Hónapról hónapra él a magyarok harmada

Nem állunk jól a megtakarítással, de ez ekkora áremelkedések mellett nem is csoda. Főleg vésztartaléknak tesszük félre a pénzt, viszont a többségnek ez is elfogyna egy hónap alatt – derül ki egy felmérésből.

Az Intrum 2022-es Európai Fogyasztói Fizetési Felmérése (ECPR) szerint az előző évhez és az európai átlaghoz képest nem változtak jelentősen a magyarok megtakarítási szokásai, bár az áremelkedések miatt egyre kevésbé tudnak pénzt félretenni. Egy átlagos európai dolgozó fizetésének mintegy 20%-át tudja megtakarítani, ettől a magyarok sem maradnak el sokkal. A gond az, hogy a mi bérünk alacsonyabb az európai átlagnál.

Mire tesz félre a magyar?

A kutatásból kiderül, hogy a magyar társadalom harmada leszakadóban van pénzügyileg: 2022 második felében 31,4 százalék mondta azt, hogy a hónap végére egyáltalán nem marad félretett pénze. Azoknak, akiknek sikerül spórolnia, ugyanarra gyűjtenek, mint tavaly ilyenkor:

  • 42% vésztartalékot képez váratlan kiadásokra,
  • további 12% arra az esetre rak félre, ha elvesztené munkáját,
  • 10% a recesszióra készül,
  • a nyugdíjba vonulásra 9% tesz félre,
  • szintén 9% a gyerekeinek, unokáinak tartalékol,
  • 7% utazásra spórol,
  • mindössze 6% gyűjt lakásra,
  • tanulmányokra pedig 3%.

Az arányok nem változtak nagy mértékben, viszont csökkent azok száma, akik lakásra vagy a gyerekeiknek, unokáiknak gyűjtenek.

Mennyi időre elegendő a megtakarításunk?

A magyar válaszadók több mint harmada (35%) mondta azt, hogy kevesebb, mint egy hónapnyi jövedelmének megfelelő megtakarítással rendelkezik. 29%-nak egy hónapra, 19%-nak pedig legfeljebb 3 hónapra lenne elegendő a megtakarítása.

A felmérés szerint a közép-európai régióban Magyarországon tudnak a legkevesebben megtakarítást gyűjteni: Lengyelországban 27, Romániában 24, Szlovákiában 20, Csehországban 14% mondta azt, hogy nincs mit félretenni a hó végére. Ugyanezt a magyarok 31%-a nyilatkozta.

(Forrás: Forbes)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Így kérje az évi 600.000 forintot, ha bölcsis a gyerek: mutatjuk, kik vehetik igénybe a támogatást

Az EFOP bölcsődei támogatás a munkába visszatérő kisgyermekes szülők bölcsődei kiadásait csökkenti, azonban az igényléshez több feltételnek is meg kell felelni.

Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők

A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!

20 euróból vonattal a horvát tengerpartra: mutatjuk a Retró Istria Expressz árait

Ha olcsón szeretnél eljutni a horvát vagy a szlovén tengerpartra, jó hír, hogy idén is elindul a nosztalgikus hangulatú éjszakai járat. A retro istria expressz 2026 árak már elérhetők: a legolcsóbb menetjegy mindössze 20 eurótól indul.

Műanyag bejárati ajtók olcsón: így spórolhatsz anélkül, hogy a minőségről lemondanál

Egy olcsó műanyag bejárati ajtó elsőre remek vételnek tűnhet, de nem minden kedvező árú termék jelent valódi megtakarítást. Ha ugyanis az egyik leggyakrabban használt nyílászáró rövid időn belül meghibásodik, egy új ajtó megvásárlása máris jelentős pluszkiadást jelenthet.

Bedugod a rózsát egy krumpliba és azonnal kinyílik? Kiderült a meglepő igazság a terjedő netes videóról!

Látod a neten a krumplis rózsaszaporítást? Ne dőlj be a videóknak! A rózsa szaporítása dugványról a legegyszerűbb és legbiztosabb módszer.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat