Csendben elkaszálta a kormány a napelemes pályázatot

Nem indítják újra novemberben a napelemes pályázatot, erre majd csak akkor kerül sor, ha rezsiemelő kormánynak sikerül kiudvarolni az uniós helyreállítási alap pénzeit – ha sikerül.

Szeptemberben még lelkendezve jelentette be Steiner Attila energiaügyi államtitkár, hogy a napelemes pályázatot 2023 tavasza helyett már idén novemberben elindítják. Tették ezt azzal a céllal, hogy „a háztartások mielőbb hozzájussanak a lakossági napelemes pályázat által kínált lehetőséghez, ami a korszerűsítésen túl tartósan és jelentősen csökkenti a családok rezsiköltségét.” Úgy tűnik, a kormány már kevésbé aggódik a háztartásokért, ugyanis bizonytalan időre eltolták az ingyenmilliókkal kecsegető pályázat indítását.

Nincs pénz, nincs támogatás

Most, bő egy hónappal később Steiner szinte lopva, jól becsomagolva közölte: tekintettel arra, hogy a kormány a hazai költségvetés terhére teljes mértékben előfinanszírozza és a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervről szóló bizottsági megállapodásig biztosítja a szükséges forrásokat, a pályázat második szakaszáról az uniós támogatások felhasználásáról szóló hivatalos megállapodást követően születik döntés – idézi a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleményét a bank360.hu. Ez azt jelenti, hogy amíg az Európai Unióval nincs megállapodás, addig pályázat sem lesz.

Múl héten írtunk arról, hogy az újonnan telepítendő napelemes rendszerek már nem csatlakozhatnak a villamosenergia-hálózatra, és nem táplálhatnak be áramot. A kormány indoklása szerint azért döntöttek így, mert már nem tudják befogadni az energiát. Közölték továbbá, a betáplálási lehetőséget addig blokkolják, amíg az ehhez szükséges hálózat- és rendszerfejlesztéseket meg nem valósítják. Csakhogy ezt az uniós helyreállítási alap forrásaiból tennék, amíg ezeket nem kapják meg, addig nincs beruházás – és napelemes pályázat sem.

Még az első körösöknek sincs napelem a házukon

Mint korábban beszámoltunk róla, az elviekben 100%-ig támogatott napelemes pályázat első körösei közül még mindig rengetegen várják a visszajelzést. Több mint 40 ezren pályáztak, azonban az elbírálás nagyon lassú. Olyannyira, hogy az év elején jelentkezőknél sem biztos, hogy idén napelemmel faraghatják le a rezsiköltségeket. Márpedig ez volt a (névleges) cél, sőt, ezért is hozták előre a pályázat második körét november végére.

Az első körös „nyerteseknek” nemcsak az idegtépő várakozással kellett megbirkózniuk, hanem az időközben elszálló árakkal. Ezt zsebből kell kifizetniük, ugyanis a magyar állam az eredeti támogatási összeget nem fogja kiegészíteni. Azok pedig, akik a második körben bízva már egyeztettek kivitelezővel, és elterezték, hogyan használják fel a 2,9 millió vagy akár 11,3 millió forintot jelentő támogatást, most jó időre behúzhatják a féket.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szenzációs eper- és sajtakció: spórolj több ezer forintot!

Ezen a héten a legjobb akciók között 65%-kal olcsóbb epret és rengeteg kedvezményes sajtot is találhatunk a boltok polcain.

Változás jön a SZÉP-kártyánál: már nem sokáig vásárolhatunk így élelmiszert

A határidő lejártáig gyakorlatilag az összes nagyobb üzletlánc elfogadóhelyként üzemel.

Tízezreket hagy a NAV-nál, ha az adóbevallásnál megfeledkezik erről a 2 alapvető SZJA-kedvezményről

Az szja kedvezmények 2026-ban is elérhetőek, köztük két kevésbé ismert kedvezmény is van, amelyekkel komoly összeget lehet visszaigényelni.

Kvíz: 12 kérdés, amin a legtöbben elbuknak – J vagy LY?

Tedd próbára a tudásod ezzel a kvízzel!

Már csak eddig kérhető a 30%-os kedvezmény áramra: így a legegyszerűbb beadni a nyilatkozatot

Az MVM 30% kedvezmény nyilatkozat beadásával kérhető, a határidő hamarosan lejár – figyelmeztet...

Ott is megterem, ahová a nap nem süt: árnyéktűrő egynyári növények a kertbe

Napfénytől elzárt kertek és teraszok kedvencei.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat