Tényleg bárki lehet apáca? Így zajlik a belépés a kolostorba

Magyarországon jelenleg körülbelül 775 apáca tevékenykedik különböző rendekben. De hogy ki lehet apáca, nem is olyan misztikus, mint azt gondolnánk. Ellenben a folyamat hosszú és szigorú feltételekhez van kötve.

Az, hogy kiből válhat apáca, nem csupán az előfeltételek teljesítésén múlik. Ez egy olyan út, amely mély elhivatottságot és erős önfegyelmet igényel – ám annak, aki érzi magában a hívást, ez a hivatás jelentheti a teljes életet. Alább bemutatjuk a folyamat lépéseit.

Ki lehet apáca?

Alapvetően azok a katolikus nők, akik megkeresztelkedtek és bérmálkoztak. Általában 18-40 éves kor között fogadják a jelentkezőket, de ez nincs kőbe vésve. Egyes rendeknél idősebbek is beléphetnek, ha egészségesek és nem házasok. Ezek mellett szükséges még az önéletrajz is. Fontos az egészség, így orvosi igazolás kell, és pszichés alkalmasság, mert a kolostori élet esetenként kemény lehet. Ki lehet apáca még? Nemcsak magyarok, de külföldiek is, ha megfelelnek az alábbi kritériumoknak.

A belépés folyamata lépésről lépésre

Ha valaki komolyan gondolja, hogy Istennek szentelné az életét, akkor első lépésben fel kell keresnie az általa választott rend főnökét. Ezt akár e-mailben vagy személyesen is meg lehet tenni. Ilyenkor kezdődik meg az előjelöltség. Utána jön a posztulátus, ami legalább 6 és legfeljebb 24 hónapig terjedő próbaidő a kolostorban, ahol a jelölt megtapasztalhatja, hogy milyen egy apáca élete. Következik a noviciátus. Ilyenkor már nem jelöltek, hanem novíciák. Ez az időszak 2 évig tart, ima és munka mellett pedig a szentírás tanulmányozása a célja. Végül ideiglenes, majd örök fogadalmat tesznek, így válnak apácává. Érdekesség, hogy ma már sok apáca dolgozik a rendtől teljesen függetlenül, viszont a közösség marad mindig a középpontban.

Valami nem érthető a témával kapcsolatban? Kérdezd Ügyfélszolgálatunkat és eligazítunk!

Hol találhatók a rendek és a feltételek?

Hol kezdődik az út? A Magyar Katolikus Egyház oldala listázza a női rendeket: pl. Karmelita Nővérek, Domonkos Nővérek, Assisi Szent Ferenc Nővérei. Az adott rend honlapján részletesen le vannak írva a feltételek. 

Aki érzi magában a belső hívást, annak érdemes először a rend lelkigyakorlatain vagy a nyitott vendégnapokon keresztül ismerkednie ezzel az életformával. Bár az út próbára teszi az embert, aki valódi elhivatottságot érez, annak nincs miért haboznia.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Több száz forintot költöttek el arra, hogy behajtsanak rajtam 11 forintot: a magyar bürokrácia legújabb csúcsteljesítménye

Előfordult már, hogy elkallódott egy csekk? Ha a számla befizetés késve történik meg, a díjbeszedő azonnal lecsap. Mutatjuk a legbizarrabb magyar bürokratikus bakit!

Utánfutóra kell autópálya-matrica? Sok autós még mindig rosszul tudja

Az utánfutó autópálya matrica csak bizonyos járműveknél szükséges.

A séfek módszere használt sütőolaj tisztítására: így hosszabbíthatod meg az élettartamát

Mutatjuk, hogyan szűrik le a séfek, hogyan tárolják, és honnan tudhatod, hogy már nem érdemes újra felhasználni.

Házi savanyú káposzta gyorsan: ropogós végeredmény néhány nap alatt 

A hagyományos hordós savanyítás hetekig tart, macerás és még sok helyet is foglal. De létezik egy gyors, üveges módszer, amivel már 3-5 nap alatt ropogós, savanykás káposztát kapunk. A gyors káposzta savanyítás házilag nemcsak pofonegyszerű, de a pénztárcád is megkíméli. 

Forgalmi engedély jelmagyarázat: képen mutatjuk, mi mit jelent

Jó tudni: a magyar forgalmi ugyanazt a struktúrát követi, mint bármely más európai országé.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat