Brutálisan sokba kerül az új villanyóra bekötése: így jön ki a végére a matek

A költségek több mindentől függnek, de könnyen több százezer forintra is rúghat az új villanyóra bekötés ára, mire minden elkészül és az engedélyek is megvannak.

Két tipikus esetről tudunk, amikor érdekes lehet az új villanyóra bekötés ára, mindkettőnek utánajártunk.

Mennyi az új villanyóra bekötés ára?

Attól függ. Amennyiben cseréről van szó, amit a szolgáltató kezdeményez, akkor jellemzően nem kerül semmibe a felhasználónak. Ezzel az esettel a továbbiakban nem foglalkozunk. Ennél két bonyodalmasabb esettel azonban igen.

Az amperbővítésről röviden

Az első, amikor nem elég az áram otthon. Vagyis amikor több fogyasztó egyidejű működtetésekor lecsap a biztosíték. Ez jellemzően akkor szokott kiderülni, amikor mondjuk lecseréljük a régi gáztűzhelyünket egy elektromosra, beköttetjük, aztán amikor sütés közben bekapcsoljuk a hajszárítót, elmegy az áram. Ez azért van, mert kevés az amper!

Fontos tudni, hogy lakossági felhasználóknál mindenkinek alapszolgáltatásként jár a 32 amperre bővítés. Erről részletesen írtam egy korábbi cikkemben. Ebben az esetben a szolgáltató nem kér pénzt a villanyóra cseréjéért, azonban a biztosíték díját (nagyjából 15 ezer forint) ki kell fizetni. Járulékos költségként kell még számolni a felméréssel (alkalmasak-e a kábelek a 32 amperre) és a villanyóraszekrény kialakításával (ha szükséges). Így mindent összevéve itt is komoly összegek jöhetnek ki, főleg akkor, ha a kábeleket ki kell cserélni a lakásban. Egy ilyen beruzházás milliós tétel is lehet.

Új bekötés kialakítása

A másik jellemző esett lehet, hogy vettünk egy telket vagy egy régi házat, ahol nincs villanyóra (leszerelték, nem is volt, ősrégi), de szeretnénk, hogy legyen. Az E.ON információi szerint amennyiben új bekötést igényelünk, az lakossági felhasználás esetén 32 amperig ingyenes, amennyiben 50 méter földkábel vagy 100 méter légvezeték elegendő a telepítéshez.

Ami viszont durva, az a mérőszekrény kialakítása. Amennyiben valahol egyáltalán nincs villanyóra, akkor kénytelen az ember kialakítani. Ez mindenképpen több százezer forintba kerül, új ház építésekor pedig nem lehet megúszni. Társasházakban jellemzően a lépcsőházban vannak a mérőórák, ritkábban a lakásokban. Az MVM mérőszekrényekre vonatkozó díjait itt lehet elolvasni, további információ pedig itt elérhető.

További információkra van szükséged a villanyórával kapcsolatban? Ügyfélszolgálatunk ingyenesen, két nap alatt válaszol a kérdéseidre.

Az új villanyóra bekötés ára

A szakemberkereséssel és információszolgáltatással foglalkozó Jószaki pont hu írása szerint a villanyóra vagy egyéb mérőhely kialakításának, áthelyezésének ára függ a bekötésre kerülő fázisok számától: 180-320 ezer forint között van. A mérőhely kialakítás munkadíja általában 100-160ezer forint között alakul. A regisztrált villanyszereléssel régóta foglalkozó ExpertVill írása szerint egy teljesen új bekötés kialakítása legalább 450 ezer forintba kerül, de több dologtól függ, ezért minden esetben egyedi ajánlatot kell kérni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Most éri meg halat venni: busa és harcsa több helyen majdnem féláron

Csütörtöktől egy teljes héten át tartanak a heti akciók: összegyűjtöttük az összes 35% feletti kedvezményt, a halaktól a köreteken át a desszertekig.

A TikTok új kedvence a Lotus sajttorta, így készítsd el olcsón

Két alapanyagból, sütés nélkül, 5 perc előkészítéssel.

Könnyebbség az autósoknak: B kategóriás jogosítvánnyal ezeket is vezetheted

Még nem most. A tervezet már kész van, de a megvalósításhoz idő kell.

Örülhetnek a nyugdíjasok: 10%-kal olcsóbban vásárolhatnak az Auchanban

Februárban dupla kedvezmény jár a Bizalomkártyás időseknek.

A legjobb használt autók 1 millióért 2026-ban: íme a lista, mit érdemes megnézni

A használt autópiac 2026-ban sem kegyes azokhoz, akik szűk költségvetésből gazdálkodnak, mégis van néhány jól bevált típus.