Fenyőliget Integrált Szociális Intézmény Heves Vármegye Lucfenyő Idősek Otthona - Vámosgyörk
A létesítményeink feladata a Heves megye területéről érkező ellátást igénybe vevők teljes körű ellátásának biztosítása, amely magába foglalja a napi ötszöri étkeztetést, a szükség szerint ruházatot, illetve textíliával való ellátást, a mentális gondozást, az egészségügyi ellátást, valamint a lakhatást. Intézményünk célja, hogy az ellátásra szoruló idős emberek szükségleteihez igazodó segítségnyújtást biztosítsuk, amelynek mértékét és módját mindenkor a segítségre szoruló ember szomatikus, pszichés és szociális állapota alapján határozzuk meg úgy, hogy az egyén személyes szabadsága érvényre juthasson. A Fenyőliget Integrált Szociális Intézmény Heves Vármegye tevékenységét a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, az intézmény működését meghatározó egyéb jogszabályok, a fenntartó határozatai és az intézmény belső szabályzatai alapján végzi. Az intézményünk gondoskodik az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes - elsősorban nyugdíjkorhatárt betöltött személyekről - akik életkoruk, egészségügyi állapotuk, valamint szociális helyzetük alapján a napi négy órát meghaladó gondozási szükséglettel rendelkeznek, de állapotuk rendszeres fekvőbeteg gyógyintézeti kezelést nem igényel.
Miben tud segíteni?
Lakóotthon Ápolás Egészségügy Étkeztetés Ruha / cipő Kulturális program
Kinek tud segíteni?
Demens Idősek Nem/részben önellátók
3291 Vámosgyörk, István király u. 1.