Kétszer többe kerül a magánbölcsi, mint a jogi egyetem

A magyar családok számára a gyermekek bölcsődei elhelyezése sokszor kihívást jelent, sok esetben ugyanis nem megoldható az állami bölcsődékben való elhelyezés helyhiány miatt. Ekkor jönnek képbe a magánbölcsődék, amelyek azonban jelentős költségekkel járhatnak. Sok szülő töprenghet azon, hogy mennyibe kerül a magánbölcsőde, és hogyan alakulnak ezek a költségek más jövőbeli oktatási kiadásokhoz viszonyítva. Az árak különösen Budapesten magasak, ahol egy átlagos magánbölcsi havi díja meghaladhatja a 100 ezer forintot. Ez azt jelenti, hogy egy budapesti magánbölcsőde díja egy fél év alatt közel kétszer annyiba kerülhet, mint egy egyetemi jogi képzés, amely félévente 390 ezer forint az ELTE Általános Jogtudományi Karán 2024-től.

A Pénzcentrum friss felmérése szerint Budapesten egy magánbölcsőde havi ellátása átlagosan 117 ezer forintba kerül, de sok esetben ez az összeg még magasabb is lehet. Vidéken ugyanakkor jóval alacsonyabb árakkal találkozhatunk, a nagyobb városokban az átlagos havi díj 65 ezer forint körül mozog. Ez a jelentős különbség az árakban a budapesti és vidéki magánbölcsődék között nagyban befolyásolja, hogy a szülők mennyire tudják kihasználni az állami bölcsődei támogatásokat.

Hogyan alakultak az árak és mennyibe kerül egy magánbölcsőde most?

A magánbölcsődék árai nem mutatnak drasztikus emelkedést az elmúlt években. Tavaly is megvizsgálták az árakat, és az idei adatokhoz képest az eltérések jellemzően nem haladják meg a 10 százalékos növekedést. Vannak azonban olyan intézmények, ahol komolyabb áremelésre került sor. Pl. Budapesten a díjak egyes esetekben már 150 ezer forint felett járnak havonta. Az étkezés sok esetben nincs benne az alapdíjban, ami napi 650-2500 forintos pluszköltséget jelenthet, így a teljes havi kiadás akár még tovább is nőhet.

Összehasonlítva más kiadásokkal, az ELTE Általános Jogtudományi Karán a jogi szakra való beiratkozás 2024-től 390 ezer forintba kerül félévente. Ez azt jelenti, hogy egy jogi képzés egy féléve olcsóbb, mint a budapesti magánbölcsik átlagos költsége egy fél év alatt. Egy fél év bölcsődei ellátás ugyanis 117 ezer forintos havi díjjal számolva több mint 700 ezer forintra rúg. Ez majdnem a kétszerese az egyetemi tandíjnak, amely félévente 390 ezer forint. A valóságban azonban ezek a költségek még magasabbak is lehetnek, hiszen nem ritka, hogy a budapesti magánbölcsődék havi díja meghaladja a 150 ezer forintot.

Állami bölcsődei támogatás: maximum 50 ezer forint

Az állami bölcsődei támogatás 2024. szeptember 2-tól újra igényelhető, korábban részletesen erről itt írtunk. Ennek célja, hogy segítse a szülők munkaerőpiacra való visszatérését, illetve a bölcsődei ellátás finanszírozását. Az új támogatás már nemcsak a magánbölcsődék, hanem az önkormányzati bölcsődék esetében is igényelhető. A támogatás mértéke alapesetben gyermekenként havi maximum 50 ezer forint. Bizonyos esetekben, mint például egyedülálló szülők, menekült háttérrel rendelkező családok, vagy sajátos nevelési igényű gyermekek esetében, ez az összeg akár 65 ezer forint is lehet.

Azonban fontos megjegyezni, hogy a támogatás csak a bölcsődei díj összegéig vehető igénybe. Tehát ha a bölcsődei ellátás kevesebbe kerül, mint 50 ezer forint, akkor a támogatás is ennek megfelelően csökken. Vidéken jellemzőbb, hogy a szülők nem merítik ki a támogatási keretet, mivel az ellátás havi díja sok esetben nem éri el az 50 ezer forintot. Budapesten viszont az állami támogatás maximuma is csak részben fedezi a magánbölcsődék költségeit, így a szülőknek gyakran jelentős összegeket kell hozzátenniük.

Sok tízezer forintos bankjegyet tart a kezében egy férfi.

Mit hozhat a jövő?

A szülők számára a bölcsődei elhelyezés költségei egyre inkább összehasonlíthatóak lesznek más nagy kiadásokkal, például az egyetemi tanulmányokkal. Az imént bemutatottak alapján a jogi egyetem egy féléve például olcsóbb, mint egyes budapesti magánbölcsődék díja. Ez rávilágít arra, hogy a bölcsődei ellátás költségei milyen mértékben nőttek meg az elmúlt években. Az áremelkedések és az infláció hatása hosszú távon komoly kihívást jelenthet. Különösen azon nagyvárosokban élő szülők, családosok számára, akik nem tudják gyermeküket állami bölcsődében elhelyezni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Hajdú hőszivattyús bojler: kiszámoltuk, mennyit fogyaszt és milyen gyorsan térül meg

Utánaszámoltunk a Hajdú hőszivattyús bojler költségeinek, és megmutatjuk, miért beszél szakértőnk akár 15–20 éves megtérülésről.

A rendszer vesztesei: 40 év után ők nem mehetnek el nyugdíjba Magyarországon

Láthatatlan munka kontra hosszabb szolgálati idő.

Ha palántát nevelsz, ezt vedd meg az OBI-ban, hálás leszel magadnak érte

A palántáid satnyák vagy egyenetlenül kelnek? Mutatjuk a megoldást.

Kiruccanok olcsó buszos utazások külföldre: a 3 legjobb ajánlat 2026-ban

Elhoztuk a legkedvezőbb ajánlatokat, ha csoportos utazásra vágysz idén!

Heti akciók: tavaszváró foszlós kalács és füstölt csülök vár, akár 40% kedvezménnyel

A heti akciók mától indultak, és akár 40% kedvezménnyel kínálnak foszlós kalácsot és füstölt csülköt is, jövő szerdáig.

Kötelező béremelés a segítő foglalkozásúaknál: így alakulnak az összegek

A rendszer több mint bonyolult: a dolgozók kénytelenek különböző táblázatokból összebindizsizni, mennyi fizetés jár nekik.