Nyugdíjemelés 2027-ben: nem mindenkinek ugyanannyival nő az ellátása
Péntek éjjel benyújtotta a Pénzügyminisztérium a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot, szombaton pedig a kormány a nyugdíjemelés részleteit is közzétette. Jövő januártól 3 százalékkal nőnek a nyugdíjak, de lesznek, akik ennél többet kapnak: a kisebb ellátásoknál külön emelés jön, a kormány ezeket sávosan egészíti ki.
A kormány a 2027-es költségvetésben 3 százalékos inflációval számol, ezért januártól a nyugdíjak ennyivel nőnek. Ez nem meglepetés, a korábbi bejelentések alapján már korábban is tudható volt, mire lehet számítani, azonban most szombaton jelent meg erről az első hivatalos tájékoztató.
Nyugdíjemelés 2027-ben: a legalacsonyabb összegek nőnek a legnagyobb mértékben
A sávos emelés a következőképpen fog megvalósulni:
- Aki a januári emelés után sem kapna havi 108 ezer forintot, annak 120 ezer forintra egészítik ki a nyugdíját.
- A 108 ezer és 125 ezer forint közötti ellátások havi 12 ezer forinttal nőnek tovább.
- A következő sávokban fokozatosan kisebb a kiegészítés: 125 ezer és 130 ezer forint között 10 ezer, 130 ezer és 135 ezer forint között 8 ezer, 135 ezer és 140 ezer forint között pedig 6 ezer forint jár.
- A 140 ezer és 146 ezer forint közötti nyugdíjakat egységesen 146 ezer forintra emelik.
A kormány tájékoztatása alapján a nyugdíjminimum emelésével és a sávos kiegészítésekkel összesen mintegy 455 ezer idős ember kap több pénzt.
A magasabb nyugdíjaknál csak az inflációkövető emeléssel számolhatunk: a 232 800 forintos mediánnyugdíj 3 százalékos emelés után havi 6984 forinttal lesz magasabb, a 264 400 forintos átlagnyugdíj havi 7932 forinttal emelkedik. Egy 300 000 forintos nyugdíjnál a januári emelés havi 9000 forint pluszt hoz, 400 000 forintnál pedig havi 12 000 forintot.
Maradt még kérdése a nyugdíjemelésről? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 munkanapon belül válaszolnak.
Ezt lehet tudni a pluszjuttatásokról
A kormány megerősítette, hogy 2027-ben is kifizetik a teljes 13. havi nyugdíjat, a 14. havi nyugdíjból pedig az első heti részlet érkezik. Emellett jövőre indul a nyugdíjas SZÉP-kártya is: ennek első részletét azok kapják meg, akiknek a havi nyugdíja nem éri el az 500 000 forintot. Azok, akiknek a havi ellátása nem éri el a 250 000 forintot, 50 000 forintos juttatásban részesülnek, a 250 000 és 500 000 forint közötti nyugdíjjal. A támogatást pihenés mellett élelmiszerre és gyógyszerre is fel lehet majd használni.



