Százezreket bukhatsz – Enélkül a két dolog nélkül ne indulj el autóval külföldre

Valamennyiünk rémálma idegen országban balesetet szenvedni. Boldogan indulunk el egész évben tervezett vakációnkra, abban a hitben, hogy mindenre gondosan felkészültünk, azt azonban senki sem kalkulálja be, hogy mi van, ha jobb esetben koccanunk, rosszabb esetben pedig összetörik az autónk. Mit lehet ilyen helyzetben tenni? Hova kell fordulni? Hol kell a kárügyünket intézni? Sok a hirtelen felmerülő kérdés, és bizony nem sokan tudják rá kapásból a választ.

Alapvető szabály, hogy csak az úgynevezett biztosítási zöldkártyával a táskánkban induljunk útnak. Bár az EU-s rendszámok kék csíkja is igazolja a biztosítási fedezetet a tagországok államaiban, de ezen kívül pedig a közismert zöldkártya szolgálja ugyanezt a célt, de azért nem árt duplán bebiztosítani magunkat. Ha meg EU-n kívüli országba megyünk, akkor viszont csak ez szolgál biztosítékul. És még egy nagyon fontos dolog: ne induljunk útnak európai baleseti bejelentő nélkül, az a bizonyos „kék-sárga” nyomtatvány, amelyet egyébként bármelyik biztosítónál ingyen be lehet szerezni. Ez azért nagyon lényeges, mert a saját bejelentővel elkerülhető – ami bizony már sokszor megesett, hogy egy idegen, általunk ismeretlen nyelven íródott dokumentumra – amit esetleg nem is pontosan értünk – kerüljön rá az aláírásunk.

Fogyasztóvédelmi kérdésekben is ingyenesen segít a Hóvége ügyfélszolgálata. Keressen minket!

Szinte mindenki abban a hitben van, hogy egy külföldön történt kárt csak ott lehet rendezni, ahol történt. Pedig nem így van – szerencsére. Mint hogy az se mindegy, hogy egy európai unión belüli autóval karamboloztunk, vagy sem. Mert ha EU-s rendszámú kocsival, akkor szabadon lehet választani, hogy hol intézzük a kárügyet, otthon, vagy abban az országban, ahol a baleset történt. Ennek azért van jelentősége, mert ha az utóbbi mellett dönt valaki, akkor jó, ha tisztába van azzal, hogy annak az országnak a joggyakorlata szerint fog a kárrendezés lebonyolódni. Ennek viszont az az előnye, hogy más tarifákkal számolják ki a kár összegét – vagyis többet kaphatunk ugyanazért a kárért, s nem mellesleg euróban.

Itthon pedig az első lépés, hogy felvesszük a kapcsolatot a károkozó biztosítójának magyarországi kárrendezési megbízottjával. Ugyanis minden külföldi biztosítónak – amely tagja az európai zöldkártya rendszernek – kötelező úgynevezett magyarországi képviselőt kijelölnie. Őket nevezzük kárrendezési megbízottaknak, s mint a nevében is benne van ők azok, akik a külföldi biztosító nevében elintézik a kárrendezést itthon. 

Más a helyzet, ha egy Unión kívüli autóval karamboloztunk. Ilyen esetben sajnos azzal kell kalkulálni, hogy sokkal hosszabb idő alatt zárul le a kárrendezés. Az első tennivaló pedig az, megkeressük a baleset helye szerinti ország gépjárműbiztosítási szövetségét, ahol meg kell, hogy adják, hogy melyik társaság a károkozó biztosítójának ottani megbízottja. Ezzel kell felvenni a közvetlen kapcsolatot. Ezt a szabályok szerint a hazaérkezéstől számított öt napon belül meg kell tenni.

Általános jótanács, hogy bármekkora karambol esetén érdemes – az európai baleseti bejelentő kitöltése mellett – a körülményekről és a sérülésekről fotókat készíteni, és még a kisebb koccanásoknál is nagyon ajánlott rendőrt is hívni, mert a kárrendezés folyamán a becsatolt dokumentumok nem csak egyszerűsíthetik, de még meg is gyorsítják a kár kifizetését.

A cikk szerzője Törtei-Takács Kriszta, a Facsipesz című fogyasztóvédelmi rádióműsor szerkesztő-műsorvezetője.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Rálógnak a gallyak az elektromos vezetékre? Kevés háztulajdonos tudja, hogy dolga van vele

A metszési munkálatok megszervezése és költsége alapvetően az ingatlantulajdonost terheli.

Meddig él egy szúnyog? Amíg le nem csapom? Nem teljesen – meglepő, milyen sokáig bírja

Bár már november van, és a szezon hivatalosan lecsengett, a fűtött lakásokban még mindig fel-felbukkannak a vérszívók.

Ha magának fizeti a tb-t, így kérhet hozzá csekket a NAV-tól

Ha magának kell fizetnie a tb-t, nem feltétlenül szükséges minden hónapban banki átutalással rendezni a járulékot. 2026-ban már 12 300 forint a havi összeg, de azt kevesen tudják, hogy a NAV-tól sárga csekket is lehet kérni, akár telefonon vagy online.

Egyre többen dobnak mosogatógép-tablettát a mosógépbe: tényleg működik a trükk, vagy tönkreteszi a gépet?

Mosógép tisztítása mosogatógép tablettával: tényleg működik a trükk? Mutatjuk, miért lehet veszélyes, és hogyan tisztítsuk a gépet.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat