Nem éri meg trükközni: a kötelező biztosítás e-rollerre ennyibe kerül – mutatjuk az árakat

Egyáltalán nem magasak az elektromos roller biztosítás árak, főleg ahhoz képest, hogy mitől óvhatod meg magadat vele.

Sok rolleres még mindig abban bízik, hogy úgysem lesz semmi baj és úgysem ellenőrzi senki, ezért nem is köt kötelező biztosítást. Pedig ez a gondolkodás feleslegesen nagy kockázatot jelent: ha ugyanis olyan rollerrel közlekedsz, amelyre a jogszabály szerint kötelező a felelősségbiztosítás, ennek hiánya bírságot vonhat maga után, nem beszélve arról, hogy baleset esetén akár több millió forintos kárt is saját zsebből kell megtérítened.

A jó hír, hogy az elektromos roller biztosítás árak egyáltalán nem olyan magasak. Az MTI által idézett Insura.hu adatai szerint az idei első félévben az éves átlagdíj 8500 forint volt, vagyis napi szinten alig több mint 20 forintba kerül a kötelező biztosítás. Ez ugyan 30 százalékos emelkedés a tavalyi átlaghoz képest, de még így is az egyik legolcsóbb kötelező biztosítási forma.

Kiknek kell kötelező biztosítást kötni?

Nem minden elektromos rollerre kötelező. A szabályozás azokra a mikromobilitási eszközökre vonatkozik, amelyek saját tömege meghaladja a 25 kilogrammot, és tervezési sebességük 14 km/óránál nagyobb, illetve bizonyos könnyebb, de nagyobb sebességű járművekre is. Ezért minden tulajdonosnak érdemes ellenőriznie a roller műszaki adatait, mielőtt útnak indul.

Ennyibe kerülhet a biztosítás

Az elektromos roller biztosítás árak (ahogy minden más jármű esetében is) több tényezőtől függnek. Befolyásolja például a tulajdonos életkora, a lakóhely, a roller használatának módja és persze az adott biztosító egyedi díjszabása is. Míg az országos átlag 8500 forint évente, a budapesti tulajdonosok 13 800 forint körül fizetnek, mert a fővárosban nagyobb a baleseti kockázat. Vidéken ennél jellemzően kedvezőbb díjakkal lehet találkozni.

A biztosításközvetítők kalkulátorai alapján ugyanakkor már 8–10 ezer forint körüli éves ajánlatok is elérhetők, míg a magasabb kockázatú ügyfelek esetében ennél borsosabb díjjal kell számolni.

Miért nem érdemes megúszni?

Sokan úgy gondolják, hogy ennyi pénzt is meg lehet spórolni. Csakhogy egy elektromos rollerrel is könnyen lehet komoly balesetet okozni. Gondoljunk bele, mennyibe kerül egy drága német prémium autó karosszériajavítása, aminek véletlenül nekimegyünk rollerral. De az sem lesz sokkal olcsóbb, ha gyalogossal, kerékpárossal vagy másik elektromos rolleressel ütközünk. Akár összege százezres, sőt könnyen milliós nagyságrendű lehet, amit a biztosítás hiányában saját zsebből kell esetleg kicsengetni.

Ha közlekedési kérdésed van, a Hóvége ügyfélszolgálata ingyenesen és gyorsan válaszol.

Évi egy mekizés ára a nyugalomért

A baleseti statisztikák beszédesek: 2025-ben 635 személyi sérüléssel járó e-rolleres baleset történt, ami 73 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az idei év első négy hónapjában is tovább emelkedett a balesetek száma.

Az elektromos roller biztosítás árak alapján jól látszik, hogy a kötelező biztosítás költsége eltörpül a lehetséges károk mellett. Egy évi 10 000 forintos díj nagyjából egy kétfős gyorséttermi vacsora árának felel meg.

Ha rendszeresen használod a rolleredet, és arra a jogszabály szerint kötelező biztosítást kötni, egyszerűen nem éri meg kockáztatni. Az éves díj viszonylag alacsony, cserébe nem kell attól tartanod, hogy egy közúti ellenőrzés vagy egy szerencsétlen baleset után sokszorosát kell kifizetned bírságként vagy kártérítésként.

Konkrét ajánlatok: ekkora különbségek is lehetnek

Az elektromos roller biztosítás árak között meglepően nagy eltérések lehetnek, ezért érdemes több biztosító ajánlatát is összehasonlítani. Egy, a piacon elérhető kalkuláció szerint ugyanarra a rollerre a következő éves díjak is kijöhetnek:

BiztosítóPélda éves díj
K&H4 032 Ft-tól
Signal Iduna5 040 Ft-tól
Union5 255 Ft-tól
Groupama7 308 Ft-tól
KÖBE12 993 Ft
Allianz16 680 Ft
Generali31 200 Ft-tól

Ezek mellett az elektromos roller biztosítás árak mellett tehát nem igazán éri meg trükközni. Ha a jogszabály szerint a járművedre kötelező a biztosítás, évi néhány ezer forintért olyan védelmet kapsz, amely egyetlen balesetnél sokszorosan megtérül. Ráadásul az elektromos roller biztosítás árak összehasonlítása online kalkulátorokkal néhány perc alatt elvégezhető, így könnyen megtalálhatod a számodra legkedvezőbb ajánlatot.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Elhullott állatot találtam, mit csináljak? Itt jelentsd be, hogy történjen is valami

Nem mindegy, hogy háziállatról vagy vadállatról van-e szó.

Nyári slágerek, heti akciók: görögdinnye 60% kedvezménnyel, áfonya fél áron és még sok minden más

A heti akciók legjobb ajánlatai között most a 60%-kal olcsóbb görögdinnye, az 56%-os kedvezményes áfonya.

Ha Horvátországba utazik, erről tudnia kell: fontos tiltást vezetnek be ezekben a városokban

Mutatjuk, mit jelent a turisták számára az éjszakai alkoholtilalom.

Ne várd meg a 65 évet! Ezzel a titkos lépéssel éveket nyerhetsz, mielőtt eléred a nyugdíjkorhatárt

Nem akarod megvárni a 65 évet? A nők 40 nyugdíj feltételei teljesíthetők, de egyetlen elfelejtett munkaviszony mindent romba dönthet.

Utólagos klíma régi autóba: szerelővel tisztáztuk a mítoszokat és a tényeket

Sok-sok téves gondolat kering az interneten azzal kapcsolatban, hogy a klíma autóba utólag hogyan szerelhető be.

Szakmunkás minimálbér 2026: ennyi a garantált bérminimum az új szabályok szerint

A szakmunkás minimálbér 2026-ban bruttó 373 200 forint, de nem minden dolgozónak jár automatikusan.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat