csókakő, Fehérvárcsurgó, Isztimér, Kincsesbánya, Magyaralmás, Mór, Nagyveleg, Pusztavám, Söréd).
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Szociális Alapszolgáltatási Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Fehérvárcsurgó
Szociális intézmények: családsegítő, család- és gyermekjóléti központ, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
gyejoszolgalat@szocmor.hu, gyejokozpont@szocmor.hu
8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi Sándor u. 24.
+36-22-785-863, +36-22-562-308, +36-30-350-1864, +36-20-530-9059
Szociális Alapszolgáltatási Központot - Igal
A társulásban szereplő önkormányzatok a szociálisan rászorultak ellátása érdekében Szociális Alapszolgáltatási Központot működtet. A társult tagok az Igal és Környéke Alapszolgáltatási Központja alaptevékenysége körében: étkeztetést, házi segítségnyújtást, családsegítő-és gyermekjóléti szolgáltatást, jelzőrendszeres házi segítségnyújtást valamint az idősek nappali ellátását biztosítja az arra rászorulóknak.A településen élők részére Igal Város Önkormányzata és a társulásban szereplő önkormányzatok Szociális Alapszolgáltatási Központja a szociális biztonság megteremtését és megőrzését, a személyes gondoskodás igénybevételének lehetőségét biztosítja. A szolgáltatást igénybevevő szükségleteit, egészségi-, szociális és pszichés állapotát a legmesszebbmenőkig figyelembe kell vennie, nagy gondot fordítva arra, hogy az igénybevevő individuális szabadsága a lehető legteljesebb mértékben érvényre jusson. Elérhető szolgáltatások: Nappali ellátás, Étkezés, Házi-segítségnyújtás, Családsegítés és Gyermekjóléti szoláltatás, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
Szociális ellátás - Egerszalók
Szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek
3394 Egerszalók, Sáfrány út 7.
+36-36-574-002, +36-36-474-332, +36-36-474-332|8-as mellék, családgondozó
Baji Zsuzsanna
Szociális ellátás, házi segítségnyújtás - Dad
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Kulturális program Segítség közügyek intézésében Ápolás
Kinek tud segíteni?
Idősek Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség Nem/részben önellátók
Szociális ellátások - Nagykarácsony
Szolgáltatások: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, tanyagondnoki szolgáltatás. család- és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
polgarmesteri.hivatal@nagykaracsony.hu
Szociális Ellátó és Gyermekjóléti Intézmény - Lőrinci
Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok
Szociális Ellátó és Gyermekjóléti Intézmény - Recsk
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek klubja, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Mozgássérült Egyéb krónikus betegség Nem/részben önellátók
Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet - Tapolca
Az intézmény szociális, egészségügyi és gyermekjóléti alapellátást biztosít. Munkatársaim az emberiséggel egyidős hivatást teljesítenek, nap mint nap azon fáradoznak, hogy az emberi méltóságot tiszteletben tartva- legyen az gyermek, felnőtt, időskorú, hajléktalan- megadják a megfelelő segítséget, gondozást magas szakmai és ellátási színvonalon. Célunk, hogy megfelelő szociális hálót hozzunk létre, kezdeményezzünk, irányítsunk, segítsünk olyan együttműködéseket, projekteket, melyek révén az ellátott területen élők hatékony segítséget kapjanak a kialakult élethelyzeteik kezeléséhez.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Melegedő Hajléktalanszálló Pénzadomány Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Betegség Hajléktalanok Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
alapellatas.tapolca@tapolca.hu
Szociális és Gondozási Központ, Szent Anna Szeretetotthon - Nyírvasvári
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Nappali ellátás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ - Sirok
Szolgáltatások: családsegítés, házi segítségnyújtás, bölcsőde, gyermekjóléti szolgálat, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Szociális és gyermekvédelmi ellátások - Papkeszi
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Szociális és Szolgáltató Központ - Esztár
A Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Hajléktalanok
Szociális étkeztetés - Alsónyék
Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Szociális étkeztetés - Alsózsolca
Célja és feladata az étkeztetés keretében főétkezésként legalább napi egyszeri meleg étel biztosítása. A települési önkormányzat intézményünkön keresztül, saját önkormányzati fenntartásban lévő főzőkonyhájáról biztosítja az ételt a lakosok számára. Az étel kiadagolása/kiszállítása a Központi Konyháról és az Alsózsolcai Gondozási Központ tálalókonyhájáról történik. Az étel zárt rendszerű szállító edényekben kerül szállításra az Alsózsolcai Gondozási Központ épületében működő tálaló konyhára, az erre használatos gépkocsival és szállító edényekkel.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
gondozasikozpont@alsozsolca.hu
3571 Alsózsolca, Kossuth Lajos u. 104.
Oroszné Verba Julianna
Szociális Étkeztetés - Bácsalmás
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
6430 Bácsalmás, Rákóczi u. 58.
Szabó Erika
Szociális Étkeztetés - Celldömölk
Az étkeztetés keretében a hét minden napján azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére koruk, egészségi állapotuk, vagy szociális helyzetük miatt tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. A településen élő fogyatékkal élő személyek, pszichiátriai betegek, hajléktalan személyek, vagy szenvedélybetegek részére is lehetőséget biztosítunk az étkeztetés igénybevételére. A szolgáltatás térítési díj köteles, melyről bővebben weboldalunkon a térítési díj megállapításáról szóló résznél, illetve az intézmény faliújságán kifüggesztett információkból tájékozódhatnak.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Szociális Étkeztetés - Csömör
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik számára tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Az étkezés történhet helyben fogyasztással, kiszállítással, és elvitellel. Az étkeztetés igénybevétele kérelem alapján történik. Személyesen intézményünkben: 2141 Csömör, Kossuth u.71. szám alatt, illetve a 06 28/544-061-es telefonszámon kérelmezhető. A szolgáltatást a bejelentéstől számított 2-3 munkanapon belül tudjuk biztosítani.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
+36-28-544-060, +36-28-544-061
Hegyesiné Nagy Ibolya
Szociális étkeztetés - Csurgó
Étkeztetésben részesítjük azokat az igénylőket, akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt ezt más módon nem tudják megoldani Csurgó, Csurgónagymarton, Somogycsicsó településeken. Étkeztetés keretében a Csurgó város konyhája által készített ebédet biztosítjuk, a hétvégi étkeztetést pedig a csurgói Fehérló Vendéglő közreműködésével oldjuk meg. Az ételt lehet a klubban helyben elfogyasztani, ételhordóban elvinni és igény szerint azt a lakásra is kiszállítjuk. A mindennapokban megpróbálunk mindent megtenni az idősekért, hogy a megérdemelt pihenés éveiben megkapják mindazt a támaszt, mely megszépítheti, teljesebbé teheti napjaikat.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Szociális étkeztetés - Dalmand
Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Szociális Étkeztetés - Encs
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szoc. tv.) 59. és 62. §-as alapján a szociális alapszolgáltatások keretien belül szociális étkeztetés alapszolgáltatást nyújtja az önkormányzat a helyi szociális rendelet alapján Encs város közigazgatási területén élő, életvitelszerűen ott tartózkodó lakosokra terjed ki. A szolgáltatás feladata, hogy a napi egyszeri meleg élelmet biztosítsa az önkormányzat azon szociálisan rászorultaknak, akik önmaguknak és más eltartottjaik részére ezt nem tudják biztosítani koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Szociális Étkeztetés - Enying
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, ill. eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Kasza Zsófia
Szociális étkeztetés - Gyenesdiás
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Az ellátásért személyi térítési díjat kell fizetni. A fizetendő térítési díjakról az önkormányzat rendeletet alkot. A térítési díj összegét évente felül kell vizsgálni. A térítési díj változásról az érintetteket a polgármester írásban értesíti. A térítési díjat tárgyhót követő 10. napjáig kell teljesíteni. A jogosultság feltételeit a települési önkormányzat rendeletben szabályozza.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Szociális étkeztetés - Gyöngyös
A szociális étkeztetés szolgáltatás mindazok számára biztosított, akik szociálisan rászoruló hajléktalan, vagy idős személyek, valamint azoknak, akik tartósan vagy átmenetileg nem képesek napi egyszeri meleg étkezésükről gondoskodni.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok
naplemente@gyongyosikisterseg.hu
Szociális Étkeztetés - Halásztelek
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságukmiatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
2314 Halásztelek, Bethlen G. u. 49.
Pergelné Lakatos Anita
Szociális Étkeztetés - Kakasd
Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Szociális étkeztetés - Kistérségi Gondozási Központ - Kartal
Az étkezés keretén belül azoknak a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étkeztetése történik, akik azt önmaguk, illetve családtagjuk részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Az ellátottak köre: akik koruk, egészségi állapotuk, szociális helyzetük miatt nem képesek az étkezésről más módon gondoskodni. A kérelmet az intézményvezetőnél kel leadni, jövedelemigazolással együtt. Hétfőtől -péntekig, 8 – 15 óráig.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Varga Jánosné
Szociális Étkeztetés - Körmend
Az Étkeztetés keretében a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. Körmend város területén életvitelszerűen tartózkodó, egyéni igényeken alapuló, egyenlő eséllyel hozzáférhető szolgáltatást nyújt a rászoruló, ellátást igénylő személyek számára. Az Étkeztetés városunkban a Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola konyhájáról, a Hungast Vital Kft. által működtetett főzőhelyről van biztosítva. A kiszolgálást a Kossuth L. u. 26. szám alatt működő Idősek Nappali Ellátása végzi. Az étel elkészítése és kiszolgálása a HACCP előírásainak megfelelő tárgyi környezetben történik
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Szociális étkeztetés - Lajosmizse
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, hajléktalanságuk miatt. A szociális rászorultság feltételeit, jövedelmi határát a szociális törvényben (1993. évi III. törvény ) meghatározottak figyelembe vételével a helyi rendeletnek megfelelően alkalmazzuk.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Szociális étkeztetés - Marcali
A szociális étkeztetés célja azon személyek napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik szociális rászorultságuk, koruk vagy egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt önmaguk részére más módon nem képesek étkezést biztosítani.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
8700 Marcali, Szigetvári utca 1.
Jankovics Tímea
Szociális Étkeztetés - Mátészalka
Az étkeztetés célja, feladata: Az étkeztetés keretében legalább naponta egyszeri meleg étel biztosítása azoknak a szociálisan rászorultaknak, akik azt önmaguknak, vagy eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Az igénybevételhez szükséges bejelentett, vagy ideiglenes mátészalkai lakcímmel rendelkezni.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
4700 Mátészalka, Szalkai L. u. 2/a.
Murguly Árpádné
Szociális Étkeztetés - Mezőberény
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. A szociális étkeztetés igénybevételére jogosult, aki: a) a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, b) egészségi állapota miatt háziorvosa, kezelőorvosa javasolja az étkeztetés biztosítását, c) fogyatékossági támogatásban, vagy vakok személyi járadékában részesül, d) pszichiáter szakorvos által igazoltan pszichiátriai betegségben szenved, e) pszichiáter szakorvos szakvéleményével igazolt szenvedélybetegségben szenved, f) hajléktalan. Az igénybevétel történhet helyben fogyasztással, elvitellel, vagy házhoz szállítással. Az étkezés térítési díja a szolgáltatást igénybe vevő személy rendszeres havi jövedelmének a függvénye.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
5650 Mezőberény, Hősök útja 3.
Wéber Gábor Szabolcsné
Szociális étkeztetés - Pázmándfalu
Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Szociális Étkeztetés - Solymár
Azok a solymári lakosok vehetik igénybe ezt az ellátási formát, akiknek gondot jelent a napi egyszeri meleg ételhez való hozzájárulás. Jövedelemtől függően 10-100% kedvezmény adható, melyet szintén az intézmény vezetője bírál el.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Szociális Étkeztetés - Szada
Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak napi egyszeri meleg ételről gondoskodik az intézmény, akik önmaguknak tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek azt biztosítani. Kik igényelhetik a szociális étkezést? Az ellátást kérheti minden településen élő szociálisan rászorult személy aki: aki 65. életévét betöltötte, és személyazonosításra alkalmas okmány bemutatásával igazolja, illetve aki egészségi állapota miatt önmaga ellátásáról részben vagy teljesen gondoskodni nem tud, étkezését más módon nem tudja megoldani, és ezt a háziorvos, vagy kezelőorvosa igazolja. A szolgáltatást a benyújtott kérelem elbírálása után lehet igénybe venni. A kérelmeket az Intézményben bírálják el, majd értesítés útján értesítik az igénylőt, hogy milyen módon és milyen költségtérítés ellenében veheti igénybe a szolgáltatást. Az étkeztetés napi térítési díját a település Önkormányzata helyi szociális rendeletében szabályozza. A szociális étkezés és kiszállítás térítési díj ellenében történik, jövedelemtől függő mértékben. Az igénybevevő, tárgyhónapot követően 10-ig fizeti meg az ellátás díját számla ellenében. Az igénylő szükségleteinek megfelelően a gondozónő a házi segítségnyújtás keretén belül, külön megállapodás szerint a kiszállított ételt megmelegíti és segít az étkezésben.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
2111 Szada, Dózsa György út 76.
+36-28-503-625, +36-28-503-627, +36-70-199-9570
Kerékgyártó Tamás
Szociális Étkeztetés - Szamosszeg
Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Szociális Étkeztetés - Szatmári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Nagyecsed
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
4355 Nagyecsed, Rákóczi út 104/A.
+36-44-545-048, +36-44-545-049
Sáfár Csabáné
Szociális Étkeztetés - Taksony
Napi egyszeri meleg ebédet biztosítunk heti öt alkalommal, azoknak, akik azt koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, hajléktalanságuk miatt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek ezt biztosítani.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
+36-24-520-753, +36-30-651-7381
Surányiné Lantos Judit
Szociális Étkeztetés - Tárnok
Az intézmény küldetése, hogy járuljon hozzá az ellátandók szociális biztonságának megteremtéséhez és megőrzéséhez. Tartsa tiszteletben a segítségkérők autonómiáját. A szolgáltatást igénylőkkel szemben teljes elfogadást és előítélet-mentességet tanúsítson. Alapelvünk az emberi méltóság tisztelete, az önkéntesség, az együttműködésen alapuló személyes szolgáltatás, a szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés, az egyén szükségleteire szabott egyéni segítségnyújtás, valamint az egyént körülvevő természetes és mesterséges erőforrások közötti hatékony, egymást segítő, építő jellegű együttműködés. A szolgáltatások tartalma feleljen meg a valódi szükségleteknek és kövesse a szükségletek változásait. Törekvésünk hogy a Tárnokon élő emberek szociális biztonsága növekedjen, minél teljesebb életet éljenek saját lakókörnyezetükben, bekapcsolódjanak a helyi társadalom életébe. Munkánk során kulcsfontosságú a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem, valamint az egyének, családok, közösségek társadalmi helyzetének javítása. Munkánk során alkalmazzuk a megvalósítható innovációkat, törekszünk hatékony eljárások kidolgozására és bevezetésére. Biztosítjuk az igénybe vevők aktív részvételét a segítő folyamatokban.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Szociális étkeztetés - Tiszacsege
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Szociális Étkeztetés - Üllő
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguknak, illetve önmaguknak és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Étkeztetésben kell részesíteni azt az igénylőt, illetve általa eltartottat is, aki kora vagy egészségi állapota miatt nem képes az étkezésről más módon gondoskodni. A településen élő fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek, hajléktalan személyek vagy szenvedélybetegek részére lehetőséget kell biztosítani az étkeztetés igénybevételére, illetve segítséget kell nyújtani a saját lakóhelyükön történő étkezés biztosítására.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet
titkarsag@ullohszk.hu, v@ullohszk.hu
Szabó Katalin Ildikó
Szociális étkeztetés - Vésztő
A szociális étkeztetés keretein belül intézményünk – munkaszüneti, hétvégi és ünnepnapok kivételével, heti 5 napban - menüt biztosít. Az ellátást kérheti minden Vésztő közigazgatási területén élő szociálisan rászorult aki: életkora alapján az a személy, aki 65. életévét betöltötte, és személyazonosításra alkalmas okmány bemutatásával igazolja, egészségi állapota miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki a háziorvos, vagy kezelőorvos igazolása szerint önmaga ellátásáról részben vagy teljesen gondoskodni nem tud, fogyatékossága miatt rászorulónak kell tekinteni a súlyosan fogyatékos személyt, aki a súlyos fogyatékosságát a Szt.65/C. § (6) bekezdés szerint igazolja, pszichiátriai vagy szenvedélybetegsége miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényel, és pszichiátriai- vagy szenvedélybetegségét a kezelőorvos által kiállított szakvéleménnyel igazolja.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
5530 Vésztő, Kossuth Lajos u. 95.
+36-66-477-029, +36-20-998-7566
Jenei Endréné
Szociális Étkeztetés - Zirc
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen a koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás - Balatonszemes
Az étkeztetés szolgálatának feladata azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt. A napi egyszeri meleg élelem biztosítása során a gondozott mentesül a számára komoly nehézséget jelentő munkafolyamattól, melynek hatására javul közérzete, egészségi állapota, a rászorultak egy csoportjánál biztosítottá válik a biológiai alapszükségletük kielégítése. Változatosabb, olcsóbb és szakszerűbb étkezésben lehet része. A főzésre fordított energiái felszabadulnak, melyet pihenésre vagy más elfoglaltságra fordíthat. Bővülnek segítő emberi kapcsolatai. Az étel elvitellel, kiszállítással vagy helyben fogyasztással kerül az ellátást igénylőhöz. Az étkeztetés szolgáltatását munkanapokon és igény szerint munkaszüneti napokon is biztosítjuk ellátottainknak. Az ellátás térítési díj ellenében történik. További szolgáltatás: házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás - Tiszalúc
Szociális étkeztetés: Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Szociális Gondozó- és Közösségi Ház - Nyírmártonfalva
A Gondozó Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Ápolás Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Szociális Konyha - Celldömölk
Ezen intézményi részlegünk – mely 400 adagos - gondoskodik arról, hogy ellátottaink – éljenek akár Celldömölkön, akár a társult községek területén – minden nap frissen főzött ételhez jussanak. Az élelmezésvezető irányításával és dietetikus közreműködésével működő, szakácsokból és konyhai kisegítő személyzetből álló csapat az év minden napján- legyen az hétköznap, hétvége, vagy ünnep – elkészíti a bentlakásos szociális intézmények napi négyszeri étkezését (Idősek Otthona I., Idősek Otthona II.), a kórházi betegek – külön étlap szerinti – (háromszori, vagy négyszeri) ételeit, az Idősek Klubjai, Fogyatékosok Nappali Központja és a Szociális étkeztetés napi egyszeri meleg ételét. Mindezen túl szabad kapacitás terhére vendégétkeztetést is tud vállalni. Előzetes egyeztetés és igény alapján rendezvényekre történő ételkészítést is vállalunk. Fizetés megegyezés szerint, kalkuláció alapján. Intézményünk a s speciális gyermekétkeztetés keretében biztosítja az oktatási-nevelési intézmények élelmezését, valamint a Markusovsuky Egyetemi Oktatókórház Pszichiátriai Betegek Szociális Otthonába Intaházára is történik kiszállítás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Szociális Központ - Bócsa
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
Szociális Központ - Üllés
A HKTT Szociális Központ Üllési Tagintézménye az alábbi szolgáltatásokat biztosítja az ellátottak részére: nappali ellátás – idősek Klubja, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, közösségi pszichiátriai ellátás, támogató szolgálat, tanyagondnoki szolgáltatás, szociális étkezés, családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Integráció / reintegráció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Család / demográfia Fogyatékkal élő Hajléktalanok Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Pszichiátriai betegek
Szociális Szakápolási Központ Vásárosnamény
Az intézmény célja, hogy az ellátásban részesülő személyek részére a legmagasabb szintű és egyénre szabott, kliens centrikus szolgáltatást nyújtson. A Szakápolási Központ a teljes körű ellátás biztosításának keretében gondoskodik az ellátottak étkeztetéséről, egészségügyi ellátásáról, lakhatási feltételek optimális szintű biztosításáról, mentálhigiénés ellátásról, foglalkoztatásról. A Szakápolási Központ működtetését indokolja a működési területéhez tartozó települések lakosságának korösszetétele és az idős emberek egészségi, mentális, fizikai állapota. A telephely a lakossági igényeknek, szükségleteknek megfelelően személyre szabott, differenciált szakmai munkával biztosítja az az idős otthoni ellátást. A mindennapi munka középpontjában a gondozásra, ápolásra szoruló emberek fizikai szükségleteinek ellátása áll, cél az intézményi ellátottak részére a lelki egészség, ezzel együtt a boldog, békés, csendes időskor biztosítása.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Idősek Gyermekek Család / demográfia Hajléktalanok Szenvedélybetegek
nfo@biborkaszoc.hu, beszi.derecskesas@gmail.com, szakapolas.vasarosnameny@gmail.com
Szociális Szolgáltatási Központ - Pomáz
Szolgáltatások: Idősek nappali ellátása, Házi segítségnyújtás, Szociális Étkeztetés, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek
atmeneti@szszk.pomaz.hu, garai.peterne@szszk.pomaz.hu
+36-26-525-274, +36-20-236-0866, +36-20-225-9114
Garai Péterné
Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció - Badacsonytomaj
Az önkormányzat által nyújtott szociális alapszolgáltatások: Étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, a gyermekvédelmi törvény hatálya alá tartozó intézmények, gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Ápolás Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
onkormanyzat@badacsonytomaj.hu
https://www.badacsonytomaj.hu/
Szociális Szolgáltató Központ - Fajsz
A Szolgáltató Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
6352 Fajsz, Szent István u. 20.
Molnár Zoltán
Szociális Szolgáltató Központ - Házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés - Röszke
Az étkeztetés keretében legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk. azon rászorultak részére, akik azt önmaguk, illetve ellátottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. A településen élő fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek, hajléktalan személyek, szenvedélybetegek, illetve koruk vagy egészségi állapotuk miatt rászorultak részére lehetőséget kell nyújtani az étkeztetés igénybevételére, illetve segítséget kell nyújtani a saját lakóhelyükön történő étkezés biztosítására. A házi segítségnyújtás célja, az ellátást igénybe vevő önálló életvitelének fenntartása szükségleteinek kielégítése oly módon, hogy fizikai, mentális, szociális szükséglete saját környezetében, életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően, meglévő képességeinek fenntartásával és fejlesztésével biztosítva legyen. A házi segítségnyújtás keretében azokról a személyekről gondoskodunk, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak. A gondozási és ápolási feladatok mellett a munkatársak mentális támogatást is végeznek.
Miben tud segíteni?
Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Étkeztetés Egészségügy Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Idősek Szegénységben élők Fogyatékkal élő Mentálhigiéné Mozgássérült Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok
Szociális Szolgáltató Központ - Kunágota
Szociális alapszolgáltatások: Idősek nappali ellátása, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, családsegítő és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Közösségépítés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők
Szociális Szolgáltató Központ - Nyírgyulaj
A Szociális Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Tisztálkodás / Tisztítószerek Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Szociális Szolgáltató Központ - Nyírtura
A NYITÖT Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás által üzemeltett, a NYITÖT Szociális Szolgáltató Központnak helyet biztosító épület (Rákóczi u. 58.) Nyírtura Község Önkormányzatának tulajdonában áll. Az épület 1940.-ben épült, eredetileg római katolikus iskola, tanítói lakás és egy ideig a vasárnapi misék színtere is volt, majd Idősek Klubjaként működött. 1987.-ben lett átalakítva bentlakásos idősek otthona funkcióra. Egyesített Szociális Intézményként biztosította ezen felül a település szociális ellátását úgymint, szociális étkeztetés, tanyagondnoki szolgáltatás, házi segítségnyújtás, idősek klubja.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Szociális Szolgáltató Központ - Sényő
Az intézmény által nyújtott szolgáltatások: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali klubja, idősek otthona, család- és gyermekjóléti szolgálat.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Közösségépítés Kulturális program Lakóotthon Szabadidőprogram
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Szociális Szolgáltató Központ - Tiszasziget
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, tanyagondnoki szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
csaladsegitestiszasziget@gmail.hu
6756 Tiszasziget, Szent Antal tér 10.
András Szilvia
Szociális Szolgáltató Központ - Tyukod
A Szociális Szolgáltató Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Foglalkoztatás Kulturális program Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Család / demográfia Gyermekek
Szociális Szolgáltató Központ - Vajdácska
Vajdácska községben elengedhetetlenné vált a szociális alapszolgáltatások hatályos törvényi és hatósági előírásoknak, szabályoknak, ellátotti szükségleteknek megfelelő fejlesztése. A fejlesztéssel érintett szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, család- és gyermekjóléti szolgáltatás. A művelődési ház helyén épült fel az új Szociális Szolgáltató Központ. A beruházás során egy megfelelő infrastruktúrával rendelkező központ került kialakításra, amely magába foglalja az étkeztetéshez, a házi segítségnyújtáshoz, valamint a család- és gyermekjóléti szolgáltatás ellátásához szükséges feltételeket. Ezen felül kialakításra került egy közös terem, amely lehetőséget biztosít csoportos foglakozások szervezéséhez. Mindhárom tevékenység külön irodahelyiségben fog működni. Az étkeztetés fejlesztése keretében konyha került kialakításra, a házi segítségnyújtáshoz megfelelő iroda és irattár tartozik, míg a család- és gyermekjóléti szolgáltatáshoz ügyfélváró és gyermek játszósarok is épült.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő
Szociális Szolgáltató Központ Idősek Klubja - Szászvár
Az ellátást igénybevevők számára szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító közösségi szolgáltatást szervez. Intézményünk idősek részére napközbeni ellátást nyújt. Feladataink közé tartozik: a házi segítségnyújtás, családsegítés, szociális étkeztetés, szociális foglalkoztatás, egyéb szociális szolgáltatások.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Foglalkoztatás
Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Család / demográfia Gyermekek Nem/részben önellátók
Szociális, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Pacsa
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Szolgáltató Központ - Galambok
Galambok Község Képviselőtestülete 2017. január 1. napjával a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdés 6. pontja szerinti óvodai ellátáshoz és a 8. pontja szerinti szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátásokhoz kapcsolódó étkeztetési szolgáltatás biztosítása, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 9-11.§ foglaltak alapján ellátja a hozzá rendelt önkormányzati költségvetési szervek szellemi és fizikai (technikai) támogató tevékenységeit (ezen belül különösen az üzemeltetési feladatainak ellátására hozta létre a Galamboki Szolgáltató Központot.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok
szolgaltatokozpont@galambok.hu
Szurdokpüspöki Család-és Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Étkeztetés Ápolás Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Nem/részben önellátók
Táborfalvai Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
2021. január 1-től önkormányzatunk önállóan látja el a házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás valamint a család és gyermekjóléti feladatokat – Táborfalvai Család-és Gyermekjóléti Szolgálat elnevezéssel.
Miben tud segíteni?
Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás Integráció / reintegráció Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Mozgássérült
szocialis.szolgalat@taborfalva.hu, gyermekjolet@taborfalva.hu
2381 Táborfalva, Iskola u. 10.
Illésné Áncsán Éva Aranka
Tác-Csősz-Csór Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Tác-Csősz-Csór Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Tamási és Környéke Szociális Központ
Szolgáltatások: demens személyek nappali ellátása, idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás
Kinek tud segíteni?
Demens Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
+36-74-471-135, +36-74-570-083
Szabadosné Vastag Edina
Tamási és városi önkormányzatok Szociális Integrációs Központ - Ozora
Az intézmény tömegközlekedési eszközzel könnyen megközelíthető, A helységek az ellátottak számára könnyen megközelíthetőek, az épület akadálymentes. Rámpák, kapaszkodók segítik a közlekedést, az ajtók szélessége a kerekesszék méreteihez igazodnak. Az ajtók között küszöbök nincsenek. A nemenkénti mellékhelyiségeken kívül akadálymentesített WC is igénybe vehető, a közlekedők és a helységek szilárd, csúszásmentes burkolattal rendelkeznek. Az épület külső környezete biztosított a saját udvar és kert, pihenőpadok, valamint szilárd burkolatú járda van. A tágas társalgó tárgyi felszereltsége biztosítja az egyéni és csoportos beszélgetések lehetőségét, valamint a szabadidő hasznos eltöltését. Rendelkezésre állnak: TV, DVD lejátszó, lemezjátszó, rádiós magnó és CD lejátszó, társasjátékok. A társalgóban kialakított elkülöníthető pihenő sarok biztosítja a pihenési lehetőséget. Az igénybe vevők részére biztosított a ruházatuk javítása és mosása.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Közösségépítés Kulturális program Étkeztetés Foglalkoztatás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Egészségügy Egészségmegőrzés, megelőzés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Fogyatékkal élő Szegénységben élők
brigitta.kavasi@ijsz.bm.gov.hu
Támasz Alapszolgáltatási Intézmény Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Bak
Intézményünk szociális alapellátásokat biztosít, 48 település vonatkozásában. Ellátottaink köre minden korosztályra kiterjed: magzati kortól idős korig közvetítünk szolgáltatűsokat, segítünk az egyének, családok problémáinak rendezésében.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók
Táplánszentkereszti Mikrotérségi Társulás
Feladata: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szt.) szerinti alapszolgáltatások nyújtása a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet, a területi védőnői ellátásról 49/2004. (V. 21.) ESzCsM rendelet,valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) által meghatározottak szerinti szakmai tartalommal. Biztosítja az egyes szolgáltatások közötti koordinációt. Tájékoztatást nyújt az ellátási területen élőknek a településen működő szociális intézményi ellátásokról. A biztosított alapszolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, család-és gyermekjóléti szolgáltatás, védőnői szolgáltatás.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Segítség közügyek intézésében Nappali ellátás Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
jegyzo@taplanszentkereszt.hu, onkormanyzat@taplanszentkereszt.hu
https://www.taplanszentkereszt.hu/
Tarna-menti Szociális Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Kápolna
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
+36-36-489-029, +36-36-489-195
Mezey Anita
Tarnaörs Község Önkormányzat Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
gyermekjoletiszolgalat.tarnaors@gmail.com
Taszári Idősek Nappali Ellátása
Az Alapszolgáltató Központ Otthonközeli ellátás keretében a következő szolgáltatásokat nyújtja a nyugdíjaskorú vagy szociálisan rászorult lakosok számára: szolgáltatásaink: Étkeztetés - napi egyszeri meleg étel kiszállítással vállalkozótól. Házi segítségnyújtás – ápolási-, gondozási tevékenység feladatok, pl.: takarítás, mosás, bevásárlás, ügyintézés, segítő beszélgetés. Nappali ellátás (klub) - ünnepek megtartása, kirándulások, kézműves foglalkozás, felolvasás, beszélgetés, különböző szabadidős tevékenységek. (Bizonyos foglalkozáson való részvétel részben térítésköteles.)
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében Szabadidőprogram Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények
A TJ ESZI Komárom-Esztergom vármegye egyik legnagyobb, integráltan működő, 321 fő munkatársat foglalkoztató intézménye, amely szociális – és gyermekjóléti alapellátásokat, szociális szakosított ellátásokat nyújt. Működésünk alapja, hogy a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás településein élő, szociálisan rászoruló személyek hozzájussanak ahhoz a segítségnyújtáshoz, támogatáshoz, amelyre szükségük van. Szolgáltatásaink életívet ölelnek fel, gyermekkortól kezdődően az időskorúak ellátását is magukban foglalva biztosítják.
Miben tud segíteni?
Nappali ellátás Ápolás Étkeztetés Átmeneti szálló / otthonok Örökbefogadás Orvosi ellátás Szabadidő / fejlesztés Hajléktalanszálló Melegedő
Kinek tud segíteni?
Idősek Mentálhigiéné Egyéb fogyatékosság Fogyatékkal élő Hajléktalanok Gyermekek Sokgyermekes család
Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények - Szakosított ellátások - Környe
Szakosított ellátások: Ápolást-gondozást nyújtó intézmények: idősek otthonai, hajléktalanok otthona. Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények: időskorúak gondozóháza, hajléktalanok átmeneti szállása, hajléktalanok éjjeli menedékhelye.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Melegedő Étkeztetés Ruha / cipő Lakóotthon Egészségügy Ápolás Kulturális program Szabadidőprogram Orvosi ellátás Egészségmegőrzés, megelőzés
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet Mentálhigiéné Idősek
idosgondozas@eszitb.hu, titkarsag@eszitb.hu
Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények - Szociális alapszolgáltatások - Környe
Szociális alapszolgáltatások: Étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, nappali ellátást nyújtó intézmények, idősek nappali ellátása, demens személyek nappali ellátása, fogyatékos személyek nappali ellátása, pszichiátriai betegek nappali ellátása, nappali melegedő.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Szabadidőprogram Közösségépítés Melegedő Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült Autizmus
Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás - Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmény - Vértesszőlős
Szociális ellátások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, nappali ellátás (idősek és hajléktalanok nappali ellátása).
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Idősek Hajléktalanok Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet
http://www.tatabanya-kisterseg.hu/
Tatai Szociális Alapellátó Intézet - Étkeztetés - Baj
Az étkeztetés története is több évtizedes múltra tekint vissza városunkban. A hetvenes évektől kezdve a napközi ellátás keretein belül volt igénybe vehető. Akkor még ebéd és uzsonna is kérhető volt. A Szociális Otthon konyháján keresztül történt a napközik ellátása kb. harminc éven keresztül. A napközi és az étkeztetés ezekben az években szorosan összefonódott. 1996-tól a Szociális Alapellátó Intézmény látja el városi szinten az étkeztetés feladatát, mely kivitelezésében 2014 évtől Dunaszentmiklós községben is közreműködünk. Az elmúlt évek folyamán az étkeztetés, mint különálló ellátási forma jelent meg a szociális ellátások rendszerében, így már nem csak az időkorúak számára vált elérhetővé, hanem a más téren szociálisan rászorultaknak is biztosítható a napi egyszeri meleg ebéd.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Tatai Szociális Alapellátó Intézet - Nappali Melegedő és Éjjeli Menedékhely - Baj
Elsősorban hajléktalan személyek részére biztosítunk lehetőséget nappali tartózkodásra, a szabadidő tartalmas eltöltésére. A krízishelyzet megoldásán túl rehabilitációs munkával támogatjuk a kliens önálló életvitelének kialakítását és beilleszkedését. Lehetőséget biztosítunk a hajléktalan személyek részére: nappali tartózkodásra, közösségi együttlétre, pihenésre, személyi tisztálkodásra, étel melegítésére, étkezésre, szakképzett munkaerővel szociális ügyintézésre, postacím biztosítására, küldemények átadására. Biztosítjuk az akadálymentes bejutást, használati lehetőségeket (WC, zuhanyzó); szociális. pszichés és jogi tanácsadást; csomagmegőrzést, elsősegélynyújtást, egészségügyi ellátások megszervezését, mentális gondozást, csoportfoglalkozást, szabadidős tevékenységeket (társasjáték, kártyajátékok stb.), munka és lakhatási lehetőségek felkutatását, ügyintézést, iratpótlást, szociális információk nyújtását és tanácsadást, adományok közvetítését. A segítő folyamat során az egyén saját képességeinek és készségszintjének, valamint aktuális fizikai, mentális állapotának megfelelő mértékben részt kell, hogy vállaljon, hiszen a cél a képessé tevés, az autonóm, önálló életvitelre való alkalmasság kialakítása a szociális munka különböző formái és eszközei segítségével.
Miben tud segíteni?
Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Melegedő
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet Mentálhigiéné
Pap Katalin
Tátorján Szociális Szolgáltató Intézmény - Balatonfőkajár
Az Intézményt Balatonkenese Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 206/1997 (XI.28.) öh. sz. határozatával 1997. december 1. napjával hozta létre Családsegítő Szolgálat elnevezéssel. Tekintettel arra, hogy az intézmény az évek során több településen látott el szociális és gyermekjóléti feladatokat, az intézmény fenntartása érdekében 2007. január 1-től létrejött a Balatonkenese, Balatonfőkajár, Balatonvilágos, Csajág, Küngös Intézményfenntartó Társulás Balatonkenese gesztorságával, a hatékonyabb és magasabb színvonalú ellátás érdekében. Az Intézményfenntartó Társulás 2013. július 1-től átalakult jogi személyiséggé, ezt követően pedig Balatonakarattya létrejöttével 2015. január 1. hatállyal a neve Balatonkenese, Balatonfőkajár, Balatonvilágos, Csajág, Küngös, Balatonakarattya Intézményfenntartó Társulásra változott, míg rövid neve továbbra is maradt Balatonkenesei Szociális Társulás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Tátorján Szociális Szolgáltató Intézmény - Balatonkenese
Az Intézményt Balatonkenese Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 206/1997 (XI.28.) öh. sz. határozatával 1997. december 1. napjával hozta létre Családsegítő Szolgálat elnevezéssel. Tekintettel arra, hogy az intézmény az évek során több településen látott el szociális és gyermekjóléti feladatokat, az intézmény fenntartása érdekében 2007. január 1-től létrejött a Balatonkenese, Balatonfőkajár, Balatonvilágos, Csajág, Küngös Intézményfenntartó Társulás Balatonkenese gesztorságával, a hatékonyabb és magasabb színvonalú ellátás érdekében. Az Intézményfenntartó Társulás 2013. július 1-től átalakult jogi személyiséggé, ezt követően pedig Balatonakarattya létrejöttével 2015. január 1. hatállyal a neve Balatonkenese, Balatonfőkajár, Balatonvilágos, Csajág, Küngös, Balatonakarattya Intézményfenntartó Társulásra változott, míg rövid neve továbbra is maradt Balatonkenesei Szociális Társulás. Az Intézmény tevékenységét az alábbi illetékességi és működési területen végzi: Étkeztetés: Balatonkenese, Balatonakarattya és Küngös települések területén; Házi segítségnyújtás: Balatonkenese, Balatonakarattya, Balatonfőkajár, Balatonvilágos, Csajág és Küngös települések területén; Család- és gyermekjóléti szolgálat: Balatonkenese, Balatonakarattya, Balatonfőkajár, Csajág és Küngös települések területén; Nappali ellátás keretében az Idősek Klubja fogadja Balatonkenese, Balatonakarattya, Balatonfőkajár, Balatonvilágos, Csajág és Küngös településekről az időseket.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Mentálhigiéné Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Mozgássérült
Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény - Cserszegtomaj
Alapszolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, időskorúak nappali ellátása, családsegítés és gyermekjóléti ellátás. Szakosított ellátások: bentlakásos intézményi ellátás – Idősek Otthona.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Egyéb krónikus betegség Szegénységben élők
https://onkormanyzat.heviz.hu/
Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény - Szociális Étkeztetés - Hévíz
A szociális étkeztetés igénybevételekor ebédet biztosítunk a településen élő időseknek, fogyatékos személyeknek, pszichiátriai betegeknek, hajléktalan személyeknek és szenvedélybetegeknek a törvényi előírásnak megfelelően. Igénybevételhez szükség van egy dokumentum benyújtására, mely a honlap letölthető dokumentumai közül elérhető, vagy a székhelyen személyesen igényelhető. Szükség esetén kollégáink segítenek a kitöltésben. Lehetőség van arra is, hogy szállítási díj ellenében az ebédet gépkocsival szállítsuk ki a lakcímre, ebben az esetben két ételhordó szükséges. Diéta esetén orvosi igazolás alapján a diabéteszes ebédet az intézmény tudja biztosítani.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Térségi Szociális Gondozási Központ - Szociális Étkeztetés - Gyomaendrőd
A szociális étkeztetés a személyes gondoskodás körébe tartozó olyan szociális alapszolgáltatási forma, amelynek keretében a szociálisan rászorultak részére főétkezésként legalább napi egyszeri meleg ételt biztosítunk. Szociális étkeztetés: 5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5. 5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 2-6. 5502 Gyomaendrőd, Kondorosi út 1. 5555 Hunya, Rákóczi út 31.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
Véháné Jánosik Zsuzsanna
Területi Szociális Gondozási Központ - Székkutas
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Rehabilitáció Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Tiszaderzsi Gondozási Központ - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
A Gondozási Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Gyógyszer Segítség közügyek intézésében Rehabilitáció Közösségépítés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központja Tiszaörsi Szakmai Egység
A Szolgáltató Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Tiszajenői Gondozási Központ
Az intézmény ellátási területei: szociális étkeztetés: települések közigazgatási területén élők. Házi segítségnyújtás: települések közigazgatási területén élők. Nappali ellátás (idősek klubjai): települések közigazgatási területén élők. Falu- és tanyagondnoki szolgáltatás: Szolnok (Tenyősziget, Ó-Szanda, Alcsisziget),Tiszajenő a szociális alapszolgáltatási egység részeként. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: mikro térség területén élők számára.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Nappali ellátás Rehabilitáció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Tiszalök Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézménye
Az intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Nappali ellátás Ápolás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Tiszapüspöki Szolgáltató Központ
Szociális alapellátás: házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, idősek nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Egyéb krónikus betegség Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek
Tiszaroffi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Hajléktalanok Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók
https://tiszaroff.asp.lgov.hu/
5234 Tiszaroff, Kossuth Lajos út 28.
Borsi Mária
Tiszaszentimrei Református Szociális Szolgáltató Központ Idősek Otthona
A bentlakásos intézményben folyó gondozási tevékenység alatt az intézmény szolgáltatását igénybevevők részére, olyan fizikai, mentális, életvezetési, egészségügyi ellátást kell érteni, amely a lakó szociális, testi, szellemi állapotának megfelelő egyéni bánásmódban való részesítést jelent. Teljes körű ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. Célunk az idősek otthonában elhelyezett személyek életkörülményeinek javítása, életminőségük növelése. 50 férőhelyes, ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. Elsősorban a településről, de az ország egész területéről is fogadjuk az idős embereket. Bekerülés lehetősége a jogszabályokban foglaltak szerint. Pszichiátriai és szenvedélybeteget nem tudnak fogadni. Az intézmény integrált intézmény, tevékenységi körébe tartozik még: Petőfi u. 26. szám alatti telephelyen családsegítés, 20 férőhelyes nappali ellátás idősek részére, Kossuth u. 2. székhelyen támogató szolgáltatás, valamint étkeztetés, házi segítségnyújtás biztosítása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
szentimreszockozpont@reformatus.hu
Tiszaszőlősi Alapszolgáltatási Szakmai Egység
Köszöntöm Önt a Tiszaszentimre Református Szociális Szolgáltató Központ Tiszaszőlősi Szakmai Egység megújult honlapján. Az intézmény a tiszaszőlősi lakók számára nyújtott szociális alapellátás, vagyis az étkeztetés, házi gondozás, idősek nappali ellátás, gyermekjóléti alapellátások és családsegítés biztosítása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Tiszatenyő Család-és Gyermekjóléti Szolgálat
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
tenyo.csaladgyermek@gmail.com, gyermekjoleti@tiszatenyo.hu
Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás Rakamazi Gondozási Központ - Szociális alapellátások
Ellátások: Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás (idősek klubja).
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült
Törökbálint Város Önkormányzat Segítő Kéz Szolgálat
A Törökbálint Város Önkormányzat Segítő Kéz Szolgálat integrált szociális intézményként, a család- és gyermekjóléti szolgálatot, gondozó szolgálaton belül étkeztetést és házi segítségnyújtást működtet. A integrált intézményben az ellátást és a szolgáltatást biztosító szakmai önálló szervezeti egységek szakfeladatait és az intézményi struktúrát részletesen a Szervezeti és Működéi Szabályzat tartalmazza. Az intézmény szakmai, szervezeti egységei határköreiben meghatározott feladatok közötti megosztásról az intézmény vezetője gondoskodik, a szervezeti egységeket szakmai vezetők irányítják, akiket az intézményvezető bíz meg. A központi irányítás biztosítja az egységes szakmai elveket, a hatékonyságot és a munkaszervezést. Intézményünk részben önálló gazdálkodású, ahol a Család- és gyermekjóléti szolgálat működik. Új, Köztársaság téri épületünkben jogi tanácsadás, pszichológiai segítségnyújtás, párterápia, fejlesztés, önsegítő csoportos foglalkozások, korrepetálások, prevenciós foglalkozások is működnek.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Gyermekek Család / demográfia Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet
Törökszentmiklósi Szociális Szolgáltató Központ
A központ feladatai: o Szociális étkeztetés o Házi segítségnyújtás o Idősek nappali ellátása/ Demens betegek nappali ellátása o Fogyatékossággal élők nappali ellátása/Fejlesztő foglalkoztatás o Hajléktalanok nappali ellátása /Hajléktalanok átmeneti ellátása-időszakos férőhelybővítés o Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Nappali ellátás Oktatás, fejlesztés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Fogyatékkal élő Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné
Tószegi Gondozási Központ
Az intézmény ellátási területei: Szociális étkeztetés: települések közigazgatási területén élők. Házi segítségnyújtás: települések közigazgatási területén élők. Nappali ellátás (idősek klubjai): települések közigazgatási területén élők. Falu- és tanyagondnoki szolgáltatás:Szolnok (Tenyősziget, Ó-Szanda, Alcsisziget),Tiszajenő a szociális alapszolgáltatási egység részeként. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: mikro térség területén élők számára.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Egészségügy Ápolás Rehabilitáció Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek Mentálhigiéné Mozgássérült
+36-56-586-090, +36-30-447-7620
Szeleczki Andrea
Türje, Batyk, Dötk, Pakod és Szalapa Községek Szociális Önkormányzati Társulás
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Úz Csillag Szociális Intézmény - Járdánháza
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Hajléktalanok
Váci Humán Szolgáltató Központ - Hajléktalan ellátás
Vác városában a hajléktalanellátás konkrét feladatait a Hajléktalanok Átmeneti Szállása, Nappali Melegedője, Éjjeli Menedékhelye és az Utcai Szociális Munka végzi, a Váci Humán Szolgáltató Központ szakmai részegységeként. A hajléktalanellátó centrumban, melyben a négy hajléktalanellátás (Nappali melegedő – Éjjeli menedékhely – Átmeneti szálló – Utcai szociális munka) működik, a hajléktalan emberek szükségleteik és együttműködési készségük, motivációjuk mentén egy épületen belül érhetik el szolgáltatásainkat.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Melegedő Átmeneti szálló / otthonok Étkeztetés Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
bela.forgacs@ijsz.bm.gov.hu, hajszallo@gmail.com
+36-20-489-9529, +36-27-311-027, +36-30-381-9114
Forgács Béla
Vajszló és Térsége Család- és Gyermekjóléti Szolgálata
Vajszló és Térsége Család-és Gyermekjóléti Szolgálata 2016. január elsejével megkezdte működését Vajszlón a Kodolányi tér 6 szám alatt (volt rendőrörs épületében). Szolgálatunkhoz tartozó települések: Vajszló, Piskó, Hirics, Kemse, Kórós, Lúzsok,Páprád, Vejti, Zaláta. Nyitva tartás: Hétfőt - Csütörtök 8 - 16 óráig, Pénteken -
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Városi Családsegítő és Gondozási Központ - Szociális Étkeztetés - Százhalombatta
A szociális étkeztetés keretében azoknak biztosítunk napi egyszeri meleg ebédet, akik egészségi, szociális, vagy más ok miatt nem tudnak átmenetileg vagy tartósan önmagukról, ill. hozzátartozóikról gondoskodni. A szociális étkeztetés keretében azoknak biztosítunk napi egyszeri meleg ebédet, akik egészségi, szociális, vagy más ok miatt nem tudnak átmenetileg vagy tartósan önmagukról, ill. hozzátartozóikról gondoskodni. Az étkeztetésben részesülõ az ebédet elfogyaszthatja helyben a Városi Családsegítõ és Gondozási Központban; elviheti otthonába a Szivárvány tér 5., a Liszt F. stny 4 telephelyeinkről. Az arra rászorulóknak - orvosi javaslat alapján - az ebéd házhoz szállítását az intézmény ételszállító gépkocsijával oldjuk meg.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők
Városi Szociális Központ Fehérgyarmat
Az épületek egy összevont közös telken lettek kialakítva, az utcára néző régi kastélyépület műemlék védelem alatt áll, ebben lett kialakítva az idősek nappali ellátása, a házi gondozás és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás diszpécserközpontja, illetve az intézményvezetést segítő menedzsment irodái. Az udvar belső részében új épületek lettek kialakítva, itt kapott helyet az időskorúak bentlakásos ellátása, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat és a fogyatékos személyek támogató szolgálata. Az új épülethez csatlakozik egy összekötő folyosóval az intézmény élelmezését biztosító konyha és étterem, mely fontos élettér a bentlakó idős emberek számára. Az intézmény telephelyeként működik a Táncsics u. 86. szám alatti épületben a Hajléktalanok Átmeneti Szállója. Ellátási terület: Fehérgyarmat, Kisar, Szatmárcseke, Szamosújlak, Gyügye Az idősek nappali ellátásának célja: A nappali ellátást nyújtó intézmények elsősorban a saját otthonukban élők részére biztosítanak lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére.
Miben tud segíteni?
Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Közösségépítés Érdekképviselet, érdekvédelem Rehabilitáció Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Idősek Család / demográfia Gyermekek Hajléktalanok Bántalmazott / veszélyeztetett Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szellemi fogyatékosság
Városi Szociális Szolgáltató Központ - Szendrő
Negyven idős ember napközbeni ellátását, 150 fő étkeztetését és több mint 800 család mindennapi életét segíti az új szendrői Városi Szociális Szolgáltató Központ. Szociális alapellátás: Szociális étkeztetés (Szendrő, Galvács), házi segítségnyújtás (Szendrő, Szuhogy, Galvács, Szalonna, Martonyi, Meszes, Rakaca, Rakacaszend, Debréte, Viszló). Idősek, demensek nappali ellátása (Szendrő). Család- és gyermekjóléti szolgáltatás (Szendrő, Szuhogy, Galvács, Szalonna, Martonyi, Meszes, Rakaca, Rakacaszend, Debréte, Viszló).
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Érdekképviselet, érdekvédelem Ápolás Nappali ellátás Segítség közügyek intézésében
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók Demens Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett
Várpalota, Térségi Népjóléti Gondozási Központ
Szolgáltatások: Család- és Gyermekjóléti Szolgálat A településen élő szociális és mentálhigiénés problémákkal küzdő családok, egyének, aktív korú nem foglalkoztatottak, adósságterhekkel és lakhatási gondokkal küzdők és mindazok, akik problémájukkal a szolgálathoz fordulnak. Továbbá bármely olyan család (illetve személy), amely (illetve aki) gyermeket nevel, gyermekvédelmi szakellátásban levő gyermeke van, illetve szociális válsághelyzetben levő várandós anya, és kéri, illetve elfogadja a szolgáltatás segítségét. Ezen kívül minden, a jelzőrendszer által segítségre szoruló gyermek és családja, ahol a gyermek veszélyeztetettsége valószínűsíthető. Család- és Gyermekjóléti Központ Feladatai: A család-és gyermekjóléti központ esetmenedzsere javaslatot tesz a gyámhivatal részére a gyermek: védelembe vételére, megelőző pártfogására, ideiglenes hatályú elhelyezésére, nevelésbe vételére, családba fogadására, harmadik személynél történő elhelyezésének kezdeményezésére, családba fogadó gyám kirendelésére, tankötelezettség teljesítésének előmozdítására, leendő gondozási helyre vagy annak megváltoztatására, a gyermek után járó családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására. Szociális konyha A szociális alapszolgáltatások egyik formája az étkeztetés, melyet valamennyi önkormányzat – a lakosságszámtól függetlenül – köteles biztosítani. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorulóknak a napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, hajléktalanságuk miatt. Házi segítségnyújtás A Térségi Népjóléti Gondozási Központ a házi segítségnyújtás keretében gondoskodik: azokról az időskorú személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, és róluk nem gondoskodnak, azokról a pszichiátriai betegekről, fogyatékos személyekről, valamint szenvedélybetegekről, akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek, de egyébként önmaguk ellátására képesek, azokról az egészségi állapotuk miatt rászoruló személyekről, akik ezt az ellátási formát igénylik, illetve bentlakásos intézményi elhelyezésre várakoznak, azokról a személyekről, akik a rehabilitációt követően a saját lakókörnyezetükbe történő visszailleszkedés céljából támogatást igényelnek önálló életvitelük fenntartásához.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Ápolás Tartós élelmiszer
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Egyéb fogyatékosság Alkoholfüggők Idősek Mentálhigiéné Sokgyermekes család Gyermekek Szegénységben élők Szellemi fogyatékosság Pszichiátriai betegek
nepjoleti.kozpont@digikabel.hu, hazipalota@gmail.com, cssegitopalota@gmail.com
https://gondozasikozpontvarpalota.hu/
Vasvári Szociális és Gyermekjóléti Központ
A Család és Gyermekjóléti Központ az alábbi hatósági intézkedésekhez kapcsolódó feladatokat látja el: A gyermek védelembe vételének, a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásának, megelőző pártfogásának vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésének, nevelésbe vételének kezdeményezése, javaslattétel az intézkedések elrendelésére, fenntartására és megszüntetésére. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához Családjába visszahelyezett gyermek esetében utógondozás keretében szociális segítőmunka koordinálása és végzése a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez. Védelembe vett gyermek esetében gondozási-nevelési tervet készítése, családgondozás, illetve a gyámhatóság megkeresésére a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtásához kapcsolódóan pénzfelhasználási terv elkészítése. Gyermek családba fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködés. A Család és Gyermekjóléti Központ feladatkörébe tartozik még a Bélapátfalvai járás területén működő gyermekjóléti szolgálatok szakmai támogatása, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer járás szintű koordinációja is. Azaz a járás területén működő jelzőrendszerek munkájának figyelemmel kísérése, összehangolása, segítése, statisztikai és szakmai anyagok készítése, elemzése a jelzőrendszerek javítása érdekében. További szolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás.
Miben tud segíteni?
Szabadidőprogram Táboroztatás Munkával kapcsolatos támogatás Ruha / cipő Segítség közügyek intézésében Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Idősek Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
Veresegyház Kistérség Esély Szociális Alapellátási Központ - Galgamácsa
Szolgáltatások: család és gyermekjóléti szolgáltatás, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, idősek nappali ellátása, hajléktalanok nappali ellátása.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek
Veresegyház Kistérség Esély Szociális Alapellátási Központ - Nappali melegedő, hajléktalanok nappali ellátása - Erdőkertes
Az intézmény szociális alapellátása keretében nappali melegedőt működtet 2014 szeptembere óta. A szolgáltatás alapvető célja, hogy a kistérség területén élő, hajléktalanok, rászorulók számára hozzáférhető szolgáltatást nyújtson a legszükségesebb elemi életfeltételek biztosítása érdekében. A nappali melegedő több helységből (mosdók, fürdő, mosókonyha, közösségi tér, ruharaktár, konyha) álló külön épületegységben lett kialakítva 2112 Veresegyház, Kálvin utca 9. alatt. Bejárata a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat udvarából nyílik.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Tisztálkodás / Tisztítószerek Nappali ellátás Melegedő
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Nehéz élethelyzet
Veresegyház Kistérség Esély Szociális Alapellátási Központ - Szociális étkeztetés - Erdőkertes
Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak napi egyszeri meleg ételről gondoskodik az intézmény, akik önmaguknak tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek azt biztosítani. Az étkeztetés a településen élő időskorúak, fogyatékos személyek, pszichiátriai, szenvedélybetegek és hajléktalan személyek számára nyújt segítséget. A szolgáltatást igénybe veheti az is, aki egészségi állapota miatt nem képes az étkezésről más módon gondoskodni. A szolgáltatást kérelem elbírálása után lehet igénybe venni. A kérelmeket az Intézményben bírálják el, majd értesítés útján értesítik az igénylőt, hogy milyen módon és milyen költségtérítés ellenében veheti igénybe a szolgáltatást. Veresegyházi Kistérség területén Veresegyház, Erdőkertes, Váchartyán, Vácrátót, Vácegres, Váckisújfalu és Galgamácsa településeken biztosítjuk a szociális étkeztetést. A családsegítő szolgálatnál lehet a kérelmeket igényelni, és leadni.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
https://www.eselykisterseg.hu/
+36-70-931-0959, +36-70-338-5438
Sarkantyús Szidónia
Veresegyház Kistérség Esély Szociális Alapellátási Központ - Váchartyán
Szolgáltatások: család és gyermekjóléti szolgáltatás, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
Vértesalja Önkormányzati Társulás - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Csókakő
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
Vértesi Református Egyházközség Idősek Szeretetháza - Létavértes
Az intézmény szolgáltatásai: Bentlakás: 83 fő részére teljes ellátás. Idősek klubja: 30 fő részére. Szociális étkeztetés: a hét minden napján biztosított. Házi segítségnyújtás: 5 fő gondozónő foglalkoztatásával. Támogató szolgálat: Létavértes és Monostorpályi területén szállító és személyi segítő szolgálat.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program Integráció / reintegráció
Kinek tud segíteni?
Idősek Nem/részben önellátók Egyéb krónikus betegség Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Demens
+36-52-376-763, +36-52-376-809, +36-52-585-028
Rozsnyai Gémes Zita
Veszprémi Kistérség Többcélú Társulásának Egyesített Szociális - Nemesvámos
Intézményünk által biztosított szociális alapszolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, idősek, demensek nappali ellátása, idősek otthona.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Idősek Fogyatékkal élő Nem/részben önellátók Hajléktalanok Egyéb krónikus betegség Demens
Viktória Integrált Szociális Intézmény Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye - Győrtelek
A szociális intézmény a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Pszichiátriai betegek Szenvedélybetegek Nem/részben önellátók
VKTT ESZI - Étkeztetés - Szentgál
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorult klienseknek a napi egyszeri meleg étkeztetéséről gondoskodunk, akik azt koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük miatt átmenetileg vagy tartósan önmaguk számára biztosítani nem tudják. Az étkeztetési szolgáltatást klienseink igénybe vehetik oly módon, hogy maguk mehetnek ebédjükért, de szükség esetén biztosítjuk az étel, lakásra történő szállítását, illetőleg idősek nappali intézményében a helyben fogyasztást.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nehéz élethelyzet Pszichiátriai betegek
8200 Veszprém, Török Ignác u. 10.
Égi Gabriella
Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ - Gellénháza
A Család- és Gyermekjóléti Központ az ellátási területen élő, szociális életvezetési és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint krízishelyzetbe került családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja a családok életvezetési képességének megőrzése, fejlesztése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése és a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeivel, módszereivel. Feladata a gyermekjóléti szolgáltatás biztosítása, amely a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, ami a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
csaladsegito@zegcsgyk.hu, gyermekjolet@zegcsgyk.hu
8900 Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.
+36-92-316-930, +36-30-693-3950, +36-30-445-0777|készenléti telefonszám
Zalamenti és Őrségi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény - Bagod
Az intézmény az ellátási területén élő, szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, valamint a krízishelyzetbe került egyének és családok számára nyújt segítő szolgáltatást. Célja az egyének és családok életvezetési képességének megőrzése, a problémák kialakulásának megelőzése, kiváltó okok feltárása, krízishelyzetek kezelése, a kialakult problémák megszüntetésének elősegítése a szociális munka eszközeinek, módszereinek, valamint a szociális szakember készségeinek alkalmazásával. További szolgáltatások: idősek nappali ellátása, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Nem/részben önellátók Idősek Hajléktalanok
Zalaszántói Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Balatongyörök
Szociális alapszolgáltatások családsegítés keretében: (Balatongyörök, Gyenesdiás, Karmacs, Rezi, Vállus, Várvölgy, Vindornyafok, Vindornyalak, Vonyarcvashegy, Zalaszántó). Az életvezetési problémákkal, szociális gondokkal küzdő családok, illetve személyek szociális és mentálhigiénés ellátását biztosító személyes gondoskodást nyújtó ellátás.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Étkeztetés Nappali ellátás Ápolás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Nem/részben önellátók
„Kertváros” Szociális Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat - Alsónémedi
Szolgáltatások: család- és gyermekjóléti szolgálat és központ, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés.
Miben tud segíteni?
Segítség közügyek intézésében Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Érdekképviselet, érdekvédelem Ruha / cipő Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Szabadidőprogram Gyógyszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ápolás Rehabilitáció Orvosi ellátás Étkeztetés Házi (jelzőrendszeres) segítségnyújtás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Bántalmazott / veszélyeztetett Nehéz élethelyzet Idősek Nem/részben önellátók Fogyatékkal élő Szenvedélybetegek Pszichiátriai betegek Hajléktalanok
intezmenyvezeto@kertvarosszockp.hu, inczeffy.zsuzsa@kertvarosszockp.hu, gyejoszolg@kertvarosszockp.hu, gyejokp@kertvarosszockp.hu
„Tóháti” Integrált Szociális Központ - Beregsurány
A Szociális Központ a szociálisan rászorultak számára alap, nappali és átmeneti ellátást biztosít. A biztosított szolgáltatások: Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Idősek klubja. A szolgáltatási formák keretében a szociális rászorultak részére segítséget nyújtunk önálló életvitelük fenntartásában, egészségi állapotuktól/mentális állapotuktól vagy más okból származó problémáik megoldásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Nappali ellátás Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Egyéb krónikus betegség Idősek Fogyatékkal élő Hajléktalanok Szegénységben élők Család / demográfia Gyermekek Nem/részben önellátók
A Város Mindenkié Budapest
A Város Mindenkié csoport olyan hajléktalan, hajléktalanságot megtapasztalt és lakásszegénységben élő aktivistákból valamint stabil lakhatási körülmények között élő szövetségeseikből áll, akik tenni akarnak egy egyenlőségen alapuló és igazságos társadalomért. Céljuk, hogy kiálljanak a hajléktalan emberek méltóságáért és küzdjenek a lakhatáshoz való jogért. A szervezet minden tevékenységében – a döntéshozástól az akciók szervezéséig – a hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek vezető szerepet játszanak.
Miben tud segíteni?
Lakhatás Bérlakás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Szegénységben élők
Milyen szervezet?
Országos
AGA-PÉ Osztozó Szeretet Alapítvány
Az alapítvány céljai: gyermekotthoni lakóközösségek infrastruktúrájának javítása, gyermekvédelemből kikerültek lakhatásának támogatása, táborok, kulturális és sport programok szervezése, drogmegelőzés, szegény családok díjhátralék kezelése, szakmai továbbképző, csapatépítő tréningek támogatása.
Miben tud segíteni?
Rezsitámogatás Lakbér támogatás Lakóotthon Pénzadomány Információ, tanácsadás Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Hajléktalanok Állami gondozottak Roma
Anyaoltalmazó Alapítvány
A hajléktalan és bántalmazott anyáknak otthont nyújtó Soroksáron lévő 20. kerületi intézmény forrásainak bővítésére létrejött alapítvány.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Hajléktalanok Nők Bántalmazott / veszélyeztetett
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány
Keresztény szellemiségű karitatív szervezet. A Baptista Egyházhoz tartozik. Tevékenysége széleskörű: humanitárius segítségnyújtás, katasztrófa-elhárítás, menekültek támogatása és integrációja, hajléktalanok támogatása, családsegítés, gyermekek védelme, időskorúak gondozása, a fogyatékkal élők rehabilitációja, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, szenvedélybetegek megsegítése.
Miben tud segíteni?
Orvosi ellátás Ápolás Hajléktalanszálló Nappali ellátás Pénzadomány Érdekképviselet, érdekvédelem Esélyteremtés
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szegénységben élők Hajléktalanok Idősek Mentálhigiéné Katasztrófa áldozatai
Milyen szervezet?
Országos
info@baptistasegely.hu, hbaid@hbaid.org
Budapest Bike Maffia
Civil szervezet, az különbözteti meg őket más hasonló jellegű szociális szervezetektől, hogy aktivistáik biciklin juttatják el az adományokat, a közétkeztetés során megmaradt meleg ételt, és az önkéntesek által készített szendvicseket a hajléktalanokhoz, a rászoruló családokhoz és a szociális intézményekhez. Az előítéletek lebontására az iskolákban társadalmi érzékenyítő programokat szerveznek, és nagy hangsúlyt fektetnek az önkéntesség népszerűsítésére is.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Munkával kapcsolatos támogatás Társadalmi érzékenyítés
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok Gyermekek
zsuzsa.matrahazi@bikemaffia.com
Csak Egyet Szolgálat Alapítvány, Csak Egyet Szociális Segítőközpont
Az alapítványhoz tartozik a Csak Egyet Szociális Segítő Központ, az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség által fenntartott keresztény szellemiségű szociális intézmény, amely a hajléktalanokat és szegénységben élőket támogatja.. Nappali melegedőt tart fenn, ételosztással, ruhaosztással, gyógyszertámogatási, mosakodási és mosdási lehetőségek biztosításával igyekszik segíteni a hajléktalanoknak. Krízis élelmiszercsomagjukban hetente fejenként 1 liter tejet és 1 kg kenyeret adnak.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tartós élelmiszer Ruha / cipő Gyógyszer Egészségügyi eszközök Rezsitámogatás Melegedő Foglalkoztatás Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok
Ételt az életért Közhasznú Alapítvány
Krisna tudatú karitatív alapítvány. Naponta közel 2500 adag meleg ételt osztanak ki, Budapesten öt helyszínen. Alkalmanként nagyszabású akciókat szerveznek, különösen a karácsonyi időszakban: 32 tonna élelmiszert és több mint 6000 adag meleg ételt osztottak szét országosan. A nyilvános ételosztás mellett rendszeres családsegítő programjuk van, a nehéz helyzetben lévő nagy családok és idősek számára. Emellett támogatják a fogyatékkal élőket, a pszichiátriai betegeket és a hajléktalan embereket is.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tartós élelmiszer Pénzadomány Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Sokgyermekes család Szegénységben élők Hajléktalanok Munkanélküliek Idősek Gyermekek Fogyatékkal élő Nehéz élethelyzet Család / demográfia
Milyen szervezet?
Országos
Fiatalok Önsegítő Egyesülete, 2011-től Kürti Erzsébet Önsegítő Egyesület
Az önsegítő egyesület elsősorban az állami gondozásból kikerült, hajléktalan fiatalokat támogatja a tanulás, a munkába állás, a szenvedélybetegségek kezelése terén. A munkával rendelkezőknek átmeneti szállót biztosítanak,és a hajléktalanoknak kortól függetlenül nappali melegedőt tartanak fenn.
Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Melegedő Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Nehéz élethelyzet Hajléktalanok
https://eselyekutcaja.ujbuda.hu/tarsadalmi-szereplok/kurti-erzsebet-onsegito-egyesulet-bemutatkozo
Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány
A nagyvállalatok által alapított Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány fenntartásában működött újpesten a Berlini úti Átmeneti Szálló.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
Hajléktalanokért Közalapítvány
A Hajléktalanokért Közalapítványt a magyar kormány hozta létre 2004-ben. A Közalapítvány célja, hogy a hajléktalan emberek szociális problémáin enyhítsen, segítse őket a társadalomba való visszatérésben, valamint a szociális gondozásukat végző más hajléktalan-ellátó szervezeteket munkájukban országosan segítse, támogassa.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
Milyen szervezet?
Országos
kozalapitvany@hajlektalanokert.hu
HAJSZOLT Egyesület
Az egyesület legfontosabb célja a hajléktalansággal kapcsolatok érdekképviselet - a hajléktalanok és a velük foglalkozó szakembereké.
Miben tud segíteni?
Oktatás, fejlesztés Foglalkoztatás Érdekképviselet, érdekvédelem Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
HFH International Hungary Nonprofit Kft.
A Habitat for Humanity nemzetközi szervezet magyar tagja. Céljuk, hogy minden ember méltó otthonban éljen, felszámolják a lakhatási szegénységet. A szervezet házakat épít illetve segít felújítani a rászorulóknak, de nem közvetlenül állnak kapcsolatban az érintettekkel, hanem a partner szociális szervezeteken kersztül.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Pénzadomány Bérlakás
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok
Milyen szervezet?
Országos
Katolikus Karitász
A Magyar Katolikus Egyház segélyszervezete, plébániákhoz kötődő karitasz csoportjai rendszeresen látogatják az arra rászorulókat, szociális intézményei nappali ellátást biztosítanak. az időseknek, a fogyatékkal élőknek és a pszichiátriai betegeknek. Krízis helyzet esetén konkrét támogatást is biztosítanak: a nehéz anyagi körülmények között élő családoknak. (esetenként közüzemi hátralékok rendezése, tűzifa beszerzése, iskolakezdési támogatás, az idősek és betegek szükséges gyógyszereinek beszerzése). Tartós élelmiszereket gyűjtenek és osztanak szét. Segítik az Ukrajnából érkező háborús menekülteket.
Miben tud segíteni?
Orvosi ellátás Ápolás Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Pénzadomány Érdekképviselet, érdekvédelem
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szegénységben élők Hajléktalanok Idősek Mentálhigiéné Egyéb krónikus betegség Menekültek Katasztrófa áldozatai Gyermekek
Milyen szervezet?
Országos
Kecskeméti Jóléti Egyesület
Az egyesület a helyi erők összefogásával törekszik a helyi jóléti rendszer kialakítására, elsősorban a hajléktalanoknak, a fogyatékkal élőknek nyújtott segítséggel.
Miben tud segíteni?
Ápolás Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Hajléktalanok
KELET KARITÁSZ Alapítvány
Az alapítvány a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitászon keresztül szociális, karitatív (betegápoló, szegény gondozó, és más jótékonysági) feladatokat végez, a rászorulókat ingyenes szolgáltatások és adományok útján támogatja..
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Hajléktalanok
Kijárat Egyesület
Az egyesület egyike a szegénység, a hajléktalanság és a kirekesztettség ellen fellépő szervezeteknek, utcai gondozó hálózata révén segítséget nyújt a szociálisan rászoruló embereknek. Érdekérvényesítő szerepet is vállal, és ösztönzik a civil szerepvállalást a szegénység felszámolása érdekében.
Miben tud segíteni?
Ápolás
Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Hajléktalanok
Milyen szervezet?
Országos
http://info.kezenfogva.hu/intezmenyek
Kiút Szociális és Mentalhigiénés Egyesület
Az egyesületet 1995-ben szociális munkások, pszihiátrek, egészségügyi dolgozók alakították, hogy segítséget nyújtsanak a szegény családokban élő gyermekek szocializálásához, a bajba jutottak megsegítéséhez. Kiemelt figyelmet fordítanak a hajléktalanság kezelésére és a mentálhigiénés problémákra. Munkacsoportokban, pályázati pénzekből dolgoznak, legutóbb a hajléktalanokat lakhatáshoz juttató EU-s programon. Minden évben megszervezik a Kiút tábort halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek. Szív-közért adományboltot működtetnek Pilisen.
Miben tud segíteni?
Lakhatás Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Roma
https://kiutegyesulet.webnode.hu/rolunk/
Kürti Erzsébet Önsegítő Egyesület
. Az átmeneti szállás lakói jogosultak: a. Az átmenti szállás helyiségeit rendeltetésszerűen használni, b. Az átmeneti szállás szolgáltatásainak igénybe vételére, c. A nappali melegedő rendezvényein részt venni d. Vallásukat szabadon gyakorolni e. Észrevételeiket, javaslataikat a nappali melegedőt vezető szociális munkással közölni, illetőleg a naplóhoz becsatolva írásban közölni az Egyesület vezetőségével 4. Az átmenti szállás szolgáltatásai: a. Tisztálkodási lehetőségek, az ehhez szükséges eszközökkel és textíliával való ellátás, mosás b. Étkezés – ételmelegítés c. Postacím igénybevétele, értékmegőrzés d. Szórakozási lehetőségek: TV, könyvtár, újságok, játékok e. Segítség nyújtás, egészségügyi, szociális, jogi problémák kezelésében, tanács és információ adás, ügyintézésben való együttműködés
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Lakóotthon Hajléktalanszálló Tisztálkodás / Tisztítószerek
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok
Milyen szervezet?
Országos
https://www.kurtierzsebethaz.hu/
Erős Emese
Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaházért Alapítvány
A Református Szeretetszolgálat által fenntartott Családok Átmeneti Otthonában az otthontalannná vált, bántalmazott szülő és gyermek elhelyezését biztosítják. Befogadják a szülészetről kikerülő anyát és gyermekét, és ha az anya kéri, akkor élettársát.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Hajléktalanok
postmaster@kismamahaz.t-online.hu
https://diakonia.hu/properties/lorantffy-zsuzsanna-reformatus-kismamahaz-csaladok-atmeneti-otthona/
Magyar Élelmiszerbank Egyesület
Az Egyesület elsősorban élelmiszergyártóktól és áruházak polcairól gyűjti össze a forgalomba már nem hozható, de fogyasztásra még tökéletesen alkalmas készleteiket. Ezt közvetlenül vagy közvetve, karitatív szervezeteken keresztül juttatja el a rászorulóknak. Kedvezményezettjeik között elsősorban gyermekotthonok lakóit, idősgondozásban élőket, nagycsaládosokat, fogyatékkal élőket, hajléktalanokat, családsegítő központok gondozottjait és az ország elmaradottabb településein élő embereket találunk.
Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Sokgyermekes család Nehéz élethelyzet Szegénységben élők Idősek Gyermekek Hajléktalanok
Milyen szervezet?
Országos
elelmiszerbank@elelmiszerbank.hu
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
"A hit védelme, a szegények szolgálata" a máltaiak jelszava több száz éve. Ennek mai felfogásában széleskörű segítséget nyújtanak a rászorulóknak a vörös iszap katasztrófa károsultjaitól az ukrajnai háború elöl menekülőkig. A vészhelyzeteken túl segítenek a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásában, a hajléktalanok, a fogyatékkal élők ellátásában.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Orvosi ellátás Ápolás Melegedő Hajléktalanszálló Lakóotthon Nappali ellátás Oktatás, fejlesztés Kulturális program Pénzadomány
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szegénységben élők Hajléktalanok Idősek Mentálhigiéné Egyéb krónikus betegség Menekültek Gyermekek Egyéb fogyatékosság Szellemi fogyatékosság Nehéz élethelyzet
Milyen szervezet?
Országos
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Háza - Veszprém
A Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Háza az otthontalanná vált, krízishelyzetbe került személyek alap és szakosított ellátását biztosítja, elősegítve a társadalomba való visszailleszkedés folyamatát. Intézményünk három telephelyünkön végzi a Veszprém városában élő hajléktalan személyek segítését, szociális gondozását.
Miben tud segíteni?
Integráció / reintegráció Nappali ellátás Átmeneti szálló / otthonok Hajléktalanszálló Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Hajléktalanok
befogadas.haza.veszprem@maltai.hu
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Budai Szociális Központ
Az éjjeli menedékhelyre elsősorban az utcai szociális munkások ajánlásával lehet bekerülni, de szabad férőhelyek függvényében bárkit tudnak fogadni. Az intézmény szolgáltatásai: szállásnyújtás egyéni esetkezelés tisztálkodás, mosási lehetőség ételmelegítés, étkezési lehetőség tévé vezeték nélküli internet zárható szekrények Nyitvatartási idő: 17:00-8:00 óráig A szolgáltatás igénybevétele díjmentes.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Átmeneti szálló / otthonok Nappali ellátás Tisztálkodás / Tisztítószerek Hajléktalanszálló
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok
Milyen szervezet?
Országos
1117 Budapest, Galvani utca 44/a.
Biró Péter
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
1991-ben az evangélikus, református, metodista és unitárius egyházak által alapított segélyszervezet nemzetiségi, vallási és világnézeti megkülönböztetés nélkül nyújt segítséget a rászorulóknak. Céljuk esélyt kínálni a szegénységből kiutat kereső családok számára. Támogatást ad a katasztrófák és krízishelyzetek áldozatainak, résztvesz a hajléktalan ellátásban (Budapest,Debrecen, Gyula), a szenvedélybetegek nappali ellátásában (Budapest, Debrecen, Szolnok, Kastzélyosdombó, Sopron).
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tartós élelmiszer Ruha / cipő Orvosi ellátás Melegedő Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Pénzadomány Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok Mentálhigiéné Bántalmazott / veszélyeztetett Menekültek Katasztrófa áldozatai Gyermekek
Milyen szervezet?
Országos
segelyszervezet@segelyszervezet.hu, segelykozpont@segelyszervezet.hu
Magyar Protestáns Segélyszervezet
A krízishelyzetbe került egyének és családok támogatása. A lakhatásukat elvesztett caládok intézménybe kerülésüket követően pszihológiai, álláskersési, jogi segítséget kapnak. A szervezet a váci, gödöllői és a XVI.kerületi önkormányzattal kötött szerződések alapján biztosítja számukra a családok átmeneti ellátását.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Hajléktalanok Nők
Magyar Vöröskereszt
A hazai legnagyobb humanitárius szervezet fő célkitűzése, hogy az emberiesség elve mentén, minél több nehézsorsú emberen segíthessen. Fő tevékenységei a katasztrófa-készenlét, szociális segítségnyújtás, elsősegélynyújtás, véradásszervezés, keresőszolgálat, menekült szolgálat, egészségnevelés.
Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Orvosi ellátás Ápolás Melegedő Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Nappali ellátás Pénzadomány Oktatás, fejlesztés
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Hajléktalanok Menekültek Katasztrófa áldozatai
Milyen szervezet?
Országos
Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete
A hazai legnagyobb humanitárius szervezet megyei szervezete. Fő tevékenységei a katasztrófa-készenlét, szociális segítségnyújtás, elsősegélynyújtás, véradásszervezés, keresőszolgálat, egészségnevelés.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Oktatás, fejlesztés
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Hajléktalanok Menekültek Katasztrófa áldozatai
gyormosonsopronmege@voroskereszt.hu
https://voroskereszt.hu/termek/gyor-moson-sopron-megyei/
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete
A legnagyobb hazai l humanitárius szervezet megyei szervezete. Fő tevékenységei a katasztrófa-készenlét, szociális segítségnyújtás, elsősegélynyújtás, véradásszervezés, keresőszolgálat, egészségnevelés.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Oktatás, fejlesztés
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Hajléktalanok Menekültek Katasztrófa áldozatai
http://pestmegye.voroskereszt.hu/
Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete
A legnagyobb hazai humanitárius szervezet megyei szervezete. Fő tevékenységei a katasztrófa-készenlét, szociális segítségnyújtás, elsősegélynyújtás, véradásszervezés, keresőszolgálat, egészségnevelés.
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló Oktatás, fejlesztés Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Hajléktalanok Menekültek Katasztrófa áldozatai
Menedék Alapítvány
A Menedék Alapítvány keresztény hátterű civil szervezet, amely hátrányos helyzetű emberek széles körének segítésére jött létre.A Menedék intézményeinek fenntartója 2018 óta a Baptista Menedék Szolgálat. A szolgálat Budapesten hajléktalan férfi átmeneti szállást, családok átmeneti otthonát működtet és mentálhigiénis foglalkozáson fogadja az utcáról és intézményeikből érkezőket. A Somogy megyei Bodrogon Oktatási Központot működtetnek. A Kiskunmajsai volt szovjet laktanya területén Menedékvárost hoztak létre: hajléktalanok átmeneti otthonát, családok átmeneti otthonát, és népkonyhát üzemeltetnek.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Nők
Milyen szervezet?
Országos
Menedékház Alapítvány
A Menedékház Alapítvány a hajléktalanok számára nappali melegedőt és , éjszakai szállást biztosít,, ugyanakkor részei a gyermekvédelmi rendszernek is Állami normatív finanszírozásban részesülnek. Az azonnali segítségnyújtás mellett a hajléktalanok és az otthontalanná vált családok társadalmi integrációját igyekszik elősegíteni.
Miben tud segíteni?
Egészségügy Rehabilitáció Melegedő Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Hajléktalanok
Menhely Alapítvány
A Menhely Alapítvány független világi szervezet, hajléktalanoknak biztosít szállást, tisztálkodási lehetőséget és étkezést. Az éjszakai szállók mellett a kulturált időtöltést biztosító Nappali Centrumot is működtet, és Fedél Nélkül címmel utcalapot indított a hajléktalan emberek számára és közreműködésével. 24 órás Diszpécser Szolgálatot, krízis autót és ingyenes jogvédő irodát tart fenn,és szakszerű szociális ügyintézést biztosít. Számos programja támogatja a hajléktalanságból való kilábalást is.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tartós élelmiszer Orvosi ellátás Ápolás Melegedő Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Lakóotthon Pénzadomány Foglalkoztatás Információ, tanácsadás Jogi tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok Idősek Menekültek Gyermekek
Milyen szervezet?
Országos
Miskolc-Tapolca Rotary Club Alapítvány
A Rotary Klubok magyarországi hálózatának tagja a miskolc-tapolcai Rotarí Klub. Céljaik a hátrányos helyzetűek támogatása, hajléktalanok segítése, az ifjúsági drogmegelőzés, tanulmányi utak szervezése, a határon túli magyarság segítése.
Miben tud segíteni?
Egészségmegőrzés, megelőzés Közösségépítés Oktatás, fejlesztés
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Fiatalok Hajléktalanok
Milyen szervezet?
Országos
Misszió Alapítvány
Az alapítvány Kispesten, a 19. kerületben segíti a hajléktalanok, menekültek ellátását. Éjjeli menedékhelyet, nappali melegedőt, átmeneti szállót üzemeltetnek.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tartós élelmiszer Melegedő Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Menekültek
Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház
2000-ben lett hivatalosan bejegyezve a Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház, ami 2011-től vallási egyesületként tevékenykedik. Vallási tevékenysége mellett humanitárius feladatokat látnak el, támogatják a hátrányos helyzetűeket, a halmozottan sérülteket, időseket, betegeket. Hajléktalanokat ellátó intézményeket tartanak fenn: éjjeli menedékhely, nappali melegedő, utcai szolgálat, átmeneti szálló.
Miben tud segíteni?
Ápolás Melegedő Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
Oltalom Karitatív Egyesület
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által működtetett Oltalom Karitatív Egyesület célja a rászorulók felkutatása, támogatása. A Női Átmeneti Szálló a hajléktalan nőknek, a Családok Átmeneti Otthona a krízishelyzet miatt otthontalanná váló családoknak nyújt menedéket. A nappali melegedő és éjjeli menedékhely, az orvosi rendelések és a Hajléktalan Kórház kiemelt szerepet tölt be Budapesten a hajléktalanellátásban. Az Evangéliumi Testvérközösség az országban öt helyen idősotthonokat tart fenn (Budaőrs, Békéscsaba, Nyíregyháza, Szolnok, Hetefejércse - Szabolcs megye).
Miben tud segíteni?
Étkeztetés Tartós élelmiszer Orvosi ellátás Ápolás Melegedő Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Lakóotthon Pénzadomány
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok Idősek Menekültek Gyermekek
Milyen szervezet?
Országos
Országos-fóti Közhasznú Gyermek Adománygyűjtő és Segélyező Alapítvány
Az alapítvány Fót területén élő, hátrányos szociális helyzetben lévő családokat, gyermekeiket támogatja, életfeltételeiket igyekszik javítani.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Nehéz élethelyzet Hajléktalanok
Ökomenikus Segélyszervezet
Az 1991-ben alapított Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. Az alapító egyházak összefogása ma már szakemberek, önkéntesek, adományozók és felelős vállalati partnerek egyre bővülő közösségeként segíti a nélkülözőket és bajbajutottakat. Segélyszervezetünk nemzetiségi, vallási és világnézeti hovatartozásra való tekintet nélkül, a legszigorúbb szakmai és átláthatósági követelményeknek megfelelve nyújt segítséget a rászorulóknak Magyarországon, a Kárpát-medencében és a világ számos országában.
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Idősek Nehéz élethelyzet Család / demográfia Hajléktalanok Bántalmazott / veszélyeztetett
Milyen szervezet?
Országos
segelykozpont@segelyszervezet.hu
Pécs Egyházmegyei Katolikus Caritas
A Magyar Katolikus Egyház segélyszervezetének, a Katolikus Karitásznak a pécsi szervete. A plébániákhoz kötődő karitasz csoportjai rendszeresen látogatják az arra rászorulókat, konkrét támogatást is biztosítanak: a nehéz anyagi körülmények között élő családoknak. (esetenként közüzemi hátralékok rendezése, tűzifa beszerzése, iskolakezdési támogatás, az idősek és betegek szükséges gyógyszereinek beszerzése).Tartós élelmiszereket gyűjtenek és osztanak szét. Segítik az Ukrajnából érkező háborús menekülteket.A Pécsi Karitász kapcsolódik az országos szervezet programjaihoz, így többek között karácsonykor Angyalbatyú néven cipősdoboz akciót szervez, élelmiszert mentenek és osztanak Baranya és Tolna megyében, gyerektáborokat szerveznek.
Miben tud segíteni?
Orvosi ellátás Ápolás Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Pénzadomány Érdekképviselet, érdekvédelem Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szegénységben élők Hajléktalanok Idősek Mentálhigiéné Egyéb krónikus betegség Menekültek Katasztrófa áldozatai Gyermekek
Milyen szervezet?
Országos
PERIFÉRIA Egyesület
1995-ben frissen végzett szociális munkások alapították az egyesületet, hogy a hajléktalanok ellátása érdekében utcai szociális munkát végezzenek. Élelmiszert, ruhát, takarót, elsősegélyt nyújtanak a hajléktalanoknak, segítik elérni az egészségügyi ellátást, hajléktalan szállásokat, szociális támogatásokat. Működtetik az Észak-Alföldi Regionális Diszpécserszolgálatot a krízishelyzetben lévő hajléktalanok bejelentésére. Gyermekprogramjuk a hátrányos helyzetű, tanulási és egyéb problémákkal küzdő gyermekeket segíti.
Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Ruha / cipő Oktatás, fejlesztés Munkával kapcsolatos támogatás Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Prostituáltak Gyermekek
http://www.periferiaegyesulet.hu
PHILIA Sárbogárdi Protestáns Egyesület
Támogatja az egyedülálló, idős, fogyatékos embereket, tanulmányi ösztöndíjjal, beiskolázási segéllyel, anyagi hozzájárulással támogatja a rászoruló családokat. Kulturális programokat, nyári táborokat szervez. Segíti a kárpátaljai és erdélyi református gyülekezeteket.
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Információ, tanácsadás Iskolaszerek
Kinek tud segíteni?
Fogyatékkal élő Szegénységben élők Hajléktalanok Egyéb nemzetiség Gyermekek
http://www.helyicivil.hu/r/philia-sarbogardi-protestans-egyesulet-sarbogard
Rászoruló Felebarátainkért Alapítvány
A miskolci Konventuális Ferences Minorita Rend népkonyhai szolgáltatását és egyéb szociális tevékenységét támogató alapítvány. Öregek és hátrányos helyzetű emberek részére ingyenes étkeztetést biztosít felekezeti hovatartozás nélkül.
Miben tud segíteni?
Étkeztetés
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok Gyermekek
ReFoMix Kht.
A Refomix Nonprofit Kft végzi Debrecen város hajléktalan ellátását. Éjjeli menedékhelyet, nappali melegdőt, átmeneti szállást, utcai szociális szolgáltatást működtetnek, egészségügyi ellátást nyújtanak. Az otthontalanná vált családok számára a Családok Átmeneti Otthonában nyújtanak elhelyezést. Adományt gyűjtenek és adnak.
Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Ruha / cipő Gyógyszer Ápolás Melegedő Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
Református Rehabilitációs Alapítvány
Az alapítvány a beilleszkedési nehézségekkel küzdő, deviánsként kezelt, narkomán, otthontalan fiatalok támogatását, rehabilitációját végzi.
Miben tud segíteni?
Rehabilitáció Terápia Pénzadomány Foglalkoztatás
Kinek tud segíteni?
Gyermekek Hajléktalanok Fiatalok Drogfüggők
RÉS Szociális és Kulturális Alapítvány
A RÉS Alapítvány intézményei azonnali és hosszabbtávú segítséget igyekeznek nyújtani hajléktalan családoknak és egyedülálló nőknek. Egyúttal továbblépési lehetőségeket is kínálnak..
Miben tud segíteni?
Lakhatás Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Szegénységben élők Hajléktalanok Idősek Nők Gyermekek
Segítő Kéz az Elesetteknek Alapítvány
Kisvárdai alapítvány, ami lényegében valamennyi szociális célt megfogalmazza.a rászorulók támogatásától a rehabilitációs foglalkoztatáson át a hagyományőrzésig. Konkrét tevékenységnek nincs nyoma.
Miben tud segíteni?
Egészségügy Pénzadomány
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok Idősek Menekültek
Sorsunk és Jövőnk Alapítvány
A diósdi Bona Dea és a törökbálinti Don Bosco - valamint a VII és a XIV, kerületben lévő - Családok Átmeneti Otthona az átmenetileg krízishelyzetben lévő gyermekes családok, illetve bántalmazott gyermekes nők számára biztosít szállást. (A fenntartót hol alapítványnak, hogy szeretetszolgálatnak nevezik) Több település és fővárosi kerület önkormányzatával van ellátási szerződésük.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Hajléktalanok Nők Bántalmazott / veszélyeztetett
https://www.atoszegyesulet.hu/index.php/tagjaink/24-sorsunk-es-joevonk-alapitvany-bona-dea-csao
SUPPORT Humán Segítő és Szolgáltató Alapítvány
A szegények, illetve a szükségben szenvedõk diszkriminációmentes szolgálatát felvállaló alapítvány két családi átmeneti otthont tart fenn 6 Pest megyei település önkormányzatával kötött ellátási szerződés alapján.. Kerepesen és Erdőkertesen működő intézmények az átmenetileg lakhatási nehézséggel küzdő gyermekes családoknak, várandós vagy bántalmazott anyánkak nyújt segítséget, egyúttaltovábblépési lehetőségeket is kínálnak.. 2017 körül átvette őket a Magyar Protestáns Segélyszervezet.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Gyermekek Hajléktalanok Nők Bántalmazott / veszélyeztetett
Szalmaszál a Hajléktalanokért Közhasznú Alapítvány
Az alapítvány a hajléktalanok szociális-, egészségügyi- és családvédelmi ellátásában kíván segíteni. Korábbi hírek szerint elsősorban a hajléktalanok lakáshoz jutását és a beteg hajléktalanokat támogatták, az utóbbi években nincs nyoma tevékenységnek. (Egy régi hír szerint az Evangéliumi Testvérközösség, Iványi Gábor alapította még 1995-ben. 12 alkalommal rendeztek híres művészek alkotásaiból árverést, aminek bevételéből támogatták a hajléktalanokat, az utolsó 2009-ben volt.)
Miben tud segíteni?
Hajléktalanszálló
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
postmaster@szalmaszal.t-online.hu
Szent Adalbert Misszió Alapítvány
A lágymányosi Szent Adalbert plébánia alapítványa. Időseket és gyermekeket támogató keresztény szellemű alapítvány. Biztosítja a hajléktalanok és a szegény-sorsúak teljeskörû ingyenes fogászati ellátását.
Miben tud segíteni?
Orvosi ellátás Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Idősek Gyermekek
Szent Rafael Caritas Alapítvány
Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt Plébánia Caritas csoportja. Fő feladatuknak a hajléktalanok, szenvedélybetegek, krízishelyzetben lévő családok támogatása. Mentális segítséget, élelmiszert, tisztálkodási szereket biztosítanak.
Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Terápia Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Mentálhigiéné
szentrafaelszolgalat@gmail.com
http://www.szentrafaelcaritas.hu/index.html
1094 Üllői út 145. közösségi hely: Budapest, Bokréta u. 30. fsz. I
Szociális és Rehabilitációs Alapítvány
Az alapítvány 52 otthontalan család és 10 hajléktalan egyedülálló férfi számára tud átmeneti otthont biztosítani. Lakhatási programjuk azonban a hosszútávú megoldásokat is keresi. A társszervezetekkel együtt évente 5-10 családnak nyílik lehetősége arra, hogy a SZÉRA valamelyik intézményéből önkormányzati bérlakásba költözzön. Munkaerőpiaci programjuk keretében segítik az álláskeresőket abban, hogy megfelelő munkalehetőséget találjanak.
Miben tud segíteni?
Orvosi ellátás Lakhatás Lakbér támogatás Lakóotthon Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Család / demográfia Hajléktalanok Gyermekek
TÁMASZ
Az alapítvány ellátási szerződés keretében átvállalta Pécs város önkormányzatától a hajléktalan ellátást. Nappali melegedőt, nappali centrumot működtetnek. Itt lehetőség van orvosi ellátásra is. Éjjeli menedékhelyet, télen krízisszálást, női és férfi átmeneti szállást, és a rossz egészségi állapotúak számára ápoló otthont és lábadozó szállást tartanak fenn. Utcai szolgálatot működtetnek.
Miben tud segíteni?
Orvosi ellátás Lábadozó Melegedő Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
Test- és Lélekszépítő Karitatív Alapítvány
Az alapítványt 2020-ban kozmetikus-szociális munkás szakember alapította, azért, hogy ingyenes, professzionális szépségápolást (kozmetika, fodrászat, manikür) biztosítson rászorulóknak. Más jótékonysági szervezetekkel együttműködve hajléktalanoknak és ukrán menekülteknek is nyújtanak szolgáltatást. Emellett ruha és higéniai termékeket adományoznak. Life coaching csoportokat indítanak.
Miben tud segíteni?
Tartós élelmiszer Tisztálkodás / Tisztítószerek Ruha / cipő
Kinek tud segíteni?
Szegénységben élők Hajléktalanok Menekültek Gyermekek
Twist Oliver Alapítvány
Az alapítványt az újpesti Családsegítő Központ és a Menhely alapítvány hozta létre. A IV. kerületi Fóti úton lévő székhelyükön 3 intézmény - átmeneti szálló, nappali melegedő, utcai gondozó szolgálat - nyújt segítséget az utcán élőknek.
Miben tud segíteni?
Ápolás Melegedő Lakóotthon
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
Új Út Szociális Egyesület
Az egyesület feltétel nélkül nyújt segítséget a hajléktalanoknak, szenvedélybetegséggel küzdőknek, vagy bármely más ok miatt hátrányos helyzetbe kerülteknek. Nappali melegedőt működtet, ahol lehetőség van az étkezésre és tisztálkodásra. Segítenek pótolni a szükséges iratokat és ruhákat. Lelki gondozást, és addiktológiai konzultációt is szerveznek a szenvedélybetegek részére.
Miben tud segíteni?
Orvosi ellátás Melegedő Információ, tanácsadás
Kinek tud segíteni?
Nehéz élethelyzet Hajléktalanok Mentálhigiéné
Utcai Szociális Segítők Egyesülete
Az utcai szociális segítők által létrehozott egyesület. Céljuk a halmozottan hátrányos helyzetű, hajléktalan emberek érdekképviselete, reintegrációjának elősegítése, az utcai segítők képzése. Az egyesület működteti az Alacsonyküszöbű Ellátások Integrált Intézményét működteti Tatabányán (alacsonyküszöbű ellátás azt jelenti, hogy nincs feltétele a bekerülésnek, belőtt, részeg embereket is fogadnak, egészségügyi vizsgálat nélkül). Az intézményben éjjeli menedékhely, nappali melegedő található, itt folyik a szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása.
Miben tud segíteni?
Ápolás Melegedő Hajléktalanszálló Átmeneti szálló / otthonok Közösségépítés Oktatás, fejlesztés
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Mentálhigiéné
2800 Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása) Tatabánya, Táncsics Mihály út 1/F.
Utcajogász Egyesület
Céljuk a lakhatás és a szociális jogok/ellátás igazságos szabályozásának és alkalmazásának elérése. Foglalkoznak lakhatással, szociális jogokkal, önkormányzatok lakhatáshoz és szociális ellátáshoz és a lakcím bejelentéshez kapcsolódó szabályozásával és gyakorlatával. A jogszabályokat és helyes alkalmazásukat könnyen érthetően bemutató „jogi kisokosokat”, videókat készítettek. Céljuk a hajléktalan és rossz vagy bizonytalan lakhatási helyzetben élő emberek jogi tájékozottságának, jogtudatosságának és érdekérvényesítő képességének növelése. Kiemelten foglalkoznak a bírósági végrehajtások jogával és stratégiai módon kívánnak fellépni a szegény embereket hátrányosan érintő szabályok és gyakorlatok ellen. A kilakoltatás hosszú folyamat, melynek előrehaladtával egyre szűkülnek a megoldási lehetőségek (jogi és egyéb is). Segítenek eligazodni a bérbeadási, bérlési lehetőségek, folyamatok útvesztőjében. Kiemelten foglalkoznak szociális bérlakásokkal, pályázatokat, pályázási tippeket és tanácsokat tesznek közzé.
Miben tud segíteni?
Lakhatás Bérlakás Integráció / reintegráció Jogi tanácsadás Érdekképviselet, érdekvédelem
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Szegénységben élők
Milyen szervezet?
Országos
1085 Budapest , Blaha Lujza tér (száraz időben a szökőkút mellett, csapadék esetén az aluljáróban)
Utcáról Lakásba! Egyesület
Az egyesület hajléktalan, főleg saját építésű kunyhóban élő embereknek, pároknak segít önkormányzati bérlővé válni olyan módon, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő, rossz állapotú lakásokat felújítják, amiért szociális alapú lakbért kell fizetni. Emellett már néhány magántulajdonú lakásban is általuk támogatott bérlők élnek. A támogatott emberektől elvárják, hogy maguk is vegyenek részt a felújításban. A Habitat for Humanityvel partnerségben ukrajnai menekültek lakhatását segítik.
Miben tud segíteni?
Átmeneti szálló / otthonok Bérlakás Munkával kapcsolatos támogatás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok Menekültek
Van Esély Alapítvány
Otthontalan embereket támogatnak azért, hogy legyen esélyük kijutni a hajléktalanságból. Lehetőséget kínálnak az újrakezdésre: többnyire valamilyen tanulás, szakmaszerzés finanszírozása, munkaeszköz beszerzése, szakmai és lelki támogatás,vagy mentálhigiénés segítség révén..
Miben tud segíteni?
Pénzadomány Oktatás, fejlesztés Foglalkoztatás
Kinek tud segíteni?
Hajléktalanok
Milyen szervezet?
Országos