Satnyul és sárgul a tölcsérjázmin levele? A téli gondozásnál ezt az 5 dolgot rontják el a legtöbben

A tölcsérjázmin – elegánsabb nevén mandevilla – egy örökzöld, melegkedvelő növény, amely Magyarországon nem viseli el a téli fagyokat, de nem feltétlenül ettől sárgul a levele. A sárgulásnak több oka is lehet és még csak nem is betegség. Az biztos, hogy ősszel és télen fontos a megfelelő öntözés és a teleltetési körülmények megválasztása, mutatjuk is, hogyan és, hogy miért sárgul a tölcsérjázmin levele?

Miért sárgul a tölcsérjázmin levele?

Térjünk is a lényegre, hogy mi okozhatja az egyébként gyönyörű növényen a levelek sárgulását.

Túl sok vizet kap

A levélsárgulás egyik leggyakoribb oka a túlöntözés. A tölcsérjázmin gyökerei nem szeretik, ha folyamatosan nedves földben állnak. Ha a cserép alján összegyűlik a víz, a gyökerek károsodhatnak, ami sárguló, később lehulló levelekhez vezethet.

Túl hideg helyen van

A növény kifejezetten érzékeny a lehűlésre. Ha a hőmérséklet tartósan 10 Celsius-fok alá csökken, már stresszként éli meg és a hideg vagy a hirtelen hőmérséklet-változás pedig levélhullást okozhat.

Kevés fényt kap

A tölcsérjázmin télen is világos helyet igényel. Ha túl sötét sarokba kerül, a levelei sárgulhatnak, és a növekedése is lelassulhat.

Természetes téli levélhullás

A teleltetés során előfordulhat, hogy a növény az alsó levelei egy részét ledobja. Ez önmagában nem feltétlenül jelent problémát: a pihenőidőszakhoz való alkalmazkodás része is lehet.

Kártevők támadták meg

A levéltetvek, pajzstetvek és takácsatkák szintén okozhatnak levélsárgulást. Érdemes a levelek fonákját is átvizsgálni, mert a kártevők gyakran ott bújnak meg.

Hogyan kell télen gondozni a tölcsérjázmint?

A sikeres teleltetés legfontosabb feltétele, hogy jó helyet találjunk a növénynek. A tölcsérjázmin számára a világos, hűvös, de fagymentes környezet az ideális. Azaz lehetőleg 10-15 Celsius-fokos helyiségben teleljen. Ehhez megfelelő lehet egy világos veranda, fűtetlen szoba vagy ablakos lépcsőház. A lényeg, hogy télen is világos helyre kerüljön, ne sötét pincébe. Ami az öntözést illeti, a hidegebb hónapokban sokkal kevesebb vízre van szüksége. Csak akkor kapjon vizet, ha a földje felső rétege már kiszáradt. A teljes kiszáradást szintén kerülni kell. Télen viszont nincs szükség tápoldatra, mert a növény ilyenkor pihen. Ha metszeni szeretnénk, azt leginkább tél végén, kora tavasszal tegyük. A növényt még az első fagyok előtt be kell vinni, és tavasszal is csak akkor szabad visszatenni a szabadba, amikor már nem várható hideg idő.

Ha már elkezdtek sárgulni a levelek

Először is azt nézzük meg, hogy egyszerre sok levél sárgul, vagy csak néhány alsó levél sárgul és hullik le? Mert ha közben a hajtások egészségesek és csak néhány levélről van szó, az egy természetes téli folyamat része. Ha viszont egyszerre sok levél sárgul, a szárak is lankadnak, vagy a földje tartósan nedves, érdemes mielőbb ellenőrizni a gyökerek állapotát.

Kertészkedési tippekért forduljon bizalommal a Hóvége ügyfélszolgálatához! Két munkanapon belül válaszolunk.

Ha a talaj állandóan vizes, akkor öntözzünk kevesebbet! Az is sokat segít, ha a cserép alján távozni tud a felesleges víz. Ha a növény hideg helyen áll, vigyük védett és meleg helyre, hogy megmaradjon a következő szezonig. 

A téli időszakban a tölcsérjázmin számára a legfontosabb a nyugodt pihenőidőszak biztosítása. Ha egyébként jó helyen van, akkor nem kell tápoldatozni és nem szükséges átültetni sem, csak hagyjuk, hadd teleljen át! A lehullott, elszáradt leveleket persze nyugodtan el lehet távolítani, de különleges teendőt nem igényel.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Immunerősítő bomba házilag: 3 recept, amihez csak néhány hozzávaló kell

Immunerősítő ital házilag, filléres hozzávalókból? Mutatunk három egyszerű receptet almával, céklával, répával és kefirrel, amelyek pillanatok alatt elkészülnek.

Éjjel felébred és csuromvizes a pólója? Férfiaknál több oka is lehet az éjszakai verejtékezésnek

Az izzadást a legtöbb esetben hétköznapi dolgok okozzák. Ha baj van, egyéb tünetek is társulnak az izzadás mellé.

Autó a családban: mikor elég a kölcsönadás, és mikor kell üzembentartói szerződést írni?

A gépjármű üzembentartói szerződés családon belül akkor kell, ha az autó használata mellett az üzembentartói jogot is át szeretnénk adni.

Bankkártyával fizet külföldön? Erre az egy dologra figyeljen, hogy ne fizessen rá

Bankkártyás fizetés külföldön: egyetlen gombnyomáson is múlhat, mennyit fizet a vásárlásért.

Nyugdíjas csoportoknak nagyon megéri ez a fürdőkedvezmény: féláras a belépő a helyieknek, de mindenki kap engedményt

A kisújszállási Kumánia Gyógyfürdő nemcsak általános nyugdíjas engedményt biztosít, hanem a helyi lakosoknak...
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat