Kamu? Nem, hanta! Mik a hantavírus tünetei és hogyan ismerhető föl a betegség?

Az elmúlt hetekben a hantavírustól volt hangos a nemzetközi sajtó. Sok féle verzió és tévhit is terjed a dologgal kapcsolatban. Egyesek olyan kijelentésekkel dobálóznak, hogy készüljünk fel az új Covidra. Ezt azért elsőre egy igen megfontolatlan kijelentés lenne. Azonban érdemes tisztában lenni azzal, hogy mik a hantavírus tünetei, arra az esetre, hogy ha úgy alakulna, akkor időben felismerjük.

A hantavírus egy rágcsálók által terjesztett fertőzés, amit leginkább a kiszáradt, majd a levegőben szálló porba keveredett rágcsálóürülék belélegzésével lehet elkapni. A vírus az amerikai járványügyi központ szerint kétféle súlyos betegséget is okozhat. Az egyik a tüdőt támadja meg, és súlyos légzési nehézségeket idéz elő, míg a másik a vesét károsítja, és komoly szövődményekkel, vérzéses lázzal jár.

Miért felkapott a téma?

Nemrégiben végigfutott az interneten a Hondius hajó esete. A hajó Argentínából indult, de út közben felütötte a fejét a hantavírus. Azért kapott a történet ekkora visszhangot, mivel hárman életüket is vesztették a betegségben és több fertőzést is igazoltak. Az úgynevezett Andok-vírus a hantavírusok egyetlen olyan fajtája, amely képes emberről emberre terjedni. Így a Zöld-foki szigeteken már nem is engedélyezték a hajó kikötését.

A későbbiekben a fertőzötteket kórházba szállították és minden utasnak 42 napos karantént szabtak ki.

A hantavírus tünetei

A betegség korai felismerése azért nehéz, mert kezdetben pont olyan, mint egy sima influenza. Lázzal, hidegrázással, izom- és fejfájással jár. Dr. Sonja Bartolome, a dallasi UT Southwestern Medical Center orvosa szerint az első szakaszban szinte lehetetlen megkülönböztetni a kettőt egymástól. A vírus viszont gyorsan súlyossá válhat. A tüdőt támadó változatnál 1–8 hét lappangás után folyadék gyűlik fel a tüdőben, ami fulladást okoz. A vesét érintő típus pedig hirtelen vérnyomásesést, belső vérzést és akár hirtelen veseleállást is előidézhet. Tehát nem a legártalmatlanabb vírus fajták közé tartozik.

Ezért nem lesz belőle új Covid

Sok-sok nagyon hangzatos szalagcím ijesztheti meg az embereket. De fontos leszögezni, hogy egyelőre kicsi az esélye annak, hogy a hantavírus legyen az új Covid. Míg a 2020-ban kirobbant világjárvány vírusa rendkívül könnyen, akár teljesen tünetmentes embereken keresztül is képes volt terjedni, addig a hantavírusok többsége alapvetően állatról emberre terjed, mégpedig a rágcsálók közvetítésével. Ráadásul még az a ritka törzs is (ami a hajón ütette fel a fejét) amelyik képes emberről emberre is átterjedni, jellemzően csak nagyon szoros, közvetlen kapcsolat útján tud átadódni. Tehát nem terjed olyan könnyen, mint a koronavírus.

Van rá gyógymód?

A hantavírusra jelenleg nincs célzott gyógymód, így csak a hantavírus tünetei vannak kezelve. A betegek oxigénterápiát, gépi lélegeztetést vagy akár művesekezelést (dialízist) magában foglaló ellátást kapnak, így a korai orvosi segítség drasztikusan növeli a túlélési esélyeket. Bár a betegséget évtizedek óta kutatják, sok részlete még mindig rejtély.

Ha beteg vagy, fordulj orvoshoz! Ha kérdésed van, a Hóvége ügyfélszolgálata ingyenesen válaszol.

Amennyiben rágcsáló ürülékét kéne takarítanunk, figyeljünk, hogy ne porszívózzuk fel, és gumikesztyűvel, hipós fertőtlenítés keretében takarítsunk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Így készül az igazán finom házi kecsap paradicsomból vagy püréből – nem kell többé boltban venni

A bolti szószok tele vannak cukorral, tartósítószerrel és különféle mesterséges adalékanyagokkal, pedig az igazi ízélményt a természetes összetevők adják.

„Lehidaltam, amikor megláttam a 60 ezres csekket!” – Ezért fizetsz vagyonokat a klímádért a nyári hőségben

A magas villanyszámla klíma miatt a rossz hőfokbeállítás eredménye. Mutatjuk a hibát, amivel tízezreket égetsz el feleslegesen!

Lakókocsit, nehéz utánfutót húznál? B jogsival is lehet, de ez a kiegészítés kell hozzá

Sokan azt gondolják, hogy ha van B kategóriás jogosítványuk, akkor nagyjából bármit vontathatnak, ami az autó mögé akasztható.

Nem nagy összeg, de sok más támogatásnak feltétele – Ezért érdemes igényelni a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel nem jár kifejezetten nagy összegű juttatás, de több más...

Mennyit keres egy vadászpilóta? A meglepő összeg mellett egy Gripen ára is szóba kerül

A vadászpilóta hivatás sokak szemében hősies és izgalmas, de a háttérben egy rendkívül kemény, folyamatos készenlétet igénylő munka áll.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat