Nyugdíjemelésről döntött a kormány, de sok idősnek így sem lesz könnyű

Ha tavaly ilyenkortól nézzük, hogy mégis mennyivel ér kevesebbet a pénzünk, fizetünk többet egy bevásárlásnál, nőtt a rezsiszámla, akkor a 4,5%-os emelés finoman szólva is karcsú. Hát még a 10 ezer forintos nyugdíjprémium.

Megjelent a nyugdíjemelésről szóló, novembertől hatályba lépő kormányrendelet a Magyar Közlöny hasábjaiban, és az is kiderült, hogy az indokoltnál magasabb, 4,5%-os emelésről van szó. Ez visszamenőlegesen jár majd. Jövő hónaptól érkezik a nyugdíjprémium is, aminek a szorzószáma idén 0,5 lesz – számolt be a Blikk.

Mi az, hogy az indokoltnál magasabb?

A Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi tájékoztatója szerint az év első nyolc hónapjában az előző évhez képest 10,7%-kal nőttek a fogyasztói árak, a nyugdíjas háztartások körében pedig 10,6%-kal. Ennek megfelelően kb. 1,8%-os nyugdíjemelés lett volna indokolt, amit a kormány valóban túlteljesített. Viszont, figyelembe véve, hogy az infláció év végére 20%-os, vagy annál is több lesz, ez a 4,5% nem fogja megvédeni a kisnyugdíjasokat.

Korábbi cikkünkben szó volt arról, hogy novemberben olyan összeg lesz a nyugdíjprémium és az emelés együttesen, amit akár 14. havi nyugdíjnak is mondhatunk. Nos, ez nem teljesen jött be. A hatályos jogszabályok alapján a nyugdíjprémiumot akkor kell kifizetni, ha a GDP éves szinten meghaladja a 3,5%-os növekedést. Ezt sikerült meglépni, így a prémium valóban jár.

Hogyan kell számolni a nyugdíjprémiumot?

A prémium kiszámításához két számot szoroznak össze: az egyik a nyugellátás november havi összegének negyede, de legfeljebb 20 000 forint (!), a másik a kormány által a növekedéshez mérten megállapított szám, ami a rendelet szerint 0,5. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjprémium maximuma 20 000×0,5, azaz 10 ezer forint lesz (ha az ellátása november havi összege meghaladja a 80 ezer forintot).

Jó, de akkor mennyi jön novemberben?

Fontos kiemelni, hogy a visszamenőleges nyugdíjemelési korrekció a 2022. februárban kifizetett 13. havi nyugdíjra is jár – hívja fel a figyelmet a Portfolio. Vagyis az érintettek jövő hónaptól

  • megkapják a novemberi, 4,5%-kal megemelt nyugdíjukat,
  • az emelt nyugdíj mellé pedig egy összegben 11 havi korrekció érkezik hozzájuk visszamenőlegesen,
  • valamint még ehhez jöhet a nyugdíjprémium, ami legfeljebb 10 ezer forint.

Az utalás november 11-én pénteken várható az érintettek számlájára.

Miért nincsenek kint a vízből a kisnyugdíjasok?

Röviden azért, mert ez a 4,5%-os emelés még mindig nem veszi fel a versenyt a vágtató inflációval. Igaz, hogy ennél kevesebbet is adhatott volna a kormány, de a novemberi, egy összegben kifizetett nyugdíjemelés, korrekció és prémium még mindig nem kompenzálja a nyugdíjasok eddig veszteségeit. Az árak jóval nagyobb mértékben emelkedtek az előző hónapokban, mint amekkorára a KSH mérte, és ha valóban 20% fölött lesz az infláció év végére, a novemberi pénz pikk-pakk elolvad. Pláne a kisnyugdíjasoknál, akik nyilván jóval kevesebbet kapnak majd.

Mint mond a NyugdíjGuru?

Farkas András, a NyugdíjGuru szakértője szomorúan vette tudomásul, hogy a kormány nem foglakozott javaslatával. Szerinte ugyanis a 13. havi nyugdíj visszavezetésével okafogyottá vált nyugdíjprémium, az erre szánt összeget pedig nem 2,5 lehetséges jogosult között kellett volna elporlasztani. (Hiszen ez a 10 ezer forint ilyen árak mellett szinte semmi.) Úgy vélte, a pénznek jobb helye lett volna a mélyszegénységbe süllyedő 300 ezer nyugdíjasnál, amit szolidaritási segélyként oszthattak volna szét. Azért, hogy

„a téli hónapokban ezek a szerencsétlen sorsú nyugdíjasok se haljanak éhen vagy fagyjanak meg.

(…)Ha csak a fél százalékos szorzóval 25 milliárd forintba kerülő nyugdíjprémium összegével számolunk, ezt a legrászorultabb 300 ezer nyugdíjas között szétosztva részükre életmentő 80 ezer forintos egyszeri segély lehetne – helyette ők még tízezer forintra sem lesznek jogosultak, hiszen a ellátásuk összege jellemzően alacsonyabb 80 ezer forintnál” – olvasható a nyugdijguru.hu-n.

A kormány tehát folytatja, amit eddig: a rászorulókat vízben hagyja, a tehetősek szekerét pedig jól megtolja.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ettől lesz jó szaftos a rakott krumpli: úgy csucsog, hogy öröm nézni, hát még enni

Hogyan lesz szaftos a rakott krumpli igazán? Mutatjuk az összes trükköt.

Ne dőlj be a méregdrága diétáknak! Ezzel a filléres, 3 lépcsős trükkel bárki golyóálló immunrendszert építhet

Elvesztél az életmódváltó tanácsok között? Az egészséges táplálkozás elkezdése nem drága bioboltokkal indul. Mutatjuk a lépcsőfokokat!

Bosszúból nem láthatom az unokámat: tényleg eltiltható a nagyszülő a gyerektől törvényileg?

Mit mond a jogszabály és hová fordulhatnak a nagyszülők ilyen esetben?

Ennyit keres egy kormánytisztviselő Magyar Péter alatt: fizetési osztályok és illetmények

A kormánytisztviselők bérezése mindig is érzékeny téma volt, most pedig pláne, amikor a közszféra átalakul.

Nyugdíjkorrekció 2026-ban: kiknek és mikor jár magasabb összeg?

Ha év közben az infláció meghaladja a tervezett értéket, akkor a különbözetet a kormány novemberben visszamenőlegesen kifizeti.

Jégkrémek és pizzák dömpingáron: Fagyasztott bombák az Aldiban

Összeszedtük a legjobb mirelit akciók közül azt a nyolcat, amivel most tényleg könnyű spórolni a családi bevásárláson.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat