Erasmus-ügy: a kormány átvállalná a program jövő évi költségeit

Ha nincs megállapodás az Európai Bizottsággal, a kormány kifizeti a jövő évi Erasmus-költségeket – hangzott el az év első Kormányinfóján. Ez évi 5 milliárd forintba kerülne.

Korábban írtuk: az Európai Bizottság (EB) kizárta az alapítványi egyetemeket az Erasmus programból. Mint kiderült, az EB már korábban figyelmeztette a kormányt, hogy nincs helye kormánypárti politikusoknak az egyetemeket irányító alapítványokban, és az uniós pénzek érkezését is ehhez kötötte. Az Erasmus-ügy a csütörtöki Kormányinfón is előkerült, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezette minisztertől a következőket tudtuk meg:

Állják az Erasmus-díjakat

De csak a jövő évieket, és csak abban az esetben, ha nem születik megállapodás az Európai Bizottsággal. Az ügyben Navracsics Tibor fog egyeztetni, remélik, hogy csupán egy félreértésről van szó. Ha nem lesz megoldás, a kormány kész az Európai Bírósághoz fordulni. Az Erasmus-ösztöndíjak jövő évi költsége 5 milliárd forint lehet.

Kikerülhetnek a kormánytagok az egyetemi kuratóriumokból?

Hajlandóak-e visszahívni az egyetemek kuratóriumaiból a kormányzati szereplőket, ha erre lenne szükség? – tették fel a kérdés Gulyásnak. Elmondta, a kormány senkit nem tud visszahívni a kuratóriumokból, mert a kuratóriumok függetlenek, de olyan összeférhetetlenségi jogszabályokat hozhat, amikkel nem maradhatnak ott. Erre továbbra is nyitottak.

Megmenthetőek az Erasmus-pénzek?

Ha a nyár elejéig rendeződik Brüsszel és Budapest vitája, akkor az alapítványi egyetemek veszteség nélkül megúszhatják a tavaly decemberben elrendelt pénzügyi szankciót – írta a Népszava brüsszeli forrásokra hivatkozva. A lap pontosította korábbi cikkét: a 21 érintett felsőoktatási intézmény pályázhat a most kiírt vagy ezután induló Erasmus+ programokban való részvételre, de Brüsszelben addig nem írnak alá velük szerződést, amíg a magyarországi hatóságok meg nem szüntetik a pénzügyi szankcióhoz vezető okokat.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szédítő heti akciók: Aldi görögdinnyétől a Spar sonkáig

heti akciók legizgalmasabb ajánlatai az Aldi görögdinnyéje, a Lild pillecukra, az Auchan csemegekukoricája és a Spar Herz sonkája – de mindezt a szerdai lejárat időzíti.

Mikor évül el a vízdíj tartozás? A szabály, amit sokan nem ismernek

5 év alatt elévülnek, de ez a tartozást nem szünteti meg.

Hó vége? A legtöbben ilyenkor már csak túlélni próbálnak – megkérdeztük az utca emberét

Mit jelent ma a hó vége Magyarországon? Megszólaltattuk az utca emberét. Cikkünk a hóvégi pénzhiány valóságáról.

Érdemes várni azzal a fürdőszoba-felújítással: új lakásfelújítási támogatás jöhet ősszel

Ha már hónapok óta halogatod a fürdőszoba vagy a konyha felújítását, most érdemes még egy kicsit várni. A kormány ugyanis szeptembertől egy új, nagyszabású otthonfelújítási program bevezetését tervezi, amely akár 15 milliós lakásfelújítási támogatás keretein belül valósulhat meg.

Nem csak a nyugdíjasoknak jár utalvány! Ha ilyen ellátást kap, önhöz is becsönget a postás

Érdemes megnézni a listát, összesen 25-féle juttatást sorolnak fel - elképzelhető, hogy ön is jogosult lehet rá!